Portál:Első világháború
|
|
|
Az első világháború, melyről azt is mondták: "a háború amely véget vet minden háborúnak", 1914-től 1918-ig tartott. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Bár valamennyi részt vevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négy évnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A háborút lezáró békerendszer igazságtalanságai a második világháború kitöréséhez vezettek.
_3.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
balról jobbra a képen: David Lloyd George, Vittorio Emanuele Orlando, Georges Clemenceau és Thomas Woodrow Wilson
Ajánlott szócikkszerkesztés .jpg)
(William Lionel Wyllie festménye)
A falklandi csata avagy falkland-szigeteki csata az első világháború elején, 1914. december 8-án lezajlott tengeri ütközet volt az Atlanti-óceán délnyugati részén lévő Falkland-szigetek közelében egy német és egy brit hajóraj között. A csatában a jelentős túlerőben lévő, Doveton Sturdee altengernagy vezette brit hajóraj győzelmet aratott Maximilian von Spee altengernagy Kelet-ázsiai Hajóraja felett az öt német cirkálóból négyet elsüllyesztve.
A britek a november 1-ei coronel-foki csatában elszenvedett vereséget követően jelentős erősítést küldtek a brazil partokhoz visszarendelt dél-amerikai haderejük megerősítésére a német páncélos cirkálóknál jóval nagyobb sebességgel, páncélzattal és tűzerővel rendelkező két csatacirkáló, az Invincible és az Inflexible révén, hogy felkutathassák és elpusztíthassák a győzedelmes németeket azok feltételezett tartózkodási helyén a chilei partoknál. Út közben szénvételezéshez a Falkland-szigeteken lévő Port Stanley-ben álltak meg. A Németországba visszatérni igyekvő Spee gróf öt cirkálójával (Scharnhorst és Gneisenau páncélos cirkálók valamint Nürnberg, Leipzig, Dresden könnyűcirkálók) és három szénszállítójával a britek érkezése utáni napon, december 8-án rajtaütést tervezett végrehajtani Port Stanley-n, de a kikötőben észlelt nagy számú ellenséges hadihajót észlelve elállt a szándékától és keleti irányba hajózott el. A brit hajóraj – melyhez két csatacirkáló, három páncélos cirkáló, két könnyűcirkáló és egy segédcirkáló tartozott – kifutott a németek üldözésére. A gyorsabb és erősebb csatacirkálók elől, melyek jelenlétére nem számítottak, azonban a németek nem tudtak elmenekülni, amihez hozzájárult a térségben szokatlanul jó időjárás is ezen a napon. Spee ezt tapasztalva a könnyűcirkálóknak utasítást adott az elszakadásra, így ő maga után vonhatta a csatacirkálókat.
A kibontakozó több órás küzdelemben Sturdee hajói nagy nehézségek árán, de végül elsüllyesztették Spee két páncélos cirkálóját, míg a három német könnyűcirkáló közül a többi brit hajó kettőt tudott elsüllyeszteni. A három német szénszállító közül ugyancsak kettő veszett oda. A német hajók közül csak a Dresden könnyűcirkáló és a Seydlitz tudott elmenekülni. Brit oldalon az emberveszteség a számos elszenvedett találat ellenére is csekély maradt, míg német oldalon a halálos áldozatok száma 1871 volt. Az elesettek között volt Spee tengernagy és négy hajóparancsnok.
A falklandi csata során aratott jelentős győzelem révén a britek lényegében megsemmisítették az egyetlen német külhoni köteléket, aminek révén elsősorban négy csatacirkálót szabadíthattak fel és irányíthattak át az északi-tengeri fő hadszíntérre. A megmenekülő Dresden miatt azonban a következő hónapok során is több hajórajt kellett a térségben tartani és a chilei partok mentén erre az időre az antant kereskedelmi hajózása lényegében teljesen leállt, ami miatt a falklandi csata nem tekinthető teljes értékű brit stratégiai győzelemnek.
A brit győzelmet beárnyékolja továbbá a harc során felmutatott rendkívül gyenge tüzérségi teljesítmény, a rossz taktikai megoldások, a már harcképtelenné vált német hajók nagy emberáldozattal járó tűz alatt tartása valamint az, hogy nem tettek kísérletet a német zászlóshajó hajótörötteinek kimentésére.
Habár a brit tüzérség hiányosságai – mint lényegében az összes ütközet során a háborúban – nyilvánvalóak voltak, annak hatékonyságának fokozására egészen a skagerraki csata utánig nem tettek kísérletet, a brit főerők ezt követően pedig már nem vállaltak fel újabb összecsapást a német Nyílt-tengeri Flottával.
.jpg)
A trianoni békeszerződés (magyar forrásokban gyakran békediktátum, illetve kényszerszerződés, békeparancs) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként az első világháborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám és Cseh-Szlovákország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország új határait és sok kis multinacionális államot hozott létre a birodalom helyett.
A szerződést a felek, budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor írták alá a versailles-i Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.
A szerződésben a győztes felek kijelentik, hogy Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért (161. cikk), a VIII. rész további cikkeiben és függelékeiben pedig részletesen szabályozzák az ennek következtében teljesítendő jóvátétel feltételeit. A szerződésbe foglalt megállapítások megegyeztek az Edvard Beneš cseh politikus által megfogalmazottakkal, aki így vélekedett: „Az egész világ elborzadt ... és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”
A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a rangos és közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó trianoni békeszerződés aláírásával.
Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt a jelentős háborús jóvátétel követelése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint amilyen az Osztrák–Magyar Monarchia vagy az Oszmán Birodalom volt. A döntéshozók a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták figyelmen kívül hagyni.
A történelmi okirat Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is.
A szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek, a szerződést ugyan aláírta, de később nem ratifikálta. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival. Az ily módon létrejött I. világháború utáni kényszer-békerend azonban összeomlott.
Miben vehetsz részt?
Több módon is a Első világháború segítségére lehetsz:
- Bővítsd a csonkokat
- Készíts új cikkeket
- Kategorizáld megfelelően a szócikkeket
- Illusztráld a cikkeket
- Illeszd be a {{Első világháborúportál}} szöveget az első világháborúval kapcsolatos szócikkekbe
- Segítsd ötleteiddel a projektet
A portált a Magyar Wikipédia Első világháború műhely elnevezésű szerkesztői csoportja üzemelteti
Új szerkesztőket keresünk az első világháború műhelybe. Ha érdekel a kora XX. századi haditechnika és szeretnél egy jó csapat tagja lenni ne habozz!
A csatlakozáshoz vedd fel a kapcsolatot a műhely vezetőjével Történelem p-vel, vagy írj a műhely vitalapjára.
Winston Churchill- Robert William Seton-Watson
Horthy Miklós- Arthur Arz von Straussenburg
Vlagyimir Iljics Lenin
Török függetlenségi háború- Császári és Királyi Haditengerészet
- Császári és Királyi Légierő
- Miskolci 10. honvéd gyalogezred
- SMS Szent István
SMS Lützow- SMS Friedrich der Große (1911)
- A Magyar Királyság az első világháborúban
Fekete kolostor (regény)
Akasztottak erdeje (regény)
Portugália az első világháborúban- Szarajevói merénylet
- Nyugati front (első világháború)
- Coronel-foki csata
- Falklandi csata
Első világháború
.svg){kind=small}
.jpg)
| „ |
|
” |
| – Wilfred Owen: Dulce et Decorum est (1917, Imreh András fordítása) | ||
