Compiègne-i fegyverszünet (1918)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Compiègne-i fegyverszünet (1918)
A szövetséges delegátusok: jobbról a második Foch marsall, Hope és Wemyss brit admirálisoktól közrefogva. A kép közvetlenül azután készült, hogy a németek aláírták az egyezményt.
A szövetséges delegátusok: jobbról a második Foch marsall, Hope és Wemyss brit admirálisoktól közrefogva. A kép közvetlenül azután készült, hogy a németek aláírták az egyezményt.
Foch marsall távirata a vezérkarnak
Foch marsall távirata a vezérkarnak
Típusa kétoldalú fegyverszüneti szerződés
Aláírás dátuma 1918. november 11.
Aláírás helye Compiègne, Franciaország
Aláírók  Franciaország
 Egyesült Királyság
 Német Birodalom
Nyelvek francia
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Compiègne-i fegyverszünet (1918) témájú médiaállományokat.
Compiègne (Franciaország)
Compiègne
Compiègne
Az egyezmény aláírásának helye Franciaországban

Az első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt (németül Waffenstillstand von Compiègne) 1918. november 11-én írták alá a franciaországi Compiègne közelében található erdőben álló vasúti kocsiban az antanthatalmak (Nagy-Britannia és Franciaország), valamint a Német Birodalom képviselői. Az egyezmény aláírásával beszüntették a harccselekményeket a nyugati fronton. Az antant részéről a fő szerződő fél Ferdinand Foch marsall volt, míg Németországot Matthias Erzberger államminiszter képviselte, akit később a szerződés aláírása miatt meggyilkoltak.

22 évvel később, 1940 júniusában ugyanebben a vasúti kocsiban írták alá Franciaország megadását 1940. júniusában. A kocsit ezután a Német Birodalomba szállították, ahol később a szövetséges bombázások áldozata lett.

A szerződés előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németországban a katonai vereségek határása a politikai vezetés és a nép is a háború gyors befejezésében reménykedett. A német haditengerészet (Kaiserliche Marine) egységei azonban Franz von Hipper admirális vezetésével és Ludendorff tábornok, vezérkari főnök jóváhagyáságval egy utolsó csapásra készültek a brit haditengerészet ellen. A kieli haditengerészeti kikötőben állomásozó matrózok azonban megtagadták a kihajózást és az október 29-én kitört lázadás hamarosan forradalomhoz vezetett, amely Németország szinte minden városába rövid idő alatt elért. November 9-én a császár lemondott a trónról és Hollandiába menekült.

A felkelést követően Ludendorff tábornok lemondott és utóda, Paul von Hindenburg tábornok november 7-én küldött táviratában találkozót kért a szövetséges erők legfőbb parancsnokától, Ferdinand Foch francia marsalltól. A németeket sürgette az idő, hiszen a forradalmi tanácsok sorra vették át a hatalmat a Német Birodalom legnagyobb városaiban.

Tárgyalások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai New York Times napilap címoldala a fegyverszünet aláírásának napján, 1918. november 11-én.

A német küldöttség november 7-én 5 autóból álló konvojjal lépte át a frontvonalat, majd tíz órán át kísérték őket a háború által elpusztított észak-francia vidéken. Ezt követően elsötétített járművekbe szálltak át és egy titkos helyre vitték őket - Foch marsall vasúti szerelvényéhez, amely a compiègne-i erdőben állt.

Maga Foch marsall csak kétszer jelent meg a tárgyalások három napja alatt: az első napon, amikor megkérdezte a németeket, hogy mit akarnak, valamint az utolsó napon, hogy részt vegyen a szerződés aláírásában. Eközben a németek angol és francia tisztekkel vitatták meg a fegyverszüneti egyezmény pontjait, amely lényegében Németország feltétel nélküli megadását, leszerelését jelentette, néhány szövetséges ígéretért cserében. A Németország ellen életbe léptetett tengeri blokádot még az egyezmény aláírását követően sem oldották fel, azt a békeszerződés aláírásáig fenntartották a britek.

Igazából tárgyalásokra nem került sor a szó hagyományos értelmében: a németek el tudták érni, hogy néhány lehetetlen követelést módosítsanak (például a szövetségesek több tengeralattjáró leszerelését írták elő, mint amennyi a német flotta rendelkezésére állt) és hivatalosan rögzítették tiltakozásukat a szövetségesek által diktált szigorú feltételekkel szemben. De az egyezmény aláírását nem tagadhatták meg: november 10-én párizsi napilapokat mutattak be nekik, amelyek címoldalon számoltak be a császár lemondásáról.

A német küldöttség táviratokban értekezett Paul von Hindenburg német vezérkari főnökkel, aki a belgiumi Spa városában rendezte be főhadiszállását, illetve a sietősen összehívott polgári kormány vezetőjével, Friedrich Ebert miniszterelnökkel Berlinben. Erzberger megpróbálta a tárgyalásokat a Foch marsall által biztosított 72 órás határig kitolni, de Berlinből egy nyílt, rejtjelzés nélküli táviratban szólították fel a feltételek elfogadására és az egyezmény aláírására. Ennek oka az volt, hogy Ebert miniszterelnök kétségbeejtő helyzetben volt, a legtöbb német nagyvárosban felkeléssel kellett szembenéznie és mindenáron csillapítani akarta a kedélyeket otthon.

A szerződést végül november 11-én párizsi idő szerint hajnali 5.12 és 5.20 között írták alá. A megegyezés értelmében az fegyvernyugvás 11 órakor lépett életbe, vagyis a "tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában". 11 óra után a szemben álló hadseregek beszüntették a harccselekményeket és visszavonultak a frontvonalakról.

A háború utolsó áldozatai tekintetében Henry Gunther amerikai közlegény volt 10:59-kor.[1]

A szerződés előkészítésében és aláírásában szerepet játszó személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia képeslap a fegyverszünet aláírásáról

A szövetségesek részéről csak katonák vettek részt a tárgyalásokban és írták alá a dokumentumot:

  • Ferdinand Foch, Franciaország marsallja, a szövetségesek legföbb parancsnoka
  • Rosslyn Wemyss brit admirális, a brit haditengerészet főparancsnoka, Nagy-Britannia képviseletében
  • Maxime Weygand tábornok, Foch marsall vezérkari főnöke

Németország részéről polgári és katonai személyek voltak jelen:

A fegyverszüneti egyezmény főbb pontjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az antant által szabott terület-átengedési feltételek

A fegyverszüneti egyezmény feltételeit a szövetségesek diktálták és lényegében a német csapatok visszavonását követelte Franciaország és Belgium területéről. Ezen felül a németeknek ki kellett vonulniuk Elzász és Lotaringia területéről is, valamint keleten fel kellett adniuk a háború során elfoglalt területeket. A német csapatokat a Rajna folyó keleti partjától számított 30 km széles fegyverszüneti zóna mögé kellett visszavonni.

A német hadseregnek azonnali hatállyal fel kellett adnia minden fegyverzetét és felszerelését, illetve a német haditengerészet összes hadihajóját a szövetségesek felügyelete alá helyezték szövetséges vagy semleges kikötőkben.

A németeket ezen felül felszólították a breszt-litovszki béke és a bukaresti szerződés felmondására, amelyeket korábban a központi hatalmak kötöttek a legyőzött Oroszországgal és Romániával.

A béke véglegesítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németország és a szövetségesek hivatalosan még hosszú hónapokig hadban álltak egymással, mivel a végleges békeszerződést csak 1919-ben, a párizsi békekonferencia keretében június 28-án Versailles-ban írták alá.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Armistice with Germany (Compiègne) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Compiègne-i fegyverszünet (1918) témában.