Sziléziai felkelések (1919–1921)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
az első sziléziai felkelés
Második Lengyel Köztársaság alakulása 1918-21
Dátum 1919. augusztus 16-24.
Helyszín Felső Szilézia
Eredmény lengyel vereség
Casus belli a sziléziaiak Felső Sziléziát Lengyelországhoz akarták csatolni
Harcoló felek
Flag of Poland.svg

Lengyel Hadi Szervezet
Flag of Germany (3-2 aspect ratio).svg

Weimari Köztársaság
Grenzschutz
Parancsnokok
Alfons Zgrzebniok

Sziléziai felkelések - három fegyveres konfliktus Felső Sziléziában, amelyek a lengyel államnak az első világháború utáni újjáépítésékor, 1919. és 1921. évek között történtek. A konfliktusok szorosan összefüggtek a sziléziai népszavazással (1921. március 20.), amely eldöntötte, hogy Felső Szilézia Németországhoz vagy Lengyelországhoz fog-e tartozni.

Előzmények[szerkesztés]

A német kapituláció után a helyzet Felső Sziléziában nagyon feszültté vált. A német közigazgatás felbomlása és a berlini forradalom miatt a lengyel népesség Sziléziában hamarosan néptanácsokat kezdett szervezni (1918. novemberétől), valamint más lengyel szervezeteket és pártokat. A német hatóság próbálta ezt megakadályozni, ennek megfelelő intézkedéseket adott ki és megerősítve katonai potenciálját. A német népesség saját militáris csapatokat szervezett Freikorpse (szabadcsapatok) néven. 1919. január 13-án a hatóság kihírdette az ostromállapotot Felső Sziléziában, ennek révén megszüntethette a személyi sérthetetlenséget, a hadsereg házkutatásokat végezhetett és letartoztathatott lengyel személyiségeket. A lengyel népgyűléseket betiltották, bevezették a kijárási tilalmat. Ez az állapot fél évig tartott.

Felső Szilézia és a sziléziái felkelések területei:
  I. felkelés
  I. és II. felkelés
  I., II. és III. felkelés

A felkelők által ostromolt városok:
szürke körökben - a II. felkelésben,
kék körökben - a III. felkelésben
. Piros vonal : az államhatárok 1922-től
a II. sziléziai felkelés
előkészület a területi népszavazáshoz
Dátum 1920. augusztus 19-25.
Helyszín Felső Szilézia
Eredmény feloszlatták a német biztonsági rendőrséget, létrehoztak a vegyes német-lengyel őrséget
Casus belli a német biztonsági rendőrség lengyelellenes tévekénysége
Harcoló felek
Flag of Poland.svg

Lengyel Hadi Szervezet
Flag of Germany (3-2 aspect ratio).svg

Weimari Köztársaság
Sicherheitspolizei
Parancsnokok
Wojciech Korfanty
Alfons Zgrzebniok
a III. sziléziai felkelés
területi népszavazás
Dátum 1921. május 2. - július 5.
Helyszín Felső Szilézia
Eredmény Felső Szilézia megosztása Lengyel- és Németország közt
Casus belli a lengyeleknek előnytelen döntés Felső Szilézia felosztásakor
Terület-
változások
Németország elvesztette Felső Szilézia keleti részét
Harcoló felek
Flag of Poland.svg

Lengyel Hadi Szervezet
Flag of Germany (3-2 aspect ratio).svg

Weimari Köztársaság
Oberschlesischer Selbstschutz
Parancsnokok
Wojciech Korfanty
Maciej Mielżyński
Kazimierz Zenkteller
Karl Hoefer
Friedrich Wilhelm von Schwartzkoppen

Az első sziléziai felkelés[szerkesztés]

Augusztus 11-étől 14-éig tartott a sziléziai bányászok sztrájkja. A bányászok és kohászok követelték, hogy a Felső Sziléziát terrorizáló német rohamosztagok tagjainak meg Grenzschutz (határőrség) volt katonainak ne dolgozhassanak velük együtt. Ezenkívül azt, hogy a hatóság hagyjon fel a munkások tömeges elbocsátásával, emeljék a béreket és szüntesse meg az ostromállapotot. A sztrájk óriási méretűvé vált – augusztus 14-én 140 ezer munkás részt vett benne.

1919. augusztus 15-én reggel egy mysłowicei bánya kapuja előtt kb. 3 ezer sziléziai munkás gyűlt össze feleségestül és gyermekestül, hogy átvegyék az illetményüket. A német igazgatóság halogatta a kifizetés időpontját és csak kb. 13-kor kezdte el bebocsátani a munkások csoportjait. A hosszú várakozás miatt felháborodott tömeg behatolt a bánya udvarára, erre a Grenzschutz tüzelt: 7 bányász, 2 nő és egy 13-éves fiú áldozatul esett.

Augusztus 15-16-án a németek váratlanul letartoztatták a felsősziléziai POW[1] néhány parancsnokát, akiknél dokumentumokat találtak, amelyek tanusították, hogy felkelés készül. Ebben a helyzetben a POW kiadta a parancsot, hogy a felkelés augusztus 17-én kezdődjön el. A felkelők megindultak Cieszyni Sziléziából és felvették a harcot a volt német-osztrák és német-orosz határnál fekvő területen (Pszczyna, Wodzisław Śląski, Tychy, Katowice, Bytom, Tarnowskie Góry). Augusztus 24-én a felkelés parancsnoksága, látva, hogy nincs esély több muníciót szerezni, ás hogy segítség Lengyelországból nem jön, a németek nagy erőket összpontosító intézkedéseit látva felfüggesztette a kilátástalan harcokat.

A második sziléziai felkelés[szerkesztés]

Az első sziléziai felkelés leverését követően a németek terrorizálták a lengyel népességet. Az Antant-hatalmak úgy határoztak, hogy Felső Sziléziában népszavazás legyen a német-lengyel határ kijelölése tárgyában. Ezért a német rohamcsapatok ki akartak űzni Sziléziából minél több lengyelt. Lengyel népgyűléseket szétvertek, a májusi felvonulásokat megzavarták, megtámadták a lengyel népszavazási bizottságokat.

1920. augusztus 19-én a felső-sziléziai népvezető, Wojciech Korfanty, harcba hívott a németek ellen. Éjszaka kitört a felkelés és elkezdődött az általános sztrájk. Augusztus 20-a és 25-e között a felkelők elfoglalták Felső Szilézia kb. 1/3-át. Nem próbálták meg a legnagyobb városok elfoglalását, mert ott az antant erői állomásoztak.

A varsói lengyel kormány nem segíthetett a felkelőknek, mert éppen akkor folyt a varsói csata utáni lengyel ellentámadás a szovjetek ellen a nyamani hadjárat előtt.

Augusztus 24-én a Felsősziléziai Szövetséges Kormányzó és Népszavazási Bizottság megparancsolta a német biztonsági rendőrség (Sipo) feloszlatását. Ezért a felkelés főparancsnoksága úgy döntött, hogy megnyitja a hadműveleteket, ami a következő nap meg is valósult. Ezzel teljesült a lengyelek fő követelménye. A második felkelés után a német biztonsági rendőrséget felszámolták, helyére a Bizottság létrehozott Abstimmungspolizei (Apo – népszavazási rendőrség) néven vegyes lengyel-német egységeket. Megigérték a lengyelellenes támadások tetteseinek megbüntetését . A lengyelek hivatalos parancsban a felsősziléziai POW-ot feloszlatták és a sztrájk befejezésére szólítottak fel.

Népszavazás Felső Sziléziában[szerkesztés]

Granice 1921 slask 1.png

1
2
3
4
5
6
A sziléziai népszavazás területe és ajánlatok a lengyel határra: 1 - Percival-De Marinis vonala, 2 - Le Rond-Korfanty vonala, 3 - Antant által ajánlott demarkációs vonal (1921. májusa), 4 - a terület, ahol a népesség többsége szavazott Lengyelország részére, 5 - a lengyel-német határ, amit a Népszavazási Bizottság alapította meg (1921. októbere), 6 - a népszavazási terület nyugati határa
Alfons Zgrzebniok - az I. és II. felkelés parancsnoka
Wojciech Korfanty - a II. és III. felkelés, később a kereszténydemokraták vezetője

A népszavazás Felső Sziléziában 1921. március 20-án volt. A szavazásra jogosultak voltak azok a személyek is, akik a népszavazási terület belsejében születtek, de már nem éltek ott (hasonlóan, mint az egy évvel korábbi népszavazásban Warmiában és Mazúriában). Ez volt a lengyel ajánlat, mert a lengyel hatóság meg akarta szerezni a Ruhr-vidéken dolgozó lengyelek szavait. Sajnos ez arra vezetett, hogy kihasználva e döntést a németek odaszállítottak sok német nemzetiségű személyt, akik Sziléziában születtek, és ezek 18-szor többen voltak mint a választásra érkező lengyelek.

Általában Lengyelország mellett a szavazásra jogosultak 40%-a állt ki, Németország mellett pedig 60%.[2] Kezdetben azt tervezték, hogy a szavazatokat községek szerint fogják számlálni, ami előnyösebb lett volna Lengyelország számára – de végül járások szerint számláltak. Majdnem minden város Németország mellett állt ki, nem így a szavazási terület keleti részén levő falvak többsége.

A számolálálás alapján Nagy Británia és Olaszország képviselői azt ajánlották, Felső Sziléziát úgy osszák fel, hogy Lengyelország a szavazási területnek csak kis, déli részét (Pszczyna-i és Rybnik-i járások részei) meg a Katowice-i járásnak egy kis részét (főként mezőgazdasági területeket) kapná meg, Németország pedig megkapná a maradékot (ún. Percival-De Marinis vonala). A franciák Lengyelországnak az egész keleti Felső Sziléziát (az ipari területtel együtt) szándékozták átengedni (ún. Le Rond vonala, vagyis Korfanty-vonal). Olaszország és Nagy Británia véleménye abból következett, hogy így a sziléziai ipari teljesítmény nagy hányada a Németországra rákényszerített háborús kártalanítás céljaira lenne kihasználva.

A harmadik sziléziai felkelés[szerkesztés]

Abban az esetben, hogy a németek nyernek, a sziléziai lengyelek felkelést terveztek. Hasonló tervek születtek a németek oldalán is számukra kedvezőtlen eredmény esetére. Mivel az eredmény lengyel szempontból valóban előnytelen volt, Wojciech Korfanty 1921. május 3-án kiadta a felkelést indító parancsát. Egy nappal korábban elkezdődött az általános sztrájk a bányákban és a kohókban,[3] éjszaka különleges felkelő csapat levegőbe röpítette a vasúti hidakat az Oderán. Ezzel megszakadt a vasúti forgalom Felső Szilézia és Németország között.

Május 10-éig a felkelők elfoglalták az Oderáig terjedő területeket (ez Felső Szilézia kb. 2/3-a), Opole felé közeledve. Május közepére esett a németek ellentámadása: 21-e és 26-a között volt a nagy csata a Szent Anna Hegynél, a németek meghódították a hegyet, de nem sikerült áttörniük a frontot. Egyidejűleg május 23-án a lengyelek visszaverték a német támadást az Olza folyó torkolatánál (Wodzisław Śląski és Racibórz környéke). Ez megakadályozta, hogy a németek hátbatámadják a felkelőket, ami valószínűleg a felkelés gyors vereségét okozhatta volna. Június 7-étől a harcok megálltak és elkezdődtek a tárgyalások az Antant-képviselők közvetítésével. A lengyelek és németek fokozatosan kivonták az egységeiket a népszavazási területről.[4]

1921. július 5-én a felek fegyverszünetet kötöttek. A lengyel kormány Varsóban hivatalosan elhatárolta magát a felkelésért való felelősségtől. A Felsősziléziai Szövetséges Kormányzó és Népszavazási Bizottság október 12-én Lengyelország számára előnyösebb döntést fogadott el Felső Szilézia felosztásról. Lengyelország megkapta a népszavazási terület kb. 1/3-át, ebben az egységes területet Katowicétól Oderáig délen, ezen kívül a kohók 50%-át és kőszénbányák 76%-át.[5] Ez nagy jelentőséggel bírt Lengyelország gazdasági fejlödésében. A felkelés egészében elérte a célját. A Lengyelországnak átengedett terület 1922. május 14-én hivatalosan is átkerült a lengyel hatóságok irányítása alá.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Polska Organizacja Wojskowa - Lengyel Hadszervezet, 1914. augusztusában Józef Piłsudski által megalakított szervezet; eleinte az orosz megszálló ellen harcolt, azután Galíciában, Nagy-Lengyelországban és Sziléziában a többi megszállók ellen is.
  2. [1] Plebiscyt na Górnym Śląsku - cikk a Lengyelország Története Muzeuma oldalán, belépés 2012-07-29
  3. Adam Przybylski, Wojna Polska 1918 – 1921, Wojskowy Instytut Naukowo Wydawniczy, Warszawa 1930, 229–239. oldalok
  4. Marek Masnyk Prowincja górnośląska (1919-1922) 226. oldal [in:] Historia Górnego Śląska
  5. [2] Wybuch III powstania śląskiego - cikk a Lengyel Radió oldalán, belépés 2012-07-30

Források[szerkesztés]

  • Joachim Bahlcke, Dan Gawrecki, Ryszard Kaczmarek (szerkesztők), Historia Górnego Śląska, Dom Współpracy Polsko-Niemieckiej, Gliwice 2011
  • Norman Davies, Boże igrzysko. Historia Polski, Znak, Warszawa, 1999
  • Encyklopedia Powstań Śląskich (szerk. Franciszek Hawranek), Wyd. Instytutu Śląskiego, Opole, 1982
  • Kazimierz Popiołek, Historia Śląska. Od pradziejów do 1945 roku, Śląski Instytut Naukowy, Wyd. Śląsk, Katowice, 1984.