Második Balkán-háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Második Balkán-háború
Balkán-háború
Csatamezőn elesett bolgár katonák
Csatamezőn elesett bolgár katonák
Dátum 1913. június 16.1913. július 18.
Helyszín Balkán-félsziget
Eredmény Bolgár vereség, Bukaresti egyezmény aláírása
Harcoló felek
Flag of Bulgaria.svg Bulgária State Flag of Serbia (1882-1918).svg Szerbia

Flag of Greece (1822-1978).svg Görögország
Flag of the Kingdom of Montenegro.svg Montenegró
Flag of Romania.png Románia

Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Flag of Bulgaria.svgI. Ferdinánd bolgár cár
Flag of Bulgaria.svgVasil Kutichev
Flag of Bulgaria.svgMihail Savov
Flag of Bulgaria.svgNikola Ivanov
State Flag of Serbia (1882-1918).svgI. Péter szerb király
State Flag of Serbia (1882-1918).svgRadomir Putnik
Flag of Greece (1822-1978).svgI. Konstantin görög király
Flag of Greece (1822-1978).svgPávlosz Konturiotisz
Flag of the Kingdom of Montenegro.svgI. Miklós montenegrói király
Flag of the Kingdom of Montenegro.svgJanko Vukotić
Flag of Romania.pngI. Károly román király
Flag of Romania.pngFerdinánd román királyi herceg
Flag of Romania.pngAlexandru Averescu
Ottoman flag.svgV. Mehmed oszmán szultán
Ottoman flag.svgEnver pasa
Ottoman flag.svgAhmet İzzet
Haderő
500 000 fő Szerbia: 350 000 fő
Románia: 330 000 fő
Oszmán Birodalom: 250 000 fő
Görögország: 150 000 fő
Montenegró: 12 000 fő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Második Balkán-háború témájú médiaállományokat.

A második Balkán-háború az első Balkán-háborút lezáró londoni egyezmény területi rendezésével elégedetlen balkáni nemzetek – Görögország, Szerbia, az Oszmán Birodalom és RomániaBulgária ellen vívott, 1913. június 29-étől augusztus 10-éig (a Julián naptár szerint június 16-ától július 28-áig) tartó, bolgár vereséggel záruló háborúja volt.

Előzmények[szerkesztés]

Az 1912. október 8-ától 1913. május 30-áig tartó első Balkán-háborúban a Balkán-szövetség országai (Bulgária, Szerbia, Montenegró és Görögország) az Oszmán Birodalmat kiszorították európai birtokainak nagy részéről. A szövetségesek négy fronton támadták meg a birodalmat, és végeredményképpen Montenegró és Szerbia elfoglalta Észak-Albániát, Szerbia a Szandzsákot, Koszovót és Észak-Makedóniát, Bulgária Kelet-Makedóniát és Trákiát, Görögország pedig Dél-Albániát és Dél-Makedóniát (Thesszáliát). Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly előteréig, a Çatalca-vonalig szorult vissza, és kisebb csapataik tartották még magukat Makedóniában.

A háborút lezáró, 1913. május 30-án aláírt londoni egyezmény akként rendelkezett, hogy az időközben függetlenné vált Albánia területéről Szerbia, Montenegró és Görögország kötelesek csapataikat kivonni, a Szandzsákot Szerbia és Montenegró között felosztják, Trákiának a KıyıköyEnez vonaltól északra eső területei Bulgáriát illetik meg, Makedónia belső területeit Bulgária és Szerbia kapja meg, a partvidéki Thesszáliát pedig Görögországhoz csatolják.

A második Balkán-háború kirobbanása[szerkesztés]

Területi változások az első Balkán-háború végén

A londoni egyezmény rendelkezéseivel elégedetlenek voltak az első Balkán-háborúból győztesen kikerült szövetségesek, úgy érezték, területgyarapodásuk méltánytalanul elmarad követeléseikhez képest. Különösen érzékeny problémának bizonyult Makedónia hovatartozásának kérdése. A bolgár egység eszméjének jegyében Bulgária igényt tartott Makedónia egészére, beleértve a déli thesszáliai területeket is. A déli övezetre azonban Görögország, Észak-Makedóniára pedig Szerbia tartott igényt, s május 13-án, majd június 1-jén területszerzéseik védelmében katonai egyezményt írtak alá. Emellett mindkét ország meglehetősen nehezményezte, hogy csapataikat ki kell vonniuk a megszállt albániai területekről. Ugyanakkor Bulgáriának váratlan konfliktusa támadt északon is: Románia az első Balkán-háborúban vállalt semlegességéért cserébe magának követelte a Duna menti Szilisztra vidékét.

Noha a háttérben folytak a tárgyalások, június 29-én a bolgár katonai főparancsnok, Mihail Szavov kormányzati jóváhagyás nélkül parancsot adott a makedóniai szerb és görög hadállások megtámadására.

Hadmozdulatok és csaták[szerkesztés]

Négy bolgár hadosztály a szerbek ellen indult, s csupán egyetlenegyet vezényeltek a görögök és Szaloniki ellen. Mint ez hamarosan bebizonyosodott, a bolgár katonai vezetők alábecsülték a szemben álló görögök erejét. Július 2-án I. Konstantin görög király irányításával a görögök megállították előrenyomulásukat, s a Nikola Ivanov tábornok vezette 40 ezres bolgár sereg Kilkisz védelmére rendezkedett be. A front a Dojrani-tótól a Volvi-tavon keresztül az Égei-tenger partvidékén fekvő Kavála városáig húzódott. A számbeli fölény ellenére a görögök csak lassan tudtak előrenyomulni. Nigrita és Gevgelija elfoglalása után július 18-án kiverték a bolgárokat Dojranból is, és július 24-én a szerbekkel egyesülve a Sztruma folyó mentén nyomták a bolgárokat egészen a Kresna-szorosig. A hadmozdulat során a bolgárok hétezer emberüket veszítették el, további hatezren pedig fogságba estek, míg a végül győztes görögök vesztesége 8700 elesett katonára rúgott.

Északon hasonlóképpen alakult a Bulgáriával szemben álló, Radomir Putnik vezette szerbek hadi szerencséje. Július elején Közép-Makedóniában megállították a bolgárokat, majd július 9-én Bregalnicánál visszavonulásra késztették őket. A bolgárok ekkor a szerb haderő megkerülésével a dél-szerbiai Pirot bevételére indultak, így július 18-án a kelet-makedóniai Kalimancinál megállíthatták a megosztott és átcsoportosított szerb erőket. Ezt követően július 29-én a bolgárok erősítést küldtek a Kresna-szorosban rekedt csapataiknak, és a Sztruma völgyében heves harcok árán visszavetették a görögöket. Konstantin tízezres veszteséget szenvedett, minek hatására utasította kormányát, hogy kössön fegyverszünetet. A harapófogóba került bolgár politikai vezetők ekkor már szintén a tárgyalásos rendezés lehetőségeit keresték.

A londoni (1) és a bukaresti (2) egyezmény területi rendelkezései

Időközben ugyanis július 10-én az Alexandru Averescu vezette 200 ezres román hadsereg minden ellenállás nélkül elfoglalta Dél-Dobrudzsát, és Észak-Bulgáriát fenyegette. Délkeleten a törökök lendültek támadásba, korábbi trákiai birtokaik visszaszerzésének reményében megtámadták Bulgáriát, és július 23-án egy puskalövés nélkül bevették Drinápolyt. (A románok és a törökök egyetlen emberüket sem veszítették el harci cselekmények során, hamarosan azonban mindkét táborban kitört a kolerajárvány, s megállította a csapatok előrenyomulását.) A bolgár katonai vezetés eddigre már csődöt mondott: a háromszázezres bolgár hadsereg képtelen volt négy helyen tartani a frontot, így hamarosan összeomlott. Július 31-én a szemben álló felek általános fegyverszünetet kötöttek.

A háborút lezáró bukaresti béke[szerkesztés]

Bulgária, Szerbia, Görögország, Románia és Montenegró képviselői 1913. augusztus 10-én írták alá a második, és ezzel az egész Balkán-háborút lezáró bukaresti egyezményt. Ennek értelmében Bulgária elveszítette az első Balkán-háborúban megszerzett területek java részét: Makedónia északi része Szerbiáé, déli területe Görögországé lett, Kelet-Trákiát visszakapták a törökök, ráadásképpen Dobrudzsa Romániához került. Egyedül Nyugat-Trákia Dedeagacs (ma Alexandrúpoli) kikötővárosával maradt bolgár fennhatóság alatt. Az egyezmény egyúttal rendezte a független Albánia határait is.

A bukaresti egyezmény előírásait azonban nem sokáig tartották tiszteletben a szemben álló felek. Hamarosan, 1914-ben kitört az első világháború, amely ismét átrajzolta a Balkán-félsziget politikai térképét.

Források[szerkesztés]