Breszt-litovszki béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Breszt-litovszki béke
A békeegyezmény aláírása 1918. március 3-án
A békeegyezmény aláírása 1918. március 3-án
Típusa békeszerződés
Aláírás dátuma 1918. március 3.
Aláírás helye Breszt-Litovszk, Oroszország
Aláírók  Osztrák–Magyar Monarchia,
 Bulgária,
 Német Birodalom,
 Oszmán Birodalom,
Red flag.svg Szovjet-Oroszország
Nyelvek bolgár, német, magyar, orosz, török
A Wikimédia Commons tartalmaz Breszt-litovszki béke témájú médiaállományokat.

A breszt-litovszki békét 1918. március 3-án az oroszországi Breszt-Litovszkban (ma Breszt, Fehéroroszország) írták alá. A szerződés a központi hatalmak, azaz a Német Császárság, az Osztrák–Magyar Monarchia, Bulgária és az Oszmán Birodalom, valamint a velük szemben álló bolsevik Oroszország között jött létre.

Előzménye[szerkesztés]

1917. november 21-én az orosz kormány követein és képviselőin keresztül üzent a háborúban részt vevő feleknek, hogy kezdjék meg a béketárgyalásokat. Erre a felszólításra egyedül Németország adott pozitív választ. 1917. december 3-án elkezdődtek az előkészületek, melynek eredményeként december 15-én megszületett az oroszok és németek közötti fegyverszüneti megállapodás.[1] 1917. december 22-én megkezdődtek a valódi béketárgyalások: Oroszországnak át kellett volna adnia az általa megszerzett területek egy részét, valamint anyagi kártérítést szabtak ki rá. Az országban uralkodó nehéz helyzet miatt az orosz vezetés elfogadta a rá kiszabott feltételeket, időt nyerve a szovjet vezetés megerősítésére. A szovjet küldöttség vezetője, Lev Trockij ezzel a döntéssel szembefordulva megszakította a tárgyalásokat, arra hivatkozva, hogy az ukránok a függetlenedésük miatt 1918. február 9-én különbékét kötöttek a szovjetek nélkül.[2] Erre a lépésre az 1918. február 18-i frontális támadás volt a válasz[3] a központi hatalmak részéről. Így az elszenvedett veszteségek miatt a szovjet delegáció március 1-jén újra tárgyalóasztalhoz kényszerült, ahol is március 3-án elfogadták a németek által kidolgozott béketervet, amely további jelentős területköveteléseket tartalmazott.

A tárgyalásokon részt vett az Ukrán Népköztársaság delegációja is Mihajlo Hrusevszkij vezetésével. A lengyel fél az Ideiglenes Államtanács feloszlása miatt nem vett részt a béketerv kidolgozásában.

A béke tartalma[szerkesztés]

Területi kiigazítások a breszt-litovszki szerződés értelmében Jelmagyarázat:halványzöld-független, középzöld-átengedett, halványsárga-kiürítendő németek által
Német tisztek üdvözlik a szovjet-orosz delegációt. A kép előterében Kamenyev van.

A békeegyezményben foglaltak alapján Oroszország kivonult az általa elfoglalt területekről[4] és felfüggesztette az antant hatalmakkal kötött szövetségét, valamint elfogadta az új német határt, melyet a Németország által elfoglalt keleti területek jelentettek. Ez Oroszország számára a lengyel, litván, lett, észt, finn és a Kaukázuson túli területeinek elvesztését jelentette, kötelezték továbbá Oroszország teljes hadseregének (beleértve a Vörös Hadsereget is) leszerelésére.

A béke következménye[szerkesztés]

A szovjetek elvesztették az addig megszerzett területeket: Lengyelországot, Kurlandot, Litvániát, Livlendot, Észtországot, a Kaukázus egy részét, Ukrajnát és Finnországot.[5] Az elhúzódó háború kényszerhelyzetbe hozta a feleket. A breszti békével Oroszország lezárta az első világháborúban folytatott tevékenységét. A Németországgal folytatott együttműködés eredményeként a bolsevik delegációt kizárták az 1919-es párizsi béketárgyalásokról.

A Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után, 1918. november 13-án Oroszország egyoldalúan semmisnek nyilvánította az egyezményt, azt állítva, hogy azt erővel kényszerítették rá.

A résztvevők megjegyzései[szerkesztés]

"Az orosz küldöttség vezetője egy zsidó volt, Joffe a neve és most szabadult Szibériából [...] Ebéd után volt alkalmam beszélgetni vele először. Joffe elképzelése azon az egyszerű megközelítésen alapult, hogy minden nemzetnek meg kell adni a saját országa vezetésének jogát - az így felszabadított népek mind szükségszerűen szeretni fogják egymást [...] Tájékoztattam, hogy mi nem fogjuk az orosz elképzelést támogatni és nem toleráljuk a belügyeinkbe való bármiféle beavatkozást. Ha tartotta volna magát az utópikus elképzeléseihez, akkor a béketárgyalás csődöt mondott volna, és akkor valószínűleg a következő vonattal megkezdhette volna az utazását vissza. Joffe megdöbbenten, ártatlan szemekkel nézett rám, és egy időre elhallgatott. Aztán felejthetetlenül kedves - mondhatni könyörgő - hangon ezt mondta: 'Szívből remélem, hogy az önök országában is ki fogunk tudni robbantani egy forradalmat.'"

"A bolsevikok egy nőt delegáltak a tárgyalásra - természetesen propagandaként. A nő lelőtt egy helytartót,[6] aki a baloldaliak körében igen népszerűtlen volt és nem halálra, hanem életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Ez a személy, aki inkább egy öregedő házvezetőnőre hasonlít, Madame Bizenko láthatóan egy együgyű fanatikus - Leopold Bajorország hercegének véleménye a kirívó magatartást tanúsító nőről, aki a vacsoránál a bal oldalán ült. A bal kezében tartott étlappal mutatta be, hogyan lengette a helytartó feje felett a petíciót - "egy gonosz ember volt" - mondta, és hasba lőtte a revolverrel, amelyet a jobb kezében tartott. Leopold herceg mindvégig barátságos arckifejezéssel hallgatta a gyilkos történetét - tettetve, hogy nő beszéde érdeklődése tárgya."

  • Lev Trockij - a bolsevikok delegációjának későbbi vezetője:

"Az emberek legnagyobb részével most találkoztam először. Felesleges hangsúlyozni, hogy még benyomásom sem volt róluk. De azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy magasabb szintre számítottam. Az első találkozásból leszűrt véleményem a következőképpen összegezhető: Ezek az emberek nem képesek felmérni ellenfeleik erejét, de a sajátjukkal sincsenek tisztában."

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Traktat_brzeski című lengyel Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Brest-Litovsk_Treaty című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hajdu Tibor (2008). „Szovjet-Oroszország és az első világháború vége1. szám, Kiadó: História folyóirat. [2015. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  2. A breszt-litovszki béke és a nemzetközi erőviszonyok átalakulása"A Központi Rada 1918-ban az ukrán parlament szerepét töltötte be, de volt egy kisebb testület is, a „Mala Rada”, amely inkább a kormányhoz hasonló funkciót látott el. Berlin már 1918. február 9-én különbékét kötött a Radával. Ám az ukrán parlament ekkor éppen kiszorult Kijevből, miután a bolsevikokhoz hű Muravjov csapatai elfoglalták a várost."
  3. Új magyar lexikon I. (A–C). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága Budapest: Akadémiai. 1960. 363. oldal - "A németek és szövetségeseik ezt a fegyverszünet megszüntének nyilvánították, és febr. 18-án az egész fronton támadást indítottak."
  4. A vesztesnek előnyös a béke Archiválva 2022. január 17-i dátummal a Wayback Machine-ben"A breszt-litovszki békemegállapodás értelmében Szovjet-Oroszország lemondott Orosz–Lengyelországról, Belorusszia egy részéről, Litvániáról és Kurlandról. Elismerte Ukrajna, valamint Finnország függetlenségét, anélkül hogy ezek határát az egyezmény kijelölte volna. Észtországot és Livóniát a németek szállták meg, míg az Oszmán Birodalom kisebb kaukázusi területekkel (Karsz, Batumi, Ardahan) gazdagodott. Egyes számítások szerint Szovjet–Oroszországtól 780 ezer négyzetkilométernyi területet csatoltak el, amelyen az ország vasúthálózatának egyharmada volt lefektetve, s emellett komoly ipari potenciállal is bírt. Itt állították elő az ország vastermelésének 73, illetve termelték ki a szén 79 százalékát. Mindezeken felül pedig az 1918 nyarán megkötött kiegészítő rendelkezések még hatmilliárd márkányi hadikárpótlás megfizetésére kötelezték a vesztest. A béke előírta a hadifogolycserét is. A szovjet fél politikailag és gazdaságilag sem volt érdekelt a fogságba esettek visszatartásában, ellenben Németország vagy éppen a Monarchia lassítani kívánta a hazaküldésüket, mivel tömegével dolgoztatták őket a mezőgazdaságban vagy a bányaiparban. Ennek okán 1918 nyaráig például ötszázezer osztrák–magyar katona – a fogva tartottak mintegy negyede – térhetett vissza, miközben ellenkező irányba csak 50 ezer egykori cári frontharcos indult meg az egymillióból, főképpen ukránok. Fontos említést tenni arról, hogy a breszt-litovszki béke teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a balti nemzetek, Finnország és Ukrajna megalapítsák független államaikat. A békeegyezmény értelmében Szovjet-Oroszország köteles volt elismerni a központi hatalmak békeszerződését Ukrajnával, és békét kötni az Ukrán Népköztársasággal. Német és osztrák–magyar csapatok vonultak be ukrán területre, a „kenyérbéke” végrehajtására, ám a szükséges élelmiszerkészletek összegyűjtésében segédkező helyi államapparátus hiányában a rekvirált agrártermékek mennyisége jóval elmaradt a vártnál. A megszállók végül maguk próbálkoztak meg a begyűjtéssel, ami a helyi parasztság ellenállásába ütközött, és heves partizánmozgalom alakult ki miatta. Németország és a Monarchia az 1918 őszén bekövetkezett háborús összeomlásig hozzávetőlegesen negyvenezer vagonnyi árut szállított ki Ukrajnából. Ebből tizennyolcezer érkezett Ausztria–Magyarországra, 57 382 tonna gabona és liszt, továbbá 61 528 tonna egyéb élelem formájában. Ellentételezésül mezőgazdasági gépeket és eszközöket, textil- és bőrárut, továbbá papírt küldtek Ukrajnába. Mivel azonban a Népköztársaság vezetői nem tudták kielégíteni a központi hatalmak igényeit, 1918 áprilisának végén azok Pavel Szkoropadszkij arisztokrata földbirtokost tették meg a kormány fejévé. Ugyanakkor a korábbi cári tábornok sem volt képes megbirkózni a rendcsinálással, valamint a terménybegyűjtéssel, és olyan kevés tekintéllyel rendelkezett, hogy a kijevi német városparancsok szerint „hatalma nem terjedt túl szuronyaink hatókörén”.
  5. Új magyar lexikon I. (A–C). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága Budapest: Akadémiai. 1960. 363. oldal
  6. A helytartó akiről szó van Viktor Viktorovics Szaharov volt.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]