Antant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Európai katonai tömbök

Az antant (eredetileg entente) kifejezés az Anglia és Franciaország között 1904. április 8-án Londonban aláírt szerződés[1] az Entente cordiale (a. m. szívélyes egyetértés) kifejezésből származik, általában a szövetségesi rendszer (antant hatalmak = Nagy-Britannia és Franciaország) és a köréjük csoportosult országok együttes jellemzésére használjuk.

Angol-francia szövetség[szerkesztés]

Francia és brit katona az antantot népszerűsítő korabeli plakáton

Az antant 1904-es létrejötte nem közvetlenül egy világméretű háborúra való felkészülés jegyében történt. Nagy-Britannia és Franciaország a történelem során számos alkalommal vetélkedett egymással az európai főhatalom megszerzése érdekében. A 19. század vége és a 20. század eleje a gyarmati rendszerek kialakítása, illetve újjáalakítása lázában telt, s ez sem volt mentes ellentétektől, ugyanis mindkét országnak jelentős érdekeltségei voltak Észak-Afrikában. Az 1904-ben megkötött Entente cordiale (magyarul kb. szívélyes egyetértés, szívélyes szövetség, szívélyes megegyezés) voltaképpen a két ország gyarmatosítási ellentéteinek vetett véget, további terjeszkedésük háborítatlanságát szavatolta. A Henry Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambon londoni francia nagykövet által aláírt több megállapodás azt mondta ki, hogy míg Nagy-Britannia Egyiptomban, Franciaország Marokkóban szabadon, azaz egymás beavatkozásától nem tartva hajthat végre „reformokat”. Meghatározták ugyanakkor az Új-Fundlanddal, Madagaszkárral, Sziámmal és az Új-Hebridákkal kapcsolatos érdekvonalakat is.

Közeledés Oroszországhoz[szerkesztés]

A szerződés – mely tehát a szó hagyományos értelmében nem jelentett szövetséget – azonban egyúttal válasz is volt a Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia által 1879-ben létrehozott kettős- majd 1882-ben az Olasz Királyság bevonásával kibővült hármas (sőt 1884-ben Románia csatlakozásával négyes) szövetségre is. Az európai nagyhatalmi törekvéseket tükröző szerződésekből azonban kimaradt az Orosz Birodalom, mely féltékenyen figyelte a kialakulóban lévő új rendet. Oroszország és Franciaország hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt, így logikusnak tűnt, hogy valamilyen módon bevonják a cár országát is a hatalomért vívott politikai küzdelembe. Noha II. Miklós orosz cár 1905. július 24-én szövetségi szerződést kötött II. Vilmossal, a cár utóbb visszavonta aláírását. Ezt követően már nem volt akadálya, hogy Szentpétervár is csatlakozzon a brit-francia szövetséghez, bár magát az Entente cordiale-t az Orosz Birodalom – és később más szövetséges állam – sem írta alá, külön-külön egyezményeket kötöttek egymással az érdekelt országok (1907-es szentpétervári angol-orosz szerződés). Történelmi érdekesség, hogy nemcsak Oroszország közeledett korábban Németországhoz, de a briteknek is volt egy német orientációs időszakuk, ám amikor úgy látták, hogy Berlin a hadiflotta nagyarányú bővítésébe kezd, nem folytatták tovább a közeledést.

Első világháború[szerkesztés]

Az első világháború kitörésének idején tehát már egy viszonylag stabil szövetségi rendszer alakult ki Európában. Ez a világháború kitörését követően csak egyszer változott: Az Olasz Királyság – mely már korábban sem erőltette a hármas szövetség fenntartását – 1915. május 23-án az antant oldalán lépett be a háborúba, mivel a britek és a franciák győzelem esetére számos olyan területet ajánlottak fel, amelyet az olaszok már régóta meg akartak szerezni (Dél-Tirol, Trieszt, az Isztriai-félsziget, Dalmácia és Albánia egy része).

Ugyanígy történt Romániával is, amely Erdély megszerzésére kapott ígéretet az antanttól, így a brit-francia-orosz-olasz oldalon lépett be a háborúba 1916. augusztus 27-én.

Az antant és Magyarország[szerkesztés]

Magyarországon nem volt jó csengése az antant kifejezésnek. Nemcsak azért, mert a háború veszteseként tűrnünk kellett a győztesek békediktátumát, köztük az ország területének kétharmadától megfosztó trianoni békeszerződést, de azért is, mert az 1920-as évek elején megalakult a kisantant, melynek tagjai (a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Románia, Csehszlovákia) aktívan beleszóltak az ország életébe.

Kisantant[szerkesztés]

A kisantant elnevezés alatt Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségét értjük, amelynek legfőbb célja a Párizs környéki békék rendszerének fenntartása volt. A kifejezés maga egy magyar újságírótól ered, aki „apró antant”-nak nevezte a szövetséget.[2] Először Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (későbbi Jugoszlávia) kötött szövetséget Magyarország ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is (április 23.: cseh-román, majd június 7.: jugoszláv-román szerződés). Ezt a három szövetséget először egy magyar újságíró nevezte gúnyosan apró antantnak, amit azonban az érintettek felvállaltak: innen ered a kisantant elnevezés. A hármas szövetség felett előbb Róma, később Párizs bábáskodott, s a franciák fel is használták a kisantantot saját régióbeli érdekeik érvényesítésére.

Noha IV. Károly 1921. október 20-i második visszatérése és a trón megszerzésére irányuló kísérlete Horthy határozott ellenállásába ütközött, az október 23-i budaörsi csata pedig végül a királyhoz hű csapatok csúfos vereségével ért véget, a kisantant országai abbeli félelmükben, hogy a Habsburgok uralma visszatérhet, jegyzékek sokaságával tiltakoztak, s ultimátumot intéztek Magyarországhoz, miszerint ha IV. Károly trónhoz jut, azonnal mindhárom oldalról támadást indítanak az ország ellen.

A Monarchia felbomlását követően az addig elfojtott indulatok is felszínre törtek, s hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kisantant szövetségének nem a térség védelme, hanem az utódállamok magyarellenes érdekeinek kifejezésre juttatása volt a céljuk. A kisantant 1933-ra blokádot alkotott annak érdekében hogy Magyarországot gazdaságilag és politikailag egyaránt elszigetelje, sőt 1934-ben a magyar-jugoszláv határon háborús felvonulás kezdődött mivel az év október 9-én Marseille-ben I. Sándor jugoszláv királyt és Barthou francia külügyminisztert megölték, és – mint kiderült – a merénylethez magyaroknak is közük volt: Jankapusztán is képeztek ki terroristákat.[3] A háborút csak a mérsékelt délszláv politikusok tudták elsimítani. 1938-ra végül sikerült elérni, hogy a kisantant országai elismerjék Magyarország fegyverkezéshez való jogát (bledi értekezlet 1938. augusztus 23.). Azonban ez sem mentette meg a kisantantot a felbomlástól – az 1938-as müncheni egyezmény, mely végül Csehszlovákia felbomlásához vezetett, egyúttal a kisantant végét is jelentette.

Második világháború[szerkesztés]

Noha a második világháború idejére nem változott meg az európai szövetségesi rendszer – voltaképpen felfogható úgy is, hogy az I. világháború vesztesei próbáltak revansot venni – az antant név és a közel 40 évvel ezelőtt megkötött Entente Cordiale között már nem sok kapcsolat maradt.

Szövetségesek a két világháborúban[szerkesztés]

Első világháború[szerkesztés]

Második világháború[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Entente Cordiale European history
  2. 90 éve alakult meg a Kisantant, 2011. június 7. (Hozzáférés: 2014. január 22.)
  3. Herber – Martos – Moss – Tisza: Történelem 6. (Budapest, 2000) 148. o.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]