Cár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A cár kifejezés a király, szuverén uralkodó szláv megfelelője, melyet a Bizánci Birodalom szomszédságában élő bolgár kánok vettek fel először, majd példájukat követve egyes szerb uralkodóknak is rangja volt. Noha legtovább Bulgáriában maradt fenn, a legismertebb az orosz cárság (15471918)[1].

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szó voltaképen a caesar latin szó rövidítése[2], amit az is bizonyít, hogy a leginkább cárevicsként ismert trónörököst sokáig cezarevics néven is emlegették. A szó a legrégibb szlávságban is előfordul, ugyanis az orosz írók a Bibliában a görög baszileuszt cárnak fordították. Az első orosz cár IV. (Rettegett) Iván (1533-1547, mint fejedelem) 1547-ben „minden oroszok cárjá”-vá koronáztatta magát. Az utolsó orosz cár II. Miklós volt (1917-ben lemondatva). 1721-től a cár az állami és egyházi hatalom feje Oroszországban[3].

Cárságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először a bolgár kánokat nevezték az al-dunai szlávok cároknak, és miután a bolgárok elszlávosodtak, állandóan megmaradt náluk ez a cím. 913-ban a bizánciak is elismerték I. Szimeont cárnak. Ettől kezdve Bulgária – az oszmán alávetettség hosszú, majd 500 éves időszakát kivéve – a második világháború végéig cárok uralkodása alatt állt.

A szerb királyok közül Dusán vette föl a cári címet s viselte fia, V. Uros is.

Az orosz fejedelmek eredeti cime knyaz (fejedelem) és velikij knyaz (nagyfejedelem) volt. Ez utóbbi elnevezések a cári időkben is megmaradtak herceg, illetve nagyherceg jelentéssel, utóbbi címmel az uralkodóház tagjait illették. Legelőször Rettegett Iván koronáztatta meg magát cárként 1547-ben; ettől kezdve 1721-ig cár volt az orosz uralkodók főcíme.

Az orosz császárt hivatalos iratokban és okmányokban imperatornak vagy oroszosan goszudarnak (úr) címezték. A nagy északi háború 1721-es lezárását követően Nagy Péter és utódai hivatalosan is az imperatori címet használták.

Az oroszok eredetileg a fejdelmeik felett hűbérúrként uralkodó, majd később általuk meghódított tatár kánokat nevezték cárnak, így először az Arany Horda uralkodóit, később a szibériai, kazányi és asztraháni kánokat. A fehér cár elnevezés a mongol időkből származik, jelentése független, hűbért nem fizető uralkodó.

Cárevics[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mindenkori orosz cár fiainak elnevezése. 1718-tól a cárevics közül a trónörököst velikij knyaz (nagyhercegi) titulussal is felruházták. 1798-tól 1917-ig a trónt öröklő ~ cezarevics (naszlednyik ceszarevics i velikij knyaz) hivatalos címet kapott.

Carevna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cár leánya, 1798-ig esetleg trónjának örököse is (ez utóbbi címet 1798-1917 között a cezarevna hivatalos titulusra változtatták).

Carica[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cár felesége, illetve önállóan uralkodó női cár (cárnő pl.: II. Katalin orosz cárnő).

Cezaropapizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyházpolitikai rendszer, melyben az egyházi és világi hatalom ugyanannak az uralkodónak a kezében van. Bár a nyugati keresztény tanítás szerint az egyházi (pápai) és világi hatalom elkülönül, a Bizánci Birodalomban az egyházi főhatalom az uralkodóé volt[4]. A cezaropapizmus szélsőséges formájaként ismert ez a hatalomösszpontosítás, mivel itt az uralkodó dogmatikus kérdésekben is ítélkezik[5]. Hasonló hatalmi jogosítványok feltűnnek Nyugat-Európában is[6]. A cári Oroszország uralkodói is biztosították maguknak a cezaropapizmusban kifejeződő jogokat 1721 és 1917 között[4].

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Pallas nagy lexikona: Cár
  2. Douglas Harper: Online Etimológiai Szótár
  3. Múlt-kor történelmi portál: I. (Nagy) Péter
  4. ^ a b Jegyzet a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén
  5. Magyar katolikus lexikon: Cezaropapizmus
  6. Horváth Pál: Vallástörténet - UNIWORLD Közhasznú Egyesület vallástörténeti szabadegyeteme