Jankapusztai kiképzőtábor

Mijo Kralj, Vlado Chernozemski és Zvonimir Pospišil kiképzésen Jankapusztán. A franciaországi Marseille-ben meggyilkolták I. Sándor jugoszláv királyt. Vlado Csernozemszkit a francia rendőrség megölte. A két Usztasa-tagot, akik különböző helyeken várták a királyt – Mijo Kraljt és Zvonimir Pospišilt-elfogták és egy francia bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte őket.

I. Sándor jugoszláv cár merénylője, a mecedón-bolgár Csernozemszki kiképzőként Jankapusztán 1934-ben

Jankapuszta vagy Jankovac egy kiképzőtábor volt, amelyet az Ustaše (Ustaša – Hrvatski revolucionarni pokret – Horvát forradalmi mozgalom-egy Jugoszlávia ellenes horvát szeparatista félkatonai szervezet, magyarosan usztasa) számára hoztak létre 1931-ben. A tábor Magyarországon, Zala megye területén volt, az akkori Jugoszláv Királyság határának közelében, Murakeresztúr és Belezna falvak környékén. A tábor egyike volt a Magyar Királyságban és a fasiszta Olaszországban az Usztasa által létrehozott kiképzőtáborok hálózatának. Több száz jugoszláv emigráns jelentkezőt szállásoltak el, többnyire Nyugat-Európából és Észak-Amerikából visszatérő munkásokat. Az újoncok hűségesküt tettek az usztasák vezetőjének, Ante Pavelićnek, majd részt vettek fegyveres kiképzéseket, és szerbellenes propagandaanyagokat is készítettek.

Az usztasák céljai

A horvátok kezdetben örömmel csatlakoztak Jugoszláviához (akkoriban Szerb-Horvát-Szlovén királyság) 1918-végén, amikor a szerb csapatok megszállták a térséget, de hamarosan a szerb dominancia miatt egyre többen szerettek volna elszakadni.

Az 1920-as években Ante Pavelić ügyvéd, politikus, Horvátország függetlenségének vezető szószólója. 1927-ben titokban felvette a kapcsolatot Benito Mussolinivel, Olaszország diktátorával,mivel Olaszországnak területi követelései voltak Jugoszláviácal szemben, és bemutatta neki szeparatista elképzeléseit. 1928 októberében, a vezető horvát politikus Stjepan Radićnak, a Horvát Parasztpárt elnökének Jugoszláv Nemzetgyűlésben történt meggyilkolása után, Branimir Jelić a Zágrábi Egyetemen megalapította a Horvát Ifjúsági Mozgalom nevű ifjúsági csoportot.

1929 januárjában a jugoszláv király betiltott minden nemzeti pártot, és száműzték a Jogok Pártjának radikális szárnyát, köztük Pavelićet, Jelićet és Gustav Perčecet. Ehhez a csoporthoz később több más horvát száműzött is csatlakozott. 1929. március 22-én Zvonimir Pospišil és Mijo Babić meggyilkolta Toni Šlegelt, a zágrábi „Novosti” című újság főszerkesztőjét és a „Jugoštampa” elnökét, ami az Usztasa terrorakcióinak kezdete volt.1929. április 20-án Pavelić és mások Szófiában a Macedón Nemzeti Bizottság tagjaival közösen aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben kijelentették, hogy folytatni fogják „törvényes tevékenységüket Horvátországban és Macedóniában az emberi és nemzeti jogok, a politikai szabadság és mindkét fél teljes függetlenségének megteremtése érdekében”. A belgrádi Államvédelmi Bíróság 1929. július 17-én halálra ítélte Pavelićet és Perčecet.

A száműzöttek elkezdték szervezni ügyük támogatását a horvát diaszpórákban Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában. 1932 januárjában forradalmi szervezetüket „Usztasának” nevezték el. Az usztasák terrorcselekményeket követtek el, hogy a lehető legtöbb kárt okozzák Jugoszláviának. A fasiszta olaszországi és magyarországi kiképzőtáborukból indulva időzített bombákat helyeztek el a Jugoszláviába tartó nemzetközi vonatokon, haláleseteket és anyagi károkat okozva.

A tábor megszervezése

1931 nyarán a magyar hatóságok bérbe adták a helyszínt Gustav Perčecnek, aki a tábor parancsnokaként szolgált. A magyar hatóságok hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tartottak az itteniekkel, a tábort a Határmenti Útvonal Ellenőrző Kirendeltség ellenőrizte. Az usztasa tagjai akkoriban már aktívak voltak a határ mindkét oldalán. A körülbelül 150 holdas dombon fekvő tábor két épületből, nyílt mezőkből és egy erdőből állt. 1931 novemberében érkeztek meg az usztasa szervezet első tagjai. A tábor eredetileg egyfajta kommünként indult, menedékhelyként az usztasa csoport Jugoszláviából nemrég elmenekült tagjai számára. A legmagasabb létszámuk 50 fő volt. Hónapokig tartó előkészületek után Gustav Perčec aktívan keresni kezdte a tagokat a táborba. A magyar hatóságokkal együttműködve a jugoszláv-magyar határt átlépő usztasa szökevényeket a magyar rendőrség kihallgatta, és adataikat továbbították Perčecnek. A kapcsolattartást Papp Dezső, egy a szélsőjobboldali körökhöz tartozó tiszt végezte.

Miután megerősítést nyert, hogy a szökevény nem jugoszláv kém, a magyar rendőrség a táborba vitte őket, ahol hamis nevet adtak nekik, és felvételt nyertek a táborba. Andrija Betlehem a magyar határ közelében élt, és egy „alagutat” hozott létre, amelyen keresztül az usztasa tagjait Horvátországból a jankapusztai kiképzőtáborukba szállíthatták. A kiképzőtáborban élők ezred által szabályozott programokban vettek részt. A horvát nacionalizmus indoktrinációja mellett az usztasa tagok katonai kiképzésben is részt vettek, valamint feladatokat láttak el a tábor működésének fenntartása érdekében. A fegyveres kiképzés vezető oktatói a Magyar Királyi Hadsereg tisztjei voltak, és a táborban uralkodó életkörülmények állítólag rosszak voltak, a tábor tagjait pedig súlyos büntetésben részesítették minden helytelen viselkedésért. A fegyverek nagy része Olaszországból származott, és az usztasa szervezet számos magas rangú és prominens tagja látogatta meg a tábort, köztük Ante Pavelic is. A bolgárbarát Belső Macedón Forradalmi Szervezet (IMRO) és az usztasa között 1929-ben létrejött, a Jugoszlávia elleni közös harcról szóló megállapodással, a szófiai nyilatkozattal összefüggésben. Ennek eredményeként a bolgár Vlado Chernozemskit nevezték ki oktatójuknak különleges támadásokban, és 1931-ben Olaszországba küldték. 1932 közepe óta az olasz hatóságok, lépéseket téve Jugoszláviával való kapcsolataik javítása érdekében, bezárták a Borgo Val di Taro-i usztasa tábort. Így Chernozemskit Jankapusztára helyezték át. 1932 és 1934 között a tábor ideológiai és technikai támaszpontként szolgált számos militáns akcióhoz, beleértve a velebiti felkelést és I. Sándor jugoszláv király meggyilkolását a Marseilles-i merényletben

A tábor felszámolása

A jugoszlávok beépített ügynöke

A táborban élt Perčec szeretője, Jelka Pogorelec is, aki a jugoszláv hírszerzés ügynöke volt.

Јелка Погорелец (Jelka Pogorelec) magyar igazolványa 1932

Szegény földművesek, Mihajlo és Agata lányaként született 1911-ben, Podravina nyugati részén, pontosabban Sv. Ilija faluban, nem messze Varaždintól (Zágrábtól 72 km-re északra). Nem volt jó kapcsolata az apjával, mert az gyakran elégedetlen volt visszatérése után, főleg azért, mert kis birtoka és sok kiskorú gyereke volt. Mihajlo gyakran eladósodott a helyi kocsmákban, de végül talált egy másik feleséget, aki csak öt évvel volt idősebb Jelkánál. Ezért döntött úgy, hogy 12 éves lányát barátjához, Gustav Perečechez adja nevelőszülői gondozásba. Amikor Jelka betöltötte a 15. életévét, a 43 éves Gusztáv viselkedése megváltozott: udvarolni kezdett neki ugyanakkor megtiltotta neki, hogy a Kereskedelmi Akadémiáról származó kollégáival találkozgasson. A fiatal Jelka komoly embernek hitte, aki hamarosan feleségül veszi, de ez a házasság soha nem jött létre. Kicsivel később Gusztáv és Jelka Bécsben telepedtek le. A Jugoszláv Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (OBS) tapasztalt operatív munkatársa („tartótisztje”) Vladeta Milićević sikeresen beszervezte Jelkát, mivel Perečec maga is megfigyelése célpontja volt. Jelka emlékirataiban azzal mentegette magát, hogy azért egyezett bele az együttműködésbe az OBS-el, mert rájött, hogy Perečec valójában más nőkkel csalja őt. Perečec és Jelka Magyarország délnyugati részére költöztek, mivel Jelka szeretője, Perečec a horvát terrorista és szabotázsakciókért felelős tábor igazgatója volt, ahol 18-35 év közötti honfitársait képezték ki. Jelka gyakran vett részt vele tartott megbeszéléseken, ahol a szeretője titkárnőjeként működött, elbűvölően mosolygott, és a vártnál is több információt hallgatott ki a Jugoszláv Királyság elleni illegális tevékenységekről és tervekről, és ezeket később továbbította az OBS (a korabeli Jugoszlávia titkosszolgálata) ügynökeinek, egy titkos bankszámlájára „elhelyezett” díj ellenében. Jelka Perečeccel Budapestre költözött. Ott egy luxuslakásban is éltek, miközben Jelka időnként elit tánckabarékban lépett fel a magyar fővárosban. Jelentős információ jutott el Belgrádba arról, hogy Perečec a magyar hírszerző szolgálatok tisztjeivel is találkozik, és együttműködik az usztasa mozgalommal.

A botrány kirobbanása

Egyik éjjel a nő titokban átlépte a határt. 1933 októberében a zágrábi „Novosti” újságban publikált egy sor anyagot a táborról. Jelka nem sokkal később könyvben is beszámolt tapasztalatairól „Az emigráns gonosztevők titkai” címmel. Ebben sok érdekes dolgot írt az usztasa mozgalomról, tevékenységükről, valamint a magyar, olasz és osztrák hatóságok együttműködéséről. Számos képet csatolt bizonyítékként mindezekről.Mindezt idegen nyelvekre fordították, és elküldték a Népszövetségnek, az Egyesült Nemzetek Szervezetének elődszervezetének. Ez példátlan mértékű diplomáciai botrányok sorozatához vezetett Európa-szerte. Ez jelentősen bonyolította Jugoszlávia és Magyarország kapcsolatait.

A magyar kormányt kellemetlenül érintette az ügy, így 1934. február 1-jén a Honvédelmi Minisztérium kémelhárító osztálya tervezetet készített a tábor felszámolására, ami 1934. április közepén meg is történt.

Mind a diplomácia, mind a sajtó (leginkább a jugoszláv, és persze a többi kisantant országé) felelőst keresett, és érthető módon Magyarország került a célkeresztbe. A magyar kormány számára ezért kellett sietve lépni. Az usztasák titkos repülőgépes eltávolítását Olaszországba egy háromfős csoport hajtotta végre Gaáli Zoltán repülőszázados vezetésével.

A két ország között határokon átnyúló konfliktusok alakultak ki, amelyeket kölcsönös támadások kísértek. Így 1934 áprilisában Belgrád hivatalos panaszt nyújtott be a Népszövetséghez. Horthy Miklós magyar kormányzó is panasz tett. A Népszövetség májusban bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására. Ilyen körülmények között a magyar hatóságok kénytelenek voltak bezárni a tábort, és sürgősen áthelyezni az usztasákat a közeli Nagykanizsára. Amikor a nemzetközi bizottság tagjai megérkeztek a táborba, felismerték, hogy a terrorista táborról szóló panasz nem volt helytálló. Így a tábor 1934 végére használaton kívülre került, de korábbi tagjai követték el a marseilles-i merényletet.

„A merényletet követő nyomozás szálai Németországba, Olaszországba és Magyarországra is elvezettek. Bizonyítást nyert, hogy a merényletet szervező horvát usztasák egy részét a magyarországi Jankapusztán képezték ki. A gyilkosságot követő nemzetközi felháborodás és a nyomozás eredményei nehéz helyzetbe sodorták a magyar kormányt, annál is inkább, mert Franciaország és a kisantant országai – nem akarván rontani kapcsolataikat Németországgal és Olaszországgal – arra törekedtek, hogy csak Magyarországot ültessék a vádlottak padjára. A Magyarország elleni kampány élére a királyát vesztett Jugoszlávia állt: éles sajtókampányt folytattak Budapest felelősségét illetően, és számos magyart utasítottak ki Jugoszláviából.”

– Réti György

Cikk a jankapusztai „terrorista kiképzés” tagadásáról, 1934. december 8.

Az ügy utóélete

Az ügy végül elcsendesedett; Franciaország nem akarta kockáztatni az olaszokkal fennálló jó viszonyt (úgy főleg nem, hogy a merénylőket elfogták), Róma továbbra is saját érdekeinek megfelelően támogatta az usztasákat, Jugoszláviában pedig az egyre súlyosbodó belpolitikai helyzet került az érdeklődés középpontjába. A merénylet és a nemzetközi botrány ellenére Magyarország és Jugoszlávia kapcsolata fokozatosan javulni kezdett, ami végül az 1940. december 12-én aláírt magyar–jugoszláv örök barátsági egyezményben csúcsosodott ki.

Felhasznált és kapcsolódó irodalom

• Lampe, John R. (2000) [1996]. Yugoslavia as History: Twice There Was a Country (2nd ed.). Cambridge, England: Cambridge University Press. ISBN 978-0-521-77401-7
• McCormick, Robert B.. Croatia Under Ante Pavelić: America, the Ustaše and Croatian Genocide. London-New York: I.B. Tauris (2014). ISBN 978-0-8577-2535-6
• Pálvölgyi Balázs: Az állam felelősségének nyomában. A marseille-i merénylet (1934) jogi dimenzióinak értelmezése a magyar kormány számára készült egykorú tanulmányokban Jogtörténeti Szemle 2012/2 13–20. o.
• Réti György: Budapest – Róma Berlin árnyékában – Magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1932-1940. Budapest, 1998, ELTE ISBN: 9634631584
• Šadek, Vladimir: Ustaše i Janka-puszta.2012. Molve 189.o. ISBN 9535539418, ISBN 9789535539414
• Stuparić, Darko (1997). Tko je tko u NDH: Hrvatska 1941.-1945. Minerva. ISBN 978-953-6377-03-9
• Tomasevich, Jozo. War and Revolution in Yugoslavia, 1941–1945: Occupation and Collaboration. Stanford Univ: Stanford University Press (2001). ISBN 978-0-8047-3615-2

• Jankapuszta a világpolitikában, Magyar Világhíradó 563., 1934. december, Nemzeti Filmintézet, Filmahíradók Online
• Regényes történelem: Tényleg Jankapusztán tervelték-e ki a jugoszláv király meggyilkolását 1934-ben?, Médiaklikk, 2018. 01. 11.
• Marseille-t látni és meghalni: Adalékok a marseille-i merénylethez, Újkor.hu, 2015-03-06, Hamerli Petra