Ugrás a tartalomhoz

Zalaháshágy

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zalaháshágy
A középkori eredetű római katolikus templom
A középkori eredetű római katolikus templom
Zalaháshágy címere
Zalaháshágy címere		 Zalaháshágy zászlaja
Zalaháshágy zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióNyugat-Dunántúl
VármegyeZala
JárásZalaegerszegi
Jogállásközség
PolgármesterDr. Sinkó Ildikó (független)[1]
Irányítószám8997
Körzethívószám92
Népesség
Teljes népesség354 fő (2024. jan. 1.)[2]
Népsűrűség30,01 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület12,13 km²
Földrajzi nagytájNyugat-magyarországi peremvidék[3]
Földrajzi középtájKemeneshát[3]
Földrajzi kistájFelső-Kemeneshát[3]
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 53′ 13″, k. h. 16° 37′ 49″46.886944°N 16.630278°EKoordináták: é. sz. 46° 53′ 13″, k. h. 16° 37′ 49″46.886944°N 16.630278°E
Zalaháshágy (Zala vármegye)
Zalaháshágy
Zalaháshágy
Pozíció Zala vármegye térképén
Zalaháshágy weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zalaháshágy témájú médiaállományokat.

Zalaháshágy község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban.

Fekvése

[szerkesztés]

A község a Kemeneshát déli kistáján, a fennsík jellegű Felső-Kemenesháton, annak is a Zala völgyére lankásan futó, délies kitettségű lejtőin található.[4]

Zalaegerszegtől légvonalban 21 kilométerre északnyugatra található, a legközelebbi város Zalalövő, légvonalban 6, közúton 10 kilométerre délkeleti irányban. A településen a Zalacsébtől a 76-os főútig vezető 7412-es út húzódik keresztül. Megközelíthető a 86-os főút felől is, a 7413-as úton, Rimánynál körülbelül 2 kilométeres délkeleti letéréssel.

Korábban vasúton is megközelíthető volt, a Körmend–Zalalövő-vasútvonalon (Zalaháshágy-Szőce megállóhely), de itt 2009 végén megszűnt a forgalom.

Története

[szerkesztés]

Nevének első említése egy 1328-as csébi határjárásból ismert Hassaagh,[5] majd 1440-ből Hassagh alakban. A 19. századtól neve leginkább Hashágy, 1873–1882 között Hárshágy volt, végül a településnév-rendezés során, 1908-ban nyerte el a Zalaháshágy nevet.[6] A név etimológiája – a baranyai Hásságyhoz és Somogyhárságyhoz hasonlóan – a hárs fanév -gy képzős származékára vezethető vissza, jelentése ’hársfás terület, hárserdő’.[7][8]

A település már az Árpád-korban jelentős hely volt, temploma 1230 körül épült (bővebben).[9] A középkorban a mai Zalaháshágy területén fekvő falvak közé tartozhatott Banacsfalva (említései: 1361, 1375).[10] 1440-ben királyi adománnyal a később Háshágyi nevet felvevő Dénes, 1438–1439-ben zalai alispán lett Háshágy és Vaspör birtokosa. Fia, István (Stephanus de Hassaghy) 1470-től 1493-ig kúriai ítélőmester volt. További birtokszerzéseik (Lövő, Hahót, Szerdahely, Kehida stb.) a 16. század közepére Zala megye előkelő nemesi családai sorába emelték a Háshágyiakat.[5]

Pesty Frigyes adatai alapján 1864-ben még őrizték a település déli részén állt egykori, hihetőleg a törökdúlással elpusztult kisebb erődítés, vár emlékét, nem csak a környékbeli dűlőnevek szintjén (Békavár, Dongóvár), de akkor még láthatóak voltak a négyszögletes területet körbevevő egykori vizesárkok nyomai is.[11] Noha a török időkben a falu az oszmán katonai felvonulási területen feküdt, továbbra is lakott, a Portának adózó hely maradt. A falut később a Perneszy család birtokolta, 1790-ben a Bessenyei család birtoka lett.[12]

Vályi András az 1700-as évek végén írta a településről: „Magyar falu Szala Várm.[egyében]. Földes Ura B.[áró] Senyei Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Lővőhöz 1 mértföldnyire, határja homokos, és a’ víz mosások között sovány.”[13]

A falu a salomvári körjegyzőséghez tartozott, amelyből 1922-ben kiválva Vaspörrel és Ozmánbükkel megalakították a vaspöri körjegyzőséget.[14]

Közélete

[szerkesztés]

Polgármesterei

[szerkesztés]
  • 1990–1994: Bicsák Lajos (független)[15]
  • 1994–1998: Dr. Salamon Tibor (független)[16]
  • 1998–2002: Dr. Salamon Tibor (független)[17]
  • 2002–2006: Dr. Salamon Tibor (független)[18]
  • 2006–2010: Büki József (független)[19]
  • 2010–2014: Büki József (független)[20]
  • 2014–2019: Büki József (független)[21]
  • 2019–2024: Horváth Gyula (független)[22]
  • 2024– : Dr. Sinkó Ildikó (független)[1]

Népessége

[szerkesztés]

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Lakosok száma
371
379
365
339
361
362
354
2013201420152021202220232024
Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 99,1%. A lakosok 84,7%-a római katolikusnak, 2,26% reformátusnak, 2,8% evangélikusnak, 1,13% felekezeten kívülinek vallotta magát (7% nem nyilatkozott).[23]

2022-ben a lakosság 92,5%-a vallotta magát magyarnak, 2,2% németnek, 0,6% cigánynak, 0,6% szerbnek, 0.3% ukránnak, 0,3% románnak, 0,3% lengyelnek, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 37,7% volt római katolikus, 3,9% református, 3,6% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 21,3% egyéb katolikus, 8,3% felekezeten kívüli (24,1% nem válaszolt).[24]

Nevezetességei

[szerkesztés]
A templom apszisa a támpillérekkel és a befalazott középkori ablakkal

A falu fő nevezetessége a központban álló, Szentháromságnak szentelt római katolikus templom. A művészettörténeti kutatások szerint 1230 körül épülhetett, és a késő román téglaépítészet körébe tartozik. Rómer Flóris már 1863-ban leírta az északi hajófal fülkéjében másodlagosan elhelyezett, 13. századi félköríves, alakos kőfaragványt, az 1975. évi kutatáskor pedig a félköríves záradékú, rézsűs román ablakok, valamint a déli kapu nyílása került napvilágra. A hajó belső falát lizénák és falba süllyesztett fülkék tagolták. Az épületet már a 13. században érték nyugati irányú bővítések. A protestánsok használatába került templom a 17. század végére romos állapotba került, majd miután 1737-ben ismét a katolikusoké lett, 1745-ben újjáépítették. Tornya és sekrestyéje 1863 után épült.[9][25]

A nyeregtetős, egyhajós templom szentélye keletelt, egyenes záródású, sarkait harántolt támpillérekkel erősítették meg. A gúlasisakos torony a nyugati homlokzatnál épült, a félereszes tetővel ellátott sekrestye pedig a szentély déli oldaláról nyílik. A hajó déli oldalának félköríves ablakai középkori eredetűek, de itt látható az első építéstörténeti fázishoz kapcsolódó, befalazott szegmensíves déli kapu, valamint itt és az apszison a szintén befalazott román kori ablakok. A templom belső szerkezeti kialakítását a hajó csehsüvegboltozatos és a szentély élkeresztboltozatos térszervezése jellemzi. A berendezés nagy része újkori, a 19–20. századok során került a templomba, ahogy a falképek is a 20. században készültek. A középkor emléke a szenteltvíztartó, amely vélhetően egy keresztelőkút átalakításával nyerte el mai formáját.[25]

Rajz a zalaháshágyi templomban látható kőtimpanonról

A faragással, állatfigurákkal kitöltött félköríves kőfaragvány vagy timpanonkő egykor a déli kapu záróköve lehetett. Bár a művészettörténeti szakirodalomban nem egyértelmű e kőemlék ikonográfiai besorolása, hasonló ábrázolások ismertek a közeli Zalaszentmihályfa és Domonkosfa Árpád-kori templomkapuzatainak ívmezőjéből. Egyes kutatások szerint a sárkányok (a Gonosz allegóriái) felett győzelmet arató, hátán keresztet vivő állatfigura esetleg az Agnus Deit, Isten bárányát, vagyis a diadalmas Jézust jelképezi (hasonlóan Ják, Csempeszkopács és Nagysitke ívmező-ábrázolásaihoz). A központi állatfigura testfelépítése, a visszakunkorodó hosszú farok, a hegyes fülek és a karmos mancsok azonban több kutató számára inkább ragadozót sejtetnek, ami vagy az ősmagyar hitvilág tarsolylemezekről ismert motívumaira vezethető vissza, vagy a II. András korában kialakult királyi oroszlánábrázolások mintáján jelképezi a diadalmas Krisztust. Ezek a feltevések az ún. oroszlános kapuzatok körébe sorolják a zalaháshágyit, az esztergomi porta speciosa, Sopronhorpács, Litér, Bercse, Karcsa kőfaragványai mellett.[26][27][28][29] Az ívmező felső részén látható, egymással kiöltött nyelvvel szembeforduló sárkánypár előképei lehetnek az i. e. 4–3. századi szkíta leletek egyes „sárkánypáros” kardjai, de a 13. századi szeldzsuk-török díszítőművészetből is ismert a motívum.[30]

Híres emberek

[szerkesztés]
  • 1901-től itt élt Stevanecz Antal (1861–1921) magyarországi szlovén kántortanító.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2024. június 9. (Hozzáférés: 2024. augusztus 11.)
  2. ↑ Magyarország helységnévtára. Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
  3. ↑ a b c Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8  
  4. ↑ Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. 394–398. o. ISBN 978-963-9545-29-8  
  5. ↑ a b Bilkei Irén: Egy hivatalvállaló köznemes família a későközépkori Zalában, a Háshágyiak. Zalai Múzeum, XXI. évf. (2013) 137–146. o.
  6. ↑ Magyarország történeti helységnévtára: Zala megye (1773–1808). Szerk. Szaszkóné Sin Aranka, Breinerné Varga Ildikó. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. 1996. 320. o. ISBN 963-215-130-5  
  7. ↑ Pais Dezső: Helynévmagyarázatok. Magyar Nyelv, VII. évf. (1911) 166–170. o.
  8. ↑ Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai. 1978. 266. o. ISBN 963-05-1490-7
  9. ↑ a b Valter Ilona: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Zala, Somogy, Tolna megyében. In Kereszténység és államiság Baranyában: Pécsvárad 2000–2001. Szerk. Huszár Zoltán. Pécs: Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága. 2000. 111–137. o. ISBN 963-7211-50-0  
  10. ↑ Magyarország történeti helységnévtára: Zala megye (1773–1808). Szerk. Szaszkóné Sin Aranka, Breinerné Varga Ildikó. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. 1996. 53. o. ISBN 963-215-130-5  
  11. ↑ Zala megye helytörténeti lexikona: Kéziratos regesztagyűjtemény. Hungaricana Közgyűjteményi portál 478. o. (Hozzáférés: 2024. július 3.)
  12. ↑ Zalaháshágy. In Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 772. o. ISBN 963-9257-19-2  
  13. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása II. Buda: Királyi Universitás. 1799. 149. o.  
  14. ↑ Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár. Zalaegerszeg: Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága. 2001. 84. o. ISBN 963-7205-20-9  
  15. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  16. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  17. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  18. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  19. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  20. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 21.)
  21. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  22. ↑ Zalaháshágy települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. június 16.)
  23. ↑ Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
  24. ↑ Zalaháshágy Helységnévtár
  25. ↑ a b Római katolikus templom, Zalaháshágy. Műemlékem.hu (Hozzáférés: 2024. július 3.)
  26. ↑ Fettich Nándor: Az átmeneti kor emlékei a magyarszecsődi románkori templomon. Művészet, XVII. évf. 8. sz. (1976) 33–35. o.
  27. ↑ Valter Ilona: Románkori falusi templomok Zala megyében. Művészet, XVIII. évf. 4. sz. (1977) 5–9. o.
  28. ↑ Adorján Imre: Hold és sárkány: Adalékok Árpád-kori állatalakos faragványaink közel-keleti párhuzamaihoz. Művészet, XXVI. évf. 8. sz. (1985) 24–29. o.
  29. ↑ Takács Miklós: Az oroszlánosi monostor oroszlánja. Archaeologiai Értesítő, CXX. évf. 1–2. sz. (1993) 47–61. o.
  30. ↑ Adorján Imre: Hold és sárkány: Adalékok Árpád-kori állatalakos faragványaink közel-keleti párhuzamaihoz. Művészet, XXVI. évf. 8. sz. (1985) 24–29. o.

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zalaháshágy&oldid=27614597”