Zalalövő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zalalövő
A Szent László-templom tornya
A Szent László-templom tornya
Zalalövő címere
Zalalövő címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Zala
Járás Zalaegerszegi
Jogállás város
Polgármester Pintér Antal
Irányítószám 8999
Körzethívószám 92
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség 3027 fő (2015. jan. 1.)[1]
Népsűrűség 57,62 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 52,64 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zalalövő (Magyarország)
Zalalövő
Zalalövő
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 50′ 48″, k. h. 16° 35′ 07″Koordináták: é. sz. 46° 50′ 48″, k. h. 16° 35′ 07″
Zalalövő (Zala megye)
Zalalövő
Zalalövő
Pozíció Zala megye térképén
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zalalövő témájú médiaállományokat.

Zalalövő (az ókorban latinul Municipium Aelium Salla) város Zala megye északnyugati részén, a Zalai-dombság területén, a Zala folyó ősi átkelési helyén. A település a Zalaegerszegi járásban, a Göcsej és az Őrség tájegységek határán fekvő, jelentős turistaforgalmú kisváros.

Földrajza[szerkesztés]

Zalalövő a Zala folyó mentén, Zala megye északnyugati részén fekvő település. Délről és keletről a Göcsej, északról és nyugatról az Őrség dombjai határolják, amelyek nem emelkednek 300 méter tengerszint feletti magasság felé.

A település szerkezete kettős, halmaz- és szeres településrészekből áll. Központja egy, a Zalától északra fekvő mag, amelyhez szervesen csatlakozik nyugatról a zalamindszenti, illetve keletről zalapatakai településrész, amelytől keletre Budafa található. A Zala folyó déli oldalán található Pörgölin városrész, ahonnan tovább, délre haladva Nagyfernekág, majd Irsapuszta, végül Szűcsmajor településrész érhető el. Nagyfernekágtól keletre található a csak földúton elérhető, gyér lakosságú, érintetlen Kisfernekág. Ezek a városrészek már szeres elrendezésűek, azaz dombtetőre épült, apró képződmények. A göcseji erdőségben még több mára már lakatlanná vált településrész (mint Nagyhegy, Bárómajor, Kövespartimajor) is található.

Talaja elsősorban kavicsos, amelyre több agyagréteggel barázdált homokréteg terül, melyet sárgás agyag fed. A talaj legfelső rétegében vékony barna erdőtalaj réteg található, amely kis humusztartalommal bír.

Műemléki jellegű, látogatható népi lakóház
Műemléki jellegű lakóház

A település környékére országos viszonylatban rengeteg csapadék (800-1200 milliméter) hull, melynek következtében sok, a Zala folyó vízgyűjtőjéhez tartozó vízfolyás folyik erre. A víznek jól ellenálló, a környéken jellemző agyagot a víz nem képes áttörni, így a folyók mellett nagy árterek alakultak ki.

A város határában a Zalába folyó Szőce-patakon egy 1986-ra elkészült, észak-déli irányban elnyúló mintegy 1600 méter hosszú, de mindössze 120 méter széles mesterséges tó is található, a Borostyán-tó. Korábban, a tavaszi hóolvadáskor és őszi esőzésekkor fokozottan árvízveszélyes területnek számított a Zala folyó környéke, ám 1960-ban a folyó szabályozásával, a vízzáró agyagréteg több helyen történő átvágásával, azonban ezt a veszélyt sikerült elhárítani.

A terület éghajlatára az Alpok és az Atlanti-óceán hatása a legmarkánsabb, amely folytán rendkívül csapadékos nyarak jellemzik a város környékét. Az ősszel és télen megerősödő mediterrán hatás csak növeli a csapadék mennyiségét. Országos viszonylatban a nyarai hűvösek, telei enyhék, kicsi a hőingadozás.

Története[szerkesztés]

Salla régészeti feltárása (f.: kt)
Villa Publica maradványai Salla területén

A kelta időkből származó leletek egy településkezdeményt mutatnak, ám nincs bizonyíték, hogy állandó település létesült volna itt. Ugyanakkor a római kori régészeti területen végzett ásatásokon előkerült leletek a rómaiakat megelőző őslakosságra utalnak.

A rómaiak idejében Zalalövő hamar fontos településsé alakult az itt húzódó Borostyánút és a Zala folyó mentén futó zalavölgyi út kereszteződésében. A megjelenő római légiók az 1. század elején létesítettek tábort a Zala folyó északi partján, amely mellett falusias település alakult ki. 124-ben Hadrianus császár városi rangot adományozott a településnek, melynek neve Municipium Aelium Salla lett. Ezzel gyors fejlődés kezdődött a településen, amelyet a megjelenő kőépületek is bizonyítanak. A 2. század közepén, azonban a betörő germán törzsek felszámolták a települést.

A 4. században rövid időre ismét életre kapott Salla, új kőépületeket építettek, köztük egy vendégházat, ám az 5. században a római légiók kivonulását követően ismét elnéptelenedett. A korábban nagy jelentőséggel bíró település helyén komolyabb emberi alkotás egy jó ideig nem jelent meg.

A római-kori településnyomok régészeti feltárására az 1980-90-es években került sor. A leletek jelentős része a zalaegerszegi Göcseji Múzeum reprezentatív kiállításán tanulmányozható. Egy 13. századi oklevél szerint királyi nyilasok – nyíllövők – laktak itt. Valószínűleg innen a település Lövő neve. Zalalövő tulajdonosai a csébi Pogány család tagjai voltak, akiknek törzsbirtokai Csében és Salomváron feküdtek. 1493-ban csébi Pogány Péter, György és Zsigmond fivérek kúriával rendelkeztek a településen.[2] Később, 1562-ben, csébi Pogány János lánya csébi Pogány Sára, polyanai Brodarics Mátyás máramarosi sókamaraispán özvegye, osztályos egyezséget kötött unokatestvére gyerekeivel csébi Pogány Boldizsárral és Jánossal, amelyben az asszony megszerezte a lövői, csébi és gyerkefalvi birtokokat. Csébi Pogány Sárának a két lánya, Brodarics Katalin és Brodarics Klára, osztopáni Perneszy András és osztopáni Perneszy Farkas házastársai lesznek egyaránt.[3]

A török időkben a környék településeiről elmenekülők elsősorban az ekkor mezővárosi jogokkal bíró Zalalövőre menekültek, amelyet nem túl jelentős palánkvár védett. A zalalövői várat a tehetős köznemes osztopáni Perneszy András 1566 és 1576 között építetette, és ő lett az első főkapitánya.[4] Egy évszázaddal később, 1687-ben, a kis várban 35 lovas 1 tizedes vezetésével valamint egy gyalogos vajda alatt 3 tizedes vezetésével 35 királyi hajdú szolgált. Akkor már a főkapitány zalalövői Csapody István (†1703) volt, aki osztopáni Perneszy Zsófia neje révén örökölte a földbirtokot, a várat és a főkapitányi címet. Csapody István volt az utolsó lövői véghelyi főkapitány. Halála után, a már romos vár elhagyottá, lakatlanná vált.[5]

Mária Terézia magyar királynő korában, a település legtehetősebb földbirtokosai boldogfai Farkas András (1740-1782) zalalövői főszolgabíró, zalalövői Csapody Borbála (1731-1794), aki először forintosházi Forintos János (1727-1771), zalai főjegyző, majd Bajáky Boldizsár (1728-1794) férje volt, pallini Inkey Boldizsár, lovászi Jagasics András, balásfalvi Orosz Pál, és miskei és monsotori Thassy László örökösei voltak.[6] Csapody Borbála nagyszülei, zalalövői Csapody István, a utolsó lövői véghely főkapitánya, és osztopáni Perneszy Zsófia voltak. Tőlük örökölte a lövői birtokrészét. Boldogfai Farkas András anyai nagyanyja barkóczi Rosty Lászlóné zalalövői Csapody Mária révén lett földbirtokos a településen, mivel dédapja zalalövői Csapody István főkapitány volt. Az elhúnyt Thassy László anyai dédapja, vizeki Tallián Ádám volt, akinek az édesanyja vizeki Tallián Gergelyné osztopáni Perneszy Julianna, zalalövői Csapody Istvánné nővére.

1780-ban Zalalövő járási székhellyé vált, ám ezt a kiváltságát 1848 után elvesztette, Zalaegerszeg fennhatósága alá kerül a környék. A kiegyezést követően komoly fejlődés volt tapasztalható a településen, melynek egyik fontos lépése a Körmend és Muraszombat közötti vasútvonal megépítése volt 1906-ban.

Az első világháborút követő időszak további fejlődést hozott a településnek, melyhez 1925-ben hozzá csatolták Pusztaszentpéter, Zalamindszent és Zalapataka községeket.[7] 1927-ben új plébániatemplomot, 1929-ben új állami elemi iskolát, 1937-ben mozit kapott.

A második világháború a települést érintő kétszáz főnyi polgári áldozata elsősorban Zalalövő zsidó 122 fős lakosságából tevődött ki, akiket koncentrációs táborba vittek. A környék náci megszállás alól való felszabadítására végül 1945. március 29-én került sor.

A háborút követően Zalalövő egy jó darabig semmilyen fejlődést nem mutatott, egészen a jelenlegi Zala-híd 1968-as megépítéséig. 1977-ben bővítették az általános iskolát, majd 1985-86-ban kialakították a település határában a Borostyán-tavat. 1981-ben csatolták Zalalövőhöz az addig önálló Budafa községet.

A rendszerváltás után Zalalövő gazdasága visszaesett, nagyarányú munkanélküliség jellemezte a települést egészen a Zalalövőt Őrihodossal összekötő vasútvonal építésének 1999-es kezdetéig. 2000. július 1-jével Göncz Árpád köztársasági elnök városi címet adományozott Zalalövőnek, majd az év decemberében megindult a közlekedés a régi-új vasútvonalon. Azóta a település nagy ívű fejlődésbe kezdett.

2011-ben az utolsó lakó elhunytával Pusztaszentpéter elnéptelenedett.

Lövői véghely főkapitányai[szerkesztés]

Közlekedés[szerkesztés]

A Zala-völgyi kerékpárút zalalövői kezdete

Vasút[szerkesztés]

Zalalövő mára vasúti csomóponttá vált, amelyet az egyszer már felszedett, majd nagyjából a régi nyomvonalán újra megépített, és 2000. december 17-én átadott Zalalövő és Őrihodos (Szlovénia) közötti vasútvonal megépültének köszönhet, amely azóta része az egyetlen Magyarország és Szlovénia között közvetlen kapcsolatot teremtő nemzetközi vasútvonalnak. A vonalon elővárosi szerelvények közlekednek Zalaegerszeg felől, illetve egyesek tovább közlekednek Őriszentpéterig, vagy egészen Őrihodosig. A város modern vasútállomását 2013 nyaráig napi egy nemzetközi InterCity járat is érintette, amely Ljubljana felől érkezve haladt Budapestig. Zalalövőnél csatlakozik a jelenleg szünetelő forgalmú Körmend–Zalalövő-vasútvonal a fővonalhoz.

Közút[szerkesztés]

A épülő Zalalövői völgyhíd építés közben

A várost észak-déli irányban szeli át a 86-os számú (Mosonmagyaróvár és Rédics között húzódó) másodrendű főút (E65-ös európai útvonal), amely elsősorban nemzetközi jelentőséggel bír, mivel itt halad a költséges Ausztriát elkerülő Adria és Észak-Európa között bonyolódó elsősorban horvát, szlovén, szlovák, lengyel és cseh áru- és személyforgalom. A településen kelet-nyugati irányban halad egy Zalaegerszeget Őriszentpéterrel összekötő, jóval mérsékeltebb forgalmú mellékút is. Zalalövő a fent említetteken felül csak egy Keménfa felé haladó mellékúttal rendelkezik. Építés alatt álla települést délről és keletről elkerülő új 86-os főút nyomvonala, amelynek legnagyobb műtárgya a Zalalövői völgyhíd lesz.

A térségben nem Zalalövő, hanem Zalaegerszeg jelenti az autóbuszos közlekedés központját, ennek következtében a környező településekről leginkább csak átszállással érhető el, az amúgy Zalaegerszegről sűrű járatokkal ellátott város.

Nevezetességek[szerkesztés]

Nepomuki Szent János szobra
  • Municipium aelium Salla régészeti lelőhely és kiállítás
  • Tájház - Petőfi u. 20.[8]
  • Szent László templom (neogótikus) - Szabadság tér 5.[9]
  • Mindenszentek templom (középkori) - Petőfi u. 100.
  • Szent Anna templom (1747-1749) - Kossuth u. 62.
  • Borostyán-tó
  • Borosán-völgy (szentkút)
  • I. világháborús hősi emlékmű a Mindenszentek templom előtt (alkotó: Pataky Andor)[10]
  • A második világháború helybéli áldozatainak emlékműve. Szabolcs Péter szobrászművész alkotását 1989. augusztus 6-án avatták fel.[11]
  • A települést érinti a Szent Márton európai kulturális útvonal

Környezet[szerkesztés]

Zalalövő környéke – leginkább dél felől – sűrű, elsősorban bükkös, több helyen fenyves erdősségekkel borított. Ezen, a sok helyen érintetlen területen több védett, ritka növény- és állatfaj megtalálható (mint erdei ciklámen, tőzike, kockás liliom, agárkosbor, szibériai nőszirom, közönséges kígyónyelv, kakasmandikó, európai zergeboglár).

A településen áthaladó 86-os számú úton haladó nagy és folyamatosan növekvő forgalom komoly légszennyezettséget és zajártalmakat okoz a település központi, viszonylag kis területű részén, amely probléma megoldására jelenleg még nem sikerült kivitelezhető tervet elfogadni.

Testvérvárosok[szerkesztés]

Nevezetes személyek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  2. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalalovo/pages/003_Zalalovo_tortenete_1490-1566.htm
  3. Farkas Ákos András (boldogfai) - ELTE MA Diplomamunka. 2014. A Zala vármegyei késő középkori köznemesi családok története. A Csébi Pogány család története. 29.o.
  4. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalalovo/pages/004_Zalalovo_tortenete_1566-1690.htm
  5. Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)Valter Ilona: A zalalövői-zalamindszenti r. k. templom barokk oltára. 151.o.
  6. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalalovo/pages/005_Zalalovo_tortenete_1690-1790.htm
  7. Zalalövő adatai a KSH online helységnévtárában
  8. http://www.zalalovo.hu/turizmus/latnivalok/tajhaz
  9. http://zalalovo.plebania.hu/plebania/tortenet
  10. http://szoborlap.hu/18226_hosi_emlekmu_zalalovo_pataky_andor_1920.html
  11. Tudósítás a Reform 1989/31 lapszámában

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zalalövő témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés]