Lékai László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lékai László
esztergomi érsek
Laszlolekai.jpg

Coat of arms of László Lékai.png
Succisa virescit (A megnyesett fa kizöldül)
Születési név Lung László
Született 1910. március 12.
Zalalövő
Elhunyt 1986. június 30. (76 évesen)
Esztergom
Iskolái Gregoriana Pápai Egyetem
Munkássága
Felekezet római katolikus egyház
Pappá szentelés 1934. október 28.
Róma
Püspökké szentelés 1972. március 16.

Hivatal veszprémi apostoli adminisztrátor
Hivatali idő 1972–1974
Elődje Klempa Sándor (apostoli adminisztrátor)
Utódja Kádár László Gábor

Hivatal esztergomi érsek (1974-1976 apostoli adminisztrátor)
Hivatali idő 1976–1986
Elődje Mindszenty József
Utódja Paskai László
Lékai László aláírása
Lékai László aláírása
Lékai László a Catholic Hierarchy-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lékai László témájú médiaállományokat.
Apostoli utódlás
Szentelés dátuma 1972. március 16.
Szentelő Ijjas József
Társszentelők Cserháti József
  Bánk József
Szentelt püspökök
Tóth László 1976. június 8.
Paskai László 1978. április 5.
Rosta Ferenc 1978. április 5.
Bagi István 1979. április 30.
Marosi Izidor 1979. április 30.
Szakos Gyula 1979. április 30.
Belon Gellért 1982. április 21.
Póka György 1982. április 21.
Szendi József 1982. április 21.
Társszentelt püspökök
Kovács Endre Gergely 1975. február 6.
Pálos Iván 1975. február 6.
Pataky Kornél 1975. február 6.

Lékai László (Zalalövő, 1910. március 12.Esztergom, 1986. június 30.) bíboros, prímás, esztergomi érsek.[1] Személye és egyházvezetői tevékenysége, a kommunista állam felé tett „kis lépések” politikája ma is megosztja a közvéleményt. Mindemellett művel, jó humorú embernek tartották.[2]

Pályafutása[szerkesztés]

Lung László néven anyakönyvezték. A vallás tiszteletét családi hátterében hordozta: édesapja mélyen vallásos katolikus sváb iparos (fazekas és kályhakészítő[1]) volt, és édesanyja is hithű katolikus családból származott, akik a burgenlandi Répcebónyán éltek. Nevét 1940-ben változtatta Lékaira.

Gimnáziumba Nagykanizsán, majd a piaristákhoz járt Veszprémbe. Papnövendéknek jelentkezett, 1928-tól a Collegium Germanicum Hungaricum növendéke volt Rómában, ott is szentelték pappá 1934. október 28-án. Tíz idegen nyelvet beszélt. Tanulmányai végén teológiai doktori címet szerzett 1936-ban.[1] Évfolyamtársai voltak dr. Hosszú László nagyváradi ordinárius és dr. Ópalotai János székesegyházi kanonok, címzetes apát Nagyváradról.

Első szolgálati helye Ukk volt, majd a veszprémi Davidicum fiúnevelő intézetbe került tanulmányi elöljárónak (prefektusnak). 1937-től a veszprémi szeminárium tanára. 1944-ben püspöki tanácsos lett,[1] 1944 és 1948 között püspöki titkár Veszprémben; 1944–1945-ben püspökével, Mindszenty Józseffel együtt volt a sopronkőhidai fegyházban, emiatt később az állami szervek „reakciósként” tartották számon.[1][2] 1948-tól balatonlellei esperes-plébános, emellett 19561957-ben megbízott püspöki irodaigazgató volt. 1959-ben elhelyezték Balatonlelléről; előbb Zalaszentiváni, majd 1969-től badacsonytomaji plébános lett.[1]

Püspöki pályafutása[szerkesztés]

1972. február 8-án veszprémi apostoli kormányzóvá, Girus Tarasii-i címzetes püspökké nevezték ki. Pontosan nem ismert, hogy az állam miért fogadta el magasabb egyházi tisztségben a korábban reakciósnak tartott Lékait.[2] 1975-től a római Nevelési Kongregáció tagja volt.[1]

Esztergomi érseki kinevezése[szerkesztés]

VI. Pál pápa 1974. február 5-én megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket,[3] Mindszenty József lemondására hivatkozva. Utódot ugyan nem nevezett ki Mindszenty életében, de már 1973-tól folytak a tárgyalások az Apostoli Szentszék és a magyar állam között az érseki szék betöltéséről. A szóba jöhető személyek alapos megrostálása után Lékai marad az egyetlen lehetséges jelölt, akinek – korabeli iratok alapján – „a munkában tanúsított komolyságát, hatékonyságát, munkabírását, intellektuális adottságait, értelmességét valamennyien becsülik”. Balogh Margit történész szerint „a szóba jöhető püspökök közül a kommunista diktatúrával való barátkozásban ő kompromittálta magát a legkevésbé.”[2]

Ezen előzményeket követően, miután az MSZMP Politikai Bizottsága jóváhagyta, 1976. február 12-én VI. Pál pápa kinevezte esztergomi érseknek. Mindszenty elmozdítása miatt a magyar emigráció a kezdetektől fogva ellenérzéssel fogadta, és a nemzetközi közvélemény reakciója is vegyes volt.[2] Május 24-én bíborosi címet kapott, címtemploma Rómában a falakon kívüli Szent Teréz-templom. 1976-tól haláláig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt. 1976-ban részt vett a philadelphiai Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.[1]

Hatalomhoz fűződő viszonya[szerkesztés]

Az új érseknek úgy kellett helyreállítania a hitélet alapvető pasztorációs, intézményes és jogi feltételeit, hogy eközben az állammal minél kevésbé konfrontálódjon. Az egyházi tisztségek betöltését rendkívül szigorú jogszabályok nehezítették: a hatályos, 1957-es törvényerejű rendelet szerint nem csak a püspöki, de a papi (kivéve a kisebb vidéki plébánosi és kápláni szolgálatokat), teológiai professzori és egyházi középiskolai igazgatói posztok betöltését, az áthelyezéseket és a leváltásokat is állami jóváhagyáshoz kötötték.[2]

A Kádár-kor egyházpolitikáját képviselő Állami Egyházügyi Hivatallal (ÁEH) az együttműködés útját választotta. Ez összhangban volt a Vatikán keleti politikájával (Ostpolitik), a VI. Pál pápa és Agostino Casaroli államtitkár által képviselt iránnyal.[2] „Az egyház a néppel együtt megtalálta új helyét a szocialista társadalomban...” – fogalmazott bíboros-prímásként tett első nyilatkozatában. Nyilvános megszólalásaiban gyakran beszélt az állam és a katolikus egyház közötti viszony normalizálódásáról, noha nyugati egyházi megfigyelők szerint az ateista állam egyházpolitikáját a főpásztor regnálása alatt is a békepapi mozgalmat elutasító klérus nyílt vagy burkolt kényszerítése, illetve a szabad vallásgyakorlás korlátozása jellemezte. Kritikusainak válaszul VI. Pál pápa „realitásokhoz igazodó” politikájának iránymutatásait ajánlotta. „A magyar állam és a katolikus egyház között kialakult jó viszony és a nemzeti összefogás elmélyítéséért, valamint a hazai és nemzetközi béketörekvések érdekében végzett kimagasló tevékenységéért” az MSZMP XII. pártkongresszusán a Magyar Népköztársaság zászlórendjének rubinokkal ékesített kitüntetésében részesült.[4]

Együttműködési szándékát bizonyos tekintetben a vallással való együttélésre kénytelen-kelletlen berendezkedő ateista állam képviselői respektálták, kéréseit könnyebben teljesítették. Miklós Imre, az ÁEH elnöke Kálmán Peregrin ferences történész szerint figyelmességként anyagi kérdések rendezésével vagy egy-egy ügy elintézésével segítette a főpapokat. A kis engedményeknek, a vallásüldözés enyhítésének ára ugyanakkor az volt, hogy a klérus (ritka kivételekkel, mint Endrey Mihály váci vagy Udvardy József szeged-csanádi püspök) gyakorlatilag önként alárendelte magát az államnak. A püspöki konferencia üléseit nem csak lehallgatták, de a napirendet is az ÁEH határozta meg. A püspökök gyakran utólag vállalhatatlan nyilatkozatokra, lépésekre kényszerültek. A kommunista hatóságokkal való túl jó viszony negatív következményei a rendszerváltás után is érezhetők, az egyházvezetés egyre messzebb került a hívektől.[2]

Eredményei[szerkesztés]

A püspöki hierarchia az 1970-es évek második felére teljes lett. Megélénkült a katolikus könyvkiadás.[2] 1978-ban bevezették a világiak levelező teológiai képzését,[1][2] és létrejött a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház. Új templomok épültek:[2] 1984-ben Antal Jánost bízta meg a második világháború után első jogelőd nélkül – állami engedéllyel – felépítendő békásmegyerpünkösdfürdői Boldog Özséb-templom alapításával, építésével, a plébániaközösség megszervezésével, de ő szentelte fel 1977-ben a farkasréti, 1979-ben a budai Táltos utcai, 1985-ben a vizafogói Szent Márton[1] és a csopaki templomot is. A római Szent Péter-bazilikában az 1980-as évek elején felszentelték a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát. Az egyház szociális tevékenysége megerősödött.[2]

1986. június 30-án szívroham következtében halt meg Esztergomban.

A pálos rend konfrátere is volt.

Lékai László emlékműve Zalalövőn

Emléke[szerkesztés]

Szülővárosában, Zalalövőn emlékművet állítottak neki. Budapest III. kerületében az általa építtetett Boldog Özséb-plébániatemplom előtti teret róla nevezték el, és 1987-ben emléktáblát avattak a tiszteletére.

Pákozdi István egyetemi tanár szerkesztésében a Tihanyi Bencés Apátság könyvet jelentetett meg Lékai László bíboros anekdotái címmel.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j Lékai László bíboros életrajza (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2005. június 30. (Hozzáférés: 2018. január 2.)
  2. ^ a b c d e f g h i j k l Pethő Tibor: Lékai prímás és az elmaradt szembenézés (magyar nyelven). Magyar Nemzet, 2016. július 3. (Hozzáférés: 2018. január 1.)
  3. Somorjai Ádám OSB (2007). „Mindszenty József és az esztergomi érseki szék üressé nyilvánításának dátuma”. Magyar Sion Új folyam I. / XLIII. (1), 99–109. o. (Hozzáférés ideje: 2018. január 1.)  
  4. Közi Horváth József: Rafinált vallásüldözés Magyarországon
  5. Kránitz Mihály: Lékai László bíboros lelki derűje – Gyűjtemény az egykori főpásztor anekdotáiból (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2017. május 13. (Hozzáférés: 2018. január 2.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]


Elődje:
Mindszenty József
Esztergomi érsek
1976–1986
Utódja:
Paskai László