Borostyánút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lettország történelme
Knight livonia.png
A Borostyánkő út
Borostyánkő út ma Szombathelyen a Romkertben
Borostyánkő út ma Gyöngyösfalu határában a 87-es főút felől, jól látszik az előbukkanó bazalt terítés
Borostyánkő út útkereszteződése Szombathelyen, a Fő tér alatt, megtekinthető az OTP Bank fiókjából

A borostyánút vagy borostyánkőút (litvánul: Gintaro kelias, lengyelül: Szlak Bursztynowy, Jantarowy Szlak; cseh/szlovák nyelven: Jantarová/Jantárová cesta; németül: Bernsteinstraße; oroszul: Янтарный путь; olaszul: Via dell'Ambra, latinul: Via Sucinaria) egy ókori kereskedelmi útvonal volt, amelyet legfőképp borostyánkő szállítására használtak. Mint az egyik ókori országút évszázadokon keresztül vezetett Észak-Európából a Földközi-tengerig és vissza.

A borostyánkövet – a dísztárgyak alapvető kellékét – a Balti-tenger partjától szállították a kontinensen át a Visztula és a Dnyeper folyókon Itáliába, Görögországba, a Fekete-tengerhez és Egyiptomba már jóval időszámításunk kezdete előtt is.

Elhelyezkedése[szerkesztés]

A borostyánút kiindulópontja egy porosz város: Kaup volt. A legrövidebb (és feltehetően a legrégibb) út elkerülte az alpesi területeket, és a Balti-tenger partjától (Estland) Lengyelországon haladt keresztül. A csehországi Morva Kaput elhagyva, a Morva folyó mentén jutott Ausztriába, ahol Carnuntum közelében keresztezte a Dunát. Innen egyenesen délnek tartva többek között Scarbantia (ma Sopron) és Savaria (ma Szombathely) érintésével érte el az Adriai-tenger partját.[1]

Története[szerkesztés]

Az út megépítése (és egyúttal a hadsereg utánpótlási vonalának megszervezése a germán frontig) Tiberius császár (14–37) uralkodása alatt kezdődött meg.[2]

A Római Birodalom bukását követő népvándorlás korában a római utak jórészt elpusztultak. A borostyánút maradványai azonban nyomon követhetők, amelyek közül legjelentősebb a Szombathelyen feltárt útszakasz.

A római időket követően egészen a 20. század elejéig Közép-Európából az Adria felé irányuló forgalom még sokáig az ősi borostyánkőút nyomvonalán bonyolódott le, mert az Alpok hágóin keresztül vezető utak akkor még alig voltak járhatóak.[3]

Mivel a római településhálózat gyökeresen különbözött a középkoritól, a római utaknak később csak ritkán, legfeljebb egyes szakaszait használták közlekedésre. A középkori települések a földrajzi adottságokat másként hasznosították, mint a rómaiak. Kitűnően megfigyelhető ez a borostyánkőút esetében, amely Savariától nyílegyenesen tartott észak felé. A magyar falvak azonban mégsem a római út mellett, hanem a közeli Gyöngyös patak mellé települtek. A középkori út a falvakon vezetett keresztül, és a néhol csak 20-50 méterre vezető római utat közlekedésre nem használták, hanem elszántották.[2]

A magyar állam- és egyházszervezés idején még mindig fontos stratégiai szerepet játszott és használatos volt római kori borostyánkőút.[4]

A Karoling hódítás után a borostyánkőút teljes hosszában újra egyetlen birodalomhoz tartozott, az utat katonai és kereskedelmi célokra egyaránt használták.[5]

Jellemzői[szerkesztés]

A római kori utak esetében feltűnő a célállomás felé vezető irányítás pontossága, amiből arra lehet következtetni, hogy az útvonal kitűzését a terep gondos vizsgálata előzte meg. Ahol a domborzati viszonyok lehetővé tették – tehát sík terepen – az utak vonalvezetése egyenes, sohasem hajlik ívben, hanem szögben törik. Tagolt domborzat esetén lehetőség szerint elkerülték az emelkedőket és lejtőket: a nyomvonal szintvonalat követette.

Az utak általában 50–70 cm magas töltésen futottak: a borostyánkőút töltése Nádasd mellett viszonylag eredeti állapotában megmaradt. Az úttest alapja általában 5 méter szélességű, a nyugat-dunántúli utak esetén a töltés jól ledöngölt kavicsból, általában nagyobb kövekből készült, melyet alapozás nélkül építettek meg. Az utak felső rétegében a kavicsot habarcsos kötőanyaggal tették szilárdabbá. Pannóniában kőlapokból készült burkolatot csak a városi utcáknál alkalmaztak, a főutakat elsősorban bazaltlapokkal burkolták.

A Borostyánút mellől viszonylag kevés mérföldkő került elő, ilyen például a Savariaban talált 675-ös jelzésű. Az út menti szálláshelyekről, lóváltó állomásokról és hidakról keveset tudni. Ezek a Borostyánkőút mentén a terepviszonyoktól, és főképpen a vízi átkelőhelyektől függően általában 15 km-es távolságban álltak. A fontosabb folyóátkelőket erődített őrhelyek ellenőrizték (így a Rába átkelőhelyét is Arrabone-n, a mai Katafán). Útállomást Sorokpolánytól délre tártak fel, mely közvetlenül az út nyugati szélén épült. Kőhíd maradványa Savariában került elő, ahol a nyugat felé vezető út hídpillérének alapozását a Perint patak partján találták meg.[2]

Érdekességek[szerkesztés]

  • Plinius Maior NATURALIS HISTORIAE című művében leírt egy hivatalos római expedíciót a Borostyán-partra, melyet Néró császár indított útjára. Ők nemcsak óriási mennyiségű borostyánt vittek Rómába, hanem az út hosszát is lemérték. A távolság a Felső-Pannóniai tartomány fővárosától, Carnuntumtól a Borostyán-partig 600.000 római lépés volt, ami körül-belül 900 km-nek felel meg, ami bámulatosan pontos mérés, figyelembe véve, hogy a mai Bécs és Gdańsk közötti távolság 940 km.[6]
  • Tutankhamon egyiptomi fáraó temetési tárgyait a balti térségből származó borostyánkővel díszítették, és onnan küldtek köveket a Delphiben lévő Apollo templomba is.
  • Skandináviában a borostyánút hozzájárult a Északi Bronz Kor kultúrájának felvirágzásához, eljuttatva a Mediterrán-tengeri hatásokat Európa legészakibb országaiba is.

A borostyánút ismert helyei országok szerint[szerkesztés]

Oroszország[szerkesztés]

A poroszok lakta Kaup volt a borostyánút kezdőpontja. Ez a város a mai Mokhovoye falu közelében feküdt (Oroszország, Kalinyingrádi Terület), a Kur-öböl délnyugati sarkában.

Lengyelország[szerkesztés]

Az út a szintén porosz Truso városnál fordult dél felé, mely az akkor még létező Druzno tó mellett feküdt, közel a Balti-tengerhez, éppen csak keletre a Visztulától.

Csehország[szerkesztés]

A borostyánút a csehországi Morva Kaput elhagyva, a Morva folyó mentén jutott Ausztriába.

Ausztria[szerkesztés]

A borostyánút Ausztria egy nagyon sajátos részén vezetett át. Ez az ország legkeletibb része, ahol nem a hegyvidék dominál, hanem tág síkságok és enyhe dombok, amiket gyakran szőlőskertek borítottak.[7]

A borostyánút Ausztriában Carnuntum közelében keresztezte a Dunát.

Magyarország[szerkesztés]

Magyarországon kevés út rendelkezik olyan komoly múlttal, mint a 86-os számú főút Rédics - Zalalövő- Szombathely közötti szakasza. A Magyarország nyugati részén húzódó észak-dél irányú főút nyomvonala már évezredekkel ezelőtt a földrész hadászati és kereskedelmi szempontból fontos útvonala volt, mely a történelem folyamán szinte mindvégig megőrizte jelentőségét.[3]

A borostyánkőutat az 1. század elején építették ki kavics alapozással, bazaltburkolattal, 7 méter szélességben és a római uralom négy évszázada alatt folyamatosan gondozták, többször átépítették.[8]

Scarbantia[szerkesztés]

Scarbantia (ma Sopron) már az I. század első felében jelentős település volt, ahol nagy számban telepedtek meg észak-itáliai kereskedők. A Borostyánút tengelyén kialakult várost később a római gyakorlathoz igazítva átrendezték: új utcarendszert alakítottak ki, amely merőleges volt a Borostyánútra és szabályos nagyságú insulákat (háztömböket) fogott közre.[9]

A mai Sopron Fő terén a Gambrinus és a Patika ház közötti sikátorban látható a Borostyánkő út egy szakasza, amely a felszín alatt négy és fél méter mélyen található.[10]

Savaria[szerkesztés]

Az út rekonstrukciója Szombathelyen, az Isis szentély előtt

A római Savaria (ma Szombathely) több fontos kereskedelmi és katonai út találkozási pontjában épült. A legfontosabb a már az őskorban is használt borostyánkőút volt, amely itt ágazott el az Arrabona (ma Győr), Aquincum és Sopianae (ma Pécs) felé.

A borostyánkőút mellett alapított Savaria szerepét a tartományi úthálózatban jól mutatja a közelmúltban a város déli kapuja közelében előkerült I. századi mérföldkő, amelyre Rómától mért távolságot véstek fel. A 675 mérföld egyezik Savaria és Róma római utakon mért távolságával (1000 km).[2]

A borostyánút egy szakasz látható a – Savaria romjainak feltárását az 1930-as években kezdő – Járdányi Paulovics István nevét viselő Romkertben is, ahol a több évtized során felszínre került 1-4. századi maradványokat rom formájában konzerválták.[11]

A város legújabb műemléke egy a Fő téren álló ház üvegpadlóján keresztül látható: a 6 méter széles, bazaltburkolatú borostyánkőút Savaria belvárosát átszelő szakasza. Az úthoz nyugat felől csatlakozik egy keskenyebb utca; a kereszteződésben megnyitott útburkolat alatt előtűnik a város szennyvízrendszerének egy csomópontja.[12]

Az ISIS szentély rekonstrukciójával az út egy darabja ismét megtekinthetővé vált a Rákóczi utcával párhuzamosan, a Képtárig.

Salla[szerkesztés]

Ott, ahol a Borostyánkőút a Zalát keresztezte, feküdt a római kori Salla (ma Zalalövő). Salla tipikus példája az olyan településeknek, amelynek jelentőségét elsősorban a rajta átfutó, fontos kereskedelmi útvonal határozta meg.

Sallát két fontos út kapcsolta a pannoniai úthálózat rendszeréhez: a Borostyánkőút és a Zala völgyében futó út. A borostyánkőút Pannonia e területén döntően észak-dél irányú volt, amely Sallát északkelet-délnyugat irányban szelte át. A Zalamenti út kelet-nyugat irányban futott, a két út kereszteződése az átkelőhely északi oldalán volt. (A Zalamenti utat a 2. század elején építették meg, bazaltkő burkolattal.)

Salla territoriumán a Borostyánkőút jellemző római települései: Zalalövő, Zalabaksa; a Zalamenti úté: Letenye, Becsehely, Magyarszerdahely, Zalavár.[8]

Szlovénia[szerkesztés]

A mai magyar területet elhagyva a Borostyánút érintette Halicanum (ma Alsólendva), majd a Dráva parti Poetovio (ma Ptuj), aztán pedig Celeia (ma Celje), Sempeter (ma Šempeter) és Ad Atrans városát, majd az utolsó pannóniai állomása Emona (ma Ljubljana) volt.

Elhagyva Pannóniát következett Naoportos (ma Vrhnika), Ad Pirum (ma Hrušica), Castra (ma Ajdovščina).[13][14]

Olaszország[szerkesztés]

A borostyánút végül Aquileia-nál érte el az Adriai-tenger partját.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Városi Közlekedés (Zala megyei szám) - Bp. 1975.6. - Index:25870
  • Kiss Tamás: Zala megye idegenforgalmának közlekedési kérdései - (Városi Közlekedés, 1975.6.p.:498-504. - Index: 25870
  • Szerk. Gömöri János: A Borostyánkő út - Scarbantia Társaság, Sopron, 1999. - ISBN 9630379074

További információk[szerkesztés]

  • Szerk. Mócsy A.: Pannonia régészeti kézikönyve - 1990. Budapest, Akadémiai K. - ISBN 963055500X
  • Szerk. Vándor L.: Központok a Zala mentén (A Göcseji Múzeum állandó kiállításának katalógusa - Zalaegerszeg, 2002. Zala M. Múzeumok Ig. kiadványa - ISBN 963720525X
  • Borostyánkőút CD-ROM A Borostyánkőút és a mellette fekvő városok történetét mutatja be. Minden városról kétféle információ található: az első (archeo) a római kori település történetét, helyrajzát, és az akkoriban betöltött szerepét tárja elénk, a második (tour) a mai városról ad rövid leírást, mely bemutatja, hogy hova érdemes ellátogatnunk, ha turistaként érkezünk oda.
  • Bojtár: Bojtár Endre: Bevezetés a baltisztikába. Osiris (1997) (Hozzáférés: 2016. dec. 14.) (pdf)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]