Molotov–Ribbentrop-paktum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Molotov–Ribbentrop-paktum
Sztálin és Ribbentrop kézfogása az egyezmény megkötése után
Sztálin és Ribbentrop kézfogása az egyezmény megkötése után
Az egyezmény német nyelvű példánya
Az egyezmény német nyelvű példánya
Aláírás dátuma 1939. augusztus 23.
Aláírás helye Moszkva,  Szovjetunió
Aláírók
Nyelvek német, orosz
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Molotov–Ribbentrop-paktum témájú médiaállományokat.

A német–szovjet megnemtámadási szerződés (közismertebb elnevezéssel Molotov–Ribbentrop-, kevésbé elterjedt kifejezéssel Hitler–Sztálin-paktum) Moszkvában 1939. augusztus 23-án Vjacseszlav Molotov szovjet és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek által aláírt megállapodás. A felek a szerződéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról.

Előzmények[szerkesztés]

Mind a szovjet, mind a német részről a paktum megkötésének fő motivációja az volt, hogy elkerüljék a kétfrontos háborút, illetve, hogy megakadályozzák, hogy a másik fél összefogjon az angol-francia szövetséggel.

A Szovjetunió a világpolitikát a nemzetközi szinten folyó osztályharcnak és a rendszerek versenyének tekintette a lenini „ki kit győz le” szemlélet jegyében. Ennek szellemében a szovjet vezetés a 30-as évek közepétől nem látott különbséget a nyugati demokráciák, illetve Hitler állama között. Mindkettőt ugyanazon kapitalizmus enyhébb, illetve terrorisztikusabb változatának tartották, mely a szovjet rendszer legyőzésére törekszik. A szovjet bizalmatlanságot a németek és a nyugati demokráciák összejátszását illetően egyfelől a hitleri agresszióval szembeni nyugat-európai megbékélési politika, illetve a francia-angol-német együttműködés (Müncheni Egyezmény, végül pedig a maradék Csehszlovákiának 1939. márciusában történő német bekebelezése, és ennek angol-francia részről történő szó nélkül hagyása), másfelől pedig a német-japán-olasz antikommunista együttműködés megszületése (Antikommintern Paktum) táplálta. Ezt a szovjet félelmet tükrözte a fasizmusnak a Komintern által megfogalmazott definíciója is, amely szerint ,,a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legagresszívabb, legsovinisztább csoportjainak nyílt terrorisztikus diktatúrája". A definíció értelmében a finánctőke uralmának csak egyik változata a fasizmus, mely csak a hatalomgyakorlás módjában tér el a nyugat-európai demokráciák rendszerétől. Emiatt a Szovjetunió elemi érdekének tűnt, hogy éket verjen a nyugati demokratikus államok és a Szovjetuniót a Távol-Keleten fenyegető Japánnal szövetséges Németország potenciális szövetsége közé, és ezzel megakadályozza azok imperialisztikus és szovjetellenes törekvéseit. A vélelmezett fasiszta-demokrata egységfront fellazítására Sztálin az ún. "gesztenye-beszédben" tett először kísérletet. Az 1939. március 10-i beszédében kijelentette, hogy a nyugati államok várhatják, hogy a Szovjetunió saját magát megégetve az ő javukra kaparja ki a gesztenyét, azaz fékezi meg a fasiszta agresszort Csehszlovákia megcsonkítása után. Sőt deklarálta békülési szándékát a Harmadik Birodalommal, az állítólagos náci-kommunista szembenállást nyugati aknamunkának tüntetve fel:

„ Az angol, a francia és az észak-amerikai sajtó az harsogja, hogy a németek kézben tartják a 700 ezres ún. Kárpát-Ukrajnát, s még ez év tavaszán Szovjet-Ukrajnát 30 millió lakosával együtt az ún. Kárpát-Ukrajnához csatolják. Úgy tűnik, mintha ez a gyanús lárma azt a célt szolgálná, hogy mérgezze a légkört és konfliktust provokáljon Németországgal anélkül, hogy ennek látható okai lennének...Közel áll a gondolat, hogy mintegy vételárként cseh területeket adnak a németeknek a Szovjetunió elleni háború megkezdéséhez, a németek azonban vonakodnak végrehajtani a fordulatot, s hitelezőinek ajtót mutatnak ”
– Sztálin beszéde az európai helyzetről. 1939. március 10-én, az SZK(b)P XVIII. kongresszusán. In: (Németh István: A Molotov-Ribbentrop paktum a német külügyi iratokban, 4. old.)

A náci Németország a németek lakta területek egyesítésére, illetve a náci lebensraum megteremtésére törekedett. Ennek érdekében Hitler célja az első világháborús antant szövetség felújításának megakadályozása, és így egy kétfrontos háború elkerülése volt. A 30-as években a Führer sikeresen használta ki a versailles-i békerendszer belső ellentmondásait (nemzeti önrendelkezési jog megadása mindenkinek - kisebbségi sorban élő németek), illetve sikeresen győzte meg nyugati tárgyalópartnereit békülési szándékáról (1935-ös angol-német flottaegyezmény, részvétel a leszerelési tárgyalásokon). A Harmadik Birodalom ennek során erősen antikommunista politikai irányvonalat képviselt a nemzetközi politikában, melynek leginkább látható jele a már idézett Antikommintern Paktum volt. A Führer ezzel sikeresen használta ki a nyugati politikusoknak a kommunista modell importálásától való félelmeit.

Sztálin 1939. március 10-i beszédét követően azonban a húszas évek után újra megtörtént a német és szovjet fél közötti kapcsolatfelvétel. Első lépésként a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok helyreállítása történt meg, a politikai és katonai együttműködés létrejöttét tükröző paktum megkötésének apropóját azután a danzigi német korridor ügye szolgáltatta. Hitler Csehszlovákia bekebelezése után Lengyelországhoz intézett ultimátumot a Danzig körüli német enklávé ügyében. A nyugati demokráciák azonban 1939. márciusi nyilatkozatukkal- eltérően a müncheni egyezménytől - határozottan kiálltak Lengyelország mellett. 1939. április 15-én angol-francia-szovjet tárgyalások kezdődtek Moszkvában a Lengyelországnak nyújtandó kölcsönös segítségnyújtásról, melyek azonban 1939. augusztus 21-én kudarcba fulladtak, mivel Sztálin nem kapta meg az általa szükségesnek tartott katonai biztosítékokat, illetve a lengyel területen való szabad szovjet áthaladást egy német-szovjet háború esetére. A május óta Japánnal is hadban álló Szovjetunió ekkor döntött végleg a német opció mellett.

Molotov-Ribbentrop-paktum[szerkesztés]

A titkos záradék Molotov és Ribbentrop kézjegyével
Közép-Európa tervezett felosztása és a megvalósulás

A paktum két részből állt. A nyilvános része egy a Német Birodalmi Kormány és a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének Kormánya közötti megnemtámadási és együttműködési egyezményt tartalmazott.

Ennek értelmében a részt vevő felek:

  • tartózkodtak az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt
  • tartózkodtak olyan katonai szövetséghez csatlakozni, illetve olyat támogatni mely a másik ellen háborús cselekedeteket hajt végre

E célok megvalósulása érdekében a felek kikötötték, hogy folyamatosan érintkezésben maradnak, illetve, hogy az egymással szemben felmerülő problémákat, illetve vitás kérdéseket békés eszmecsere, vagy békéltetőbizottság útján fogják tisztázni.

A szerződést tíz év időtartamra kötötték meg, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben azt egy esztendővel e határidőnek a lejárta előtt egyik Szerződő Fél sem mondja fel, ennek a szerződésnek a hatálya automatikusan további öt évre meghosszabbítottnak tekintendő. Noha a lehető leggyorsabb ratifikációt írták elő, a ratifikációs okmányoknak Berlinben való kicserélésével, a ratifikációs folyamat szeptember 24-én, tehát már a háborús események közepén zárult le.

A paktum második része titkos volt, és a két nagyhatalom érdekszféra-elhatárolását tartalmazta. Ennek értelmében:

  • a balti államok (Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia) területén a majdani szovjet-német határt Litvánia északi határa alkotja majd, elismerve Litvániának a vilnai területhez fűződő érdekét
  • a lengyel államhoz tartozó területeken Németország és a Szovjetunió érdekszféráját hozzávetőleg a Narev, a Visztula és a Szan folyók vonala határolja el
  • egy független lengyel állam további fenntartásának kérdését a további politikai fejlemények során fogják a felek tisztázni, barátságos megegyezés útján
  • Délkelet-Európa vonatkozásában szovjet részről hangsúlyozták érdeküket Besszarábiát illetően, német részről hangsúlyozták a teljes politikai érdektelenséget ezeken a területeken.

A paktumot követő események[szerkesztés]

Az 1939. szeptember 28-i megállapodás Ribbentrop és Sztálin aláírásával

1939. szept. 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, majd 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió is csatlakozott Lengyelország inváziójához. A paktum szellemében szeptember 28-án szovjet-német "barátsági és határegyezmény" született. Ez egyfelől garantálta, hogy nem jöhetett létre semmiféle lengyel állam, másfelől pedig Sztálin, hogy elkerülje a konfliktust a Lengyelország területi épségét szavatoló nyugati demokráciákkal, a szovjet befolyást a Curzon-vonalig (a Bug vonalában) korlátozta, átengedve a németeknek Varsó és Lublin vajdaságokat. Cserébe viszont Litvánia nagyobb része szovjet érdekszférába került. A következő hónapok során a Szovjetunió bekebelezte a balti államokat, és Besszarábiát. Litvánia 1940. nyári szovjet okkupációját követően a német kisebbség lakta marijampoléi területért a Szovjetunió külön 7,5 millió aranydollárt fizetett Németországnak, a német lakosságot pedig a birodalomba telepítették át. Németország hozzávetőlegesen 118 ezer négyzetkilométer, a Szovjetunió pedig 200 ezer négyzetkilométer területtel gyarapodott. A volt lengyel területek egy része a náci, másik része a szovjet birodalomhoz került, a fennmaradó részen pedig létrejött a Hans Frank vezette Főkormányzóság. A szovjetek által uralt zónában fogságba esett lengyel tiszteket 1940 folyamán a szovjetek kivégezték.

Utóélet[szerkesztés]

A megállapodások meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták a harmincas években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de romboló hatással voltak a szovjet társadalomban is, ahol addig az első számú ellenségnek és veszélynek a német nemzetiszocializmust minősítették.

A háború után Moszkva tagadta a titkos szerződés létezését és megtiltotta a tudományos kutatást ezen a területen. 1946 áprilisában Molotov parancsára eltüntették a paktum szovjet levéltárban fellelhető példányát. A szerződés egy példánya azonban fennmaradt: Ribbentrop rendelete értelmében a paktumot mikrofilmre másolták, amelyből egy tekercset 1945 februárjában Mülhausenben a német külügyminisztérium egyik munkatársa elásott. Ezt az amerikai csapatok a németek útmutatása alapján megtalálták, majd 1948-ban Londonban publikálták. 1989. május 23-án Varsóban egy lengyel-szovjet történész bizottság megerősítette a titkos záradék létét. 1990 februárjában Moszkvában a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról mutattak be fénymásolatot, majd 1992 októberében az orosz nyelvű eredetit is megtalálták az SZKP archívumában.

1990 augusztusában a Litvánia, Lettország és Észtország kétmillió lakója 600 kilométeres élőláncot alkotott, hogy így emlékeztessenek a náci Németország és a Szovjetunió által aláírt Molotov–Ribbentrop‑paktum ötvenedik évfordulójára, valamint, hogy kinyilvánítsák függetlenségi törekvéseiket.

Az Európai Parlament 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, és ebben javasolták, hogy a paktum aláírásának dátuma legyen a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja.

2009-ben az Élet és Irodalom, 2012-ben pedig a Népszabadság hasábjain történészvita bontakozott ki a paktum megítéléséről.

Források[szerkesztés]

A történészvita dokumentumai[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Molotov–Ribbentrop-paktum témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]