Német–lengyel megnemtámadási egyezmény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hans-Adolf von Moltke német nagykövet, Józef Piłsudski, Joseph Goebbels német propagandaminiszter és Józef Beck lengyel külügyminiszter öt hónappal a szerződés aláírása után

A német–lengyel megnemtámadási egyezményt (németül: deutsch-polnischer Nichtangriffspakt, lengyelül: Polsko-niemiecki pakt o nieagresji vagy Piłsudski - Hitler Pakt a náci Németország és a Második Lengyel Köztársaság kötötte meg 1934. január 26-án. A szerződésben mindkét állam ígéretet tett arra, hogy problémáikat kétoldalú tárgyalások során rendezik, és tíz évig nem kerülnek fegyveres konfliktusba egymással. Az egymással hagyományosan ellenséges két ország megállapodása nagy nemzetközi meglepetést váltott ki.

Előzmények[szerkesztés]

A német–lengyel kapcsolatok a szerződés aláírásakor már évszázados ellenségeskedésre tekintettek vissza. Különösen rossz lett a kétoldalú kapcsolat a versailles-i békeszerződés után, mivel az nagy, német lakosságú területeket csatolt el Németországtól Lengyelország javára. Danzig Szabad Város létrehozása pedig a szinte állandó háborús veszély gócát hozta létre a két állam között. A nemzetközi közvélemény, a diplomáciai világ Hitler hatalomra jutása után, a náci vezér leplezetlen revíziós és keleti hódító törekvései miatt a helyzet további éleződését várta. Emiatt Lengyelország francia szövetségesénél még a Németország elleni preventív háború gondolatát is felvetette, ezt azonban Párizs határozottan elutasította.[1]

A két fél szándékai az egyezmény megkötésével[szerkesztés]

Hitler a hatalomra jutása után igyekezett megnyugtatni a nyugati nagyhatalmakat és békés szándékait hangoztatta. Ezzel elérte, hogy az angol kormány hajlandóságot mutatott arra is, hogy tárgyalások révén enyhítse a Németországot sújtó fegyverkezési korlátozásokat.[2] Időrendben első hódítási célja egyébként is Ausztria, az Anschluss volt.[3] Támadó céljainak leplezése, békés szándékainak bizonyítása, egyúttal a francia-lengyel kapcsolatok gyengítése volt a célja, amikor felvetette Alfred Wysocki berlini lengyel nagykövetnek, hogy a két ország közötti viszály magvát a versailles-i béke megalkotói vetették el, és közös érdekük ennek meghaladása. A lengyel fél kedvezően fogadta a kezdeményezést. Piłsudski elnök kérdésére Hitler megerősítette, hogy Németország kész garantálni Lengyelország iránti békés szándékait. Piłsudski ebből azt a következtetést vonta le, hogy az új német kancellár kevésbé veszélyes, mint elődei, Gustav Stresemannig visszamenőleg, és a maga részéről a nagyobb fenyegetést a Szovjetunióban látta, ezért szembeszállt azokkal a francia és csehszlovák törekvésekkel, melyek egy, a Szovjetuniót is magába foglaló, németellenes frontot akartak létrehozni.

A két fél között megindultak a hivatalos tárgyalások. Hitler gyors megegyezést követelt, és félresöpörte a német külügyminisztérium különböző aggályait.[1] Megtiltotta a nem sokkal azelőtt megindult Lengyelország elleni stratégiai légi felderítés(wd) folytatását is, bár azt addig a lengyel fél nem is észlelte.[4]

Az egyezmény tartalma[szerkesztés]

Az egyezmény kimondta: a két kormány által más hatalmakkal kötött megállapodások, az azokban vállalt kötelezettségek jelen egyezménynek nem mondanak ellent és ez az egyezmény azokat nem érinti. A vitás kétoldalú kérdésekben mindenképpen békés megoldást keresnek. Az egyezmény lényege az a mondat volt, miszerint „semmilyen körülmények között nem fognak az ilyen vitás kérdések megoldásánál erőszakot alkalmazni”.[3]

Az egyezmény következményei[szerkesztés]

Lengyelország elzárkózott attól, hogy a német-lengyel egyezmény miatt bármely, előzőleg kötött nemzetközi szerződését érvénytelenítse, kiváltképp a francia–lengyel katonai szövetséget. Ennek ellenére a lengyel–német viták oldódása révén az egyezmény gyengítette Franciaország pozícióját Németországgal szemben. A túlzott német–lengyel közeledéstől való félelem enyhítése érdekében Lengyelország 1934. május 5-én megújította a lengyel–szovjet megnemtámadási szerződést, melyet először 1932. július 25-én írt alá.

Az egyezményt hamarosan kereskedelmi megállapodás is követte a két fél között. Mindez nyugalmat biztosított Hitler számára a keleti határokon, valamint időt fegyverkezési programjának végrehajtására.[5][6] Piłsudski általánosságban nagy bizalmatlanságot tanúsított a német szándékokkal szemben, de Hitlert osztráknak és nem porosznak tekintette, és úgy vélte, hogy minél hosszabb ideig a hatalomban kellene maradnia.[7]

A egyezmény következményeképp Lengyelország békés viszonyt alakított ki Németországgal, sőt részt vett Csehszlovákia feldarabolásában is az 1938-as müncheni egyezmény alapján. Céljai elértével Hitler egy 1939. április 28-án tartott beszédében a tíz évre kötött egyezményt öt év elteltével egyoldalúan felmondta, majd 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot és ezzel kitört a második világháború.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Ormos 1997 225. o.
  2. Ormos 1997 224. o.
  3. ^ a b Diplex
  4. Kahn 116. o.
  5. Hitler, 1936-1945: Nemesis. Ian Kershaw, 2001.
  6. The Unmaking of Adolf Hitler. Eugene Davidson, 2004.
  7. A Low Dishonest Decade. Paul N. Hehn, 2005.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a German–Polish Non-Aggression Pact című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]