Hans Frank

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hans Frank
Bundesarchiv Bild 146-1989-011-13, Hans Frank.jpg
A megszállt lengyel területek főkormányzója
Hivatali idő
1939. október 26. 1945. január
Katonai pályafutása
Csatái első világháború

Születési név Hans Michael Frank
Született 1900. május 23.
Karlsruhe, Német Császárság
Elhunyt1946. október 16. (46 évesen)[1][2][3][4][5]
Nürnberg[6]
Párt

NSDAP

DAP

Házastársa Brigitte Frank (1925–1946)
Gyermekei Niklas Frank
Foglalkozás
Iskolái Lajos–Miksa Egyetem
Halál oka akasztás
Vallás római katolikus egyház

Díjak Arany pártjelvény

Hans Frank aláírása
Hans Frank aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans Frank témájú médiaállományokat.

Hans Frank (Karlsruhe, 1900. május 23.1946. október 16.) német politikus és ügyvéd, aki a második világháború alatt a megszállt lengyel területek főkormányzója volt.

Az NSDAP elődpártjának a DAP-nak is a tagja volt. 1926-ban tette le az ügyvédi vizsgát, majd Hitler és az NSDAP jogtanácsosa lett. 1934-ben Frank csatlakozott Hitler kabinetjéhez, mint tárca nélküli birodalmi miniszter.

Az 1939-es német invázió után Franket kinevezték a megszállt lengyel területek főkormányzójává. Hivatali ideje alatt terror uralkodott a polgári lakosság felett, és közvetlenül részt vett a zsidók tömeggyilkosságában. Bevezette a kényszermunkát és négy megsemmisítő tábort felügyelt, később a kényszermunkát és a kiirtás politikáját széles körben alkalmazzák a Szovjetunióban. 1942-re Frank elvesztette Hitler kegyét, de a megszállt lengyel területek főkormányzója maradt egészen annak 1945 eleji összeomlásáig.

A háború után Franket háborús és emberiség elleni bűncselekményekben bűnösnek találták a nürnbergi perben. Halálra ítélték és 1946 októberében felakasztották.

Fiatalkora[szerkesztés]

Frank Karlsruheban született, Karl Frank ügyvédnek és feleségének Magdalena második gyermekeként. Középiskolát végzett a müncheni neves Maximilians gimnáziumban. Tizenhét éves korában csatlakozott az első világháborúban harcoló német hadsereghez, de a fronton nem szolgált.

A háború után jogot és közgazdaságtant tanult, 1919-től 1921-es nyári szemeszterig a müncheni Lajos–Miksa Egyetemen, 1921 és 1922 között a Kieli Egyetemen, majd visszament a müncheni egyetemre. 1923. július 21-én tette le a záróvizsgát, majd rá egy évre 1924-ben ledoktorált.

1919 és 1920 között a Thule Társaság tagja volt. Franz Ritter von Epp parancsnoksága alatt a Freikorpsban szolgált és részt vett a Bajor Tanácsköztársaság megbuktatásában. 1919-ben, ahogyan a Thule Társaság többi tagja is, csatlakozott a Német Munkáspárthoz (DAP).

Noha a DAP 1922 februárjában Nemzetiszocialista Német Munkáspártként (NSDAP) alakult át, Frank 1923 szeptemberéig várt a Sturmabteilung (SA) tagjává válni, és ez év októberében hivatalosan is csatlakozott az NSDAP-hoz. Novemberben részt vett a Müncheni sörpuccsban, ami elbukott. Ausztriába menekült és csak 1924-ben tért vissza Münchenbe, amikor a folyamatban lévő bírósági eljárását felfüggesztették.

Frank lett Adolf Hitler jogi tanácsadója. Ahogy az NSDAP hatalomra került, úgy lett a párt ügyvédje is. Több mint 2400 esetben képviselte a pártot és több, mint 10000 dollár értékben költekezett. Ez néha konfliktusos helyzetbe hozta más ügyvédekkel. 1930 szeptember-októberében védőügyvédként szolgált Richard Scheringer, Hans Friedrich Wendt és Hanns Ludin, lipcsei hadnagyok tárgyalásán, akik az NSDAP tagjai voltak. A tárgyalás média szenzáció volt. Maga Hitler tett tanúvallomást, és a védekezés sikeresen magát a Weimari köztársaságot is bíróság elé állította. A tárgyalás után számos hadsereg tiszt szimpatizálni kezdett a nemzetiszocialista mozgalommal.

1930-ban választották be a Reichstagba, és 1933-ban pedig Bajorország igazságügyi miniszterévé nevezték ki. 1933-tól a Nemzetiszocialista Jogászok Egyesület vezetője és a Német Jogi Akadémia elnöke. Frank tiltakozott a bírósági kivégzéseken kívüli gyilkosságok ellen, mivel ez gyengítette a jogrend hatalmát (amelynek maga is kiemelkedő tagja volt), mind a Dachaui koncentrációs táborban, mind a Hosszú kések éjszakája alatt.

Frank nézete arról, hogy mi szükséges a bírósági eljáráshoz:

„A bíró szerepe a faji közösség konkrét rendjének védelme, a veszélyes elemek eltávolítása, büntetőeljárás indítása minden, a közösségre ártalmas cselekmények ellen és a közösség tagjai közötti nézeteltérésekben történő döntőbíráskodás. A nemzetiszocialista ideológia, különösen a pártprogramban és a vezetőnk beszédeiben kifejezve, képezi a jogi források értelmezésének alapját.”

1934-ben Frank csatlakozott Hitler kabinetjéhez, mint tárca nélküli birodalmi miniszter. 1938. április 7-én, mintegy 10000 nemzetiszocialistát hívott el a passaui Nibelungenhalle-i rendezvénycsarnokba.

Főkormányzóként[szerkesztés]

A megszállt lengyel területek főkormányzója

1939 szeptemberében Hitler kinevezte Gerd von Rundstedt által vezetett német katonai adminisztrációjába közigazgatási vezetőnek a megszállt Lengyelországban. 1939. október 26-tól, Lengyelország inváziójának befejezését követően, Frank az elfoglalt lengyel területek főkormányzója lett. A Lengyel Főkormányzóság formálisan szintén a birodalom része volt, de nem került be a Gau-rendszerbe.

Frank felügyelte a zsidók gettókba történő telepítését. A zsidókat a kezdetektől kegyetlenül diszkriminálták. Felügyelte a varsói gettót és a lengyel civil lakosság kényszermunkának való felhasználását. 1942-ben a főkormányzóságon kívül elvesztette Hitler bizalmát és a vezető pozícióit, miután Hitlert felbosszantotta a beszédsorozataival Berlinben, Bécsben, Heidelbergben és Münchenben, illetve Friedrich-Wilhelm Krüger rendőrfőnökkel folytatott hatalmi harcával. Krügert végül felmentették és Wilhelm Koppet nevezték ki a helyére.

1941. december 16-án Frank felszólította a magas rangú tisztviselőit a zsidók megsemmisítésére:

„Mindenesetre elindul a nagy zsidó vándorlás. De mit tegyünk a zsidókkal? Gondolják, hogy Ostlandban, falvakban telepednek le? Berlinben azt mondták nekünk: „Miért zavar ez az egész? Nem tehetünk semmit velük sem Ostlandban, sem a Reichskommissariatban.” Uraim, fel kell kérnem önöket, hogy szabaduljanak meg minden szánalomtól. A zsidókat meg kell semmisíteni, bárhol is találjuk őket, és amikor csak lehetséges.”

Amikor ezt felolvasták neki a nürnbergi perben, azt mondta:

„A naplót egészében kell venni. Nem haladhat át 43 köteten, és nem választhat ki egyetlen mondatot, és nem választhatja el őket a környezetüktől. Itt szeretném mondani, hogy nem akarok vitatkozni vagy kibújni az egyes mondatokkal kapcsolatban. Vad és viharos időszak volt szörnyű szenvedélyekkel tele, és amikor egy egész ország ég, élet- és halálharc folyik, ilyen szavakat könnyen lehet használni... Néhány szó szörnyű. Magamnak is be kell vallanom, hogy sok szavak sokkoltak amelyeket használtam.”

A lengyel titkos állam 1944. január 29–30-án, Krakkó közelében található Szarówban elkövetett gyilkossági kísérlet kudarcot vallott Frank ellen. Egy speciális vonaton utazott Frank Lvivbe, amikor robbanószerrel kisiklatták a vonatot, azonban senki sem halt meg.

Hans Frank a megszállt lengyel területek sakkversenyeinek pártfogója volt, amely 1940-ben a krakkói sakk-kongresszussal kezdődött.

Halál táborok[szerkesztés]

Náci haláltáborok a megszállt Lengyelországban

Hans Frank részt vett a népirtásban Lengyelországban. Vezetése alatt a tömeggyilkosságok elfogadott eljárásmódok voltak. A háború után a kényszermunkát és a kiirtás politikáját széles körben alkalmazzák a Szovjetunióban.

A hat megsemmisítő táborból négyet a kormányzat felügyelt: Bełżec, Treblinka, Majdanek és Sobibór. Chełmno és Auschwitz a kormányzat határain kívülre estek.

Frank később azt állította, hogy a zsidók megsemmisítése, Heinrich Himmler és az SS ellenőrzése alatt állt, és 1944 elejéig nem volt semmilyen tudomása a megsemmisítő táborokról, ezt az állítást a nürnbergi bíróság hamisnak találta.

Nürnbergi vallomása során Frank azt állította, hogy 14 alkalommal nyújtott be lemondási kérelmet Hitlernek, de Hitler nem engedte, hogy lemondjon. A szovjet hadsereg előrenyomulása miatt, 1945 januárjában Frank elmenekült a Lengyel Főkormányzóság éléről.

Elfogása és tárgyalása[szerkesztés]

Franket az amerikai csapatok 1945. május 4-én fogták el Bajorország déli részén, Tegernseeben. Kétszer próbált öngyilkosságot elkövetni, de mindkét alkalommal kudarcot vallott. Háborús bűncselekményekkel vádolták és 1945. november 20-tól 1946. október 1-ig tartó nürnbergi perben felelt a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt. A tárgyalása alatt áttért a római katolikus vallásra Sixtus O'Connor amerikai katolikus pap és lelkész által.

Frank önként átadta a 43 kötetes személyes naplóját a szövetségeseknek, amelyet később felhasználtak ellene. Bevallott néhány vádat, és megbánást tanúsított, bűnbánatot mutatott bűncselekményei miatt.

A tanúállványon azt mondta:

„Miután meghallgattam Rudolf Höß tanúvallomását, a lelkiismeretem nem engedi, hogy a felelősséget kizárólag ezekre a jelentéktelen emberekre hárítsam. Én magam soha nem létesítettem megsemmisítő tábort a zsidók számára és nem támogattam az ilyen táborok létesítését, de ha Adolf Hitler személyesen vállalta ezt a félelmetes felelősséget a népéért, akkor az enyém is, mert évek óta harcoltunk a zsidóság ellen; és a legszörnyűbb kijelentéseket vettük igénybe.”

Állítólag ő és Albert Speer voltak az egyetlen vádlottak, akik bűnbánatot mutattak a háborús bűncselekményekért. Ugyanakkor azzal vádolta a szövetségeseket, különösképpen a szovjeteket, hogy háborús atrocitásokat követtek el. A volt főkormányzót 1946. október 1-jén háborús és emberiség elleni bűncselekményekben bűnösnek találták, és akasztás általi halálra ítélték. A halálos ítéletet október 16-án, a nürnbergi börtönben John C. Woods amerikai törzsőrmester hajtotta végre.

Joseph Kingsbury-Smith újságíró így írt a kivégzésről:

„Hans Frank volt a következő a halál díszszemléjén. Ő volt az egyetlen az elítéltek közül, aki arcán mosolyogva lépett be a kamrába. Bár ideges és gyakran nyel nagyokat, ez az ember, akit letartóztatása után áttért a római katolikus vallásra, megkönnyebbültnek látszott a gonosz tetteinek engesztelésére.”

Utolsó szó jogán Frank ezt válaszolta "Hálás vagyok a fogságom során elkövetett kedves bánásmódért, és arra kérem az Istent, hogy kegyelemmel fogadjon el engem."

Testét és a többi kilenc kivégzett fogoly testét, valamint Hermann Göring holttestét Ostfriedhofban (München) hamvasztották el, a hamvakat beleszórták az Isar folyóba.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 30.)

Források[szerkesztés]