Fritz Sauckel
| Fritz Sauckel | |
 | |
| Született |
1894. október 27.[1][2][3][4][5] Haßfurt |
| Elhunyt |
1946. október 16. (51 évesen)[1][2][3][4][5] |
| Állampolgársága | német |
| Gyermekei | gyermek |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége | General Plenipotentiary for Labour Deployment (1942. március 21. – 1945) |
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | akasztás |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fritz Sauckel témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fritz Sauckel (Haßfurt, Bajor Királyság, 1894. október 27. – Nürnberg, 1946. október 16.) német nemzetiszocialista politikus, Türingia gauleitere, a munkaerő-gazdálkodás birodalmi főmeghatalmazottja. A nürnbergi per egyik fővádlottja.
Életpályája[szerkesztés]
A nürnbergi perig[szerkesztés]
Eredetileg tengerészként szolgált. 1914-ben Ausztráliában francia hadifogságba került és 1919–ig polgári fogolyként internálták Franciaországban. 1919–1921-ig szerszámlakatosnak tanult. 1919-ben belépett Deutschvölkischer Schutz- und Trutzbund (DVSTB)-ba, és két évre rá alsó-frankföldi vezetővé (Gruppenwart) vált.[8] 1922-ben lett tagja a Sturmabteilungnak. Ebben és a rá következő évben műszaki képzést kapott Ilmenauban. 1923-ban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt tagja lett (1395 a párttagsági könyvének a száma), 1923–1925-ben a párt fedőszervezeteit vezette, majd újra belépett pártba, és kinevezték a Türingia Gau vezetőjének. 1930–1932 a türingiai tartományi gyűlésben a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt frakciójának vezetői posztját töltötte be. 1932–1933-ban miniszterelnökként funkcionált, 1933-tól pedig a türingiai birodalom helytartójaként 1933-tól mint SA- 1934-től mint SS-Gruppenführer.[9]
1939–1942 között a IX. katonai kiegészítési kerület védelmi biztosa, 1942–1945 között pedig türingiai birodalomé. 1942-ben SS Obergruppenfüherré léptették elő, és 1942. március 21-től a munkaerő-gazdálkodás birodalmi főmeghatalmazottjának nevezték ki (eddigre már irányításával megépült a Buchenwald koncentrációs tábor[10]). 1944. szeptember 25-ben lett a Volkssturm türingiai vezetője, de pár hónapra rá, 1945. április 10-én elmenekült Weimarból. Kilenc nappal később Felső-Bajorországban tartóztatta le az amerikai katonaság.[9]
Részvétele a nürnbergi perben[szerkesztés]
Elfogása után Nürnbergbe került, ahol az 1945. november 20-án megkezdődött nürnbergi perben vádlottként volt jelen.
G. M. Gilbert, a börtön pszichológusa szerint „érdektelen, naiv realista; átlagos erkölcsi értékítéleteit eltorzította Hitlerbe vetett vakhite, aki szerinte megoldotta a munkanélküliséget”. Gilbert vele is elvégeztette az amerikai Wechsler-Bellevue-féle, felnőttek részére szolgáló intelligenciatesztet, amelyen Sauckel 118 pontot ért el.[11] Egy későbbi – Douglas M. Kelley pszichiáter által lefolytatott – vizsgálat végletesen energikus személynek írta le, megállapítva, hogy a börtön korlátozásai nagyon megviselték, ugyanakkor érzelmileg stabilként jellemzi, de nem eléggé értelmesnek ahhoz, hogy teljes valójában felfogja a helyzetét. Továbbra is lojális maradt mind Németországhoz, mind Hitlerhez és nem tekintette önmagát bűnösnek, annak ellenére sem, hogy a bíróság tudomása szerint ötmillió embert hurcoltatott el kényszermunkára.[12]
Az ítélethozatalakor a szovjetekkel ellentétben (ők mindegyikben) a bírók csak a harmadik és negyedik vádpontban érezték úgy, hogy bűnös,[13] és végül e két pont alapján mondták ki rá a halálos ítéletet (érdekes módon az ítélet indoklásában viszont az szerepelt, hogy a második és negyedik vádpont alapján akasztották fel).[14] Az ítéletről úgy nyilatkozott, hogy „Halálra ítéltek, nem tartom igazságosnak az ítéletet. Én személy szerint sohasem voltam kegyetlen.”[15] Az ítéletet, amely kötél általi halált jelentett, 1946. október 16-án, éjjel 2 óra 26 perckor hajtották végre rajta. Az utolsó szó jogán megpróbálta meggyőzni a jelenlévőket, hogy igazságtalan az ítélet: „Ártatlanul halok meg! Az ítélet rossz. Kérem Istent, hogy óvja Németországot és tegye ismét naggyá.”. Holttestét – ahogy a többiekét is – súly- és méretvétel után lefényképezték, majd Dachauba szállították és elhamvasztották, a hamvakat pedig folyóba szórták.[16][17]
A populáris kultúrában[szerkesztés]
A 2000-ben bemutatott Nürnberg című filmben Ken Kramer kanadai színész alakította.[18]
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
- ↑ I was the Nuremberg jailer (1st American edition)
- ↑ Eberle – Uhl (2006), 530. old.;
- ↑ a b Eberle – Uhl (2006), 530. old.;
- ↑ Eberle – Uhl (2006), 143. old.;
- ↑ Andrus (1973), 97. old.;
- ↑ Andrus (1973), 171–172. old.;
- ↑ Sebők (2006), 107. old.;
- ↑ Sebők (2006), 109–110. old.;
- ↑ Sebők (2006), 119–120. old.;
- ↑ Sebők (2006), 126–134. old;
- ↑ Andrus (1974), 192–197. old.;
- ↑ Nürnberg az Internet Movie Database oldalon (angolul)
Források[szerkesztés]
- Burton C. Andrus. A nürnbergi huszonkettő. Kossuth Könyvkiadó (1974). ISBN 963-09-0032-7
- Matthias Uhl, Henrik Eberle. A Hitler-dosszié. Park Könyvkiadó, 530–531. o. (2006). ISBN 963-530-716-0
- Sebők János. Az ítélet napja. Népszabadság Zrt. (2006). ISBN 963-9709-14-X
További információk[szerkesztés]
- G. M. Gilbert. Nürnbergi Napló. LAP-ICS Könyvkiadó (1995). ISBN 963-8276-52-5
- Szabolcs Ottó. Szabolcs Ottó. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar-Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata (1995). ISBN 963-462-982-2
- David Irving. Nürnberg: Az utolsó csata. Gede Testvérek Bt., 407. o. (2007). ISBN 978-963-9298-70-5
- Fritz Sauckel (1894 - 1946) (angol nyelven). Jewish Virtual Library. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
|