Görög–olasz háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
görög–olasz háború
Második világháború
Görög katonák a Elaia–kalamas-i csata idején
Görög katonák a Elaia–kalamas-i csata idején
Dátum 1940. október 28.1941. április 23.
Helyszín Görögország
Eredmény Harcászati görög győzelem, hadászati döntetlen
ok lett a német beavatkozás ra
Harcoló felek
Flag of Italy (1861-1946).svg Olasz Királyság
Flag of Albania (1939-1943).svg Albánia1
Flag of Greece (1822-1978).svg Görögország
Parancsnokok
Flag of Italy (1861-1946).svg Sebastiano Visconti Prasca főparancsnok (november 9-ig)
Flag of Italy (1861-1946).svg Ubaldo Soddu főparancsnok (december közepéig)
Flag of Italy (1861-1946).svg Ugo Cavallero főparancsnok (december közepétől)
Flag of Greece (1822-1978).svg Alexandros Papagos
Haderő
565 000 fő
463 repülőgép
163 harckocsi
300 000 fő
156 repülőgép
Veszteségek
Össz.: 154 172 fő kb. össz.: 83 578 fő
1Albánia katonai módon nem vett részt a harcokban.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Görög–olasz háború témájú médiaállományokat.

A görög–olasz háború a Balkán-félszigeten, Görögország területén zajlott az olasz és a görög haderő között a második világháború második évében. Már a görög hadjáratot megelőzően is az olasz államvezetés be akarta bizonyítani, hogy önállóan is tud sikeres hadjáratokat végrehajtani, a Harmadik Birodalom támogatása nélkül, hogy megvalósítsa a Mare Nostrum, a „Mi tengerünk” ideológiai elképzeléseit. Bár az olaszok az abesszíniai háború befejezésével kiterjesztették Olasz Kelet-Afrika határait Afrika szarván, majd 1940 kora nyarán Észak-Afrikában is eleinte sikereket értek el, a brit csapatok hamarosan visszavonulásra kényszerítették őket. Az olasz hadvezetés a becsületén esett csorbát az Olasz Líbiából vezetett Egyiptom elleni hadjáratával – mellyel kelet-afrikai kolóniáját is segítette volna – és egy új európai hadjárattal kívánta semmissé tenni, mely terepéül a olaszok uralta Albániával határos Görögországot szemelték ki. 1940. október 28-án indult meg az olasz támadás, mely a kezdeti sikereket követően megakadt. A kisebb létszámú, de elszánt görög alakulatok heves harcokat követően megállították az olaszokat, majd ellentámadásba átmenve behatoltak Albániába. A háború további hónapokon át folyt, de a fáradt és demoralizálódott olasz csapatok nem bírtak komolyabb áttörést végrehajtani. A decemberben megindított nagy erejű görög támadást követően az olasz vereség elkerülhetetlennek látszódott, de ezt a német beavatkozás megakadályozta.

Előzmények[szerkesztés]

1936-ban Metaxas görög tábornok ragadta magához a hatalmat az országban, és Mussolini fasiszta-paternalisztikus rendszeréhez rendkívül hasonló módon kormányozta az országot. Csak abban különbözött, hogy külpolitikájában megmaradt angolbarátnak. Miután 1939. április 7-én az olaszok végleg megszállták a kis Albániát és elűzték a királyt, Görögország szárazföldön is szomszédossá vált Olaszországgal. Miután kitört a Második világháború és 1940-ben Olaszország is belépett, sikerekre volt szüksége Mussolininek, hogy hatalmát látszat-hassa szövetségének a Harmadik Birodalomnak, csakhogy a Rodolfo Graziani tábornok által vezetett olasz támadás az angolok ellen Afrikában gyorsan kifulladt, majd hamarosan a frissen érkezett brit tartalék erők visszaverték azt. De Olaszország, ha beveti az összes harcra fogható erejét, talán győzhetett volna Afrikában, viszont Mussolini újabb hadjáratot tervezett az Olasz Hadseregnek, mégpedig a szomszédos Görögország elfoglalását, ugyanis bábállamot akart ott létrehozni, illetve megakadályozni a briteket a vélt görögországi támaszpontok kiépítésében. Mindez azonban Hitler diplomáciai terveivel ellentétben állt.[* 1]

Szemben álló erők[szerkesztés]

Olaszország[szerkesztés]

Olaszország meggyengült hadserege még mindig elég erős volt és egy nagy erejű hadjárat kivitelezésére elég erőt tudtak felvonultatni. A viszonylag kis görög hadsereg ellen, nekik többszörös számbeli fölényük volt. Görögország elfoglalását a hadvezetés két támadó hadsereggel tervezte. Ezek összesen nyolc hadosztályból, 1 önálló hadműveleti csoportból (3 ezred), összesen 87 ezer emberből, 163 harckocsiból, 868 lövegből és 380 harci repülőből álltak. A támadásnak a tenger felőli biztosításának érdekében, a tengeri deszantok partra tételében Görögországban, valamint a csapatok és rakományok 0laszországból Albániába történő szállításában 54 nagyobb hadihajó, valamint 34 tengeralattjáró vett részt, amelyek Tarantóban, az Adriai-tengeren és Lérosz szigetén állomásoztak.

Görögország[szerkesztés]

A támadást kezdetén a görög fegyveres haderő Epiruszban és Macedónia területén 120 ezer főt számlált. A görög vezérkar mozgósítási terve miatt az ország a védelemre összesen 15 feltöltött gyalogoshadosztályt, 1 lovashadosztályt és 4 gyalogosdandárt tudott küldeni. A légierő 156 repülőgépet számlált. Háború esetén a vezérkar ezeket az erőket az albán és a bolgár határ körzetébe összpontosította. A görög-albán határon állandó jelleggel elhelyezett határvédő görög csapatok 2 gyalogoshadosztályból, 2 gyalogosdandárból, 13 önálló gyalogos-zászlóaljból és 6 hegyi ütegből álltak. Összlétszámuk nagyjából 27 ezer főt tett ki. Harci technikai eszköz ezen a szakaszon igen kevés volt, mindössze 20 harckocsi, 36 harci repülőgép és 220 löveg.

Olaszország hadműveleti terve[szerkesztés]

Az olaszok legfőbb célja az volt, hogy áttörjék a görög védelmet, majd a hadsereg szétzúzása után a gyorsan mozgó alakulat erőivel a Gjiro Kastra műút mentén kifejlesztve a sikert, elfoglalják Görögország északnyugati területét, Epiruszt, és tovább támadjanak Athén és Szaloniki irányába. Ezzel egy időben egy tengeri deszantnak Korfu görög szigetet kellett megszállnia. A szárazföldi csapatok előrenyomulásának biztosítása céljából az Olasz légierő-nek csapásaival meg kellett, hogy bénítsa a görög közlekedési útvonalakat és, hogy elterjesszék a félelmet a lakosság körében. Ennek segítségével pedig könnyen sikerült meghiúsítania a görög hadsereg mozgósítását és a védelemre való összpontosítását.

A háború kitörése[szerkesztés]

Olasz támadás Albánián át[szerkesztés]

1940. október 28-án Albánia felől megindult az olasz támadás Görögország ellen. Ez teljességben presztízs háború volt, mivel Olaszország főleg győzelmi babérokra akart törni a háborúval. Jannisz Metaxas tábornok, görög miniszterelnök, külpolitikai téren a tengelyhatalmakhoz közeledett, de útjában állt az olasz balkáni törekvéseknek. Mivel azonban nem reagált az olasz provokációkra – az 1940. augusztus 15-én a görög Hellé nevű hadihajó elsüllyesztése –, ezt Mussolini a gyengeség jelének tekintette az ellenség részéről és elérkezettnek látta az időt a támadásra. Az olaszok határincidenseket provokáltak, majd ultimátumot intéztek a görög kormányhoz, amelyet az elutasított.

Az olasz támadás megakadása[szerkesztés]

Az olasz támadás, mint szokott eleinte sikeres volt, viszonyt a harcba lépő 5 görög gyalogos- és 1 lovashadosztállyal megerősített görög határvédő csapatok bátran ellenálltak. Az addig sikerben nem bízó A. Papagosz görög főparancsnok, november 1-én ellencsapásra adott parancsot az ellenség által fedezetlenül hagyott balszárny ellen. Kétnapos harcban végül nagy nehézségek árán, de visszaverték az olasz csapatokat Albánia területére. Epiruszban, a Vjosa és a Kalamosz folyók völgyében eközben rendkívül erőssé váltak a görög csapatok. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az olasz külügyminiszter ezeket a sorokat írta naplójába.

A hadművelet nyolcadik napján a kezdeményezés valójában a görögök kezébe ment át.

Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter, november 6.

A görög ellentámadás[szerkesztés]

A görög ellentámadás műveleti térképe

Az olasz tavaszi hadjárat[szerkesztés]

A német megszállás[szerkesztés]

A Wehrmacht támadása nagyobb sikereket hozott a tengelyhatalmak számára. A thermopülai csata a tengelyhatalmak javára ért véget, a szövetségesek pedig Kréta szigetére menekültek. Hitler a sziget elfoglalását is elhatározta, ezért május végén megindította a Merkur hadműveletet. A görögök és szövetségeseik minden elszántsága ellenére itt is a tengelyhatalmak győztek: a görög állam végleg vereséget szenvedett.

A harcok vége, eredménye és a háború következményei[szerkesztés]

A tengelyhatalmak döntő győzelmet arattak Görögország felett. Mussolini bábállamot hozott létre (lásd Pindoszi Fejedelemség és Macedón Vajdaság), így az olasz hadműveleti célok végül teljesültek. 1942-ben kitört a görög polgárháború, ami egészen 1949-ig tartott. A bábállam első irányítója, I. Alkibiádész király görögellenes politikát folytatott, bár a macedónok és a zsidók támogatták. Az ország csak a második világháború végén szabadult fel és belpolitikai megosztottsága évtizedekig behatárolta külpolitikai lehetőségeit.

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Németország ekkor várt Molotov szovjet külügyminiszterre egy kölcsönösen előnyös Brit Birodalom-ellenes megállapodás megkötésére. Azonban az olasz haderő kudarca esetén a görögországi német megszálláshoz szükséges csapatokat csak Bulgária területének igénybe vételével tudnák bevetni, ami sértené a Szovjetunió Fekete-tengeri törekvéseit, mely miatt a német–szovjet szerződés végül elmaradt (közvetlen okozója ez a későbbi Barbarossa hadműveletnek). Ezen túlmenően az Egyesült Királyság október 31-én Egyiptomból csapatokat vezényelt át Krétára és megszállta Lemnosz szigetet is, továbbá november elején repülőcsapatokat telepített Dél-Görögországba. A görögök elleni olasz támadás egyértelűmen előnytelen helyzetbe sodorta Németországot.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Keegan, 2003, 2008 219–223. o.

Források[szerkesztés]