Saranda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Saranda
Saranda Albania 2016.jpg
Közigazgatás
Ország  Albánia
Megye Vlora
Község Saranda
Alközség Saranda
Polgármester Florjana Koka (PS)
Irányítószám 9701–9703
Körzethívószám (0)85
Testvérvárosok
Népesség
Teljes népesség 41 000 fő (2017)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 0 m
Időzóna UTC+1
Elhelyezkedése
Saranda (Albánia)
Saranda
Saranda
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 39° 53′, k. h. 20° 01′Koordináták: é. sz. 39° 53′, k. h. 20° 01′
Saranda weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Saranda témájú médiaállományokat.

Saranda kisváros Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján, Gjirokastrától légvonalban 25 kilométerre délnyugati irányban. Vlora megyén belül Saranda község, valamint Saranda alközség központja. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 17 233 fő, mely Sarandáén kívül Çuka, Gjashta, Metoq és Shelegar falvak lakosságát is magában foglalja.[2] A városban és körzetében jelentős a görög kisebbség aránya.

Az ókorban a közeli Phoiniké városának kikötőjeként szolgált Onkhészmosz néven. Itt találhatóak Albánia egyetlen ismert ókori zsinagógájának mozaikpadlós romjai. A 7. században elnéptelenedett település a 20. századig a történelmi Labëria és Çamëria határvidékén fekvő, jelentéktelen halászfalu volt, amely a második világháborút követően indult fejlődésnek. Jelenleg Albánia négy kikötővárosának legdélebbike, dinamikusan növekvő üdülőváros, fontos turisztikai célpont. Közelében található az ország egyik kulturális világörökségi helyszíne, az ókori Buthróton/Buthrotum romvárosa.

Fekvése[szerkesztés]

Saranda a Jón-tenger, a Qefali-fok és a Ksamili-félsziget között húzódó, amfiteátrumszerű Sarandai-öböl partján, a Korfui-szoros északi végpontjánál fekszik.[3] Kelet felől a Delvinai-medencét lezáró keskeny gerincek, dombsorok határolják, déli előterében pedig a tengerről lefűződött, de a Bistrica mellékága, a Kalasa által részben feltöltött Butrinti-tó terül el.[4] Albániában itt a legmagasabb az évenkénti napsütéses órák száma, meghaladja a 2900-et.[5]

Az északra fekvő Fier és Vlora városaival az Albán-Riviéra partvidékén húzódó SH8-as jelű főút köti össze, amelynek Saranda egyúttal déli végpontja is. Innen indul ki az SH8-ast az SH4-es jelű Durrës–Fier–GjirokastraKakavija-főúttal összekötő SH99-es út, valamint a görög határ mentén fekvő Konispol városához vezető SH97-es főút.

Korfuval rendszeres komp- és hordszárnyashajó-járat köti össze.[6] A 2000-es évek óta időről időre kormányzati tervek is felmerülnek egy sarandai repülőtér építéséről.[7]

Neve[szerkesztés]

Az ókorban a közeli Phoinikét alapító khaóniai(wd) görögök Ankhiszész után az Onkhészmosz / Όγχησμος nevet adták a kikötőnek, amely a római időkben Onchesmos, majd a bizánci uralom alatt Ankhiaszmósz alakra módosult.[8]

A város mai neve a bizánci görög Άγιι Σαράντα / Agii Szaranta (’szent negyven’) alakra vezethető vissza. A legenda szerint i. sz. 320-ban Szebasztéban halt mártírhalált negyven római keresztény legionárius, miután parancsnokuk, Licinius követelése ellenére sem voltak hajlandóak hitüket megtagadni és pogány áldozatot bemutatni.[9] A bizánci egyház a 6. században a mai Sarandában is emeltetett templomot a szebasztei vértanúk tiszteletére.[10] Utóbb, a velencei időkben az Agii Szaranta tükörfordításaként nyerte el a kikötő az olasz Santi Quaranta nevet, s a nyugati világ a 20. századig ezen a néven ismerte a települést.[11]

Sarandát a későbbiekben is gyakran átkeresztelték: a második világháború előtt az illír hadvezér, I. Pürrhosz épeiroszi király után Pirro[forrás?], az albán uralkodó, I. Zogu után nyolc hónapon át Zogaj, az 1939 utáni olasz megszállás idején pedig Mussolini leánya után Porto Edda volt a település hivatalos neve.[12] 1944 óta neve Saranda.[forrás?] A város újgörög neve Άγιοι Σαράντα / Ajii Szaránta.

Történelme[szerkesztés]

A Saranda környéki régészeti feltárások tanúsága szerint a vidék már a vaskorban lakott volt.[13] Az ókori Onkhészmosz alapításának körülményei nem ismertek, első említése Dionüsziosz Halikarnasszeusznak az i. e. 1. század második felében írt történelmi munkájából maradt fenn. A régészeti feltárások alapján Onkhészmosz a közeli gazdag khaóniai kereskedőváros, Phoiniké kikötőjeként szolgált, de jelentősebb lakossággal nem rendelkezhetett. A római hódítás után, bár nem gyarmatosították, az i. sz. 1. században Onchesmos városi népessége megnövekedett, a 2–3. században pedig virágzott a település. Az 5. században Ankhiaszmósz néven püspöki székhely lett, amelyet az 5–6. század fordulóján erődített fallal vettek körbe. Szükség is volt a védelemre: a 6. században többször feldúlták a várost, többek között 551-ben a Totila vezette keleti gótok. A régészeti feltárások alapján Ankhiaszmósz a 7. század közepére elnéptelenedett, feltehetően a közeli Buthrotum lakóinak elköltözésével összefüggésben. Rendkívül töredékes kerámialeletek arról tanúskodnak, hogy a 9. és 11. század között kisebb település állt a korábbi kikötőváros helyén. A keresztes háborúkban részt vett történetíró, Roger of Hoveden(wd) 1191-ben már „civitas deserta”-ként (pusztán hagyott településként) említette Ankhiaszmószt.[14]

A településnek a török hódoltság évszázadaiban nem volt nagyobb jelentősége, kisebb halászfaluként volt ismert, csekély tengeri forgalommal.[15] A környék gazdasági és közigazgatási központja az északkeleti irányban alig 10 kilométerre található Delvina volt, ott haladt át a Sarandát kikerülő, Vlorát Janinával összekötő karavánút is.[16] Sarandából Janinába csupán egy esős időben járhatatlan úton lehetett eljutni.[17] Rövid felvirágzás köszöntött a településre a 18–19. század fordulóján, amikor az Észak-Epiruszban országló Ali Tepeleni pasa székhelye, Janina kereskedelmi kikötőjeként vette használatba.[18] A 19. században kisebb erődöt is építettek a falu fölötti dombra, amely mára elpusztult.[19] Miután a görög nemzettudat hagyományosan a görög nemzet részének tekinti a görögajkúak is lakta dél-albániai területeket, a 19. században több fegyveres harcot vívtak egymással az albánok és a görögök Saranda birtoklásáért is, különösen az albánokra nézve kedvezőtlen, 1878-as San Stefanó-i békét követő időszakban,[20] majd közvetlenül az albán függetlenség 1912. novemberi kikiáltása előtt.[21]

Saranda a tenger felől 1910-ben

Az első Balkán-háború kitörése után, 1912 decemberétől a görög hadiflotta több kísérletet tett a partra szállásra Sarandában,[22] 1913 tavaszán azonban Olaszország a görög kormány értésére adta, hogy ha kell, katonai erővel akadályozzák meg őket abban, hogy a Korfui-szoros mindkét partját, így Sarandát is ellenőrzésük alatt tartsák.[23] A Balkán-háborút lezáró, az európai nagyhatalmak által előkészített, a görög–albán határt kijelölő 1913. december 17-ei firenzei egyezmény több más epiruszi várossal együtt Sarandát is Albániának ítélte.[24] A görögök nem fogadták el a verdiktet, és 1914. február 28-án kikiáltották az Észak-epiruszi Autonóm Köztársaságot, amelynek területe elviekben Sarandát is magában foglalta.[25] A helyi albánok azonban nem engedték át a görögöknek a települést, amelyet ezért március 9-én a görög flotta a tenger felől blokád alá vont.[26]

Az első világháború kitörésekor a nagyhatalmi érdekek geopolitikai súlypontjai eltolódtak, s a görög sereg 1914. október 31-én akadálytalanul elfoglalta Dél-Albánia egy részét, így Sarandát is.[27] Saranda ezt követően két évig görög megszállás alatt állt, mígnem 1916. október 9-én az itt partra szálló olaszok át nem vették a hatalmat a településen.[28] A világháború hátra lévő éveiben Saranda olasz kézen is maradt.[29] Noha a háborút lezáró béketárgyalások során a görögök már 1919 februárjában jelezték igényüket Sarandára, végül azonban visszaállt az 1913-as status quo, és Saranda albán kézen maradt.[30]

Albánia olasz megszállásakor, 1939. április 7-én hajnalban 65 harcoló egységet tettek partra Sarandában.[31] Nem várt ellenállásba ütköztek azonban, tizenhét sarandai férfi ugyanis a várost övező dombon puskáikkal lesállást foglaltak el, majd tűz alá vették a partra szálló katonákat. A túlerő ellen nem tarthatták magukat sokáig, az olaszok kora délutánra harckocsi-támogatással lefegyverezték őket. A fáma szerint amikor az olaszok parancsnoka faggatni kezdte az elfogott albánokat, hogy merre van a sereg többi része, a sarandaiak büszkén felelték: „Mi vagyunk a sereg!”[32] Saranda ezt követően hadikikötő lett, amely Mussolini leánya után a Porto Edda nevet kapta.[33]

A második világháború éveiben több csata helyszíne volt, amelyeket a geopolitikailag stratégiai fontosságú Korfui-szoros birtoklásáért, illetve a himarai út ellenőrzéséért vívtak a gyakorta cserélődő hódítók.[34] 1940. november 7-én, 12-én és 29-én, majd december 4-én a szövetséges légierő bombázta Porto Eddát.[35] Miután a szövetségesek az északabbra fekvő Durrës és Vlora kikötőit lebombázták, a Porto Edda-i kikötő hadászati jelentősége megnövekedett.[36] Időközben, 1940. november 14-én újabb olasz alakulatok szálltak partra a kikötőben, hogy a Dél-Albánia irányába meginduló görög támadást visszaverjék.[37] November 27-éig a görögök már Delvináig előrenyomulva megközelítették a várost,[38] majd november 30-án hadihajóik is bombázták a kikötőt.[39] Az olasz védelem összeomlott; felgyújtották és elhagyták a várost, ahova a görög alakulatok december 6-án vonultak be.[40] 1941 tavaszán az olasz csapatok újult erővel ellentámadást indítottak, és április 19-én visszafoglalták Porto Eddát a görögöktől.[41] Az olaszok kapitulációját követően, 1943. szeptember 29-én a Harmadik Birodalom katonái vonultak be Sarandába.[42] 1944. március 24-én irreguláris albán csapatok támadták meg a települést, és hatvan német katonát ejtettek foglyul; megtorlásul a németek felégették a közeli Kardhikaq falut.[43] A háború végóráiban, 1944. szeptember 22-én Kakomejánál brit ejtőernyősök szálltak partra,[44] s a Balkan Air Force légi támogatásával, illetve az Islam Radovicka vezette 12. partizánbrigáddal kiegészülve hosszan elhúzódó harcot folytattak a sarandai német helyőrség alakulatai ellen. Saranda végül 1944. október 10-én szabadult fel, s mintegy ötszáz német katona esett hadifogságba.[45] Másnap, október 11-én egy a németek által elhelyezett késleltetett robbanószerkezet döntötte romba a település központi részét, de az incidens nem járt halálos áldozattal.[46]

A második világháború lezárultával nem szűntek meg a görögök észak-epiruszi aspirációi. 1945. július 6-án, 17-én és 25-én görög hajók hatoltak be az albán vizekre, és géppisztolytűz alá vették a sarandai parti őrséget, valamint megsemmisítettek egy a parti úton haladó albán konvojt.[47] 1946-ban a sarandai partok előtt, Albánia és az Egyesült Királyság között történt katonai incidens vezetett a hidegháború egyik első diplomáciai konfliktusához. Október 22-én két brit romboló hadihajó futott aknára a Korfui-szoros albán felségvizein, aminek következményeként negyvennégy brit tengerész veszett oda. A britek Albániát tették felelőssé az incidensért, s a hágai Nemzetközi Bíróság 1949-es ítéletében jóvátételre kötelezte Albániát.[48]

Noha a korábbi uralkodó, I. Zogu 1938. augusztus 12–14-én egy családi hajókirándulás keretében meglátogatta a települést, s ezt követően tervbe vette tengerparti üdülőhellyé való fejlesztését,[49] Saranda városiasodása csak a második világháborút követően indult meg, amikor az ország legdélibb kerületének közigazgatási központja lett.[50] Kikötőjének jelentősége az 1980-as évekre alábbhagyott, a város az ország egyik technikai központjává nőtte ki magát.[51] Az 1991-es rendszerváltás évtizedében Saranda előbb titkos kábítószer-laboratóriumok helyszíneként vált hírhedtté,[52] majd a piramisjáték-válság nyomán 1997-ben kirobbant polgárháborús helyzetben Tirana és Vlora mellett a kormány ellen fellázadt fegyveresek egyik fő tűzfészke volt. 1997 márciusában a sarandai zendülők feltörték a helyi katonai raktárakat és tűzfegyvereket zsákmányoltak, majd a haditengerészet torpedónaszádjait is megszerezték, hogy így védjék a várost a kormánycsapatok ellen. A városba vezető úton lévő hidat szintén felrobbantották. A polgárháborús események során a városközpontban több épület kiégett, de emberéletben nem esett kár.[53] A városka életére nézve kedvezőtlen epizódokat nem tekintve Saranda az 1990-es évek óta dinamikusan fejlődő tengerparti üdülőhely, a fürdőzni vágyó bel- és külföldi nyaralók egyik kedvenc albániai célpontja lett.[54]

A város és körzete az albániai görög kisebbség egyik központja,[55] a rendszerváltás után, 1991-ben politikai pártjuk, az Omónia sarandai jelöltje parlamenti mandátumot is nyert.[56] A közeli Shkalla településen számottevő aromán nemzetiségű él.[57]

Nevezetességei[szerkesztés]

Az 5. századi onchesmosi zsinagóga romjai

Az ókori Onkhészmosz/Onchesmos kikötővárosának építészeti emlékei csak kis számban maradtak fenn napjainkig, nagy részük az 1990-es–2000-es évek építkezési lázának áldozata lett. Egyes töredékes mozaikpadlók, épületrészek megóvására azonban figyelmet fordítottak, így például a Republika hotel bárjának kialakításakor a belső tér részeként meghagyták az ott talált, 2. századi római kori fürdőciszternát, vagy a helyi postahivatal 1960-as évekbeli építésekor is megőriztek egy késő ókori, delfint ábrázoló padlómozaikot.[58] A Miqësia parktól nyugatra fekvő közterületi részeken a feltehetően az 5–6. századok fordulóján épített városfal egyes szakaszai, valamint egy kaputorony alapjai ma is láthatóak.[59] A fennmaradt ókori épületek legjelentősebbike az 1980-as években feltárt 5. századi zsinagóga romja, amely egyúttal az egyetlen Albánia területéről ismert ókori zsidó templom (szintén a Miqësia park nyugati oldalánál). Az itt folyó ásatások során az alapok mellett feltártak menórát, kosszarvat stb. ábrázoló mozaikpadló-részleteket is.[60]

Az ókori emlékeket nem számítva Saranda modern belvárosa látnivalókban szűkölködik, a parti sétányon és az utcákon található éttermek, kávéházak és bárok inkább a szórakozni vágyó turistáknak nyújtanak kikapcsolódást.[61] A kommunista évtizedek albániai szocialista realista építészetének két említésre érdemes példája az egykori Kultúrpalota és a város korábban egyetlen, mára részben átépített szállodája, a Butrinti hotel.[62] A belvárosban, a hajókikötő (Liman) közvetlen közelében két múzeum található. Rögtön a parti sétányon, a korábban oktatástörténeti kiállításoknak otthont adó épületben működik 1997 óta a Néphagyományok Múzeuma (Muzeu i Traditës), ahol a környék néprajzának bemutatása mellett helytörténeti kiállítás is várja a látogatókat.[63] Közvetlenül mögötte, a postahivatal és a már említett, vélhetően egy 6. századi ókeresztény bazilikához tartozó delfines padlómozaik tőszomszédságában áll az Onkhészmosz Régészeti Múzeum (Muzeu Arkeologjik Onhezmi).[64]

A külső városrészek két legjelentősebb építészeti emléke a Sarandát övező dombok egyikén álló, az 5–6. századok fordulóján épült Negyven szent templomának (Kisha e Dyzetë Shenjtorëve) romja (é. sz. 39° 52′ 21″, k. h. 20° 01′ 17″), valamint a 18. századi lëkurësi vár (kalaja e Lëkurësit) felújított épülete (é. sz. 39° 51′ 57″, k. h. 20° 01′ 33″).[65]

Saranda 10-20 kilométeres körzetében számos kulturális és természeti érték található, így a város csillagtúrák kedvelt kiindulópontja. Ezek közül legnevezetesebb a várostól 17 kilométerre délre, a Butrinti-tó partján elterülő Butrinti Régészeti Park, a kulturális világörökség része, amelynek területén az ókori Buthróton/Buthrotum romjai, valamint velencei korabeli épületek láthatóak. Sarandától északkeleti irányban, 13 kilométerre az ugyancsak jelentős antik görög Phoiniké romvárosa, 22 kilométerre, a Muzinai-hegyektől közrezárva pedig a Kék Szem néven ismert forrásmedence található. Északra az Albán Riviéra strandjai, délre Ksamil felkapott aranyhomokos tengerpartja várja a fürdőzni vágyókat.[66]

Jeles sarandaiak[szerkesztés]

  • 1874 és 1877 között itt dolgozott vámtisztviselőként Naim Frashëri (1846–1900) költő, a nemzeti mozgalom egyik vezető alakja.[67]
  • Sarandában hunyt el Myfit Libohova (1876–1927) albán politikus, történész.[68]
  • Saranda közelében született Muzafer Korkuti (1936) régész.[69]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://www.instat.gov.al/media/195841/12__vlore.pdf
  2. A 2011-es népszámlálás eredményei
  3. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :131.; Elsie 2010 :211.
  4. Somogyi 1955 :173.; Réti 1991 :138.
  5. Réti 1991 :132.; Gloyer 2012 :209.
  6. Réti 2000 :283.; Dienes 2005 :76.; Elsie 2010 :364.; Gloyer 2012 :209.
  7. Elsie 2010 :5.
  8. Gilkes 2013 :249.
  9. Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007.  
  10. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :396.; Gloyer 2012 :209.
  11. Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :396.
  12. Elsie 2010 :396.
  13. Réti 2000 :15.
  14. Gilkes 2013 :249., 251–252. Vö. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :395.; Gloyer 2012 :215.
  15. Csaplár 2010 :32. Vö. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.
  16. Nagel 1989 :90; Réti 1991 :132.
  17. Csaplár 2010 :39.
  18. Elsie 2010 :395–396.
  19. Réti 1991 :132.
  20. Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :396.
  21. Réti 1991 :132.
  22. Pearson 2004 :35.; Csaplár 2010 :349.; Elsie 2010 :174. szerint a görögök már 1912. november 27-én elfoglalták Sarandát, ennek azonban a többi forrás ellentmond.
  23. Pearson 2004 :42.; Csaplár 2010 :300.
  24. Pearson 2004 :52.
  25. Pearson 2004 :58.
  26. Pearson 2004 :60.
  27. Pearson 2004 :83.
  28. Pearson 2004 :101.
  29. Pearson 2004 :112.
  30. Pearson 2004 :124–126.
  31. Pearson 2004 :444., 464.
  32. Zavalani 2015 :233. Vö. Pearson 2004 :447., 457.
  33. Dienes 2005 :77.
  34. Réti 1991 :132.
  35. Pearson 2005 :58., 63., 78., 85.
  36. Pearson 2005 :74.
  37. Pearson 2005 :64.
  38. Pearson 2005 :74.
  39. Pearson 2005 :79.
  40. Pearson 2005 :85.
  41. Pearson 2005 :145.
  42. Pearson 2005 :280.
  43. Pearson 2005 :338.
  44. Pearson 2005 :389.
  45. Réti 2005 :85.; Pearson 2005 :389., 390., 395–396., 398.
  46. Pearson 2005 :396–397.
  47. NYT 1945 ; Pearson 2005 :454., 457.
  48. Pollo & Puto 1981 :258–260.; Réti 2000 :98–99.; Elsie 2010 :93–94.; Zavalani 2015 :285–291.; Fevziu 2016 :125–126.
  49. Pearson 2004 :407., 408.
  50. Réti 1991 :132.
  51. Nagel 1989 :90.
  52. Réti 2000 :291.
  53. NYT 1997a ; NYT 1997b ; NYT 1997c ; Elsie 2010 :396.
  54. Elsie 2010 :396.
  55. Elsie 2010 :176.
  56. Elsie 2010 :338.
  57. Elsie 2010 :473.
  58. Réti 1991 :132.; Gilkes 2013 :249–250., 255.
  59. Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Gilkes 2013 :252.
  60. Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :21., 218.; Gloyer 2012 :215–216.; Gilkes 2013 :253–255.
  61. Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :76., 77.
  62. Réti 1991 :132.; Réti 2000 :240.
  63. Nagel 1989 :91.; Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :150.
  64. Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Gloyer 2012 :216.
  65. Gilkes 2013 :255–258.
  66. Dienes 2005 :77.
  67. Elsie 2010 :151.
  68. Elsie 2010 :273.
  69. Elsie 2010 :242.

Források[szerkesztés]

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia Nova. 2005. ISBN 9638646713  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012.  
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671