Ugrás a tartalomhoz

Shëngjin (Lezha)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Shëngjin
Shëngjin kikötője
Shëngjin kikötője
Közigazgatás
Ország Albánia
megyeLezha
községLezha
alközségShëngjin
Irányítószám4503
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség8091 fő (2011)[1]
– elővárosokkal8091 fő
Földrajzi adatok
Tszf. magasság0 m
IdőzónaCET (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″41.813611°N 19.593889°EKoordináták: é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″41.813611°N 19.593889°E
Shëngjin weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Shëngjin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Shëngjin (római Nymphaeum; olasz San Giovanni di Medua) kisváros Északnyugat-Albániában, Lezha városától légvonalban 6 kilométerre északnyugatra, az Adriai-tenger partján, a Drin torkolatvidékén, Lezha megyében. Shëngjin alközség központja; utóbbi közigazgatási egység további települései Ishull Lezha, Ishull Shëngjin, Kodër Mulliria, Mali-Rencit és Mali-Shëngjin. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 8091 fő.[2] Hajdan Albánia fontos kikötője volt, a 21. században inkább tengerparti üdülőhelyként nevezetes.

A város nevének jelentése ’Szent János’.

Története

[szerkesztés]

Hajdan Albánia legészakibb kikötővárosa volt.[3] A kikötőt a rómaiak létesítették az i. e. 2. században Nymphaeum néven mint a közeli Lissus kikötőjét (neve később Caesarea lett).[4] Marcus Antonius i. e. 48 itt szállt partra, hogy a Pompeius ellen harcoló Iulius Caesar segítségére siessen.[5]

Az újkor évszázadaiban bár településként nem volt jelentős, a 30 kilométerre északra fekvő Shkodra – korának legnépesebb albán városa – kikötőjeként funkcionált, ezzel fontos szerepet töltött be Észak-Albánia gazdaságában.[6] A 17. században a dalmáciai ferencesek albán földön itt, San Giovanni de Meduában kezdték meg missziós tevékenységüket.[7]

Az első Balkán-háború során, 1912. november 16-án Shëngjin kikötőjét az északról Albániára törő montenegrói hadsereg foglalta el, éppen megelőzve a Lezha felé előrenyomuló szerb sereget.[8] Később, a háborút rendező londoni nagyköveti konferencia tárgyalásain felmerült ugyan, hogy a kikötőt Szerbia kereskedelmi céllal használhatja,[9] az 1914. május 30-ai londoni egyezmény azonban mégis Albániának ítélte Shëngjint. Az 1915-ben megkötött titkos londoni egyezményben az antant hatalmak a várost (Dubrovnikkal együtt) Montenegrónak ígérték.

Az első világháború során előbb a szerbek vonultak be ismét Shëngjinbe, majd 1916. január 25-én az Osztrák–Magyar Monarchia foglalta el a várost.[10] A világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak 1920. január 14-én úgy döntöttek, hogy Shëngjin partvidéke speciális jogokkal rendelkező autonóm terület lesz, amelyet egy kereskedelmi vasútvonal köthet össze Szerbiával.[11] Végül azonban a város kiürítéséről rendelkeztek, amely 1920. június 3-án ismét Albánia része lett.[12] 1921 novemberében rövid időre szerb irreguláris csapatok foglalták el ismét a várost.[13]

Amikor a második világháború előestéjén, 1939. április 7-én Olaszország lerohanta Albániát, hadseregük öt ponton szállt partra az országban. Ezek egyike Shëngjin volt, ahol a megszálló hadsereg 179 alakulatából 28-at tettek itt partra, és még aznap át is vették a kikötő feletti ellenőrzést.[14]

A második világháború végén mindössze egy vámház állt a településen.[15] Később modernizálták, tengerjáró hajók fogadására is alkalmassá tették kikötőjét, valamint a kikötői munkások számára nagyobb lakótelepet építettek a parton.[16]

Nevezetességei

[szerkesztés]

A város történelmi nevezetességekkel nem szolgál, fő nevezetessége a tengerparti strand. A víz minőségének azonban nem tesz jót a kikötő közelsége.[17]

Shëngjintől 10 kilométerre délre folyik a Drin az Adriai-tengerbe. Lagúnákkal tagolt mocsaras torkolatvidéke a 20. század során a zogista, majd kommunista politikai elit kedvelt vadászóhelye volt.[18] Napjainkban szálláshelyekkel és éttermekkel rendelkező kirándulóhely, valamint itt, a gazdag vízimadár-faunának otthont adó Merxhani-lagúna környékén található a 2300 hektáros Kune-Vain-Tale természetvédelmi terület.[19] 1995 januárjában 15 ezer egyedet számláltak össze a területen, amely többek között kanalasgémek, nagy és kis kárókatonák fészkelőhelye, de az üstökös-, a kerce-, a csörgő, a fütyülő és a nyílfarkú récének, valamint a bütykös ásólúdnak is nagy populációi telelnek itt át.[20]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. http://www.instat.gov.al/media/195832/9__lezhe.pdf
  2. Censusi i popullsisë dhe banesave / Population and housing census: Lezhë 2011. Tiranë: Instituti i Statistikës. 2013. 84. o.  
  3. Réti 1991  89; Dienes 2005  122; Gloyer 2012 190
  4. Réti 1991  89
  5. Réti 1991  89
  6. Csaplár 2010 87
  7. Csaplár 2010 67
  8. Pearson 2004 31; Csaplár 2010 255
  9. Pearson 2004 36; Csaplár 2010 294
  10. Pearson 2004 96
  11. Pearson 2004 136
  12. Pearson 2004 145
  13. Pearson 2004 176
  14. Pearson 2005 444, 447
  15. Réti 1991 89
  16. Réti 1991 89–90
  17. Gloyer 2012 193
  18. Dienes 2005 122
  19. Gloyer 2012 190, 193
  20. Gloyer 2012 193–195

Források

[szerkesztés]
  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia. [2005]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9638646713  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890