Szocialista realizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szocialista realizmus, vagy rövidebben szocreál lényegében a marxizmus–leninizmus világnézetén alapuló alkotómódszert jelenti, tehát nem stílus vagy adott formarendszer. Az első világháború időszakát követő szovjetorosz avantgarde-művészet elfojtását követően meghonosított és politikai ideológiával is telített „hivatalos” (építő)művészeti irányzat. Kibontakozásának mértéke és hatása az egyes művészeti ágak közt eltérő. Ideológiája a kritikai realizmusra alapoz. Nem absztraktan ábrázoltak, hanem a valóság mélyebb összefüggéseit akarták megragadni konkrét képekben. Ennek legfőbb eszköze a típus volt, mert Friedrich Engels filozófiája szerint a típusban egyesül a konkrét és a szükségszerű.

A szocialista realista alkotónak mindenekelőtt magáévá kellett tennie a marxista esztétikát, de ebben már az is benne rejlett, hogy vállalja a szocializmus vagy a kommunizmus építését, az emberek ilyen szellemben való nevelését.

Országonként más és más megnyilvánulásai ismertek. A Szovjetunióban a festészetben első megnyilvánulásai Joganszon, Rjazsszkij és Grekov művei voltak. Mexikóban a forradalmi festészet képviselői (Diego Rivera, David Alfaro Siqueirosg), Olaszországban a „neorealistának” nevezett festészet képviselői (Guttuso, Mucchi, Zigaina) tartoznak ide.

A második világháború után a Szovjetunióban főként a festészet fejlődött, azon belül is a történelmi festészet, mely a kommunizmus és októberi forradalom eseményeit ábrázolta. Képviselői: Szokolv-Szkalja, Alekszandr Gyejnyeka, Geraszimov.

Magyarországon szovjet hatásra és minta alapján, alakult ki a második világháború után a népi demokráciában. (jóllehet szerették volna Derkovits Gyula művészetét is ide sorolni.) A szocreál mint kötelező fogalom jelen volt minden művészeti ágazatban, így az építészetben, a képzőművészetben, a zenében vagy éppen az irodalomban. A szocreál célja: „tartalmában szocialista, formájában nemzeti”. E cél nyilvánvalóan alárendelt volt a Szovjetunió világhatalmi törekvéseinek.

Szocreál dombormű Dunaújvárosban

A magyar szocreál építészetet legösszefogottabban az új, városrészméretű lakótelepek építésénél, új városok telepítésénél (a mai Dunaújváros (régen Sztálinváros, Dunapentele) és városközpontja) bontakozott ki. Kialakulását az adott politikai-ideológiai elvárások mellett a megnövekedett társadalmi igények (lakáshelyzet, iparosítás, migráció) és a magyar építőipar szakmai, technológiai tradíciói, illetve kapacitása közti ellentétek is táplálták. Erősen archaizáló és eklektizáló irányzat volt. Az ebben a stílusban létrehozott épületeket a köznyelv gúnyosan "sztálinbarokk" jelzővel illeti.

Magyar szocreál művészek (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarországi szocreál (1948-1955) keretében (is) alkotó művészek számosan voltak, köztük igen tehetséges mesterek.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szocialista realizmus témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Prakfalvi Endre: A szocreál Magyarországon (Corvina, 2010) ISBN 978-963-13-5948-0

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]