Derkovits Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Derkovits Gyula
Önarckép (1930)
Önarckép (1930)
Született 1894. április 13.
Szombathely
Elhunyt 1934. június 18. (40 évesen)
Budapest
Állampolgársága Magyarország
Foglalkozása festőművész
Díjak Kossuth-díj
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Derkovits Gyula témájú médiaállományokat.

Derkovits Gyula (Szombathely, 1894. április 13.Budapest, 1934. június 18.) magyar festő és grafikus. Sajátosan egyéni művészetet alakított ki a modern nyugat-európai stílusirányzatok (főleg az expresszionizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus) mentén.

Élete[szerkesztés]

Ifjúsága[szerkesztés]

Sokgyermekes családban nőtt fel. Édesapja asztalosmester volt és fiának is ezt az életet szánta. Korán elkezdett rajzolni, s édesapja nem nézte jó szemmel fia művészi próbálkozásait. 16 évesen édesapja hivatalos szerződéssel maga mellé vette inasnak, hogy aztán 3 év múltán már mint segéd dolgozhasson a családi műhelyben. A sok hiányzás miatt az elemit csak a harmadikig járta. Édesanyja korai halála egész ifjúságának talán legmegrázóbb eseménye. Nem csoda, hogy az anya nélkül maradt egyre szegényedő családban a rajzolás és festés jelentett örömöt számára.

Este, oh az este ha rá teregette kék homályát a szemekre, és megenyhültek a forró nyárnapi műhely kínjaink, és akkor próbálgattam szárnyaimat mint a bagoly... vagy vasárnap akkor az egész nap az enyém volt, rajzolhattam faraghattam akár estig, ez volt az örömöm
– Derkovits Gyula visszaemlékezése gyeremekkorára, 1925 körül

Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, feltehetően azért, hogy megszabaduljon a rákényszerített munkájától. Néhány hetes kiképzést követően a Kárpátokban folyó harcokba küldték, ahol kisebb sebesüléssel kórházba került, aztán 1915 tavaszán ismét a frontra küldték. Bal könyökén és alsó karján nehéz, roncsolt sebet kap...mire a szantinécek rátalálnak, tüdeje áthűl a nagy hidegben. Először vidékre, majd Bécsbe kerül, kórházba. Bal karját amputálni akarják. Nem engedi. Úgy érzi, még szüksége lesz rá, palettát tart majd vele... Bal karja a gondos ápolás mellett is béna marad[1] a hidegben egész életére kiható tüdőbajt kapott.

Képzőművészeti tanulmányok[szerkesztés]

Női fej, 1919, tus papíron. Magángyűjtemény
Anya gyermekével, 1917

1916-ban visszatér Magyarországra és felköltözött Budapestre. Hadirokkantként, némi segélyből és asztalosmunkából tartotta fenn magát. Baloldali elkötelezettségű ember volt, már 1918-ban belépett a kommunista pártba, folyamatosan kapcsolatot tartott fenn a bécsi emigránsokkal. Kezdetben bátyjánál lakott. Megélhetését az állam 1919-ig évi 120 koronával támogatta. 1917 januárjától a kor legmodernebb szemléletű magántanodájában, a Haris közi Képzőművészeti szabadiskolában tanul, ahol olyan tanárok keze alatt folyt a munka, mint Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vedres Márk, Vágó József , Bölöni György, Elek Artúr, Márkus László. Abban az évben a Lónyai utcai Iparrajziskolában esti aktrajzolásra járt, majd Podolini-Volkmann Atrúr Lehel téri és Teplánszky Sándor Akácfa utcai szabadiskolájába képezte magát. Ugyancsak '17-ben a MA szerkesztőségében kiállították rajzait. Időről-időre kiújuló tüdőbaja hátráltatja a munkában. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az iskola egyik modelljével, Dombai Viktóriával.

A Tanácsköztársaság kitörésével átalakították az oktatási rendszert és lehetőséget kapott, hogy Kernstok Károly által vezetett Nyergesújfalusi művésztelepen tanulhasson. Ez az alig másfél hónap művészi fejlődésére, világnézetére óriási hatással volt. A Tanácsköztársaság augusztus elején bekövetkezett bukása után leendő feleségével az éj leple alatt vonatra szállt és visszautazott Budapestre.

Megrendelésekből tengődve[szerkesztés]

Miután visszatért Budapestre, kilátástalan helyzetében Kernstock Károly sietett segítségére. Elkészítette a Pandamonium c. litográfia-sorozatát. Egyik megrendelést kapta a másik után. Füst Milán: Advent, Arany János: Toldi és Moly Tamás: Karnevál c. könyvéhez készített illusztrációkat. 1921 végétől kezdve már lapoknak is dolgozik. A Magyar Írás, a korszak egyik legnagyobb művészeti folyóirata, sorra közölte linómetszeteit és festményeinek reprodukcióit.

1920 telén Kmetty János műtermébe jár aktrajzolásra. Ő ismertette meg a rézkarcolással. 1920-ban két képet (Papagájos ember, Dögevők, lappanganak) kiállított a Nemzeti Szalonban. 1921 végén Szobotka Imre közel két hónapra átengedte Déry utcai műtermét, mely hatalmas lendületet adott Derkovits munkakedvenek. 1922 elejére megszülettek az első valóban jelentős művek. E nagyméretű olajképek elkészültét követően, néhány kisebb csoportos tárlat után 1922. november 19-én megnyílt első gyűjteményes kiállítása a Belvedere galériában mely erkölcsi és anyagi tekintetben is komoly sikert hozott.

Bécsi emigráció[szerkesztés]

Habár a kiállítás ismertté tette a nevét a műértők között, a mindennapi megélhetés nem lett könnyebb a fiatal házaspárnak. 1923. június 2-án Derkovits Gyula feleségével hajóval Bécsbe utazott. Kint a Pestről hozott pénz hamar elfogyott és alig egy hónap múltán tartalékaik kifogytak. Hoselitz Ernő gyártulajdonos azonban segítségükre sietett és a közel két évig szerény megélhetést biztosított a nekik. Rendszeresen látogatta a múzeumokat, kedvenc helye a Kunsthistorisches Museum volt.

Ottani tartózkodása alatt egyre gyakrabban fordult a sokszorosított grafika műfajához, itt készítette el az Evezősök, a Kártyázók és a Halottsiratás c. lapokat, mely utóbbi a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete révén a clevelandi seregszemlén is részt vett.

Halottsiratás. 1924, olaj vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Talán két testvérének halála fordította figyelmét a halál témájára. Az egész bécsi időszak legmegrendítőbb alkotása a Halottsiratás festmény, mely Somogyi Béla szociáldemokrata újságíró 1920-ban történt meggyilkolásának emlékét dolgozza fel.

1925. február 25-én a Weihburg Galériában gyűjteményes kiállítása is egyértelműen sikerrel zárult, s több képe is gazdára talált. A fokozódó infláció és munkanélküliség miatt ez sem volt elég a mindennapi biztos megélhetéshez, így Derkovits abban a reményben hogy Budapesten is vásárlókat találhat új képeire oda vitte őket. 1925. május 2-án az Andrássy út 17. szám alatti Mentor könyvkereskedés kultúrszobájában nyílt tárlat eladásaiból befolyt összeg, valamint a Bécsben élő magyar szobrász Ferenczy Béni támogatása is sokat jelentett.

1925 augusztusában Hoselitztől érkező anyagi támogatása abbamaradt. Később a magyar politikai rendőrség tisztogató akciójának rémhíre és kilátástalan helyzetük miatt télen úgy határoztak, visszatérnek Budapestre.

Hazai sikerek[szerkesztés]

Hazatérése után Huppert Ernő gyártulajdonos megrendelésre elkezdte festeni a máig lappangó Lakoma c. festményt. A kétmilliós előlegből egy jó állapotban lévő Üllői úti lakást béreltek. A kép végül hosszú gyötrődést követően elkészült, de a megrendelőnél nem aratott sikert, így a további anyagi támogatás is elmaradt.

1926 tavaszán a Képzőművészek Új Társasága harmadik kiállítása hozott számára igazi hazai sikert. Az Ernst Múzeumban megrendezett tárlaton három festménnyel (Önarckép, Utolsó vacsora, Élet és halál) vett részt. A kritika nagyon jól fogadta a szinte még ismeretlen festőt, s kiemelte munkáit; a KUT c. folyóirat hasábjain egyre gyakrabban közölte. Petrovics Elek a Szépművészeti Múzeum igazgatója megvásárolta Élet és halál c. festményét, ami az anyagi megbecsülés mellett óriási erkölcsi elismerést jelentett számára.

1927 szeptemberében az Ernst Múzeum csoportos tárlatán már 41 művel képviseltette magát. A Bécsben készült képek mellett már itthon készített friss alkotásai is helyet kaptak a tárlaton. A hazai művek két nagy téma köré csoportosulnak az egyik az utca, a nagyváros feszültségét zaklatottságát, a másik pedig a belső intimitást sugárzó képei, melyek otthon belső békéjéről, feleségével való életéről mesélnek. Az év rendkívüli sikerei áttörést jelentettek Derkovits életében. Az állami vásárlás, a KUT díja, a sajtó magasztaló kritikái is mind ezt mutatták. Önálló festői stílusa is lassan kibontakozott, s olyan jelentős művek kerültek ki ekkortájban ecsetje alól mint az Utca, Otthon vagy az Önarckép.

Dolgos hétköznapok[szerkesztés]

Halas csendélet I. 1928. montázs papíron. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Az Ernst Múzeumbeli kiállítás sikere sajnos nem hozta magával az anyagi megbecsülést, így a kínzó pénztelenségen 1928-ban a Magyar Rézkarcoló Műhelybeli bemutatkozással sikerült átlendülnie. Az elmúlt hét év grafikai munkásságát napvilágra táró válogatásból számos példány gazdára talált. Az így befolyt összeg ideiglenesen megoldotta a házaspár anyagi gondjait. Elköltöztek a Hunyadi tér 10. számú padláslakásba. A Dózsa-féle parasztlázadás illusztrálásának 1929 januárjában kezd neki.

Ebben az időszakban született az a pár érdekes csendélet, ahol Derkovits többféle idegen anyagot emelt a festménybe, így egy furcsa kollázsszerű elegyét adva festménynek és valóságnak. A Halas csendéletet a Tamás Galéria 1929-es tavaszi kiállításán mutatták be, ahol nagy tetszést aratott, s bár a kritika fanyalogva fogadta, Oltványi Ártinger Imre a kor egyik legnagyobb hatású műgyűjtője 400 pengőért megvásárolta saját gyűjteménye számára.

1929. október 5-től 15-ig a Tamás Galéria Gyűjteményes tárlatán már borongós hangulatú, nyomasztó képei helyett a friss, harmóniát sugárzók kerültek a falakra.

Végzés[szerkesztés]

1930. szeptember 1-én Derkovits részt vesz a baloldali munkástüntetésen. A százezres menetet brutálisan elfojtó kardlapozó rendőröket néhány rajzán is megörökíti.

Végzés. 1930. tempera és olaj vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1930 második felében felajánlják neki a Római ösztöndíjat. de mivel a Palazzo Falconieri családtagokat nem fogadott, hozzátartozókat saját költségükön kellett volna elszállásolni, végül Derkovits lemondott a lehetőségről. Az eleve anyagi gondokkal küszködő házaspár az év során tetemes lakbértartozást halmozott fel. Habár többen próbáltak segíteni, hol képvásárlással, hol adománnyal, Derkovits nem volt hajlandó a számára megalázó adományokat elfogadni, Így 1931. augusztus 19-én a házaspárt kilakoltatták. Erről az eseményről tanúskodik a "Végzés" c. festmény is. Képeit a 600 pengős tartozás fejében lefoglalják, őt magát pedig 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik.

A kilakoltatott házaspár egy ideig a festő feleségének testvéréhez költözik. Korábbi képeinek lefoglalása ellenére újabb gyűjteményes kiállítással akart a közönség elé lépni. Így 1932 októberében Tamás Henrik Galériájában mutatta be a frissen készült műveket. Képein itt már látszik, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a fémszínek (Dinnyeevő, Vasút mentén, Gond, Rézkarcoló önarckép). Bár az újságok pozitív kritikákkal méltatták műveit, kevés festményt tudott eladni. A pénztelenség még arra is rávette hogy feleségéhez hasonlóan modellként próbált pénzt szerezni. A képzőművészeti Főiskolán Vaszary János eltanácsolta, helyette inkább egy évig havonta ötpengős segélyt küldetett neki.

Utolsó évek[szerkesztés]

Hídépítők. 1932. olaj, vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1933 februárjában a Szinyei Merse Pál Társaság neki ítélte a Vasút mentén című képéért a tájképfestészeti díjat. A tekintélyes erkölcsi siker melletti százpengős jutalom némileg enyhített a házaspár anyagi gondjain. Nyáron a kis lakásból átköltöztek a Munkácsy Mihály utca 37. alatti szoba-konyhás lakásba. Itt már olyan nagy méretű monumentális művek készültek mint a Hídépítők, Hajókovács és a Szövőmunkások.

Festészetemet minden illozionisztikus elemtől megszabadítani akarom, mert szerintem csak úgy jöhet létre egy erős festészet, ha tisztára festői formákkal dolgozunk és festjük az élet jelenségeit mindenhonnan, hogy mentül intenzívebben tudjuk magunkat kifejezni. Össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval, mert az embernek biztosan van közölni valója. Mint festőnek és mai embernek érzem, hogy kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni.
– Derkovits Gyula, 1927. szeptember[2]

1934 februárjában a Nemzeti Szalonban megnyílt kiállításon négy képét mutatja be. Ugyanebben a hónapban a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Képzőművészeti kiállításon a Dunai homokszállítók c. művét állítja ki.

Életének utolsó napjain két festményen dolgozott: a mai napig lappangó Fázó asszonyon, és az Anya c. képen. Derkovits Gyula 1934. június 18-án felesége karjaiban halt meg.

Művészete[szerkesztés]

Témáit a hétköznapi életből vette, a szegény embert és környezetét festette meg, de a természet is megjelenik képein, s főleg karakterisztikus alakjai mély benyomást keltenek.

A grafikai és festészeti technikának, de még a kisplasztikák készítésének is nagy mestere volt, fametszet, rézkarc egyaránt került ki a keze alól. Ismeretesek kevés számú agyag- (később műkőbe öntött) és faplasztikái (Felesége arcmása, 1923-25; Sebesült lovas, 1924; Termékenység, 1928).

Korai munkák[szerkesztés]

Koncert. 1922. olaj, vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

A nyergesújfalui idilli környezet Derkovits művészi fejlődésére és világnézetére óriási hatást tett. Már a korabeli publikáció is említi remek komponálókészségét. Rajzain akvarelljein főleg árkádiai tájban elhelyezett aktok szerepelnek. A természettel harmóniában élő emberi létezés örömét hirdetik. A korabeli kritika így fogalmaz:

Különös ízű, bukolikus hangulatú képek voltak ezek; erdei tájak szomorú emberekkel, akik lehajtott fejje, mintegy saját súlyuk alatt görnyedve andalogtak a fák alatt. A városban nyomorgó ember vágya szólalt meg bennük. Elmenni valahová, ki a falak közül, ki a természetbe, a szabadba, azt hiszem ez lehetett az alapérzés[3]

Hasonló kompozíció tűnik fel a 12 lapos Pandämonium című erotikus litográfia sorozatán is.

Az 1920-as évek elején Füst Milán: Advent című regényéhez készít tusrajzokat, Arany János Toldijához litográfiákat, Moly Tamás Karnevál című regényéhez pedig rézkarc-illusztrációkat. A Magyar Írás ebben az időben sorra jelenteti meg linómetszeteit és festményeinek reprodukcióit.

Bécsi időszak[szerkesztés]

A korábban készült reneszánsz világlátását tükröző kompozícióit felváltotta a barokkosan gazdag, expresszív, dinamikus képek. Valószínű a korabeli német és osztrák expresszionizmus megérintették Derkovits fantáziáját. Jó példája ennek a Edvard Munch világát idéző Halottsiratás című festmény.

Újra itthon[szerkesztés]

A visszatérés után Az Ernst Múzeum kiállításán kiállított képei két téma köré csoportosíthatók. Az otthon meghitt biztonságos melege és a vele konfliktusban, állandó harcban álló külvilág. Előbbire feleségével készült számos festmény ("Mi ketten", "Otthon", "Önarckép"), utóbbira az Ucca című nagyszerű alkotás a legjellemzőbb példa.

Halas csendélet II. 1929. kollázs, akvarell, papíron. Janus Pannonius Múzeum, Pécs

A kiállítás után Derkovits egy tőle viszonylag ritka műfajban a csendélet témájában tett érdekes kísérletet. A Halas csendélet mely három változatban is megfestett érdekes kollázs, elegye a valódi és festett világnak. Az asztal kartonból, a terítő vászonból, az óralapot celofánból, a tányéron valódi csomagolópapír, a hal testének csillogását aranyfüstlemezzel imitálta, a kés élét ezüstpapírból vágta ki. A mű nagy érdeklődést váltott ki.


Dózsa-fametszet sorozat[szerkesztés]

A Dózsa-fametszetekben rikít a politikai mondanivaló (ugyanakkor tökéletesen megtervezett és hiteles történelmi illusztrációja az 1514-es parasztháborúnak). 1928-ban a Lukács György megbízásából elkészítette a korabeli magyar grafikai művészet egyik jelentős alkotását, a 12 fametszetből álló Dózsa György-sorozatot, mely későbbi korok grafikusnemzedékére is erősen hatott (Kondor Béla, Gácsi Mihály) A sorozat mely a festő expresszív korszakának záróeleme, mely talán legjobban Uitz Béla Ludditák vagy Käthe Kollwitz fametszeteivel rokonítható.

Amikor az 1514-et csinálta, együtt jártuk be a helyszínt, a Rákos mezejét, ahol a kereszteshadak összegyülekeztek. Vonattal utaztunk el Isaszegig, onnan gyalog jöttünk vissza Pécelnek. Itthon pedig én olvastam fel neki Eötvös regényét. Ő csak hallgatta. Egyszerre megszólalt: "Most pihenj!" S amíg én pihentem, megcsinálta a skiccet
– Derkovits Gyuláné[4]

Az 1930-as munkástüntetésre készülve a sorozat egy példányából transzparenst készít.

Nagy papírtekercsből levág két és fél méternyit, ezt kiteríti a padlóra és felrakja rá a metszeteket. A papír teljes nagysága 240 x 160; felső részére kirakja a "Menetelők"-et, a "kaszafenő paraszt"-ot, a "Kapudöngetők"-et. Alja második sorba egyik oldalra a "Felkelő paraszt"-ot és az "Összecsapás"-t, a másikra a "Dózsa a várfokon"-t és a "Leveretés"-t. A papírlap aljára a "Dózsa a tüzes trónon" és a "Verbőczy" kerül., az üresen maradt középrészre pedig nagy tusrajzot csinál: a rajz Lőrinc pap helyett egy vasrácsait széttörő munkást ábrázol.
– Derkovits Gyuláné[5]

A Dózsa témából1933-ban 6 lapos rézkarcsorozatot készített.


Utolsó évek[szerkesztés]

Egyre inkább kiteljesedik egyéni stílusa, kivált 1930-tól fogva, amikor főként temperával fest, s színei kivilágosodnak, finom harmóniába illeszkednek. Művészetének ennek a delelő korszakában képei méretre is monumentálissá nőttek és elragadó színhatásúak lettek.

Élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának, a szigorú képszerkesztés, a lírai színvilág és az ihletett emberábrázolás remek ötvözetét. Másrészt a festészetben arany és ezüst porfestéket is használt, hogy színeit melegebbé varázsolja.

Legtöbb művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, de vannak művei magántulajdonban is.

Ismertebb művei[szerkesztés]

További ismertebb művei[szerkesztés]

Utolsó vacsora (1922)
  • (1921) Önarckép (Rézkarc, 120 × 109 mm) MNG, Budapest
  • (1922) Nagy fa alatt (Olaj, vászon, 125 × 120,5 cm) MNG
  • (1922) Utolsó vacsora (Olaj, vászon, 150 × 145 cm) MNG
  • (1922) Koncert(Olaj, vászon, 160 × 161,5 cm) MNG
  • (1924) Halott-siratás (Rézkarc, 264 × 523 mm) MNG
  • (1926) Pipás önarckép (Tus, papír, 309 × 220 mm) MNG
  • (1927) Kíntornások, tűzevő vándorartista. (Olaj, vászon, 100 × 80 cm) MNG
  • (1928) Dózsa-sorozat I-XII. (Fametszet, 12 db., darabonként átlag 400 × 500 mm) MNG
  • (1928) A gazdag koporsókereskedő (Tempera, papír, 50 × 36 cm) JPM, Pécs
  • (1928) Halas csendélet I. (Montázs, 42 × 57,5 cm) MNG
  • (1929) Halas csendélet II. (Vízfesték, papír, 42,3 × 50,8 cm) JPM, Pécs
  • (1930) Végzés (Olaj, tempera, vászon, 61 × 51 cm) MNG
  • (1930) Halárus (Olaj, arany-ezüst porfesték, vászon, 80 × 35,5 cm) MNG
  • (1932) Három nemzedék (Olaj, ezüst és arany porfesték, vászon, 103 × 77,8 cm) MNG
  • (1932) Hídépítők (Olaj, ezüst porfesték, vászon, 119,2 × 82,5 cm) MNG
  • (1934) Anya (Olaj és porfesték, vászon, 64,5 × 56 cm) MNG
  • (1934) Az anya (Szén, papír, 607 × 522 mm) MNG
  • (1934) Hajókovács(Olaj, vászon, 111 × 83 cm) MNG

Gyűjteményes kiállítások[szerkesztés]

Díjak[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Felesége Dombai Viktória Mi Ketten címmel könyvet írt kettejükről.
Derkovits Gyula síremléke a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában
  • Jancsó Miklós 1958-ban filmet készített életéről Derkovits Gyula 1894-1934 címmel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Derkovits Gyuláné: Mi ketten (Budapest, 1977) 16. oldal
  2. Ernst Múzeum kiállítási katalógus, 1927. szeptember
  3. Dési Huber István: Derkovits Gyula élete és festészete In.: Népszava, 1942. március 22. 15-17. oldal
  4. Derkovits Gyuláné: Mi ketten 57. oldal
  5. Derkovits Gyuláné: Mi ketten 63. oldal
  6. Derkovits ezen gyűjteményes kiállítását Fónagy Iván édesapja, Fónagy Béla rendezte.
  7. kontextus.hu
  8. Vasi Szemle, 2007. LXI. évf. 5. szám

Források[szerkesztés]

  • Éber László (szerk.): Művészeti lexikon 1. kötet (Győző Andor, Budapest, 1935) 243–244. o.
  • Zádor Anna – Genthon István (szerk.): Művészeti lexikon 1. kötet (Akadémiai Kiadó, 1965) 529–532. o.
  • Molnos Péter: Derkovits Szemben a világgal (Népszabadság és Kieselbach, 2008) 10. o.


Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Derkovits Gyula témájú médiaállományokat.