Széchenyi István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Széchenyi István
Josef Kriehuber: Széchenyi István portréja, litográfia (1858)
Josef Kriehuber: Széchenyi István portréja, litográfia (1858)
Született 1791. szeptember 21.
Bécs
Elhunyt 1860. április 8. (68 évesen)
Döbling
Állampolgársága Magyarország
Nemzetisége magyar
Házastársa Seilern Crescence
Szülei Festetics Julianna
Foglalkozása politikus
Fontosabb munkái Hitel; Világ; Stádium Lovakrul

Széchenyi István aláírása
Széchenyi István aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Széchenyi István témájú médiaállományokat.

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21.[1][2]Döbling, 1860. április 8.[3]) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a „legnagyobb magyar”, (Kossuth Lajos – később egyik legnagyobb politikai ellenfele – méltatta így: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hizelgésből, hanem meggyőződésből, a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni.”[4][5]). Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén végrehajtott reformok fűződnek. Számos intézmény alapítója és névadója. Széchenyi Béla és Széchenyi Ödön édesapja.

Gyermekkora[szerkesztés]

Johann Ender vízfestménye az ifjú Széchenyiről 1818-ban

Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a Herrengasse 5. sz. házban. A közeli Szent Mihály római katolikus plébániatemplomban keresztelték meg. A gróf Széchenyi család a legtehetősebb magyar főúri családok egyike. Édesapja, gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja tolnai Festetics Julianna grófnő, gróf Festetics Pál lánya, aki első férje, Széchényi József 1775. november 20-án bekövetkezett halála után, 1777. augusztus 17-én pápai engedéllyel annak testvéréhez, Ferenchez ment feleségül. A házasságukból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort, közülük István volt a legfiatalabb.[6]

Széchenyi István gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte. Nevelését atyja irányelvei szerint Lunkányi János magántanító vállalta magára, egyes tantárgyak oktatását azonban külön szaktanárok végezték. Ezek között volt például Révai Miklós, a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki kiemelkedő rajzkészséggel is rendelkezett, az építészetre tanította – a Franciaországból menekült – Antoine Poupar házi káplán pedig olasz és francia nyelvből adott neki órákat.

A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó és a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt.[7] A kis Széchenyi István gyermekkorában összességében többet találkozott a német nyelvvel, kevesebbet a magyarral,[8] ennek megfelelően németül anyanyelvi szinten, magyarul gyengébben beszélt,[9] majd osztrák katonatiszti iskolába kerülve magyar tudása lassan elhalványodott.[10] Naplóját egész életében németül írta, ritkásan magyar bejegyzésekkel. Az 1820-as évektől, Wesselényi hatására kezdett „anyám nyelvén” levelezni, majd beszélni, hogy végül óriási erőfeszítéssel magyar szónokká és íróvá váljon, bár stílusán mindvégig érezhető maradt a németül gondolkodás[11]. Kazinczy Ferenc egy alkalommal meglátogatta a grófi családot, s az apa azt kérte tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Széchenyi nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az évenkénti vizsgákon, amiket, apja kívánsága szerint, nyilvános iskolában kellett teljesítenie, kitűnő eredménnyel felelt meg. Vallásos neveltetése – elsősorban apja vallási mániába merülése miatt – szerencsétlenül alakult, inkább a félelemérzés jellemezte, például gyónáskor, ami csak ifjú felnőttként oldódott fel.[10] Családon belül és felnőtt korában bizalmas barátai Stefinek (a német Stephanból) vagy – a német ajkúak – Stefferlnek (pl. „Gróf Stefferl”) szólították. Családnevét saját maga kezdte apjától eltérően Széchényi helyett Széchenyinek írni.[12]

Katonatiszti pályán[szerkesztés]

A serdülő gyermek nevelése 15 éves korában megszakadt.[forrás?] Más forrás szerint 18 évesen, katonai pályája megkezdésekor hagyta abba a rendszeres tanulást.[10] A Napóleontól tartó Habsburg vezetés 1796-től erőteljes újonc behívásokat és magyar nemesi felkeléseket szervezett. Az 1808-as nemesi felkelésről intézkedő törvény szerint minden nemes családból egy embernek kellett a hadseregbe belépnie. A Széchenyi család úgy döntött, mindhárom fiát katonának küldi. Az ifjú István a katonai pályán kiválóan helytállt.

Barabás Miklós: Széchenyi István (1836)

17 évesen, féléves tiszti tanfolyam után kinevezték főhadnagynak és 1809. április 16-án a főszállásmesteri törzshöz került szolgálatra, és április 28-án jelentkezett első parancsnokánál, báró Franz Ertel hadmérnök alezredesnél, a győri sánctábor[13] építkezésénél. Az építkezésen pénztárosként, egyik bírótól a másikig lovagolt, hogy a munkálatokért minden munkás után napi 30 krajcárt fizessen ki.[14] A híres győri csata (június 14.) után, ami a felkelő sereg vereségével végződött, személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta. A Dunán csónakon végigevezett, majd az ellenséges francia csapatok kikerülésével felkereste Johann Gabriel von Chasteler altábornagyot, értesítette őt Meskó tábornok hadteste hollétéről, ami által lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését, július 19-én. Ezt a merész cselekedetét a király is megelégedéssel nyugtázta. Széchenyi a szabadidejét tereprajzok és adatfelvételek készítésével töltötte, ezt a maga továbbképzésére is felhasználta. A felkelő sereg hazabocsátása után (december 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de István továbbra is a hadseregnél maradt, 1810. január 1-ével a 7. huszárezredhez azután 1811-ben az 1. ulánusezredhez került. Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811-től) Cseh- és Morvaországban állomásozott. 1813 nyarán már ellenséges területre léptek, és a francia csapatokkal többször megütköztek. Ekkor már kapitány volt, bár saját svadron nélkül.

A hatodik koalíciós háborúban vívott – Napóleon hatalmát megtörő – lipcsei csatát megelőzően, az 1813. október 16-ról 17-re virradó éjjel, Schwarzenberg herceg Blücher porosz tábornagyhoz küldte, hogy a 18-ra tervezett ütközethez csatlakozzon. Az ifjú kapitány a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül, szerencsésen eljutott Blücher táborába. Miután megbízatását teljesítette, az lett a feladata, hogy a svéd trónörököst, Bernadotte-ot is csatlakozásra bírja a két császár és a porosz király nevében. Széchenyi a porosz tábornagy előtt úgy nyilatkozott, hogy készen áll a feladat teljesítésére. A trónörökös elutasító válasszal fogadta, Széchenyi ekkor elismervényt kért arról, hogy a három uralkodó meghívását átadta. A trónörökös erre gondolkodóba esett, majd rövid tanácskozás után rászánta magát a csatlakozásra, az útirány kijelölésével pedig Széchenyit bízta meg. A csata harmadik napján Bernadotte kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett, segítségével a csata is eldőlt. Széchenyi kitűnő hadi szolgálata elismeréséül első osztályú kapitányi rangot kapott és elnyerte az orosz Szent Vlagyimir-rend IV. osztályának lovagkeresztjét. 17 éves katonai pályafutása során ez volt a legmagasabb rang, amit elért. 1814-ben a futárteljesítményért megkapta a Pour le Mérite porosz katonai érdemkeresztet valamint a Szent-Móric és Lázár-rend fehér keresztjét. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve, 1814. április 1-jén Párizsba ment. A következő hónapban már Itáliába utazott. 1815. május 2-án a tolentinói lovassági ütközetben egy ügyesen megszervezett rohammal szétverte Joachim Murat testőrezredét. Ez alkalomból kapta meg a Szent-Ferdinánd-rend kiskeresztjét. Az osztrák Hadseregkeresztet is elnyerte. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát, és itt szolgált 1826. február 15-éig, a katonai szolgálatból való kilépéséig. A 20-as években vívódik civil céljai megvalósítása és a katonai karrier között, közben egyre elégedetlenebbé válva, hogy kapitányból nem nevezik ki őrnaggyá.[15] 1825-ben a X. Károly francia király koronázására indult küldöttség kamarása volt. Esterházy Pál herceget, az osztrák császár rendkívüli követét kísérte, s megkapta a Szentlélek-rendet (Ordre du Saint-Esprit). Ezt a kitüntetést nyakban hordják.

Utazásai[szerkesztés]

Katonatiszti szolgálata mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815 szeptemberében Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra és technika vívmányait, s mindazon intézményeket, amelyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. Később újabb itáliai útra indult, 1817 májusában, aminek során az olasz költészetet tanulmányozta, megfordult Görögországban, a Boszporuszon és Kis-Ázsia partjainál. Az Égei-tengeri szigeteken az ógörög irodalom, művészet és a régészet iránt érdeklődött. Hazatérése után Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl és utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg Felsőbüki Nagy Pált és Wesselényi Miklós bárót is (1821. augusztus 1.), akivel szoros barátságot kötött, bár ez a kapcsolat később, eltérő politikai nézeteik miatt, megromlott. 1819-től tizenhárom éven[16] át dédelgetett álma egy utazás a példaképnek tekintett szabad, modern Amerika földjére. Mint katonatisztnek, a bécsi udvar nem támogatta a kiutazását, Széchenyi sokat ügyeskedett az engedély megszerzéséért, ám hivatalos kérelmeit Metternich mindig elutasította.[15] Egy sikertelen kísérlet után, 1822-ben Angliába utazott tanulmányútra Wesselényivel.

Lóverseny-ügy és további utazások[szerkesztés]

A Széchenyi István javaslatára megvalósított első pesti lófuttatás
(Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája, 1827)

Külföldi és hazai utazásainak tapasztalatai ráébresztették a külhoni és a magyar közállapotok közti kulturális, gazdasági különbségekre, és kezdett külföldön bevált közintézmények életre hívásán munkálkodni.

Első ilyen irányú terve a lóverseny meghonosítása volt, amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek. Kezdeményezésében több támogatóra is lelt, így megbeszélésre indult I. Ferenc királyhoz, akinek a felszólítására 1822. január 31-én írásban is benyújtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védnökéül József nádort is megnyerte.

1822. márciustól szeptemberig tanulmányútra Nyugat-Európán át Angliába utazott Wesselényi társaságában. Fő céljuk a külföldi lótenyésztés tanulmányozása, verseny- és tenyészlovak vásárlása volt, de élénken figyelték a külföld gazdasági és egyéb viszonyait is, Magyarország általuk tervezett megreformálása érdekében. Az út nevezetesebb állomásai München, Stuttgart, Párizs, a Soligny-la-Trappe-i trappista monostor és London (május 15.) voltak. Élményei hatására útja során fölmerült benne azonnali kilépése a katonai szolgálatból.[15] Itthon hosszabb pihenés következett, melyet gazdaságának rendezése, a lóverseny ügyének előbbre vitele, eszméi megismertetése érdekében több ízben is megszakított.

1825. május 10-én Párizsba utazott X. Károly koronázási ünnepélyére, a hivatalosan küldött Esterházy Pál herceg társaságában. Útjuk alatt különösen a XIV. Lajos megrendelésére épített Canal du Midi ragadta meg figyelmét és keltette föl benne a Duna- és Tisza-szabályozás gondolatát. Dél-Franciaországban és Itáliában ez alkalommal Nizzát, Torinót, Milánót, Velencét és végül Triesztet érintette, a selyemhernyó-tenyésztésről és az eperfák ültetéséről (akkori kifejezéssel: szederfa-tenyésztésről) gyűjtött adatokat. Ezután sietett haza az 1825. szeptember 11-én kezdődő pozsonyi országgyűlésre, amely az 1791. évi országgyűlés által kiküldött bizottságok úgynevezett „rendszeres munkálatainak” napirendre tűzése miatt jelentősnek ígérkezett.

A Magyar Tudományos Akadémia alapítása[szerkesztés]

Széchenyi István felajánlja birtokainak éves jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia)
Felajánlása megtételében – régóta meglévő országjobbító szándékai mellett – a titkos szerelme, Zichy grófné, Crescence előtti imponálás szándéka is szerepet játszott. 1849-es napló bejegyzésében azt írta: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”[2]

Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Az 1825-ös reformországgyűlésen (a követek november 2–3-ai kerületi ülésén) ennek az ötletét ismét felelevenítették. Már az első gyűlésen szóvá tette az intézmény szükségességét Máriássy István, Gömör vármegyei követ, de különösen nagy hatása volt Felsőbüki Nagy Pál beszédének, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolták a magyar nemzet és a magyar nyelv érdekeit. Ezt követően a felsőtáblához tartozó, de az alsótábla ülésére beülő Széchenyi – a küldöttek meglepetésére – váratlanul szót kért, majd beszédében felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, 60 000 forintot egy magyar tudományos társaság megalapítására.

„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”
– Dolinay Gyula: Történelmi Arczképcsarnok, 1886. Szerző saját kiadása

A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, a beszéd után többen is anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az intézmény létesítésére: Vay Ábrahám 8000, Andrássy György gróf 10 000, Károlyi György gróf 40 000 forintot, de rajtuk kívül is sokan támogatták a tervet anyagi juttatásokkal. November 8-án a négy első alapító írásban is benyújtotta ajánlatát a nádorhoz és az alsó- és felsőtáblához, majd november 21-én az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát is. József nádor, aki 10 000 forintot adományozott az akadémiának, bizottságot nevezett ki az alaprajz megtárgyalására, amelyben Széchenyi is tevékeny részt vett. A bizottság javaslatai 1827. augusztus 18-án a királyi szentesítést is megkapták, az alapítást 1827-ben törvénybe iktatták.[17]

Metternich[szerkesztés]

Amíg az országgyűlés tartott (november 10.), Széchenyi időt szakított arra is, hogy Metternich kancellárnál – akivel családi kapcsolatban is volt – látogatást tegyen. E látogatás (december 15.) alatt beszélgetésük a magyar politika, különösen az országgyűlésen tárgyalt kérdések körül forgott, a herceg felszólítására írásban is beadta hozzá emlékiratát (Meine Berichte), amiben kifejtette ezekre vonatkozó nézeteit. Metternich nem titkolta rosszallását Széchenyi politikai álláspontja kapcsán, figyelmeztette, hogy nagyon messzire megy, megrontja az ifjúságot, amit akkor bán meg, amikor már késő lesz, és gondoljon a holnapra is. Széchenyit mindez nem tartotta vissza attól, hogy az országgyűlésen ezután is többször fel ne szólaljon, valahányszor a magyar nyelv, a szabadság, a vallási türelem kérdése került szóba. Nem riasztotta vissza ettől az elnöklő nádor többszöri rendreutasítása sem.

Sőt, hogy nézetei szabad kifejtésében katonai rangja se akadályozza, 1826. február 15-én, 17 évi szolgálat után „kvietált”, azaz kérte elbocsátását a katonaság kötelékéből.

Nemzeti kaszinó[szerkesztés]

Johann Vincenz Reim: A Nemzeti Casino épülete Széchenyi korában, kézzel színezett rézmetszet

Szintén ezen országgyűlés idejére esik a Nemzeti Kaszinó létrehozása, amit Széchenyi a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése és némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított.

Az első tagokat ő kérte fel, és részt vett az alapszabályok kidolgozásában. A tagok felkérése során tanúsított buzgósága később sem lankadt, 1830-ban Metternichet is megnyerte tagnak. Az egyesület alakuló gyűlését 1827. június 10-én tartotta 150 taggal, akik közül mintegy 45-en voltak jelen. A következő évben már az alapszabályokat is a közgyűlés elé terjeszthették (lásd: Széchenyi-emléklakoma).

Irodalmi fellépése[szerkesztés]

A Világ címlapja, 1831

Eszméi terjesztésének másik eszközéül a sajtót választotta, amihez tárgyat először kedvenc szakterülete, a lótenyésztés szolgáltatott. 1828-ban jelent meg e téren alapvető röpirata a Lovakrul,[18] amelyben hosszas tanulmányai során szerzett tapasztalatai után a lótenyésztés nemzetgazdasági fontosságát fejtegeti, valamint a hazai lótenyésztés elmaradottságát és annak okait ismerteti. Szerinte „csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen”.

A Hitel címlapja, 1830

Ugyanebben az évben kezdett másik nagyobb jelentőségű munkája, a Hitel megírásához, amelyen egy évig dolgozott, és 1830-ban tette közzé, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet. Államgazdasági irodalmunk e zseniális alkotása, amelyet „Honnunk szebblelkü asszonyinak” ajánlott, sorra veszi a magyar mezőgazdaság, kereskedelem égetően fontos kérdéseit, és a jelen állapotnak „tiszta magyar szív” érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki, hogy mit kell tenni és hol kell a munkának nekikezdeni.

Honderű illusztráció

Magyarország földrajzi helyzete, a pénzhiány, kereskedői konkurencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, belső fogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények és politika mind tárgyalás alá kerülnek, mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei. Jó részben ugyanezeket fejtette ki még részletesebben Világ című munkájában, amelyet Dessewffy József gróf támadása ellen (1831), a Hitel védelmére írt, és amiben ezenkívül annak beismerésére is akarta bírni nemzetét, hogy mindenben elmaradásban van, s ha már az „önvallomáson” átesett, arról is meggyőzi, hogy mint erőtől pezsgő fiatal nép „csudálatos magasságra emelheti magát és minden lehet, ha közértelmességét s nemzetiségét kifejti”, hogy Buda és Pest egyesítése Magyarország fejlődéséhez okvetlenül szükséges, hogy a nemzet haladása a királyságot is erősíti. Továbbá meggyőző bizonyítékokkal védte a megtámadott egyesületeket, a kaszinót, a pesti lóversenyt. E két mű a két év legnagyobb eseménye, és hatásuk leírhatatlan volt, a nemzetet két táborra osztotta. Az egyik oldal Széchenyit képzelgőnek tartotta és művét elégette, a másik a „diadal fiá”nak nevezte és a nemzet megváltójának tekintette. Széchenyi felkarolta a színügyet is, amire vonatkozóan komoly tervekkel lépett elő A magyar játékszinrül (1832) című röpiratában, majd évek múlva a Társalkodóban. A színházi alap összegyűjtését részvények által tervezte, az épületre vonatkozóan pedig már külföldön gyűjtött tervrajzokat. Fáy András és Földváry Gábor színházépítési tervét kisszerűnek tartotta, és emiatt nem is pártolta azt.

Dunai út[szerkesztés]

Széchenyi István a Vaskapunál (Schöfft József, Schöfft Ágoston festményéről – 1836)
A festményen Széchenyi sajtóorgánuma, a Jelenkor 1836-os évfolyamának egy száma is látható

Széchenyinek régi vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek, egészen a Fekete-tengerig. 1830. június 24-én indult kíséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, és a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. Az útnak, amely Pesttől Konstantinápolyig tartott, nevezetesebb pontjai Orsova, Galac, Konstantinápoly, hazatérőben Pozsarevác (ahol Miloš Obrenović fejedelemnél időzött), Szendrő, Belgrád voltak. Útközben Böjükderéből[19] tudósította József főherceg nádort megtett útjának céljáról, és felajánlotta szolgálatait egy, a Duna végig hajózhatóvá tételére vonatkozó javaslat előterjesztésére. 1833. június 20-án meg is kapta erre a nádor megbízását, és ettől kezdve mint királyi biztos, tíz éven át vezette a munkálatokat. Július 8-án indult el újra, és 29-én kezdte meg Orsovánál a sziklarepesztést, és bár az eszközök elégtelensége, valamint a török kormány akadékoskodása miatt lassan haladhattak, 1834-re már egy Argo nevű hajóval átkelhettek. Közben, 1833. szeptember 3-án egy gőzhajóval, amely a Tiszán az első volt, Szegedre is elhajózott, ahol nagy lelkesedéssel fogadták.

A gőzhajózás is állandóan foglalkoztatta. Felkarolta a Duna-gőzhajózási társulat ügyét, támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél, később egész cikksorozatban ismertette a vállalatot és annak kereskedelmi fontosságát. Az első gőzhajó Pest-Buda és Zimony között, 1831. március 16-án közlekedett. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indította el a mozgalmat és gyűjtött részvényeseket. Az első gőzhajó 1846. szeptember 21-én indult a Balatonon.

Stádium[szerkesztés]

A Stadium címlapja, 1833
Széchenyi István portréja, 1842

Politikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének, a Hitelnek és a Világnak kiegészítésére adta ki Lipcsében, 1833-ban ezekhez szellemében és tárgyában hasonló művét, a Stádiumot, amelyben reformterveit még szabatosabban, 12 pontba foglalva fejtette ki: „1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvédelme. 7. Házi pénztár és országgyűlési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyűlési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopóliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Ítéletek, tanácskozások nyilvánossága.”

E mű megírása után, amelyet Arany János a Hitellel és Világgal együtt „három égbe nyúló piramidnak” nevezett, ismét újabb terv foglalkoztatta. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzákezdett Hunnia című műve írásához, amelyben a magyar hivatalos nyelvvé tétele mellett érvelt. A művet kéziratban hagyta, csak posztumusz jelent meg.

Magánéletete, házassága[szerkesztés]

Seilern Crescence, Tolnai Világtörténelme – A legujabb kor története II.

Széchenyi élete során – a kor arisztokrata szokásainak megfelelően – becsületbeli ügyben néhány alkalommal párbajozott, hol karddal, hol pisztollyal, de karcolásokkal megúszta. Úszni – ha nem is kiválóan – de tudott.[20] A sportos testalkatú, ifjú huszárkapitány – a kor arisztokrata ifjaihoz hasonlóan – „parfümillatú szalonok­ban, szivarfüstös bordélyokban ismerte meg az érzé­ki gyönyöröket”.[21] Huszonévesen, miközben környezete arisztokrata családjainak eladó lányait próbálták összehozni vele, már élénk és szenvedélyes szerelmi életet élt, főleg férjes asszonyoknak tette a szépet. Ebben az apja nyomdokába lépett, aki bátyja feleségét vette feleségül, bátyja halála után. István esetében kölcsönös szerelem lobbant bátyja, Pál felesége, a szép Caroline Meade grófnéval.[22][23] Beteljesült viszonyuk miatt komoly lelkiismeretfurdalás gyötörte.[20] Később feleségül kérte Caroline húgát, Selinát, akinek anyja nem engedélyezte a házasságot. Ezután a 14 éves Henriette Liechtenstein hercegnőbe lett szerelmes, 1824-ben megkérte kezét, de – feltehetően híre alapján nem tartva őt elég komoly partnernek – kikosarazták. A kikosarazással már szinte egy időben újra egy férjes asszonynak, Hunyady Gabrielle grófnénak kezdett hevesen udvarolni. Ezalatt Selina férjhez ment, pár év múlva Caroline meghalt. „Túlélem-e Caroline elvesztését? Lesz-e valaha egyetlen boldog órám?” – írta naplójába. Rá egy évre Gabrielle is elhunyt. 1824-ben találkozott először Seilern Crescence (17991875) osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével, kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. 11 éven át hevesen udvarolt a grófnőnek, udvarlása – melyről a férj is tudott – a bécsi társasági élet beszédtémája lett, kapcsolatuk azonban – a grófnőnek köszönhetően – plátói maradt. E szerelem, az imponálás szándéka nagy hatással volt Széchenyi közéleti tetteire. „Tudnod kell, hogy csak rád gondolok, lelkemet irántad való szerelmem tölti el, minden pillanatot néked szentelek, és ami jót csak kezdek, és teszek, mind a te Műved!” – írta Crescence-nek. A Tudományos Akadémia megalapítására tett emlékezetes felajánlásáról naplójában leírja: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”[22] Széchenyi szenvedélyes udvarlását – és saját Széchenyi iránti érzelmeit – Crescence férje iránti tiszteletből állhatatosan alakította fennkölt, „lelki társi” barátság irányába egészen Zichy gróf 1835-es haláláig.[24] A gyászév leteltével 1836. február 4-én összeházasodtak a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban[25] az ekkor 7 gyermekes özveggyel, 3 közös gyermekük született, de közülük lánya csak 2 hetet élt. Crescence igazi társa, támogatója lett Széchenyinek minden közéleti tettében.[26]

Gyermekei:

További alkotásai[szerkesztés]

Politikai működése mellett folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, aminek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot, amelynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835-ben (június 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is Magyar Országos Gazdasági Egyesület. 1836-37 táján Széchenyi cenki palotájában vízöblítéses angolvécéket és folyóvizet fürdőszobákat alakíttatott ki saját tervei szerint – levéltári adatok szerint elsőként a Habsburg birodalomban.[27] 1836–39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a Lánchíd és a lóverseny ügye között oszlott meg.

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele (1864)

Lánchíd[szerkesztés]

A Lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, aminek Széchenyi volt a legtevékenyebb tagja, 1839-ben kötötte meg. Építése a május 14-i szentesítés után kezdődhetett el, s 10 éven keresztül folyt. A szabadságharc alatt 1849 tavaszán egyik pillérét ágyútalálat érte, november huszadikán mégis sikerült a forgalomnak átadni. Széchenyi soha nem ment át a kész hídon, az átadás idején már a döblingi elmegyógyintézetben tartózkodott.

1842. augusztus 24-én végre a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették a Lánchíd alapkövét. Már 1828 óta foglalkoztatta ennek terve, levelezett és utazott ez ügyben: egy év múlva kész volt a tervrajz, amit 1832-ben Pest városa is elfogadott.

Andrássy György gróffal együtt e végett tett angliai utazásáról írt jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyúak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakóihoz című röpiratai.

A Duna-szabályozás után másik kedves tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845. augusztus 16-án a magyar királyi helytartótanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére került, és a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette.

Eközben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847-ben kiadott Politikai programtöredékek röpiratával, komolyabb hatás nélkül.

Az ikervárosok, Budának és Pestnek Magyarország fővárosává történő egyesítése már az 1830-as években beszédtéma volt, és Széchenyi már a Lánchíd építésével is ezt a célt szorgalmazta, „Magyarország szíve Pest és Buda. A szegény szív persze poros és piszkos, ezen nem változtathatunk, de annál többet segíthetünk rajta. A szívet nem helyezhetem máshová, de megszépíthetem.[28]…szükséges mindenekelőtt, hogy a városnak akárminemű földjei fákkal ültettessenek bé, s ne fasorokkal, de úgyszólván erdőkkel. Ezáltal kirekesztetik némileg az idegen por, ami által majd könnyebben bírhatunk saját városi porainkkal.[29]

Közlekedési miniszterként[szerkesztés]

Széchenyi 1848. március 23-án Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját (Barabás Miklós képe)

A márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium[30] megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére 1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját. Széchenyi felkérése a közlekedési tárca élére mai szemmel magától értetődőnek tűnik – hiszen 1848-ra évtizedes munkája feküdt Magyarország közlekedésének kialakításában, de radikális politikai ellenfelei – különösen a márciusi ifjak – számára minisztersége elfogadhatatlan volt. Széchenyit is kétségek gyötörték, helyesen cselekedett-e, amikor nézeteinél radikálisabb kormányban tisztséget vállalt. Naplójában – igazi fekete humorral – arról beszél, most írta alá halálos ítéletét, fel fogják akasztani, ráadásul Kossuthtal együtt … de csak azt fogja kérni, hogy legalább egymásnak háttal fordítva akasszák föl. A Kossuth és Széchenyi közötti ellentétek a kabinetbe lépés után sem simultak el, és most, közelebbről nézve még sötétebb színben látta a Kossuth politikájától fenyegető veszélyt, ami mindinkább a dinasztiával való szakadás felé vezetett. Ez ellen a minisztertanácsban és a képviselőházban is (augusztus 19.) hasztalanul szólalt fel. Közel öt hónapig, 1848 áprilisától szeptember 4-ig állt a tárca élén.

Betegsége[szerkesztés]

Az idős Széchenyi

Távozása a közélettől drámai körülmények között zajlott. Az uralkodóházzal mindvégig megegyezést kereső Széchenyi nem tudott megbirkózni a saját, egyedül helyesnek tartott politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. 1848 augusztusától egyre sűrűbben gyötörte a közelgő nemzethalál víziója, amiért önmagát tette felelőssé. Abban a hitben élt, hogy eljött az utolsó pillanat, a végső esély arra, hogy megakadályozza a nemzet pusztulását. Ezért nap mint nap útra kelt, tárgyalt, győzködte ellenfeleit, eközben rettenetes lelkiismeret-furdalás, nyomasztó önvád gyötörte. Utolsó, széttépett levelében azt írta, vértanúhalálhoz fogható az a halálos tusa, amelyet amióta miniszter, kiállt. Szeptember elején már környezete is tudta, hogy beteg. Amikor 5-én betegszabadságra indult, világos volt számára, hogy soha többé nem fogja látni Pestet. A folytonos tépelődés a haza sorsán, a forradalom víziója lassanként megtörte életerejét. Orvosa, Balogh Pál, szeptember 5-én Döblingbe, a Görgen-gyógyintézetbe vitte. Hosszú éveken keresztül tartózkodott itt, felesége is Bécsbe költözött, és folyamatos kapcsolatban állt vele és környezetével. Állapota lassanként annyira javult, hogy levelezett, honfitársaival politikáról is társalgott, és gazdasága ügyeit is maga intézte. Később a félbeszakított irodalmi munkásságához is visszatért, átjavította Pesti por és sár és Hunnia című műveit, hogy Török János közzétehesse őket. Új munkához is kezdett: itt írta Önismeret című művét, amelyben megfigyeléseit, eszméit fogalmazta meg a gyermeki tehetség harmonikus fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekről.

Ein Blick[szerkesztés]

Széchenyi István Döblingben (korabeli litográfia)
Szoba Széchenyi István döblingi lakosztályában. A korai Thonet-székekkel berendezett szoba falán Magyarország térképe mellett a Vahot Imre tervei szerint Vízkelety Béla és Franz Kollarz által készített, Eger ostromát ábrázoló litográfia és a Napkelet egyik 1860. évi, szintén Vízkelety által rajzolt divatképe látható

Sokkal messzebb ható jelentőségű volt azonban egy másik politikai irányú műve. Az 1850-es évek végén Széchenyinél sokan fordultak meg azok közül, akiknek ötletük volt a Magyarország bizonytalan helyzetére vonatkozó kérdések megoldására, vagy készségük az abszolutista kormány és rendszerének támadására. Ezek az emberek rendszeresen jártak Széchenyihez a tanácsait kikérni, a gróf pedig emellett ezen személyek műveinek közrebocsátásáról is gondoskodott. Ilyen volt például Hollán Ernő, a Zur ungarischen Frage, illetve Kecskeméthy Aurél, a Die Lebensfrage Österreichs szerzője stb. Utóbbi még a tiltott politikai röpiratokat is megszerezte és elküldte neki. Széchenyi titokban már előbb maga is dolgozott egy ilyenen, amely nemcsak terjedelem, hanem hangvétel, tartalom és hatás tekintetében is messze ezek fölé magaslott, ez volt az Ein Blick (1859). Megírását a Rückblick, egy 1857-ben névtelenül megjelent mű megjelenése váltotta ki, amelynek az volt a célja, hogy Alexander Bach belügyminiszter kormányrendszerét igazolja, és a Magyarországról fölhangzó panaszokkal és elkeseredéssel szemben az osztrák politikai irányadó köröket félrevezesse. A közvélemény a szerzőségét Bach miniszternek tulajdonította: ez indította Széchenyit, hogy tollat ragadjon a „lepel lerántására”. A „sárga” könyv maró gúny és szójátékok segítségével kíméletlenül pellengérre állítja és nevetségessé teszi Bach politikáját és személyét egyaránt. Ez a mű, amelyet Rónay Jácint közvetítésével Londonban nyomtattak ki, Széchenyi utolsó írása is egyik oka lett a Bach-rendszer bukásának, de egyszersmind Széchenyi halálának is.

Halála[szerkesztés]

Végső nyughelye Nagycenken, a családi sírboltban

A bécsi rendőrség 1860. március 3-án házkutatást tartott Széchenyinél, és elkobozta írásait, amelyek alapján kiterjedt politikai összeesküvést véltek fölfedezni, emellett tudtára adták, hogy az elmegyógyintézet nem maradhat tovább a menedékhelye. A félelem, hogy erőszakkal elviszik vagy megölik, egy régi jó barátjának, Jósika Sámuel bárónak váratlan halála, az újra rátörő politikai aggodalmak miatt egy végzetes pillanatban (1860. április 78. éjszakáján, vitatott körülmények között) önmaga ellen fordította fegyverét. Korábban (1848. szeptember 5-én) Esztergomban már kísérelt meg öngyilkosságot, amikor a Dunába vetette magát a hajóhídról, de ekkor szerencsésen kimentették.[31] A politikai előzmények fényében halálhíre után hamar elterjedt a feltételezés, miszerint a bécsi udvar gyilkoltatta meg, bosszúból az önkényuralmi rendszerrel szembeni kritikájáért és felforgató tevékenysége megakadályozására. A korabeli források ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy az osztrák államvezetés nem örült Széchenyi öngyilkosságának, inkább bírósági eljárásban akarták meghurcolni.[32] A történészek a korabeli források vizsgálata alapján az öngyilkosság nagy valószínűségét fogadják el[33][34], a nem szakmai közvéleményben viszont azóta is akadnak gyilkosságot feltételezők.[34]

Temetése[szerkesztés]

1860. április 11-én több mint tízezer ember vett részt Széchenyi István temetésén Nagycenken. Pedig a bécsi rendőrség mindent elkövetett, hogy a temetés ne lehessen Széchenyi melletti tüntetés: Tolnay Antal nagycenki plébánost utasították, hogy titkokban temesse el a grófot, és a temetést a gyászjelentésben jelölt időponthoz képest egy nappal korábbra tetették. A plébános ellenszegült, és a temetés új dátumáról így is sokan tudomást szereztek.[35] A gyászoló tömeget a temetőn kívül tartották. Országos megemlékezésként április 30-án Pesten nyolcvanezren mentek el Magyar Tudományos Akadémia gyászünnepélyére a Belvárosi templomhoz, Széchenyi jelképes koporsójához, ahol báró Eötvös József tartott emlékbeszédet, a gyászmisét Scitovszky János esztergomi érsek mondta.

Jellemrajza, testi adottságai[szerkesztés]

Széchenyi 20-30 éves korában 60-62 kg testsúlyú volt, arányosan izmos, és kényesen vigyázott testsúlyára.[36] Húszas éveiben kedvenc költője, Byron stílusában, angolos divat szerint öltözködött.[15] Wesselényi 1821-es benyomásai alapján rettentően sokat mozgott, sétált, majd leült, s ültében hintázta magát; vonzó, lebilincselő társalgó, élethűen, olykor túlzottan megjátszott mimikával, aki „villám eszével" gyorsan kapcsolt át egyik témáról a másikra, s csapongásánál örök ingadozása lehetett csak élénkebb, ítélőképességénél meg parttalan képzelődése.[36] 1822-ben Wesselényi így ír barátjáról: „Széchenyi egy pályáját gyorsfutásban végző planéta gyermeke. Rendkívüli vegetációja [termékenysége] nem a mi földünkhöz, nem a mi klímánkhoz mért.” Csapongó, az empátiát olykor nélkülöző alkatára utal Wesselényi 1822-es angliai útjukon, naplójában megjegyezve, hogy lóvásárlásaikkor csak a saját érdekére figyelt, s amint a saját lovakat megszerezte, az addig őt segítő Wesselényit meg nem várva, lovaival hazautazott.[15]. 1825-ben Metternich a császárnak így ír róla: „Széchenyi fantaszta, amolyan jó szándékú bolond, akinek elméjében minden szárnyalás.”[20] Naplójából és magánlevelezéséből körvonalazódik, hogy ifjú korától érzett hazafias és országépítő szándéka melletti lelki elköteleződésben és kitartásban nagyban motiválta Crescence iránti szerelme és udvarlása.[37] Így 1825-ben[38] azt írta Crescence-nek, hamarosan bebizonyítja, jobb emberré tette őt a szerelem, és ennek köszönhetően „minden magyarnak nagy szolgálatot fog tenni”. Levele után két héttel birtokai egyévi jövedelmét felajánlotta egy „Magyar Tudós Társaság” megalapítására.[39]. Személyiségében fiatal korától megmutatkoznak a hangulathullámzásra – lelkesedésre, máskor pesszimizmusra – való hajlam. Naplójában – negatív pillanataiban – korán visszatérővé válik az „akkor inkább golyót röpítek a fejembe” kifejezés, pillanatnyi elkeseredését kifejező szófordulatként.[15] Kitartására, akaraterejére utal megvalósított alkotó és szervező munkáinak sora, de Crescence-nek való 11 éven át kitartó udvarlása is.

Idézetek tőle[szerkesztés]

A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes. Alig van nemzetek közt ily iszonyatos példa. Sok ezt azonban fel sem vette, sőt álfényében, mint Armida kertjében, még tetszett is magának. Többnek azonban tűrhetlen volt az önmegismerés e keserű képe, ámde erő nem szilárdítá keblét; kétségbeesett, s magára hagyta a hont. Voltak végre olyasok, kik dagály s szélvész dacára nem gyengültek el, s férfiak maradtak a veszély óráiban. – S ismét élet felé kezdett fordulni a haza. Oly hervadólag tengett azonban szerencsétlen vérünk, hogy lehetetlen vala, miképp mi újabbak folyvást pirulván fejletlen, aljas létünkön, az előttünk oly ragyogó példák útmutatása szerint ne ébredeztünk volna azon szent kötelesség érzetére, hasonlólag járulni hű kebellel közanyánk ápolásához. És e nemes érzet nőttön nőtt, s hála a nagy istennek, már oly szép gyökereket vert, miképp a legszebb virágzásnak bizton elibe tekinthetni, hahogy a visszahatás felhőszakadása nem sodorja azokat ismét tőstül ki. Ámde itt a baj, és e veszély mutatkozik aggasztólag.
– Széchenyi István: A Magyar Akadémia körül, 1842

"Az eltökéllett akarat, s kivált az állhatatosság, ezen legritkább erény, mindent lehetővé tesz, minden célt elér, minden akadályokon diadalmaskodik." Széchenyi István: Lovakrul, Pest, 1828; 51. old.

"Mely könnyen futja el a gaz a mezőt; midőn a nemesebb plántát csak az emberi munka s gond nevelheti." i. m. 67. old.[forrás?]

A következő közkedvelt, több helyen Széchenyinek tulajdonított idézet valójában egy életrajzi témájú irodalmi műből származik (Surányi Miklós: Egyedül vagyunk (1936), A legnagyobb magyar c. kötet, Első rész, 6. fejezet). Nincs bizonyíték arra, hogy Széchenyi valaha is mondott, vagy írt volna hasonlót:
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

Művei[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Melocco Miklós miskolci szobra az idős, megtört Széchenyit ábrázolja
A születése 200. évfordulójára felavatott dombormű Zalaegerszegen
Széchenyi szobra Szeged róla elnevezett főterén
Széchenyi szobra Budapesten, a róla elnevezett téren, az MTA előtt

Széchenyi Istvánt halála után a magyar közvélemény a „legnagyobb magyarnak” kijáró tisztelettel övezte, az 1867-es kiegyezést követően hivatalosan, köztéri emlékművek, intézménynevek, utcanevek formájában is. 1949-től, a totális kommunista hatalomátvételtől a marxista történelemtanításnak arisztokrata származása miatt nem felelt meg példaképnek, ezért történelmi szerepét, kultuszát háttérbe szorították Kossuth, Petőfi, Táncsics ellenében (közoktatásban, utcák, terek elnevezésében), pénzre nem került fel. Emlékének méltó ápolása a rendszerváltozás után térhetett vissza, állami kitüntetést neveztek el róla (Széchenyi-díj, 1990), 1999-ben az új ötezer forintos bankjegyre felkerült, 2002-ben filmet forgattak életéről, a 2010-es években állami fejlesztési program viseli a nevét Széchenyi Terv néven.

2007 végén a Medián és Hankiss Elemér felmérésében a magyar közvélemény őt tartotta a legalkalmasabb államférfinak a magyar történelmi alakok között.[41]

Emlékét megörökítő fontosabb alkotások, intézmények:[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

gróf Széchenyi István családfája
gr. Széchenyi István
(Bécs, 1791. szept. 21.–
Döbling, 1860. ápr. 8.)
miniszter, az MTA alapítója
Apja:
gr. Széchényi Ferenc
(Széplak, 1754. ápr. 28.–
Bécs, 1820. dec. 13.)
valóságos belső titkos tanácsos
Apai nagyapja:
gr. Széchényi Zsigmond
(Sopron, 1720. dec. 21.–
Széplak, 1769. okt. 19.
huszárkapitány, cs. és kir. kamarás
Apai nagyapai dédapja:
gr. Széchényi Zsigmond
(Egervár, 1681.–
Széplak, 1738. szept. 14.)
császári és királyi kamarás
Apai nagyapai dédanyja:
gr. Batthyány Teréz
(? –
Sopron, 1721. jún. 15.)
Apai nagyanyja:
gr. Cziráky Mária
(1724. okt. 1.–
Sopron, 1787. nov. 7.)
Apai nagyanyai dédapja:
gr. Cziráky József
Apai nagyanyai dédanyja:
gr. Barkóczy Bora
Anyja:
gr. Festetics Julianna
(Jablonca, 1753. okt. 30.–
Bécs, 1824. jan. 20.)
Anyai nagyapja:
gr. Festetics Pál
(Ság, 1727. dec. 7.–
Pozsony, 1782. márc. 28.)
főispán
Anyai nagyapai dédapja:
gr. Festetics Kristóf
(Ság, 1696. júl. 22.–
Sopron, 1768. febr. 25.)
Anyai nagyapai dédanyja:
Szegedy Judit
(Mezőszeged, 1705. aug. 4.- ?)
Anyai nagyanyja:
gr. Bossányi Júlia
(Jablonca, 1734. febr. 9.–
Nagyszombat, 1805. febr. 27.)
Anyai nagyanyai dédapja:
gr. Bossányi Imre
(Nagybossány, 1706. nov. 3.–
Récsény, 1781. aug. 12.)
alispán
Anyai nagyanyai dédanyja:
Korlátkőy Éva
(Korlátkő, 1711. márc. 29.–
Motesic, 1798. febr. 25.)

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Keresztelési anyakönyv Bécs – Szt. Mihály-templom; lap 03-Taufe_0091
  2. Gróf Széchenyi István születése Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza (1791-1860)
  3. Halotti anyakönyv Bécs – Döbling; lap 02-Tod_0029
  4. Felelet Gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól
  5. Kossuth Lajos Pest vármegye 1840. november 19-én tartott közgyűlésén tisztelte meg ezzel a jelzővel Széchenyit. Ugyancsak ezt mondta Kossuth 1841-ben is a Kelet Népére írottFeleletben: „Gróf Széchenyi ujjait a korszak üterére tevé és megértette lüktetését. És azért tartom én a legnagyobb magyarnak; mert nem ismerek más senkit historiánkban, kiről elmondhatnók, hogy százados hatásra számított lépései sem korán, sem későn nem érkeztek." (A Pallas nagy lexikona, Legnagyobb magyar címszó.)
  6. A Széchenyi család
  7. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  , Széchenyi István címszó.
  8. Kéri Edit kutatása szerint a bécsi udvar Széchenyi halála után – a császárról írott szatirikus írásai miatti bosszúból – igyekezett emlékét hamis életrajzi adatok sajtóközlésével a magyarok szemében befeketíteni: 1. Gyönge, beteges gyerek volt, aki iskolai tanulmányait csak 9 évesen kezdhette meg, 2. „A legnagyobb magyar” gyermekkorában egyáltalán nem is tudott magyarul, csak felnőttkorában tanult meg. Kéri szerint ennek köszönhetően vették át a későbbi magyar életrajzírók és lexikonok a dezinformációt: 1920-as évek: Révai Nagylexikon: „Mint gyenge, átlátszó bőrű, a görvélykórra [TBC] hajlamos gyermek… iskolai tanulmányait csak 9 éves korában kezdte meg.” 1924. Viszota Gyula: Magyar Nyelv: „Iskolai neveltetése 1801-ben, tíz éves korában vette kezdetét.” – 1932: Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténet. V. k.: „Nehéz felfogású gyermek, észbeli tehetségéhez nem sok reményt fűztek. Nevelői kevés eredménnyel tanítják”. 1941: Új Idők Lexikona: „Mint gyenge testalkatú gyermek, csak 9 éves korában kezdte meg tanulmányait.” – 1991.: Csorba László: Széchenyi István „Gyenge fizikuma lehetett a fő oka annak, hogy későn kezdte a tanulást.” 1993: Magyar Irodalmi Lexikon: „Testalkatára nézve gyenge, akivel az iskolai tanulmányokat csak 9 éves korában kezdették meg.” Legrészletesebb életrajzi regénye, az 1930-as években megjelent Surányi András: Egyedül vagyunk azt írja róla, hogy csak felnőtt korában tanult meg magyarul. Az azóta megvizsgált forrásmunkák (Széchényi Lajos, a bátty emlékkönyve, István 12 évesen írt, 1803. nov. 29-i levele, naplója, környezetének forrásmunkái) igazolják, hogy gyermekként magyarul is beszélt, egészséges, sportoló, korán lovagló gyermek volt. Forrás: Kéri Edit: Mikor tanult meg Széchenyi magyarul? – 2000, Magyarok Háza
  9. Kamusella, Tomasz. The Politics of Language and Nationalism in Modern Central Europe. Palgrave Macmillan (2008) 
  10. ^ a b c Széchenyi-Wesselényi / Feleselő naplók, 6. old. Szerk: Maller Sándor, Helikon, 1986
  11. Németh László írta róla: �„stílusán mindvégig érezhető a németül gondolkozó, hosszú magyar mondatok távúszójának erőfeszítése” Széchenyi-Wesselényi / Feleselő naplók, 6. old. Szerk: Maller Sándor, Helikon
  12. Magyarország története ismeretterjesztő filmsorozat, 25. rész – Széchényi és Széchenyi; 2009 [1]
  13. Dr. Winkler Gusztáv: Győri csata 1809 (A sánctábor rekonstrukciója), pannonpalatinus.hu
  14. Schanz Klára Lujza: Gróf Széchenyi István tevékenysége a napóleoni háborúban
  15. ^ a b c d e f Széchenyi-Wessselényi / Feleselő naplók, Szerk. Maller Sándor – Helikon, 1986
  16. Naplójában 1819-1832-ig utal amerikai útitervekre. Széchenyi választása, Széchenyi István és Seilern Crescence levelezése I. 1825-1837; 41. old, – Balassi Kiadó, 2001
  17. Lásd: 1827. évi XI. törvénycikk a hazai nyelv müvelésére fölállitandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról | 1827. évi XII. törvénycikk azoknak nevei, a kik a tudós társaság fölállitására, vagy a hazai nyelv terjesztésére is ajánlatokat tettek, az utókor emlékezete végett törvénybe iktattatnak | 1840. évi XLII. törvénycikk a magyar tudós társaságra folytatva tett adakozásokról
  18. Németh László így ír erről a műről: "A Lovakrul jelentősebb könyv, mint a Széchenyi-tanulmányok átsuhanó megjegyzéseiből gondolhatná valaki. Széchenyi egész vallása, harcmodora készen van benne." N. L.: Széchenyi (in: Az én katedrám, Bp., 1983; 471. old.)
  19. ma Büyükdere, Isztambul egyik kerülete, abban az időben még falu volt
  20. ^ a b c Széchenyi választása – Széchenyi István és Seilern Crescence levelezése, 50. old., Balassi Kiadó, 2001
  21. Lénárt Emese: Széchenyi botrányos szerelmei – A történelem titkai; 2009.12.23., nlcafé.hu [2]
  22. ^ a b L.Cs.: „Lesz-e valaha egyetlen boldog órám” – Széchenyi István élete Nagycenken és azon túl; nlcafe.hu [3]
  23. Dr.Takács Imre: Széchenyi szerelmei, 2013.01.20. haon.hu [4]
  24. Széchenyi szenvedélyes türelmetlenséggel ostromolja, Crescence így válaszol neki 1835. október 8-án: „...ó drága, kimondhatatlanul szeretett barátom! Csendesítse le felbolydult szívét, és bízzék legjobb barátnnőjében, aki bár maga is sokat szenved, de Önt soha nem akarja kínozni.” A gyászév leteltének közeledtével 1835 október 18-án végre megkapja Crescence házassági ígéretét. Crescence másnap ezt írja Széchenyinek levelében: „Nem kis erőfeszítésembe került összeszedni magam – újra és újra eszembe jut, milyen hebehurgya voltam. Ha most valamennyi érzésemet le akarnám írni, fél év alatt sem készülnék el vele – valami leírhatatlan nyugtalanság űz! Ó, Istenem Hozzád fohászkodom, legyek állhatatos elhatározásaimban! – Mennyire önmaga ellen cselekszik a szívem! Valójában én sem értem magam. De ez a lépés végtelenül nehéz.” Széchenyi választása – Széchenyi István és Seilern Crescence levelezése, Balassi Kiadó, 2001
  25. Saly Noémi: A Krisztinaváros és a Philadelphia. Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3). Budapesti Negyed, 1996. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
  26. Dobos Sándor: Beteljesült szerelem – Széchenyi megnősül (1836) 24.hu [5]
  27. Széchenyi cenki angolvécéje. www.rubicon.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  28. Bácskai Vera: Széchenyi tervei Pest-Buda felemelésére és szépítésére, epa.oszk.hu
  29. Csepeli-Knorr Luca: Korai modern szabadépítészet, phd.lib.uni-corvinus.hu
  30. A minisztérium apparátusa 48 főből állt.
  31. Pifkó Péter, Zachar Anna: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig
  32. http://www.kisalfold.hu/vilagvevo/szechenyi_halala_ongyilkossag_vagy_gyilkossag/2151579/
  33. Klauzál Gábor Társaság. www.klauzal.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)
  34. ^ a b Némethy Mária: Hogyan halt meg gróf Széchenyi István Döblingben?. vaol.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 6.)
  35. Sólyom László beszéde Széchenyi halálának 150 éves évfordulója alkalmából, Nagycenk, 2010. [6]
  36. ^ a b Széchenyi-Wesselényi / Feleselő naplók, 23. old. Szerk: Maller Sándor, Helikon
  37. „Korábban, amikor még nem ismertem Önt, feltettem magamnak a kérdést: megpróbáljam-e kiragadni a magyarokat a tespedésből – és nem mertem ily nagy fába vágni a fejszém, mert nagyon is jól sejtettem, milyen szörnyű lehet egy öreg, gondoktól megtört embernek, ha senki nem érti meg.” (Széchenyi választása – Széchenyi István és Seilern Crescence levelezése, 50. old., Balassi Kiadó, 2001)
  38. 1825. október 22-én.
  39. „Lesz-e valaha egyetlen boldog órám” – Széchenyi István élete Nagycenken és azon túl, nlcafe.hu; [7]
  40. Az Adó és a Két garas című művek a Google Booksban
  41. Világgazdaság Online:Széchenyi for president!– a legalkalmasabb államférfi a közvélemény szerint

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]