Gyulai Pál (irodalomtörténész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyulai Pál
Gyulai Pál R. Hirsch.jpg
Született 1826. január 25.
Kolozsvár
Elhunyt 1909. november 9. (83 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Szendrey Mária
Foglalkozása
  • irodalomtörténész
  • író
  • költő
  • irodalomkritikus
  • egyetemi tanár
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyulai Pál témájú médiaállományokat.

Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25.Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költő, író, prózaíró, egyetemi tanár, műkritikus, 1879-től 1899-ig Kisfaludy Társaság 4. elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője.

Életpályája[szerkesztés]

Apja, Gyulai Antal, az erdélyi királyi kormányszék számvevő osztályánál szolgált, édesanyja Hajós Sára. Gyulai Pál a kolozsvári református kollégiumban kezdte tanulmányait, melynek osztályait, a gimnáziumi, bölcseleti, jogi (1843-45) és hittani folyamokban kitűnő sikerrel járta végig 1846-ig. Itt, a reformátusok módja szerint, teljes képzést nyert a tanári pályára, de mielőtt arra lépett volna, az élet, az irodalom és önképzés terén is végighaladt. Gyermekkorában már nagy élvezettel látogatta a kolozsvári magyar színielőadásokat. Szerette eljátszani amit látott, maga is színdarabokat írogatott; a költőket, kivált a drámaírókat, mohón olvasta. Talán, ha kis termete nem akadályozza, ő is színész lesz, mint bátyja, Gyulai Ferenc (akinek szobrát 1876-ban leplezték le a kolozsvári színház előtt.)

Tizennégy éves volt, amikor apja (1840) meghalt és özvegyen hagyta nejét és árván gyermekeit, három fiút és egy leányt. Az élet gondjai hamar súlyosodtak a szegény családra. Gyulai, hogy anyjának terhére ne essék, kisebb gyermekek tanításával foglalkozott a kollégiumban és már 1843-ban egészen saját erején tartotta fenn magát, korán hozzászokva az önállósághoz.

Az 1840-es években az Erdélyi Hiradóba dolgozott és 1848-ban a lapnak rendes munkatársa lett. 1844-46-ban mint jogász három pályadíjat nyert: az Erdély irodalomtörténetét, a párbajt és a nyelvbeli purizmust tárgyaló munkálataival. Megismerkedett a magyar szépirodalom akkori költőivel, akik közül Vörösmarty tette rá legmélyebb hatást. Magánszorgalomból megtanult németül és franciául és fordította Goethét, Schillert, Heinét és olvasgatta Voltaire-t, Rousseau-t, Victor Hugo-t, Lamartine-t és Molière-t.

1843-tól 1845-ig Pataki Dániel gyermekeinek volt tanítója és házánál, Désen töltötte a szünnapokat. 1845-ben az öreg gróf Bethlen János, Erdély egyik legnagyobb államférfia, fiai nevelőjéül kérte föl. 1847-ben a kolozsvári református kollégium költészeti osztályának tanárává választották. 1848-ig volt a Bethlen János gróf gyermekei mellett. Alkalma nyílt érintkezésbe jönni Erdélynek a közéletben szerepelt csaknem minden kitűnőbb emberével és megnyerni sokak rokonszenvét és becsülését.

Neve már ekkor mind ismertebbé vált az irodalomban. Az 1848-iki mozgalmak kezdetekor elvégezte az iskolát és a kolozsvári ifjúság vezetői közt találjuk őt az unió kikiáltásában és a pesti küldöttség fogadásában. A forradalom eseményeiben, harcaiban azonban nem vett részt. Ezután Pestre ment és a lapokba dolgozott és a követté megválasztott békepárti gróf Teleki Domokos titkára volt Pesten, Gernyeszegen, majd ismét Pesten.

Kolozsvárt ezalatt Urbán császári tábornok foglalta el, a város rettegésben élt és sarc alatt nyögött és Gyulai anyja, aki már az ostrom ideje alatt is beteg volt, félelmek közt halt meg. Fia, a város felszabadulásakor, már 1849-ben haza sietvén, csak sírját találta; bátyja, öccse honvédek voltak, a kis húgát találta egyedül otthon. Gyulai, hogy rajta segíthessen, otthon maradt és egy pár hétig az Ócsvay által szerkesztett Honvéd munkatársa volt. Majd ismét visszatért Telekihez és vele maradt Pesten 1851 tavaszáig.

Megismerkedett Arannyal, Csengery Antallal, báró Eötvös Józseffel, Pákh Alberttel és többi jelesünkkel, mely ismeretség jótékonyan hatott az ifjú költőre. Ezek hatása alatt kezdette meg valódi irodalmi munkásságát. Az országot ért halálos csapás kábultságából először az irodalom kezdett felocsúdni és Gyulai az elsők és a leghívebbek közt volt, akik a nemzetiség ezen egyetlen megmaradt zászlója alá sorakoztak. Valamennyi ez időszakban megindult jobb vállalatnak egyik elsőrendű és nélkülözhetetlen munkatársa volt. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását.

1852 őszén elhagyva titkári állását, végleg Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben vállalt tanári állást. 1854-ben a Vasárnapi Ujság alapításában főérdeme volt és annak első három számát Pákh Alberttel és Jókai Mórral közösen írták. Pákh Alberttel részt vett 1853-ban a Szépirodalmi Lapok megalapításában, mely azonban fél év múlva megszűnt. Ugyancsak Pákhkal részt vett az Ujabbkori Ismeretek Tára szerkesztésében, kritikákat írt a Pesti Naplóba és a hivatalos Budapesti Hirlapba. 1855-től Kemény Zsigmond mellett a Pesti Napló munkatársa volt, ahová kivált könyv- és színbírálatokat írt. Kritikai működése, mely alapos, igazságos és szigorú volt, félelmessé tette és sok ellenséget szerzett neki. Ekkor vívta nevezetes polemiáit a régebbi költőkben elfogult Toldy Ferenccel, Petőfi és Arany nemzeti irányának esztétikai elismerése érdekében és vette üldözőbe a Petőfi-utánzók pongyola irányát.

1855. október 25-én Nádasdy Tamás gróf mentorául külföldi útra ment. Egy évet Berlinben és Párizsban töltöttek, majd Münchenbe mentek, ahol az ifjú gróf 1856. december 14-én meghalt. Gyulai irodalmi és művészi ismeretekkel gazdagodva tért vissza Pestre, ismét dolgozott a lapokba és folyóiratokba.

1858. július 31-én vezette oltárhoz nejét Szendrey Máriát (1838-1866),[1] Petőfi Sándor sógornőjét, és egyenesen Kolozsvárra vitte őt, ahol a református kollégiumban a magyar és latin irodalom tanára lett.

A Magyar Tudományos Akadémia, tíz évi tetszhalál után föléledvén, azon év december 15-én levelező tagjának választotta, 1860. július 15-én pedig a Kisfaludy Társaság rendes tagjának.[2] 1862. július 3-én visszatért a fővárosba, ahol Arany Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője lett, egyszersmind buzgó titkára a Magyar Írók Segélyegyletének 1867-ig. Előkelő részt vett az erdélyi múzeum munkálkodásában, sürgette a székely népdalok és balladák gyűjtését, hangoztatta e termékek jelentőségét és az ő eszközlésével jelent meg Kriza híres gyűjteménye is. (Vadrózsák. Kolozsvár, 1863.)

Feljötte után tanára volt a pesti református gimnáziumnak 1864-ig, amikor a színiképző aligazgatójává és dramaturgiai szaktanárrá nevezték ki, ezen állásáról, akadémiai titkárrá történt megválasztatásakor 1870-ben lemondott. A Nemzeti Színház állandó drámabírálója is lévén, ezzel a hajlamainak megfelelő hatáskört nyert. Tevékeny részt vett, főleg mint bíráló, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság munkálataiban, a drámai pályázatok fölött mint előadó ismételve hallatta az akadémia ítéletét. A Kisfaludy Társaságban felolvasásain kívül a népköltészeti gyűjtemény újra megindításával szerzett nagy érdemet.

1866. szeptember 10-én a kolera elragadta nejét és e veszteség és apai gondjai számos szép költeményre ihlették. Nem nősült meg többé, az irodalmi munkában keresett enyhületet. A Magyar Tudományos Akadémia 1867. január 30-án rendes taggá, 1870. január 17-én a nyelv- és széptudományi osztály titkárává, 1883. május 17-én az igazgatótanács tagjává, a Kisfaludy Társaság pedig 1873. január 29-én másodelnökévé választotta.[2]

1873-tól szerkesztette a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt.

1875-ben Eötvös Károly meghívására csatlakozik a Balatont körülutazó 6 tagú baráti társasághoz, így szereplője Eötvös nagysikerű Utazás a Balaton körül című anekdotagyűjteményének, melyben külön fejezet mutatja be Gyulait is.[3]

1876. január 25-én, ötvenedik születése napja alkalmával a kolozsvári egyetem bölcseletdoktori oklevéllel tisztelte meg. 1876-ban a budapesti egyetem meghívta őt a Toldy Ferenc halálával megüresedett magyar irodalmi tanszékre, ami által ismét új hatáskörhöz jutott, ahol a magyar irodalomtörténet művelésére új nemzedéket nevelt. 1892-ig tanított itt. Működésének súlypontja ezután itt, az akadémiában, a Kisfaludy Társaságban és a saját folyóiratában (Budapesti Szemle) volt. A Kisfaludy Társaság 1879. február 19-én elnökévé választotta.[2] E társaság évi közgyűlésein tartott elnöki megnyitó beszédei egy-egy fontosabb irodalmi kérdést vitattak meg és élénken foglalkoztatták a közvéleményt. Írói érdemei alapján 1885-ben a főrendiház újjá szervezésekor ő felsége kinevezte tagjának és legottan jegyzőjének is megválasztották.

1899. október 18-án lemondott a Kisfaludy Társaság elnökségéről,[2] 1902-ben megvált az egyetemtől is. Utolsó éveiben már csak a Budapesti Szemlét szerkesztette.

Jellemrajza, testi adottságai[szerkesztés]

Barátja, Eötvös Károly az Utazások a Balaton körül c. könyvében így írja le: Milyen magas lehet ő? Úgy hiszem, százötvenöt centiméternél nem magasabb. A franciák bevennék katonának, a poroszok nem.” Karaktere Eötvös szerint: „Gyulai Pál úr. Mikor e szót kiejtem: nagy nyomatékkal teszem azt. Nem azért, mert főrendi úr. Nem ád ő arra semmit, s én se sokat. S mikor nagy utazásunkat megtettük a Balaton körül: akkor még nem is volt ő főrendi úr. Hanem hát ő nem tegeződik minden pitty-potty emverrel. Nem is érzeleg és nem is pajtáskodik senkivel, hanem ehelyett vitába keveredik mindenkivel, s vita közben csak egyetlen megszólítás illik hozzá komolyan: „Gyulai Pál úr”. Költői munkamódszerét következőképp mutatja be: „Nem volt termékeny az ő költészete. Verses költeményei elférnek két kis kötetben.[...] Ha Petőfi így dolgozik: éppen háromszáz esztendeig kell még élnie, hogy összes költeményeit megírhassa.”[3]

Művei[szerkesztés]

Gyulai Pál sírja Budapesten. Kerepesi temető: B. 558.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. familysearch.org Gyulai Pálné Szendrei Mária gyászjelentése
  2. ^ a b c d A százéves Kisfaludy-társaság (1836–1936). Szerk.: Kéky Lajos. Budapest, Franklin-társulat, 1936. 266. old.
  3. ^ a b Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül, Révai Kiadó 1900

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak