Eötvös Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eötvös Károly
Az 1880-as évek elején
Az 1880-as évek elején
Született 1842. március 11.
Mezőszentgyörgy
Elhunyt 1916. április 13. (74 évesen)
Budapest
Párt Deák-párt
(1872-1875)
pártonkívüli
(1875-1878)
Függetlenségi (és 48-as) Párt
(1878-1893)
Függetlenségi Néppárt
(1893-1895)
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt
(1895-1899)
pártonkívüli
(1899-1904)
Új Párt
(1904-1906)
pátonkívüli
(1906-1910)
Nemzeti Munkapárt
(1910-1916)
Választókerület Veszprém
(1872-1875;1878-1884)
Nagykőrös
(1887-1906)

Foglalkozás ügyvéd, politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Eötvös Károly témájú médiaállományokat.

Ráczkevi Eötvös Károly (Mezőszentgyörgy, 1842. március 11.Budapest, 1916. április 13.) politikus, ügyvéd, író, publicista. Az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, és a per történetéről szóló könyv szerzője.

Családja és tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eötvös Károly 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön. (Az Eötvös bárók családjával, Eötvös Józseffel és Loránddal nem állt rokonságban.) Családjának politikai nézeteit a reformkor és a nemzeti függetlenség eszméi határozták meg. Középiskoláit a pápai református kollégiumban, érettségi után jogi tanulmányait két évig a pápai jogakadémián végezte. 1863-ban (a Bach-korszakban) a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben való részvétel miatt Komáromban vizsgálati fogságba került, de apja jóbarátja, egy komáromi ügyvéd segítségével kiszabadult. 1864-ben a kecskeméti jogakadémián áprilistól július végéig hat félévi vizsgát tett le. 1865 májusában Pesten államvizsgázott.

Politikai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1872-ben a veszprémi kerület képviselőjévé választották. Csatlakozott a Deák-párthoz, 1875-ben azonban ennek Tisza Kálmánékkal, a „Balközéppel” végrehajtott fúziója miatt nem vállalt képviselői megbízást. 1876-ban négy hónap után lemondott pénzügyminisztériumi állásáról, amikor tudomására jutott a kormánynak az Ausztriával kötött közgazdasági, vám- és kereskedelmi szerződése.

1878-ban 48-as ellenzéki programmal újra képviselővé választották Veszprémben. Ettől kezdve 1899-ig, rövidebb kihagyásokkal a Függetlenségi Párt vagy az abból kivált párt soraiban politizált. 1881-ben, népszerűsége csúcspontján egyszerre húsz kerület jelölte képviselőnek, Nagykőrösön és Dunavecsén választották meg; Eötvös a nagykőrösi mandátumot fogadta el. Jelentősebb parlamenti felszólalásait az önálló magyar hadsereg mellett (Tisza Kálmán kormányát támadva) és Kossuth Lajos állampolgársága ügyében mondta el.

Irányi Dániel halála után átvette az – addig is jelentős mértékben általa irányított – 48-as Függetlenségi Párt elnökségét. 1893-ban azonban, amikor pártja nem volt hajlandó a kormány egyházpolitikai törvényének támogatására – noha ez többek között a felekezeti egyenjogúságot és a polgári házasság bevezetését irányozta elő – Eötvös lemondott az elnökségről, és huszonnégy társával kilépve megalapította a Függetlenségi Néppárttot. 1895-ben ismét tényleges vezetőként tért vissza az akkor már Kossuth Ferenc elnökölte Függetlenségi Pártba.

1899-ben végleg kilépett, független liberális képviselőként maradt tagja az országgyűlésnek. Utolsó néhány aktív képviselői évében először a Bánffy Dezső-féle ellenzéki Új Pártba lépett be 1904-ben, „a nemzeti küzdelem egységes folytatásáért”, majd ismét függetlenként többek között a házszabályról mondott nagyobb beszédet. Végül 1910-ben csatlakozott Tisza István új pártjához, a Nemzeti Munkapárthoz, mert ebben látta a deáki politika megújításának lehetőségét, mandátumhoz azonban 1905 után már nem jutott.

Publicisztikai és ügyvédi pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1865-ben indította meg a Veszprém című politikai hetilapot, amely szerkesztésében két éven át jelent meg. Képviselői pályájának elején a Deák-párt lapja, a Pesti Napló vezércikkírója volt, majd 1878-tól a Függetlenségi Párt lapjának, az Egyetértésnek lett vezető publicistája, 1902-től szerkesztője. E lapok megjelentették számos irodalmi művét is. Munkatársa volt emellett hosszabb-rövidebb ideig több újságnak, köztük a Pesti Hírlapnak is.

1877-ben költözött Pestre, ahol 1878-ban nyitotta meg ügyvédi irodáját, amely hamarosan a legrangosabb lett országszerte. Az 1884-es választások során, egy évvel a tiszaeszlári per után is több kerületben jelölték, de nem választották meg; ügyvédi irodája ugyanakkor komolyan fellendült.

A Tiszaeszlári per[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eötvös Károly legismertebb és legjelentősebb közéleti tette a védelem elvállalása és véghezvitele, a megvádolt zsidók felmentésének kiharcolása volt az 1883-ban lezajlott tiszaeszlári perben. Az Európa-szerte figyelmet keltett per alapjául a Solymosi Eszter tiszaeszlári cselédlány eltűnése (1882. április 1.) után elterjedt, egy középkori babonát felelevenítő szóbeszéd szolgált, ami szerint a lányt a zsidók ölték meg, a nyakát elvágták, hogy vérét a húsvéti pászkába keverjék.

A parlamentben Istóczy Győző és Ónódy Géza képviselők által hangoztatott vádak, a zsidókkal való teljes leszámolás követelése, a dunántúli és északi megyékben kitört antiszemita zavargások légkörében a Függetlenségi Párt vissza akarta tartani Eötvöst attól, hogy vállalja a megvádolt zsidók védelmét, ő azonban eleget tett a felkérésnek. Védőtársa Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa volt.

A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán lefolytatott végtárgyalása 1883. június 20-ától augusztus 3-áig tartott, ezalatt Eötvös személyi biztonságát titkos testőrök óvták. Híres, hétórás védőbeszéde – melyben Eötvös jogtudása, megfigyelőképessége, lélektani éleslátása, alapos természettudományos konzultációi összegződtek – július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését.

1905-ben

A Vajda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismert képviselőként, publicistaként és ügyvédként, majd íróként évtizedeken át, az 1880-as évektől az első világháború kitöréséig törzsasztalt tartott a budapesti Oktogonon akkor működött Abbázia Kávéház egyik sarokasztalánál. Jogászokból, újságírókból, államférfiakból, képviselőkből álló asztaltársasága, rajongói és ellenfelei is a „Vajdaként” emlegették. Ismert volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, készségéről, hogy a hozzá fordulóknak tanácsot adjon.

1892-ben Kossuth Lajosnál járt Torinoban, s részletes beszámolóban írta le Kossuth helyzetét az emigrációban. A Kossuth Bizottság megbízásából 1894-ben, Kossuth halálának évében ő vásárolta meg Kossuth könyvtárát, amit a bizottság a Nemzeti Múzeumnak adományozott.

Irodalmi pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írói tevékenysége élete utolsó másfél évtizedére összpontosult, bár korábban is közölte folytatásokban elbeszéléseit, sőt versét is a Pesti Napló, az Egyetértés és a Vasárnapi Ujság. 1899-től, miután végleg kilépett a Függetlenségi Pártból, írásai egyre gyakrabban jelentek meg a lapokban. Szándékában állt egészen felhagyni a politikával és csak az irodalommal foglalkozni, de ezt nem tudta megvalósítani. 1900-ban a Révai kiadó bejelentette összes műveinek 27 kötetesre tervezett kiadását: ebből 24 kötet tíz év alatt el is készült.

Legfőbb műve az 1902-ben megírt és először 1904-ben megjelent A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége: ebben a művében[1]Eötvös a tiszaeszlári per történetét, hátterét, összefüggéseit, a szereplők figuráit és életmódját, illetve saját nyomozómunkájának folyamatát írta meg.

A magyar műveltséget természetesen csak Magyarországon ismerik. Alapja ennek az úgynevezett klasszikus műveltség, a hellén és latin remekírók szelleme. Ez megvan minden más művelt nemzetnél is. A magyar műveltség különössége abban áll, hogy a gondolkodó elme az állami közélet nagy kérdéseit, alkotmányjogot, a korona hatalmának becsét, a társadalmi osztályok közt lévő viszonyt, az embernek jogát és méltóságát, a faj s haza iránt való vonzalmat a magyar nemzet sokszázados történetének, nagy harcainak, nagy szenvedéseinek világánál ismeri föl, érti és becsüli meg. E nemzetnek különös intézményei voltak, s különös története, mely azokat az intézményeket megalakította. A faj is más, mint a világ minden más művelt faja. A nyelv is különös, minden közeli rokonság nélkül. Ezeréves története is különös, minthogy a tatár, török, német és szláv áramlatok találkozási központjánál telepedett meg, s ezek minden harcát végigharcolta. Mert a harc elől ki nem térhetett, de számának kisebbségénél fogva legragyogóbb győzelmeinek hasznát sem élvezhette igazán. Gyakran nagy csapások érték, de a lemondás érzetét szívéhez férni nem engedte. Sokszor kellett idegen célokért véreznie, de örök célja gyanánt csak saját nagyságát tekintette. A szabad alkotmányt, a nemzeti képviseletet s szabadságért s az emberi jogok teljességéért való lelkesülést mindig megőrizte.

Ebben a szellemben fejlődött ki Magyraországon a műveltebb s vagyonosabb osztályok tagjainál a különös magyar műveltség. Az ily műveltségű emert magyar táblabírónak nevezik. El nem merülni az elméletekben, külső célokért fel nem áldozni az élet örömeit, önmagáért becsülni az életet, szeretni az embereket, búsulni a múltak szenvedésein, kinevetni a kétségbeesőket, nagyhatalomnak ismerni el a végzetet, de föltétlenül még annak se hódolni meg, meglehetős ábrándozás, mérsékelt munkálkodás, időnkénti lázas lelkesülés, erős fajszeretet, igazságnak eleven érzése: íme, a magyar táblabírói lélek.

– Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége - részlet

Novellasorozatai (Utazás a Balaton körül és A balatoni utazás vége), anekdotafüzérei (Gróf Károlyi Gábor feljegyzései), életrajzai (Deák Ferenc és családja), közéleti arcképei (Magyar alakok) megjelenése mellett 1915-ben bemutatták Böthök uram szerencséje című darabját is.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém

Eötvös Károly fehér márvány mellszobra Balatonfüreden, a Szívkórház előtti téren áll. A szobrot a tiszaeszlári per után a Pesti Izraelita Hitközség készíttette Zalai Császár János szobrászművésszel, azzal a szándékkal, hogy Budapesten állítsák fel. Erre nem került sor, így a szobrot évtizedeken át a Dohány utcai Zsidó Múzeum őrizte, majd ez ajándékozta Balatonfürednek, ahol Eötvösnek egykor birtoka volt, s ahol végül 1957. június 1-jén avatták fel.

Nevét 1968-ban vette fel a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Róla kapta nevét a 2003-ban létesült Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Nevét viseli továbbá a Káli-medencében található Fekete-hegy legmagasabb pontján (369 méter) épített Eötvös Károly kilátó is. 1950-ben bazaltkőből épült, majd később 1978-ban vörösfenyőből készült kilátó váltotta fel. 2010-ben felújtották, a három emeletes tetőteraszos építményről gyönyörű körpanoráma nyílik a Káli-medencére.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Eötvös Károly témában.