Táncsics Mihály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Táncsics Mihály
(Mihajlo Stančić)
Táncsics Mihály Rusz.jpg
Született 1799. április 21.
Ácsteszér
Elhunyt 1884. június 28. (85 évesen)
Budapest
Állampolgársága Magyarország
Foglalkozása
  • politikus
  • író
  • újságíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Táncsics Mihály
(Mihajlo Stančić)
témájú médiaállományokat.

Táncsics Mihály (született Mihajlo Stančić,[1] Ácsteszér, 1799. április 21.Budapest, 1884. június 28.) magyar író, publicista, az első szocialista politikusok egyike.

Élete[szerkesztés]

Tanulmányai, fiatal kora[szerkesztés]

Jobbágycsaládban született egy Bakony széli falucskában, Ácsteszéren. Szülei telkes gazdák, anyja szlovák, apja horvát származású. Húsz éves korában takácsként szabadult Bakonyszombathelyen. Budán tanítóképzőt végzett, majd jogot tanult, miközben nyaranta járta az országot. Jogi tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és – Horvát István történész, nyelvész hatására – a magyar nyelvészet felé fordult.


…mindig és mindenütt maguk a polgárok, és pedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala…

– Táncsics Mihály

Nevelő volt Bács vármegyében Szalmássy báróéknál, Dukán és Pesten a Rudnyánszky családnál, 1835-től Kolozsvárott Teleki Sándor mellett. Nyelvészeti kérdéseket taglaló munkáit erős kritika fogadta, nagy kelendőségnek örvendtek azonban számos kiadást megért tankönyvei. 1836-ban az akkori külső-Józsefvárosban telepedett le, két évvel később innen is nősült: felesége Seidel Teréz egy józsefvárosi csizmadia lánya volt.

Politikai tevékenysége[szerkesztés]

A József-kaszárnya, Táncsics börtöne a budai várban, a Táncsics Mihály utca 9. alatt

1836-tól megjelent irányregényeiben és cikkeiben a polgári átalakulás programját népszerűsítette.

Pesten hamar reformszellemű fiatalok társaságába csöppent (Vajda Péter, Garay János, Kunoss Endre, Horárik János), akik figyelmét a politika felé irányították. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma. 1843-ra már kiforrott nézeteit publikálta: mai értelemben erősen kommunisztikus (lásd: utópista szocializmus) elképzelései mellett a társadalmi változások letéteményesének továbbra is a polgárságot tartotta. Felvetette a jobbágyság minden váltság nélkül történő megváltásának, a feudális viszonyok forradalom útján történő felszámolásának lehetőségét. 1846-ban öt hónapig vándorolt Nyugat-Európában, bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Útja során nem csak tapasztalatokat szerzett, hanem munkáinak kiadót is: Lipcsében megjelent műve miatt azonban üldözték, s bár hazatérte után elrejtőzött, 1847-ben elfogták, és sajtóvétség (lásd cenzúra) valamint izgatás vádjával elítélték. Budai börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép és a forradalmi ifjúság. A börtönből kiszabadulva olyan kocsiba ültették, amit lovak helyett hívei húztak.

Táncsics Mihály portréja, Barabás Miklós litográfiája
… a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok.
– Táncsics Mihály

Az első országgyűlési választásokon, azaz az 1848-as választásokon a siklósi kerületben indult, ahol mandátumot is nyert.

Áprilisban Munkások Újsága címmel hetilapot adott ki, amit a munkássághoz és a parasztsághoz címzett. Noha az eseményekkel, amik saját szabadságát is visszaadták, egyetértett, az általa felvázolt utópista szocialista fejlődési irány heves nemtetszésbe ütközött. Lapját Kossuth 1848 végén betiltatta, őt magát pedig megpróbálták rövid úton politikailag elszigetelni, nézeteit nevetségessé tenni.

A forradalom és szabadságharc bukása után nyolc évig rejtőzött a saját házuk alatt kialakított rejtekben egészen az 1857 májusában kihirdetett amnesztiáig. Bujdoklása során különböző röpiratokban buzdított az ellenállásra, amiért „cserébe” a Bach-rendszer jelképesen ki is végezte.

Jakobey Károly: Táncsics a börtönben

1860-ban egy március 15-i tüntetés szervezéséért elfogták és 15 évre ítélték. A kiegyezést követő általános amnesztia révén 1867-ben, szinte már teljesen vakon szabadult. Az 1869-es választásokon az orosházi kerületben indult, amit meg is nyert. A parlamentben felszólalt a virilizmus ellen, az állam és egyház szétválasztása mellett, a választójog bővítéséért, valamint a zsellérek földhöz juttatása ügyében. 1869-ben belépett az Általános Munkásegyletbe, ami június 11-én megválasztotta elnökéül. Táncsics Arany Trombita című lapja innentől kezdve az egylet közlönyeként működött tovább. Ugyan 1870-ben a belső nézeteltérések hatására lemondott elnöki tisztségéről, kapcsolatát a szocialista mozgalommal élete végéig fenntartotta, ápolta.

Képviselői mandátuma lejárta (1872) után végleg visszavonult a közélettől és magyar nyelvészeti kérdésekkel kezdett foglalkozni, valamint a magyarországi nemzetiségek magyarosítási terveivel. Eközben utópista szocialista nézetrendszere mentén több utópisztikus rendszert is kigondolt, valamint figyelme a parasztságról mindinkább a munkásság felé fordult, később már csak bennük látta a fennálló rendszer megdöntéséhez szükséges erőt. Táncsics haláláig élesen szemben állt a dualizmus rendszerével, de az aktív politizálást végleg feladta.

Saját műveinek gyűjteményes kiadására és önéletrajzának megjelentetésére minden pénzét elköltötte; mivel kölcsöneit sem tudta fizetni, kénytelen volt elszenvedni háza elárverezését is.

Emlékezete[szerkesztés]

  • Számos közterület, több általános iskola, négy gimnázium és a Táncsics Mihály (újságírói) díj őrzi nevét.
  • Szülőházában Ácsteszér községben emlékmúzeum van.
  • Tiszteletére 1948-ban kibocsátott ezüst 20 forintos pénzérem hátlapja fiatalkori arcképét ábrázolja.

Művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  ]

További információk[szerkesztés]

  • Táncsics Mihály. Tudományos Füzetek 1. (Tata, 1985)
  • Móra Ferenc: Napok, holdak, elmúlt csillagok. Révai Kiadás, Budapest, 1936
  • Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
  • R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
  • Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002.
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
  • Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968.
  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Koszorús Oszkár: Orosháza jelesei a XIX. század végéig I. Orosháza, Orosháza Város Önkormányzata, 1994.
  • Pálmány Béla: Az 1848-49. évi népképviselők névtára. = A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Bp., [1998].
  • Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., Magyar Országgyűlés, 2002.
  • Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Hornyánszky Viktor
  • Tilhof Endre: Devecseri életrajzi lexikon. Devecser, Devecser Város Önkormányzata és a Városi Könyvtár, 2007.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998.