Perczel Mór

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Perczel Mór
Perczel Mór 1867-ben (Rusz Károly metszete a Vasárnapi Ujság, 1867. augusztus 25-ei számában)
Perczel Mór 1867-ben (Rusz Károly metszete a Vasárnapi Ujság, 1867. augusztus 25-ei számában)
Született 1811. november 14.[1]
Tolna
Meghalt 1899. május 23. (87 évesen)[1]
Bonyhád
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Rendfokozata honvéd vezérőrnagy
Csatái 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Civilben politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Perczel Mór témájú médiaállományokat.

Bonyhádi lovag Perczel Mór (Bonyhád, 1811. november 11. – Bonyhád, 1899. május 23.) Tolna megyei földbirtokos, honvédtábornok, az 1848–49 évi szabadságharc egyik katonai vezetője.

Életútja[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Perczel Mór szülőháza Bonyhádon, emléktábla

Perczel Mór 1811-ben született Bonyhádon, édesapja Perczel Sándor. Édesanyja az 1836-ban, 54 éves korában elhunyt kajdácsi Kajdácsy Erzsébet (1782-1836) volt.

Tanulmányai[szerkesztés]

Nevelője, Vörösmarty Mihály hatása alatt fejlődött ki erős demokratikus és hazafias érzése. 1827 áprilisában felvették az 5. tábori tüzérezredbe növendéknek. Az 1830-31-es lengyelországi felkelés idején a császári katonák közt mozgalmat indított a lengyelekhez való átszökés érdekében, ezért eltávolították a hadseregből.

Politikai pályája[szerkesztés]

A politikai pályafutása Tolna vármegyében kezdődött, majd az országos közéletben vett részt: a politikai küzdelmek egyik legradikálisabb személyisége lett. Egyre jelentősebb szerephez jut a megyei és az országos politikai életben is. 1843-44. évi országgyűlésre Bezerédy mellé országgyűlési követnek választják, és az ellenzék egyik legismertebb képviselője lesz. Bátor, szenvedélyes szónoklataival, enciklopédikus tudásával magára vonja a figyelmet. Magától értetődik - eddigi pályafutása alapján, - hogy a haladó radikális párthoz csatlakozik. Fejér vármegye közgyűlésén már 1842. október 22-én „nemzeti őrség” felállítását indítványozta. 1848-ban Buda város képviselőjévé választották, és az országgyűlésen a baloldal egyik vezére lett.

Házassága[szerkesztés]

Tolna vármegye követeként a pozsonyi rendi országgyűlésen ismerte meg nagybócsai Sárközy József (1802-1867), politikus, és szomori és somorodi Pázmándy Antónia (1811-1860) úrnő leányát. A harminchárom éves Mór a tizenhat éves, református nagybócsai Sárközy Júliával (1828-1877) 1844 nyarán kötött házasságot. Az ifjú pár Kajdacson, Kömlődön és Pesten lakott. Perczel Mór követte szülei példáját: nagy családot alapított, feleségével együtt 14 gyermeket nevelt fel. Közülük tízen születtek az emigrációban.

A szabadságharc alatt[szerkesztés]

1848 áprilisától a Batthyány-kormány belügyminisztériumának tanácsosa, országgyűlési képviselő (Buda szabad királyi városé). 1848. szeptember 1-jén megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot. Ennek az önkéntesekből álló alakulatnak – szeptember 16-ától – ezredeseként vett részt a Jellasics elleni harcokban.

Perczel Mór

A pákozdi csatában a magyar csapatok szárnyát biztosította a Velencei-tótól délre. A csata után a Jellasics tartalék hadteste elleni hadmozdulatokat irányította. Roth és Philippovics tábornokok seregét Görgei Artúr közreműködésével az ozorai ütközetben (1848. október 7.) megadásra kényszerítette. Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezért 1848. november 1-jétől tábornokká léptette elő. Perczel Mór volt a szabadságharc egyedüli tábornoka, akinek nem volt korábban tiszti rangja (mivel 19 éves korában eltávolították a császári hadseregből, így nem kaphatta meg a tüzértiszti kinevezését).

A közösen kivívott ozorai győzelem során megromlott a kapcsolata Görgeyvel, és ez az ellentét a későbbiekben sok gondot okozott a magyar hadvezetésnek.

Ormosdon 1848. november 8-án az ormosdi ütközet zajlott le a Perczel Mór vezette magyar és a báró Burits János, valamint Laval Nugent vezette osztrák császári csapatok között.

Az ozorai diadal után a Muraközből is kiszorította a császári csapatokat. Windisch-Grätz decemberi támadása előtt feladata a Délnyugat-Dunántúl védelme volt, de december közepén – a császári csapatok sikerei miatt – parancsot kapott Görgey fel-dunai hadtestéhez való csatlakozásra. Hadtestének visszavonulása közben kapta kézhez Kossuth harcra buzdító levelét, és ennek hatására vállalta a megütközést a császáriakkal, de a móri ütközetben 1848. december 30-án vereséget szenvedett Jellasics csapataitól.

Pest feladása utáni feladata volt a Pestről Debrecenbe vezető út védelme a Tisza vonalán. Megerősített hadtestével innen ellentámadásba ment át és 1849. január 22-én elfoglalta Szolnokot, majd január 25-én Ceglédről szorította ki Ottinger Ferenc lovasdandárát. A felső hadvezetés azonban Perczel további támadását leállította, és az új főparancsnok, Henryk Dembiński Perczel egyik hadosztályát is elvonta. Perczel ezért parancsnoki beosztásáról lemondott.

1849. március elején átvette a IV. (bácskai) hadtest parancsnokságát és március 23-án támadást indított a délvidéki császári csapatok ellen. Április 3-án elfoglalta Szenttamást és kapcsolatot teremtett az addig körülzárt Péterváraddal. Április 29-én a melencei ütközetben legyőzte Todorovic tábornok csapatait, majd május 10-én bevonult Pancsovára. Ezt követően Bem tábornokkal együttműködve elfoglalta a Temesközt. Ez a déli hadműveletek sikeres befejezését jelentette.

1849. június 7-én megütközött a Délvidék visszafoglalására küldött Jellasics csapataival, de a jelentős túlerő ellenében a kátyi ütközetben vereséget szenvedett. A vereség következményeként a kormány felmentette beosztásából és a szervezés alatt álló tartalék hadtest vezetésével bízta meg. Július közepén Cegléd mellett Perczel hadtestéhez csatlakozott a Kárpátokból a cári hadsereg elől visszavonuló felső-magyarországi hadsereg, és az így létrejött tiszai hadsereg parancsnoka lett, de jelentősebb ütközetbe már nem bocsátkozott.

A kormány és a vezető tábornokok tanácskozásán kíméletlenül bírálta a hadvezetést, elsősorban Kossuthot, mire július 30-án felmentették beosztásából. A szőregi ütközetben (1849. augusztus 5.) és a temesvári csatában (1849. augusztus 9.) mint önkéntes harcolt. A világosi fegyverletétel híre Orsován érte.

Sírja Bonyhádon

A száműzetés[szerkesztés]

Törökországba, majd 1852-ben Angliába menekült. Sokáig élt Jersey szigetén. 1851. szeptember 21-én öccsével, Miklóssal együtt Magyarországon halálra ítélték (nevüket egy bitófára szögezték).[2] 1859-ben – félretéve a közte és Kossuth között fennálló személyi és politikai ellentéteket – Itáliába utazott, és felajánlotta szolgálatait a Kossuth Lajos vezette Magyar Nemzeti Igazgatóságnak, amely a magyar emigráció politikai és szervezési központja volt. Az együttműködés azonban nem jött létre.

Újra itthon[szerkesztés]

1867-ben térhetett haza és Zalaegerszegen az őszi időközi választásokon országgyűlési képviselővé választották. A kiegyezést csak Kossuth-ellenessége miatt támogatta és a parlamentben a Balközép Párt képviselője volt, mivel a párt Magyarország teljes függetlenségének elérését tűzte ki célul, politikai úton.

Rövid, két éves képviselősége után, 57 éves korában visszavonult a közélettől, az 1869-es választásokon már nem indult el. Bonyhádon, szülővárosában telepedett le és megírta emlékiratait. A Közlemények Perczel Mór tábornok irataiból" című kiadványát 1883-ban saját költségén nyomtattatta ki.

1898. március 15-én részt vett Bonyhádon az 1848-as forradalom 50-ik évfordulójának megünneplésén.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. május 3.)
  2. Nagy Iván: Magyarország családai

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

Eötvös Károly: Perczel Móriczról. In: Eötvös Károly munkái V. Magyar alakok. Bp, 1901. 263-269. old. Online