Noszlopy Gáspár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Noszlopy Gáspár
Noszlopy Gáspár mellszobra a róla elnevezett kaposvári iskola udvarán.Janzer Frigyes alkotása (1975)
Noszlopy Gáspár mellszobra a róla elnevezett kaposvári iskola udvarán.
Janzer Frigyes alkotása (1975)
Született 1820. augusztus 27.
Magyar Királyság, Vrácsik
Meghalt 1853. március 3. (32 évesen)
Pest
Rendfokozata őrnagy
Csatái 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Noszlopy Gáspár témájú médiaállományokat.

Noszlopy Gáspár (Vrácsik (ma Újvárfalva), Somogy vármegye, 1820. augusztus 27.Pest, 1853. március 3.) honvédőrnagy, kormánybiztos, az 1848–49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője és vértanúja.

Noszlopy Gáspár kormánybiztos 1849. augusztus 12-én, Veszprémben kelt nyílt rendelete

Élete[szerkesztés]

Pápán végzett jogi tanulmányok után 1843-ban táblai jegyzőként állami szolgálatba lépett. 1845-ben szerzett ügyvédi oklevelet. 1846-tól Somogy vármegye marcali kerületének szolgabírája volt. 1848 szeptemberétől a járás népfelkelőinek parancsnokává nevezték ki. Csapataival Jellasics támadó seregének hátában tevékenykedett.

Szeptember 26-án Marcali határában hétszáz népfelkelő élén ártalmatlanná tett egy kétszáz horvát határőrből álló hadoszlopot. Miután a téli hadjárat során Laval Nugent Stájerországból támadó csapatai elől Debrecenbe menekült, bátyjával, Noszlopy Antallal tervet dolgozott ki a Dél-Dunántúl felszabadítására. Miután Kossuth a tervet elfogadta, Noszlopy a tavaszi hadjárat megindulásakor visszatért a Dunántúlra, és május 1-jén az általa szervezett népfelkelő csapat élén bevonult Kaposvárra. A császári csapatok kiverése után honvéd őrnagyi rangban, Somogy és Tolna vármegye kormánybiztosaként megszervezte a Dél-Dunántúl védelmét. 1849 júliusában az egész Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosává nevezték ki. Hiányosan felszerelt, mintegy háromezer fős csapatával gerillaharcot vívott az ismét támadó Nugent táborszernagy ellen, majd az orosz intervenció után harcolva Komárom felé vonult vissza. Egységéből megszervezték a 127. zászlóaljat, Noszlopy azonban nem maradt a várban, hanem a Bakony vidékén szervezett gerillaharcra alkalmas csapatot.

1850. április 1-jén a császári hatóságok elfogták, de még az ítélet előtt megszökött. Kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly vezette illegális szervezkedéssel. Egy széles körben elterjedt legenda szerint 1851 nyarán, amikor az osztrák rendőrség megkezdte a mozgalom felszámolását, és Noszlopy Kecskemét környékén tevékenykedett, gerillacsapatával el akarta fogni a városon átutazó I. Ferenc Józsefet. E tervéről azonban hiteles források nem állnak rendelkezésre; azt sem a Votum informatívumban, sem az ítéletben, de még a nyomozati anyagban sem említik.[1] 1852-ben a Bakonyba menekült, és újra szabadcsapatot szervezett. 1852. november 10-én Gindly Antal császárhű földbirtokostól akart pénzt szerezni csapata további működéséhez, de Gindly ellenszegült, és a csapat egyik tagja lelőtte. A nagy erőkkel megindított nyomozás eredményeként a csoport valamennyi tagját letartóztatták. Noszlopy Gáspárt november 16-án fogták el, tárgyalására Bécsben került sor, ahol 1853. február 27-én a Mária Terézia-féle katonai fenyítő eljárás 61., illetve a haditörvényszék 5. cikkelye alapján felségárulásért kötél általi halálra ítélték.[2] Az ítélet végrehajtására Pestre szállították, majd március 3-án Jubál Károly tanárral és Sárközy Soma ügyvéddel együtt a város határában, az Üllői út mentén felakasztották; Noszlopynak végig kellett néznie társai halálát. A kivégzetteket a régi ferencvárosi temető árkába kaparták el.[3][4] Özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére 15 évvel később exhumálták és a Kerepesi úti temetőbe szállították további nyolc társával együtt. Földi maradványaik fölé 1870. november 1-jén síremléket állítottak.[5]

Emlékezete[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Andrássy 1987, 138. o.
  2. Andrássy 1987, 148. o.
  3. Andrássy 1987, 147, 149. o.
  4. Kivégzése helyeként több forrás az Újépületet jelöli meg – tévesen.
  5. Vasárnapi Ujság XVII. évf. 45. szám, 579. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]