Kolosy György
| Kolosy György | |
| Született | 1824[1] Mezőkövesd .svg){kind=small} Erdély |
| Elhunyt | 1850. január 23. (26 évesen) Pest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége |  magyar |
| Foglalkozása | joghallgató |
| Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kolosy György témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kolosy György, vagy Kolossy György[2] (Mezőkövesd [ma: Székelykövesd], 1824.[1] – Pest, 1850. január 23.) szabadságharcos, 1848-as honvéd százados. Lamberg Ferenc Fülöp meggyilkolásában játszott szerepéért kivégezték.
Élete[szerkesztés]
A Maros-Torda vármegyei Mezőkövesden született 1824-ben vagy 1826-ban.[1] Apja tanító volt.[3] Pesten tanult jogot, az 1848-as forradalom kitörésekor joggyakornok (jurátus) és családi nevelő,[3] a Pilvax vezető tagjainak egyike.[4]
1848. szeptember 28-án annak a Jelačić közeledésének hírére tomboló, Lamberg gróf kinevezésén felháborodott tömegnek az egyik vezetője, amely a fővárosba érkező császári biztost felkoncolta.
- A Lamberg-gyilkosságban játszott szerepe
- Miután Lamberg kocsiját a hajóhíd budai hídfőjénél a megérkezése hírére összeverődött tömeg megállította, őt kirángatták, ütlegelték, s meg is szúrták, a sebesült tábornok kérte, vigyék a parlamentbe. A nemzetőrök egy csoportja – csitítva a tömeget – nagy nehezen ki is szabadította, és a pesti őrszobára indult vele. A kocsi nemzetőrök fedezete alatt, hídszolgák, parasztok, suhancok kíséretében haladt, de alig ért a híd közepére, amikor Kolosy György joggyakornok és Bayersfeld bécsi diák vezetésével újabb csoport tartóztatta fel, amely kaszákkal, puskákkal fölfegyverkezve éppen a várparancsnok házát készült ostrom alá venni, mivel elterjedt a hír, hogy Hrabovszky ágyúztatni akarja Pestet, a Szent Koronát pedig megpróbálja osztrák kézre játszani. A híd közepén újra felszakították a kocsi ajtaját, Lamberget kirángatták, és minden oldalról megvillantak a kaszák, kardok és fütykösök. Lamberg eleinte katonai nyerseséggel próbálta a zajongókat visszatartani, majd kérésre fogta a dolgot, s mikor ez sem használt, felmutatta V. Ferdinánd dekrétumát. Ebben a pillanatban – a kolozsvári Ellenőr jelentése szerint – „egy kasza, katonai és egy kardvágás aula-beli kéztől” a híd közepén földre terítette. A katona Bakó káplár volt a 34. sorgyalogezredből, a karddal fejére sújtó jurátus pedig Kolosy György.[5] Ezt követően többen, több tucat késszúrással végeztek a tábornaggyal, a holttestet levetkőztették, és meztelenül hurcolták az utcákon. Kolosy egyenest a képviselőházba sietett, ahol véres kardját mutogatva közölte: megölték Lamberget.[6]
Az eljárásukat rosszalló képviselőház kiutasította a népítélet végrehajtóit, és szigorú vizsgálatra utasította a fővárost.[5] A felelősségre vonás elől Kolosy női ruhában Erdélybe szökött,[7] s Egressyhez és Petőfihez hasonlóan ő is a forradalmár Bem seregébe állt be, minden bizonnyal azon okból, melyet Petőfi így fogalmazott meg 1849 januárjában Kossuthnak írt levelében: „…manapság gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.”[4] 1848. október 19-én a Pozsonyban felállított 15. honvédzászlóaljnál szolgál hadnagyi rendfokozatban. 1849. január 1-jétől ugyanennek a zászlóaljnak a komáromi várőrségben szolgáló felénél főhadnagy. Április 10-én a várőrségen belül áthelyezik a 71. zászlóaljhoz. Májusban újoncozó tiszt; július 1-jétől százados a 39. gyalogezred újonnan szervezett 4. zászlóaljánál a Közép-Tiszai hadseregben.[3]
A világosi fegyverletétel után szülőföldjén, Maros-Torda vármegyében rejtőzködött, majd Frunza álnéven betyárruhában bujdosott. Miután Pesten élő szerelmének, Bosch Annának írt levelét elfogták, s a nőt öccsével együtt letartóztatták, 1849. november 7-én vonattal Pestre utazott és önként jelentkezett a megszálló osztrák hatóságoknál.[8] Kihallgatása során előbb azt állította, hogy bár végezni akart Lamberggel, ám látva annak rémületét, megsajnálta őt és megpróbált a védelmére kelni. Amikor azonban szembesítették Bosch Anna korábbi vallomásával, miszerint Kolosy elárulta neki, hogy ő is mért egy kardcsapást Lamberg fejére, Kolosy végül beismerő vallomást tett.[8]
1849. október 26-án – a nemzetközi felháborodás hatására – a bécsi udvar kénytelen volt leállítani a szabadságharcban részt vett katonák kivégzéseit, ezért 1850 januárjában köztörvényes bűnözőnek minősítve kezdtek halálra ítélni egykori honvédeket. Közéjük tartozott Kolosy György honvédszázados is. Miután Lamberg meggyilkolása az ő nevéhez fűződött 1850. január 18-án kötél általi halálra ítélték, és január 23-án a pesti Újépület melletti téren kivégezték. Teste jeltelenül feküdt a Józsefvárosi temető egyik elhagyatott szegletében, ahonnan a kiegyezés évében Damjanich Jánosné, az aradi vértanú özvegye mentette meg, nyolc másik társával együtt[9] a végső feledéstől. 1867-ben őt is exhumáltatta és egy közös sírba helyeztette át a Kerepesi temetőbe, ahol 1870-ben síremléket állítottak.[10]
Haynau táborszernagy, katonai kormányzó Kolosy személyében torolta meg Lamberg altábornagy halálát, miután a perbe fogott további nyolc fő ellen, akik között Dienes Lajos is ott szerepelt, nem tudtak bizonyítékot szerezni.[5]
Emlékezete[szerkesztés]
- Neve felkerült az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és a Makk-féle összeesküvés kilenc vértanújának[9] közös síremlékére, melyet a Kerepesi temető 31-es parcellájának középén állítottak fel 1870. november 1-én. (Kolosy keresztneveként tévesen Gábor szerepel.)
- 1900-ban az akkor teljes egészében Óbudához tartozó Budaújlak központjában fekvő Lujza tér kapta a Kolosy tér nevet.[11]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c A születési évszám bizonytalan; a Magyar életrajzi lexikonban 1824., míg más forrásokban 1826. szerepel.
- ↑ Nevét a források többnyire Kolosyként jegyzik, de előfordul a Kolossy változat is.
- ↑ a b c Bona, Gábor. mezőmadarasi KOLOSY GYÖRGY, Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban.. Budapest: Heraldika kiadó (2009)
- ↑ a b Fekete, Sándor: A márciusi fiatalok (html). Digitális Irodalmi Akadémia, 1950. december. (Hozzáférés: 2011. április 18.)
- ↑ a b c Cholnoky, Viktor, Balla Károly, dr. Bányai Elemér, dr. Ferenczy Zoltán, Londesz Elek, dr. Mikes Lajos, dr. Palágyi Menyhért, Radisich Jenő, Seress Imre, dr. Timon Ákos, Vámbéry Ármin, Zilahi Kiss Béla.szerk.: Dr. Mangold Lajos és dr. Horváth Cyril: A horvát pártütés, Tolnai világtörténelme, A legújabb kor II. (1815–1908), negyedik kiadás, Budapest: A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat, 255–256. o. (1911)
- ↑ Nemeskürty, István. A Drávától Ozoráig, „Kik érted haltak, szent világszabadság”. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 225. o. (1977). ISBN 963-270-604-8
- ↑ Mészáros György: Az 1848–1849. évi polgári forradalommal és szabadságharccal összefüggő utcaelnevezések a főváros területén. Vegyes információk tára. ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, 1998. (Hozzáférés: 2011. április 18.)
- ↑ a b Mészáros, Dávid: Ki volt Kolosy György, és miről mesél a róla elnevezett tér? (html). PestBuda, 2024. február 23. (Hozzáférés: 2024. február 23.)
- ↑ a b A kilenc fő:
- Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville (1811–1849) 1848-as honvéd alszázados, Dembiński parancsőrtisztje;
- Csernus Menyhért (Csernyus Emmánuel, Csernyus Manó) (1808–1849) jogász, udvari kamarai titkár, 1848-as pénzügyminiszteri tanácsos, Kossuth Lajos bizalmasa;
- Peter Giron (1798–1849) német származású gyáros, bécsi, majd magyar forradalmár, 1848-as honvéd alezredes, a honvédsereg német légiójának (Giron-légió) megalakítója és parancsnoka;
- Jubál Károly (1818–1853) építész, mértantanár, 1848-49-ben Kossuth Lajos gyermekeinek nevelője, Makk József mellett az 1850-51-i önkényuralom elleni szervezkedés vezetője;
- Kolosy György jurátus, 1848-as honvéd százados;
- Noszlopy Gáspár (1822–1853) jogász, 1848-49-ben népfelkelés-szervező, nemzetőr őrnagy, kormánybiztos, legendás gerillavezér; a Mack-féle mozgalom harmadik vezetője, szabadcsapat-szervező;
- Sárközy Soma (1822–1853) ügyvéd, a Makk-féle összeesküvés résztvevője;
- Streith Miklós (1809–1849) római katolikus plébános (a Függetlenségi Nyilatkozat templomban való kihirdetéséért végezték ki);
- Szacsvay Imre (1818–1849) liberális politikus, ügyvéd, politikai író, 1848–49-ben országgyűlési jegyző.
- ↑ Lovas Krisztina: Halottak napján temették újra az 1849-es megtorlás mártírjait. Újkor. Múlt-kor történelmi portál, 2007. november 2. (Hozzáférés: 2011. április 18.)
- ↑ A tér négy évvel korábban, 1896-ban lett Lujza tér. Azelőtt Heu Platz (azaz Széna tér) volt a neve (1822–1896). Nyugati felét 1835-ben még Pfarrkirchen Platz-nak (Plébániatemplom tér) hívták. Még korábban a Haupt Platz (Fő tér), annak előtte pedig a Markt Platz (Piac tér) elnevezéseket használták a területre. E legkorábbi említés 1702-ből való. Lásd: Mészáros György: Az 1848-1849. évi polgári forradalommal és szabadságharccal összefüggő utcaelnevezések a főváros területén. Vegyes információk tára. ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, 1998. (Hozzáférés: 2011. április 3.)
