Sárközy Soma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sárközy Soma
Született 1821. november 24.
Alsódabas
Elhunyt 1853. március 3. (31 évesen)
Pest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
SzüleiSárközy József, Simon Éva
Foglalkozása ügyvéd
Halál okaakasztás
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Sárközy Soma témájú médiaállományokat.
Sárközy neve a kerepesi temetőben emelt síremléken

Sárközy Soma, született Sárközy Sámuel Károly (Alsódabas, 1821. november 24.Pest, 1853. március 3.) ügyvéd, az 1848–49-es szabadságharc hadnagya, a világosi fegyverletételt követő függetlenségi szervezkedések egyik vértanúja.

Életútja[szerkesztés]

Református kisnemesi családja a 18-19. század fordulóján települt Alsódabasra. Apja Sárközy József, anyja Simon Éva.[1]

Pesten végzett jogi tanulmányokat, majd ügyvédi diplomát szerzett. 1848 őszén a Lenkey János vezetésével, báró Lo Presti Lajos szabadcsapatából szervezett 13. Hunyadi huszárezredben szolgált őrmesteri rangban. 1849. június 12-től a 17. Bocskai huszárezred hadnagya lett. A világosi fegyverletételt követően, 1850. február 2-án az osztrákok büntetésből közlegényként kényszersorozták. 1852-ben csatlakozott a Noszlopy Gáspár-féle gerillamozgalomhoz.[1]

Tevékenysége a függetlenségi szervezkedésben[szerkesztés]

A Pestre visszatért nőtlen Sárközy Somát Horváth Károly földbirtokos[2] nyerte meg 1852 nyarán a Mack József által szervezett, az egész országot átfogó felszabadítási akcióra, és hozta össze a dunántúli szervezéssel foglalkozó Noszlopy Gáspárral, aki ismertette vele célját: „Magyarországra… egy nevezetes fegyveres erővel megjövendő Kossuth Lajos…” számára alakít itthon gerillacsapatot, amely támogatja a kormányzót.[3] Augusztus közepén a Tolna megyei Gerjenbe mentek, majd augusztus 20-án néhány napra a Bakonyba, ahol azonban a toborzás és a pénzgyűjtés nem hozta meg a várt eredményt, úgy döntöttek, hogy a szabadcsapatok felállításához szükséges pénzt a hazaárulóktól, a megszállókkal együttműködőktől fogják megszerezni. Sárközy visszatért Gerjenbe, a helyi tanítónál és a lelkésznél lakott.[4] A szabadcsapat 1852. november 10-én Puszta-Tengelicen megpróbálta kirabolni a császárhű Gindly Antal földbirtokost, aki ellenállt, ezért lelőtték.

Pest rendőrfőnökének (Josef Prottmann) 1852. november 30-i, Albrecht főhercegnek tett jelentése szerint Sárközy Sámuelt – akinek kiderült kapcsolata a gerillákkal és akiről a dunaföldvári bíró azt állította, hogy részt vett a Gindly-féle rablógyilkosságban – november 26-án, a Noszlopyhoz köthető 14 személy közül utolsóként tartóztatták le, és állították elő az Újépületbe, vizsgálatra. A vádirat elkészülte előtt Noszlopy és Sárközy ügyét a bécsi hadbíróság elé utalták, s mindkettőjüket – kellő őrizet mellett – Bécsbe szállították.[5] Sárközynél a gerillacsapatban, illetve a Gindly-ügyben való részvételt vették felségárulásnak, amiért 1853. február 27-én a Mária Terézia-féle katonai fenyítő eljárás 61., illetve a haditörvényszék 5. cikkelye alapján Noszlopyt „büntettbeni bűntársaként” ítélték halálra. Ugyanekkor és ugyanitt kapott halálos ítéletet Noszlopy Gáspár, valamint Jubál Károly és Andrásffy Károly is. Másnap mind a négyüket visszaszállították vonattal Pestre az ítélet végrehajtására. Március 1-jén Noszlopynak és Sárközynek kihirdették az ítéletet, majd 3-án Jubál Károllyal együtt mindhármukat kéz- és lábbilincsben, zárt kocsikban, hatalmas biztonsági készültség mellett a város szélén, az Üllői út mellett felállított akasztófához vitték.[6] Itt, nagy tömeg jelenlétében két felállított zászlóalj biztosította az ítéletvégrehajtást. Hármójuk közül Sárközyt akasztották elsőként; Noszlopynak végig kellett néznie társai halálát. A kivégzetteket a régi ferencvárosi temető[7] árkába kaparták el.[8]

Özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére 15 évvel később exhumálták és a Kerepesi temetőbe szállították további nyolc társával együtt. Földi maradványaik fölé 1870. november 1-jén síremléket állítottak, amelyre azonban keresztnevét tévesen Sándornak írták.[1][9]

Emlékezete[szerkesztés]

  • 1870. november 1-jén emlékoszlopot állítottak a „kilenceknek” a Kerepesi temetőben, amelyen azonban keresztneveként Sámuel helyett Sándor szerepel.[9]
  • A három áldozat emlékét a Ludovika udvarának burkolatában elhelyezett, a bitófák helyét jelképező keresztbetét örökíti meg.
  • Noszlopy Gáspárral és Jubál Károllyal együtt emléktábla őrzi emlékét Budapest IX. kerület Telepy utca 2/C. számú ház falán, ahol egykor a régi ferencvárosi temető árkában elföldelték őket.
  • Dabason, a Kossuth Művelődési Központ falán 2002. március 15-én helyeztek el emléktáblát; alkotója Gáspár Pál Szilveszter, restaurátora Pataki Miklós.[1][10]
  • Három vörösmárvány padlótömb, amelyek az 1853-ban kivégzett három mártír (Noszlopy Gáspár, Jubál Károly és Gasparics Kilián) bitófáinak helyét jelölték.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Valentyik 2016.
  2. Horváth Károly (1829–1854) háromszéki földbirtokos, ugyancsak a szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések vértanúja.
  3. Andrássy 1987, 138. o.
  4. Andrássy 1987, 139. o.
  5. Andrássy 1987, 145-146. o.
  6. Negyedik társuknak, Andrásffy Károlynak az ítéletét kegyelemből golyó általi halálra változtatták, s még az indulás előtt az Újépületben agyonlőtték.
  7. A Mester utca (régi nevei: Gottesackergasse – Temető utca – Friedhofstrasse), valamint Haller utca (akkoriban itt volt a Mester utca vége, s itt húzódott a ferencvárosi védgát) ÉK-i csücskében, a mai Páli Szent Vince-plébániatemplom mögötti területen feküdt.
  8. Andrássy 1987, 147-149. o.
  9. a b Vasárnapi Ujság XVII. évf. 45. szám, 580. o.
  10. Kapui & 2013 A kihelyezést követően ellopott, majd megrongálva előtalált emléktáblát restaurálni kellett, ekkor került rá az időközben végzett kutatások eredményeként megismert születési dátum is..

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]