Sárközy Soma

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sárközy Soma
Született1821. november 24.
Alsódabas
Elhunyt1853. március 3. (31 évesen)
Pest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiSárközy József, Simon Éva
Foglalkozásajogi képviselő
Halál okaakasztás
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Sárközy Soma témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Sárközy neve a kerepesi temetőben emelt síremléken

Sárközy Soma, született Sárközy Sámuel Károly (Alsódabas, 1821. november 24. – Pest, 1853. március 3.) ügyvéd, az 1848–49-es szabadságharc hadnagya, a világosi fegyverletételt követő függetlenségi szervezkedések egyik vértanúja.

Életútja[szerkesztés]

Református kisnemesi családja a 18-19. század fordulóján települt Alsódabasra. Apja Sárközy József, anyja Simon Éva.[1]

Pesten végzett jogi tanulmányokat, majd ügyvédi diplomát szerzett. 1848 őszén a Lenkey János vezetésével, báró Lo Presti Lajos szabadcsapatából szervezett 13. Hunyadi huszárezredben szolgált őrmesteri rangban. 1849. június 12-től a 17. Bocskai huszárezred hadnagya lett. A világosi fegyverletételt követően, 1850. február 2-án az osztrákok büntetésből közlegényként kényszersorozták. 1852-ben csatlakozott a Noszlopy Gáspár-féle gerillamozgalomhoz.[1]

Tevékenysége a függetlenségi szervezkedésben[szerkesztés]

A Pestre visszatért nőtlen Sárközy Somát Horváth Károly földbirtokos[2] nyerte meg 1852 nyarán a Mack József által szervezett, az egész országot átfogó felszabadítási akcióra, és hozta össze a dunántúli szervezéssel foglalkozó Noszlopy Gáspárral, aki ismertette vele célját: „Magyarországra… egy nevezetes fegyveres erővel megjövendő Kossuth Lajos…” számára alakít itthon gerillacsapatot, amely támogatja a kormányzót.[3] Augusztus közepén a Tolna vármegyei Gerjenbe mentek, majd augusztus 20-án néhány napra a Bakonyba, ahol azonban a toborzás és a pénzgyűjtés nem hozta meg a várt eredményt, úgy döntöttek, hogy a szabadcsapatok felállításához szükséges pénzt a hazaárulóktól, a megszállókkal együttműködőktől fogják megszerezni. Sárközy visszatért Gerjenbe, a helyi tanítónál és a lelkésznél lakott.[4] A szabadcsapat 1852. november 10-én Puszta-Tengelicen megpróbálta kirabolni a császárhű Gindly Antal földbirtokost, aki ellenállt, ezért lelőtték.

Pest rendőrfőnökének (Josef Prottmann) 1852. november 30-i, Albrecht főhercegnek tett jelentése szerint Sárközy Sámuelt – akinek kiderült kapcsolata a gerillákkal és akiről a dunaföldvári bíró azt állította, hogy részt vett a Gindly-féle rablógyilkosságban – november 26-án, a Noszlopyhoz köthető 14 személy közül utolsóként tartóztatták le, és állították elő az Újépületbe, vizsgálatra. A vádirat elkészülte előtt Noszlopy és Sárközy ügyét a bécsi hadbíróság elé utalták, s mindkettőjüket – kellő őrizet mellett – Bécsbe szállították.[5] Sárközynél a gerillacsapatban, illetve a Gindly-ügyben való részvételt vették felségárulásnak, amiért 1853. február 27-én a Mária Terézia-féle katonai fenyítő eljárás 61., illetve a haditörvényszék 5. cikkelye alapján Noszlopyt „büntettbeni bűntársaként” ítélték halálra. Ugyanekkor és ugyanitt kapott halálos ítéletet Noszlopy Gáspár, valamint Jubál Károly és Andrásffy Károly is. Másnap mind a négyüket visszaszállították vonattal Pestre az ítélet végrehajtására. Március 1-jén Noszlopynak és Sárközynek kihirdették az ítéletet, majd 3-án Jubál Károllyal együtt mindhármukat kéz- és lábbilincsben, zárt kocsikban, hatalmas biztonsági készültség mellett a város szélén, az Üllői út mellett felállított akasztófához vitték.[6] Itt, nagy tömeg jelenlétében két felállított zászlóalj biztosította az ítéletvégrehajtást. Hármójuk közül Sárközyt akasztották elsőként; Noszlopynak végig kellett néznie társai halálát. A kivégzetteket a régi ferencvárosi temető[7] árkába kaparták el.[8]

Özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére 15 évvel később exhumálták és a Kerepesi temetőbe szállították további nyolc társával együtt. Földi maradványaik fölé 1870. november 1-jén síremléket állítottak, amelyre azonban keresztnevét tévesen Sándornak írták.[1][9]

Emlékezete[szerkesztés]

  • 1870. november 1-jén emlékoszlopot állítottak a „kilenceknek” a Kerepesi temetőben, amelyen azonban keresztneveként Sámuel helyett Sándor szerepel.[9]
  • A három áldozat emlékét a Ludovika udvarának burkolatában elhelyezett, a bitófák helyét jelképező keresztbetét örökíti meg.
  • Noszlopy Gáspárral és Jubál Károllyal együtt emléktábla őrzi emlékét Budapest IX. kerület Telepy utca 2/C. számú ház falán, ahol egykor a régi ferencvárosi temető árkában elföldelték őket.
  • Dabason, a Kossuth Művelődési Központ falán 2002. március 15-én helyeztek el emléktáblát; alkotója Gáspár Pál Szilveszter, restaurátora Pataki Miklós.[1][10]
  • Három vörösmárvány padlótömb, amelyek az 1853-ban kivégzett három mártír (Noszlopy Gáspár, Jubál Károly és Gasparics Kilián) bitófáinak helyét jelölték.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d Valentyik 2016.
  2. ↑ Horváth Károly (1829–1854) háromszéki földbirtokos, ugyancsak a szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések vértanúja.
  3. ↑ Andrássy 1987, 138. o.
  4. ↑ Andrássy 1987, 139. o.
  5. ↑ Andrássy 1987, 145-146. o.
  6. ↑ Negyedik társuknak, Andrásffy Károlynak az ítéletét kegyelemből golyó általi halálra változtatták, s még az indulás előtt az Újépületben agyonlőtték.
  7. ↑ A Mester utca (régi nevei: Gottesackergasse – Temető utca – Friedhofstrasse), valamint Haller utca (akkoriban itt volt a Mester utca vége, s itt húzódott a ferencvárosi védgát) ÉK-i csücskében, a mai Páli Szent Vince-plébániatemplom mögötti területen feküdt.
  8. ↑ Andrássy 1987, 147-149. o.
  9. ↑ a b Vasárnapi Ujság XVII. évf. 45. szám, 580. o.
  10. ↑ Kapui & 2013 A kihelyezést követően ellopott, majd megrongálva előtalált emléktáblát restaurálni kellett, ekkor került rá az időközben végzett kutatások eredményeként megismert születési dátum is..

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sárközy_Soma&oldid=26776926”