Budapest IX. kerülete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Budapest IX. kerülete
Nemzeti Színház
Nemzeti Színház
Budapest IX. kerülete címere
Budapest IX. kerülete címere
Egyéb elnevezés: Ferencváros
Közigazgatás
Település Budapest
Városrészek Belső-Ferencváros
József Attila lakótelep
Középső-Ferencváros
Külső-Ferencváros
[1]
Irányítószám 1091-1098
Testvérvárosok
Polgármester Bácskai János (Fidesz)[2]
Népesség
Teljes népesség 59 121 fő (2015. jan. 1.)[3]
Rangsorban 17.
Népsűrűség 4713 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 12,53 km²
Elhelyezkedése
Budapest IX. kerülete (Budapest)
Budapest IX. kerülete
Budapest IX. kerülete
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 28′, k. h. 19° 05′Koordináták: é. sz. 47° 28′, k. h. 19° 05′
Budapest IX. kerülete weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Budapest IX. kerülete témájú médiaállományokat.
A Magyar Iparművészeti Múzeum épülete
A Közvágóhíd főkapujának bal oldalán álló szobor. Begas Reinhold berlini szobrász eredetileg kőből készítette, amit 1937-ben bronzba öntöttek[4]

Budapest IX. kerülete az egyik pesti kerület. Összefoglaló történelmi neve Ferencváros, a kerületi önkormányzat is ezt használja. A városrész 1792-ben I. Ferenc trónra lépésének alkalmából kapta e nevet.

Fekvése[szerkesztés]

A pesti oldal egyik kerülete. Északnyugatról Budapest V. kerülete, északkeletről a VIII. kerület és a X. kerület, délkeletről a XIX. kerület és a XX. kerület határolja. Déli szomszédja a Ráckevei-Duna-ágon túl Budapest XXI. kerülete, nyugaton pedig a Dunán át a XI. kerülettel szomszédos.

Története[szerkesztés]

Ferencváros sok évszázados múltra tekinthet vissza. A legújabb régészeti és írott források bizonyítják, hogy a mai Szabadság híd, Petőfi híd, Ferenc körút által határolt területen a XIII. században már biztosan létezett a Szenterzsébetfalva (rövidebben Szentfalva) nevű Árpád-kori település, mely önálló templommal rendelkezett. 1526. szeptember 19-én a mohácsi csatában győztes török sereg átkelt Budánál a Duna bal partjára és felgyújtotta Pest városát. Valószínűleg ekkor pusztult el Szentfalva is. A török megszállás másfél évszázada alatt a terület elnéptelenedett, a lakosság elmenekült és nem is tért vissza. Csupán Buda 1686-ban történt visszafoglalása után kezdődött Pest déli kültelkeinek újrahasznosítása

Az 1700-as évek közepétől indult meg a mai Belső Ferencváros kiépülése, a Soroksári út (a mai Ráday utca) és a Széna piac (a mai Kálvin tér) fokozatos betelepülésével. 1749-ben megnyílt a Két Nyúlhoz címzett fogadó a mai Lónyay és Erkel utca találkozásánál, 1775-ből pedig már írásos emlék bizonyítja a Két Oroszlán fogadó működését a Széna piacnál. 1787-ben újabb fogadók nyíltak, a Négy Sarokhoz címzett a Széna piacon, a Két Medvéhez címzett a Soroksári úton. A Ráday utca közepén egy sörfőzde is működött, mellette, nagyjából a mai Erkel utca torkolatánál még két fogadó állt, melyet az Arany Oroszlánról és a Két kék kecskebakról neveztek el, a sort pedig a Három Királyokhoz címzett szálló zárta, mely a mai Kinizsi utca-Üllői út sarkán várta a kosztra-kvártélyra vágyó vendégeket. A fallal körülvett Pest déli kapuja, a Kecskeméti kapu előtt álltak meg az Erdélyből és az Alföldről elindult marhakereskedők és hajcsárjaik, akik a pesti vásárokra lábon hajtott jószágaikat akarták eladni. A Kálvin tér, az akkori Széna piac, volt az a hely, ahol mind állataik, mind ők maguk Pestre érve először megpihenhettek. Az őket kiszolgáló fogadósok és kocsmárosok teljesen logikusan a Széna piachoz közel eső telkeken építtették meg fogadóikat és kocsmáikat. A városiasodás első fejezete tehát egyfelől az állatkereskedelemhez, másfelől a vendéglátóiparhoz kapcsolódik.

1792-ben elhunyt II. Lipót király, utódaként I. Ferenc lépett a trónra. Az egyre fejlődő városrész polgárai elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy más pesti külvárosokhoz, Terézvároshoz, Lipótvároshoz, és Józsefvároshoz hasonlóan ez a terület is külön nevet nyerjen magának. Folyamodványt intéztek a városi tanácshoz, hogy az a Helytartótanácshoz, illetve a királynak továbbítsa névfelvételi kérelmüket. Sándor Lipót nádor 1792. december 4-i keltezésű leiratában tudatta a kérelmet írókkal, hogy a király hozzájárulását adta: a Pesttől délre fekvő terület a Ferencváros nevet viselheti.

1806-ban népszámlálást tartottak az országban, Ferencvárosban 1831 lakost és 220 épületet számoltak össze. Ekkorra már a mai Belső-Ferencváros nagyjából beépült, az utcák vonala kialakult. A városiasodás mértékét mutatta, hogy már a XVIII. század végén működött német nyelvű elemi iskola a mai Ráday utcában, 1803-tól pedig magyar nyelvű oktatás is folyt a Széna téri iskolában.

Középső Ferencvárosban a Mester utca és az Üllői út között, a jelenlegi Thaly Kálmán utca vonaláig az itteni szántóföldek felosztása révén, azok dűlő irányának megfelelően alakult ki a mai utcahálózat. Ferencvárosnak ezen a Rákos árkon (a jelenlegi Ferenc körúton) túli részén apró, falusias jellegű házak épültek, az itt lakók főleg zöldségtermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

1838. március 13. fontos mérföldkőnek bizonyult a terület fejlődése szempontjából: az árvíz, mely elárasztotta Pestet, szinte teljes egészében lerombolta a terjeszkedő Ferencvárost. 529 épületéből 438 összedőlt, 72 pedig súlyosan megrongálódott. Egyedül a Kálvin tér környéki épületek állták ki a megpróbáltatást.

A város újjáépítése az ár elvonultával rögtön megkezdődött. Előbb egy ideiglenes építési szabályzat, 1838 végétől pedig külön a Belváros és a külvárosok sajátos viszonyait figyelembe vevő rendszabály írta elő az építési módokat. Magyarországon ez volt az első építési szabályrendelet, amely készítői szerint alkalmas volt arra, hogy az 1838-as nagy katasztrófa ismétlődését megakadályozza. A szabályzat nemcsak a biztonságos építkezésre fordított különös gondot, hanem az egészségügyi követelmények megállapításán túl lehetőséget adott a városkép alakulás, városszabályozás pontos ellenőrzésére s végrehajtására is, mind a beépített, mind a még beépítendő területeken. A szabályzat két részből állt. Az egyik a város sűrűn lakott területeire, a másik Pest külvárosainak szélső részeire vonatkozott. A Rendszabás kimondta, hogy ezután csak szabályos engedélyezés alapján lehet építkezni és csak jogosított építőmesterek kivitelezhetik az engedélyezett építési terveket. Előírták, hogy a lakóházak nem építhetők három emeletnél magasabbra. Megszabták az emeletek magasságát is: 2 lábnál (64 centiméter) alacsonyabbra nem lehetett építeni. A földszint padlójának minden esetben az 1838. évi árvíz legmagasabb szintje fölött 6 hüvelyknyire (15-16 centiméter) kellett lennie. A városban még ma is sok helyen látható árvíztáblák nemcsak egyszerűen emlékei a nagy árvíznek, hanem az új építkezések ellenőrzését segítették. Az árvíz elmúltával a városi tanácsnak és a Pest fejlesztését irányító Szépítő Bizottmánynak a figyelme hamar a legtöbbet szenvedett városrész, Ferencváros felé irányult. A beomlott házak nagy száma, nemcsak a régi utcáknak a szabályozását könnyítette meg, de új utak és terek megnyitását is lehetővé tette. Az utca-szabályozási tervek középpontjában közvetlenül az árvíz után a Soroksári út középső szakaszának a rendezése állott. A városrész plébániatemplománál a Duna felé kanyarodó Soroksári utat (Ráday utca) a belvároshoz közel eső szakaszával egy vonalba kellett hozni. Ez a terv a templom és a Boráros tér közötti telkek, és a rajtuk levő romházak kisajátítását vonta maga után. Az út vonalának kijelölésévél megindult annak feltöltése is. A munkálatok gyorsan haladtak előre és Erhárd Ágoston városi mérnök 1838. november 18-án már a Soroksári-út új vonalában létesült töltés elkészültét jelenthette a Szépítő Bizottmánynak. Az árvíz évében került sor a régi Ferencváros két nagy terének, a Bakáts és Ferenc térnek a kialakítására is. A Bakáts tér az 1822-ben épült ideiglenes plébániatemplom telke körül alakult ki, míg a régi Fő-utca (ma Tompa- és Balázs Béla utca) tengelyében létesült Ferenc tér 12 házhely kisajátítása révén jött létre.

Az 1850-es évek elejétől Pest-Buda ipari, kereskedelmi és népesedési fejlődése felgyorsult. 1851-ben a városrészek együttes lakossága 172 ezer főt tett ki. Ferencvárosban ebben az évben 8280 lakót számoltak össze. Az ipari üzemek is ekkor kezdtek nagyobb számban megtelepedni e területen, elsősorban a Belső-Ferencvárosban. Az 1850-es években már szinte minden utcasarkon egy-egy gépgyár, bőrgyár vagy asztalos-üzem működött. A Ráday utcában volt Röck István gépgyára melyet még 1842-ben alapított, a Ráday utca 32. alatt Prückler Ignác pezsgőgyára (az országban ő készített először pezsgőt!), a mai Lónyay utcában üzemek egész sora alakult egymás után. A Lónyay utca 10. szám alatt Schlick Ignác nyitott vasöntödét 1844-ben, a 11. szám alatt Vidats István alapította meg mezőgazdasági gépgyárát 1845-ben, a Birly-féle bőrgyár a 29. szám alatt kezdte meg működését, melyből hamarosan a Lutzenbacher testvérek asztalosárugyárat alakítottak ki. Ide települt és vette át a gyárat 1865-től a norvég származású Gregersen Gudbrand, aki nemzetközi hírű építővállalattá fejlesztette az üzemet.

Az 1860 és 1890 közötti évtizedek alatt a Belső-Ferencváros teljesen városiasodott, polgáriasodott területté vált, a gyárakat fojozatosan a Boráros téren és a Ferenc körúton túl építették fel. A Soroksári út mentén 5 nagy gőzmalom, 3 vágóhíd, 2 nagy szalámigyár, és számos vegyiüzem emelkedett egymás mellett. A működésükhöz elengedhetetlen volt a nyersanyag-szállítási igények kielégítése is: 1875-től a vasútvonalak egész rendszere hálózta be a Ferencvárost. 1877-re kiépült Közép-Európa legnagyobb rendezőpályaudvara a Külső-Ferencváros közepén, a Boráros tér és a közvágóhíd közötti területen létrejött a Dunapart Teherpályaudvar, és az ország nyugati és keleti fele között is megszületett a vasúti kapcsolat a déli összekötő híd révén. Vasútvonal vezetett be az 1874-ben elkészült Fővámpalotába, melyben a külföldről folyón és vasúton szállított áruk vámügyeit kezelték, és vasút vezetett be az 1896-ra elkészült Központi Vásárcsarnokba is, melyet eredetileg egyszerre szántak nagybani piacnak és lakossági piacnak, de aztán hamarosan rájöttek, hogy egy nagybani piacnak Pest központjában nincs helye. Amikor a Nagyvásártelep létesítésének gondolata megszületett és végül a Hídépítő utca és a Helyi kikötő út közötti területen 1932-ben megépült, már nem is lehetett kérdés, hogy ennek is Ferencváros ad otthont.

Ugyanezekben az évtizedekben a Mester utca menti Középső-Ferencváros is jelentős átalakuláson ment át. Új házak, bérkaszárnyák épültek az addigi egyszintes falusias házak mellett, hogy a ferencvárosi üzemekben dolgozó munkáscsaládoknak otthont adjanak. A századfordulóra Ferencváros lakosságszáma több mint kétszeresére, 70 ezerre nőtt, a lakosok nagyobb része pedig már a bérkaszárnyákban lakott. Ezen a területen is voltak gyárak, de természetesen kisebbek, mint a Soroksári út mentén. A Thaly Kálmán utca-Üllői út sarkán a Strobentz testvérek vegyigyára állt, a Lenhossék utca Üllői úti végén a Szandtner tésztagyár működött, a Gát utcában kenyérgyár állt, s a Mester utca 29. szám alatt volt megtalálható a főváros legnevesebb hentesbolthálózatának központja, a Brauch-féle hentesárugyár. A Brauch termékek ismertek és népszerűek voltak Budapest-szerte, Brauch hentesbolt több központi téren is működött, így a Nagyvárad téren, a Rákóczi téren, volt standjuk a Központi Vásárcsarnokban is, de legpatinásabb boltjuk a Fővám téren, az egykori Nádor Szálló földszintjén működött (ma egy Burger King étterem van a helyén).

A századfordulóra tehát Ferencváros három jól elkülöníthető részre tagolódott

  1. A polgári Ferencvárosra, a mai Belső-Ferencvárosra
  2. A gyárnegyed jellegét öltő, Soroksári út menti Külső-Ferencvárosra. (Ezen a területen 1855 és 1918 között 77 20 főnél több munkást alkalmazó üzem működött.)
  3. Valamint a gyárnegyedben dolgozó, de a közelben lakó munkásoknak otthont nyújtó Középső-Ferencvárosra.

1896 nem csupán Magyarország és Budapest, hanem Ferencváros számára is kimagaslóan fontos évnek bizonyult. A millenniumi ünnepségsorozat eredményeként több, a mai napig meglévő középülettel gazdagodott kerületünk. Ebben az évben adták át a Ferenc József (mai Szabadság) hidat, mely a Lánchíd és a Margit híd után harmadik budapesti közúti hídként biztosította az összeköttetést Pest és Buda között. Az év októberében avatták fel az Iparművészeti Múzeumot, mely egyedülálló építészeti örökségével méltán vált a főváros egyik jelképévé. A Központi Vásárcsarnok is 1896-ban készült el, és a Ferenc körút hivatalos átadásával a Nagykörút is teljes hosszában megnyílt. A századfordulós Ferencváros, melyet élelmiszeripari egységei miatt Budapest gyomrának is neveztek, ekkor érte el történetének addigi legfejlettebb állapotát.

De elérte befogadóképessége határát is, s az 1900-as évektől a lakásviszonyok javítása vált a legégetőbb kérdéssé. Munkáslakótelepek építésével átmenetileg a helyzet javult, de az első világháború minden nagyszabású városfejlesztési terv megvalósítását megakadályozta, az 1918-as vereség és következményei pedig alapjaiban változtatták meg Budapest szerepét az ország életében. Az elcsatolt területekről érkező menekült családok, a frontról vagy hadifogságból hazaérkező katonák, az állásukat vesztett munkások lakásgondjait nem lehetett egyszerre megoldani. A Külső-Ferencváros hamarosan a nyomornegyedek területévé vált. A szükséglakótelepek és a velük járó problémahalmaz több évtizedre meghatározta a fejlesztési elképzeléseket. A Gyáli úton, az FTC pálya árnyékában létesült még 1914 végén a Zita barakkórház, mely 1920 után már szükséglakótelepként működött, több mint ezer ember lakott itt fabarakkokban. Az Üllői út mentén, az Ecseri út torkolatánál létesült a Mária Valéria barakkórház 1915-ben, mely 1920 után a leghírhedtebb és legtovább fennmaradó szükséglakóteleppé vált. Volt év, amikor 10 ezren is éltek a telepen, mely több egységből állt, téglaépületek és faházak furcsa egyvelegeként, külön rendőrőrssel, a telep közepén ingyenkonyhával. Furcsának tűnhet, de még ezeken a szükséglakótelepeken is volt lakbér, azok az emberek viszont, akik a heti néhány pengő megfizetésére sem voltak képesek, illegális telepet építettek maguknak.

A Ferencvárosi Rendezőpályaudvarral szemben, nagyjából a mai Vágóhíd utca – Mester utca – Könyves Kálmán körút – Gyáli út határolta területen állt a kiserdei telep, mely valamikor valóban fás-bokros terület volt, de az 1920-as évek elejére a fákat és bokrokat kivágták az idemenekülők, aprócska kalyibákat építettek a helyükre, a hatóságoknak fittyet hányva falu létesült a nagyvárosban. A főváros vezetése majdnem 2 évtizedig nem tudott mit kezdeni a kiserdővel, végül 1941-ben számolták fel, ugyanabban az évben, amikor a Zita telep is megszűnt. A Mária Valéria azonban túlélte a világháborút is, sőt, több mint egy évtizedig az új hatalom sem tudott mit kezdeni a szükséglakóteleppel.

A második világháború hadi eseményei nagy károkat okoztak Ferencvárosban, emberéletben és épületekben egyaránt. Mivel a kerületben számos ipari üzem működött, a szövetségesek bombatámadásainak célpontja elsősorban a mai Középső és Külső Ferencváros gyárai, illetve pályaudvarai voltak. A bombázások és az utcai harcok azonban a középületeket és a lakóházakat sem kímélték. Több mint kétezer lakás sérült meg és 556 lakás teljesen megsemmisült. Súlyos károkat szenvedett a Fővámház, az Iparművészeti Múzeum, a Kálvin téri református templom, a Szent László és Szent István kórház. A kerület egyik legjellegzetesebb épületét, a Boráros téren álló Elevátorházat a háború után le is kellett bontani.

A világháborút követő időszakban a lakáshelyzet terén történt a legnagyobb változás. 1957-ben megindult a barakkok bontása, és lakótelep épült a hírhedt Mária Valéria helyén. 1966-ig 7101 lakás készült el, 1980-ban pedig újabb 899 lakást adtak át az új József Attila lakótelepen. A 70-es, 80-as években lebontották a Mihalkovics, Telepy, Gubacsi úti munkáslakótelepet, valamint a Vágóhíd utca 35-37. sz. alatti szükséglakótelepet, de a történeti városrészek többi területét évtizedeken keresztül elhanyagolták. 1990-ben a kerület 33 ezer lakásából több mint 29 ezer volt állami bérlakás, melyeknek karbantartása nem volt megfelelő. Az épületek műszaki állapota leromlott, mely egyre nagyobb területeken vezetett visszafordíthatatlanná. Az 1980-as évek második felében Középső Ferencváros három tömbjében kezdődött meg az állami, fővárosi forrásokra alapozó rehabilitáció, amely előképe lett a későbbi városmegújításnak. Ebben az évtizedben Ferencváros lakóinak száma 90 ezerről 76 ezerre csökkent.[5][6]

Politika, önkormányzat és közigazgatás[szerkesztés]

Önkormányzat[szerkesztés]

A kerület polgármesterei a rendszerváltás óta a következők voltak:

Gegesy Ferenc húsz évig vezette a kerületet. Nevéhez fűződik a városrehabilitációs program, melynek keretében a IX. kerület megújult.

Gegesy Ferenc 2006-ban egyéni országgyűlési képviselő lett, Ferencváros 12. országgyűlési választókörzetében, a második fordulóban visszalépő korábbi képviselő, dr. Kökény Mihály (MSZP) támogatásával. 2008 szeptemberében az SZDSZ politikájával nem tudott azonosulni, ezért kilépett az SZDSZ-ből. Úgy gondolta,mivel a parlamenti mandátumához az SZDSZ jelöltjeként jutott, ezért azt is vissza kell adnia és ugyanaznap a képviselői helyéről is lemondott.

A kerületi hírekről a lakók a Ferencváros Újság lapból értesülhetnek.[7]

Országgyűlési képviselők[szerkesztés]

A kerület két országgyűlési egyéni választókerülethez tartozik. 2010-ig a belső rész alkotta a budapesti 12. számú választókerületet, a külső rész pedig a XX. kerület egy részével a 13. számút. 2014-től a belső rész az V. és az I. kerülettel az 1. számú OEVK-hez tartozik, a külső pedig a VIII. kerülettel a 6. számúhoz.

Korábbi országgyűlési képviselők 1990 óta:

Az új választókerületek országgyűlési képviselői 2014-től:

Főbb látnivalók[szerkesztés]

Sport[szerkesztés]

Itt működik az ország egyik jelentős sportegyesülete, az FTC, amelynek labdarúgóstadionja, a Groupama Aréna az Üllői úton van.

Fontosabb közterületek[szerkesztés]

Díszpolgárok[szerkesztés]

Testvérvárosok[szerkesztés]

Képgaléria[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Budapest Teljes Utcanévlexikona (Sprinter Kiadó, 2003)

További információk[szerkesztés]