Nemeskéri Kiss Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
nemeskéri Kiss Miklós
Nemeskeri Kiss Miklos.jpg
Született 1820. november 22.
Bikádpuszta
Meghalt 1902. április 27. (81 évesen)
Párizs
Nemzetisége Flag of Hungary.svg magyar
Fegyvernem Nemzetőrség
Rendfokozata ezredes
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz nemeskéri Kiss Miklós témájú médiaállományokat.

Nemeskéri Kiss Miklós Pál József János (Bikádpuszta, 1820. november 22.[1]Párizs, 1902. április 27.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd ezredese, franciaországi magyar emigráns politikus.

Származása[szerkesztés]

Nagy múltú nemesi származású Nemeskéri Kiss családból származott. A családi legendárium szerint gyökereik IV. Béla uralkodásáig vezethetők vissza. Ősük állítólag mongol volt: a családi hagyomány szerint Kize kán túszként maradt Magyarországon, majd feleségül vett egy fiatal özvegyasszonyt.

A családról írásos emlék 1632-ből maradt fenn, amikor nemeskéri Kiss Miklós Sopron vármegyei Nemeskéren lakó apai ó-szülője (6. felmenő), István, II. Ferdinánd kancelláriáján hitelesítteti a jóval korábbról származó nemesi okiratot és címert. Ezt követően használhatta a család hivatalosan is a „nemeskéri” előnevet. Későbbi forrásokban előfordult, hogy a nemesi előnevet kötőjellel egybeírták a vezetéknévvel (Nemeskéri-Kiss), ezt a változatot azonban a család csak jóval későbbtől (1936) használhatja hivatalosan.

Ifjú évei[szerkesztés]

Édesapja nemeskéri Kiss Antal (1783-1847), édesanyja vizeki Tallián Julianna (1786-1838), vizeki Tallián Ignác (1745-1822) és nádasi Tersztyánszky Zsófia (1758-1796) lánya volt.[2][3] Apai nagyszülei nemeskéri Kiss Ignác (1749-1814) és hidvégi Hiemer Erzsébet (1755-1817) voltak.[4] Nemeskéri Kiss Ignácnak a nővére, nemeskéri Kiss Rozália (1739-1842), lomniczai Skerlecz Ferenc (1731-1802) békési főispán felesége volt. Ők voltak gróf németújvári Batthyány Lajos miniszterelnök anyai nagyszülei.

Nemeskéri Kiss Miklós Pécsett végezte el a piarista gimnáziumot, majd 1837-től Pesten tanult jogot; 1841-ben szerzett oklevelet. Nagy hatással voltak rá a felvilágosodás eszméi, olyannyira, hogy amikor Habsburg-hű nagybátyja, nemeskéri Kiss Pál (1799-1863)[4] a fiumei kormányzó örökbefogadása fejéül liberális eszméinek megtagadását kérte, a hevesvérű ifjú eltépte az okiratot. Ezt követően Miklós – a család egyik alapítványának jóvoltából – 1843-ban tanulmányutat tett az Oszmán Birodalomban, Egyiptomban, Itáliában, Spanyolországban, majd 1847-ben, Franciaországban és Angliában. Itáliában megismerkedett és összebarátkozott Giuseppe Garibaldival, Londonban pedig a rossz anyagi körülmények között élő Charles-Louis Napoléon Bonaparte herceggel, a későbbi III. Napóleonnal, akit többször is kisegített.

A két utazás között 1844-ben fogalmazónak, majd 1846-tól titkárnak nevezték ki a Helytartótanácsnál. Ebből az időszakból származott ismeretsége Teleki Lászlóval, Irányi Dániellel és Kossuth Lajossal.

A forradalom és szabadságharc alatt[szerkesztés]

1861-ben készült metszet

1848. március 15. után nemeskéri Kiss Miklós elsők között csatlakozott a forradalomhoz, lelkesen vett részt a szabadságharcban, részben az eszmék, részben a barátai miatt, de rokoni kapcsolatok okán is, melyek az első felelős kormány fejéhez, gróf Batthyány Lajoshoz fűzték.[5]

1848. június 8-án a magyar forradalmi kormány nemzetőr őrnaggyá és Buda város 1. gyalogos nemzetőrzászlóalja parancsnokává nevezi ki.

Nincs adat arra, hogy jelen volt-e a pákozdi csatában, azonban mozgósított nemzetőreivel Jellasics üldözésében már részt vett. Parancsőrtisztként vett részt a pándorfalui haderő-összpontosításon, majd az október 30-ai schwechati csatában.

1848. november 11-étől alezredesi rendfokozatban a budai gyalog- és nemzetőrség főparancsnoka. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 novemberében őt kérte fel a nyugat-felvidéki gabonakészletek felvásárlása, a komáromi erődítmény élelmiszerkészleteinek feltöltése érdekében.

1849. február 2-án előléptették ezredessé. Rövid ideig a budai vár, majd Pétervárad parancsnoka volt. Egyes források szerint a szabadságharc 9 csatájában vett részt, több kisebb sebesülést szerzett.

1849. áprilisában a latinul, németül, franciául, angolul, olaszul, és spanyolul folyékonyan beszélő fiatal tiszt a debreceni kormány megbízásából tárgyalásokat kezdett a badeni forradalmi csapatok, a Velencei Köztársaság és a magyar honvéd haderő stratégiai összehangolására.

1849. május 21-én tevékenyen vett részt a budai vár ostromában és visszafoglalásában. A vár visszavételét követően rövid időre a vár parancsnokává nevezték ki.

Ő vitte Kossuth levelét Angliába, amelyben kölcsönt kért a függetlenségéért harcoló Magyarország részére. Kalandos küldetése során eljutott Párizsba, majd Londonba, de az angolok érdektelensége miatt útját nem kísérte siker. Párizsban gróf Teleki Lászlóval, a magyar kormány franciaországi megbízottjával együtt a kormány, illetve a közvélemény támogatásának elnyerésén dolgozott a függetlenségi nyilatkozat utáni Magyarország, illetve a magyar kormány elismerése érdekében.

Emigrációban[szerkesztés]

Angliában[szerkesztés]

A szabadságharc leverését követően is Angliában, majd Franciaországban maradt, mivel haza nem térhetett. Birtokait elkobozták, őt pedig „in effigie” (jelképesen) felakasztották.

Angliában aktív szervezője lett az odamenekült magyar emigránsoknak. Kapcsolatot tartott a Törökországban tartózkodó Kossuth Lajossal, aki – miután Angliából az Amerikai Egyesült Államokba utazott – 1851. augusztus 18-ai levelében Nemeskéri-Kiss Miklóst nevezte ki angliai megbízottjának.

Franciaországban[szerkesztés]

Vélhetőleg a hivatalos Anglia nem túl baráti magatartása, és gróf Teleki László személye játszott közre abban, hogy áttelepült Párizsba. Bár jól ismerte Louis Bonaparte tábornokot, aki ekkor már köztársasági elnök volt, mégis inkább nyomorgott, mint büszkeségét feladva segítségét kérje. 1850-től két évig a metzi Katonai Akadémiára járt, törzstiszti vizsgát tett, majd beiratkozott a Sorbonne egyetem műszaki karára, ahol mérnöki oklevelet szerzett. Mivel a vasútépítés ez idő tájt kezdett rohamosan fejlődni, e szakterületre specializálódott. Egy vasútépítő vállalatnál helyezkedett el, melynek – részvénytársasággá történt átalakulását követően – igazgatósági tagja, majd 1859-től vezérigazgatója lett.

Az addig „hontalan” státusszal rendelkező nemeskéri Kiss 1851-ben kérte a francia állampolgárságot. A honosító okmányba azonban hiba csúszott, így a „Nicolas Kiss de Nemeskér” helyett „Nicolas de Kiss de Nemeskér” nemesi formula került be (a család franciaországi leszármazottjai azóta is így használják nevüket).

1853-ban feleségül vette Mathilde Le Charron márkinőt (1820-1896), Claude Le Charron és báró Reaufort Angéla lányát,[2] akivel a család Villecerf falu melletti Saint-Ange kastélyában telepedtek le. Házasságukból négy gyermek született: Aladar Paul Marie Richard (Aladár) (1854. szeptember 1. – 1930. március 24.), Paul (Pál) (1856-1928), Marguerite (Margit) (1861-1944) és Nicolas (Miklós) (1862-1931).

Nemeskéri Kiss Miklós jó gazdálkodónak bizonyult, a család birtoka folyamatosan gyarapodott. Az emigráns vezető kastélyában megfordult a magyar emigráció színe java: Andrássy Gyula, Klapka György, Türr István, Kmety György, gróf Schmidegg Kálmán (ott is halt meg), később pedig a kastélyban és párizsi lakásában olyan hírességek, mint Munkácsy Mihály, Paál László vagy Hubay Jenő.

A házassága révén a legfelsőbb kapcsolatokkal rendelkező Kiss időközben ismét kapcsolatba került az immár III. Napóleon néven uralkodó londoni barátjával, Louis Bonaparte tábornokkal. E kapcsolatát is felhasználva érte el, hogy 1858-ban Kossuth találkozhatott Napóleon Jeromos herceggel, a császár unokaöccsével.

Magyar sereggel Olaszhonban[szerkesztés]

Amikor 1859-ben kitört a szárd–francia–osztrák háború, amelyben Franciaország a Szárd–Piemonti Királyság mellé állt. Hazánk esetleges felszabadítását remélve a Kossuth-emigráció is bekapcsolódott az eseményekbe. Nemeskéri Kiss Miklós 1859. május 6-án ott volt Párizsban, amikor megtartotta alakuló ülését a magyar emigráció politikai és szervezeti központja, a Magyar Nemzeti Igazgatóság., mely Kossuth Lajos elnökletével a száműzetésben alakult kormány szerepét töltötte be. Székhelyül Genovát választották. Elhatározták a Magyar Sereg Olaszhonban elnevezésű légió felállítását két gyalog- és egy lovasdandár erőben. A III. Napóleontól is ezredesi rendfokozatot kapott Nemeskéri Kiss Miklós a 2. gyalogdandár parancsnoka lett (helyettese: Tüköry Lajos őrnagy). Az egység két, rendkívül véres ütközetekben is kitüntette magát (Magenta és Solferino). Az olasz királyi hadseregben tábornoki rendfokozatot kapott és kitüntették a Szent Móric- és Lázár-renddel (Mauritius-rend).

A háború után folytatta a diplomáciai erőfeszítéseket: 1866-ban Kossuth megbízásából Bismarck kancellárt kereste fel, hogy megnyerje Poroszországot a magyar ügynek.

Katonai, diplomáciai és gazdasági érdemei elismeréseként 1861-ben III. Napóleon grófi címet adományozott nemeskéri Kiss Miklósnak, 1868. május 27-én pedig a Becsületrend lovagjává is kinevezte (oklevélszáma: 7119).

A kiegyezés után[szerkesztés]

Az 1867. évi kiegyezést követő általános amnesztia lehetővé tette, hogy nemeskéri Kiss Miklós hazatérjen Magyarországra. Két birtokot vásárolt: megvette az Esterházy-uradalmat a felvidéki Véglesen, Gödön pedig a Sina és Simon bankárok nagybirtokának jelentős részét, a kúriával együtt.

Frissen szerzett birtokain felhasználta mindazt a tudást és tapasztalatot, melyet a fejlett Franciaországban megszerzett. Véglesi birtokán korszerű fűrészüzemeket hozott létre, ahonnan fenyő- és bükkfaárut szállított Olaszországba, déligyümölcs fejében. Ugyanitt palackozó üzemet létesített a Vera-forrás savanyúvizének forgalmazásához. Korát messze megelőzve folytatott magyarországi birtokain belterjes (intenzív) gazdálkodást. Ő volt az, aki hazánkban elkezdte a roqueforti sajt gyártását. Alkalmazottai hűségének erősítésére, saját pénzérmét hozott forgalomba, melynek ellenében a birtokok boltjaiban nagykereskedelmi áron lehetett vásárolni (persze azonos értékben be lehetett váltani hivatalos fizetőeszközre is).

Mivel a család franciaországi birtokait továbbra is maga kezelte, ideje egy részét ott töltötte, hazai birtokainak és ügyeinek intézését átengedte másodszülött fiának, Pálnak, aki folytatta a nagyarányú fejlesztéseket (gödi tehenészet, szeszgyár, iparvasút, versenylóistálló stb.).

Az örökös ellenálló[szerkesztés]

Kriptája a villecerfi temetőben
Nemeskéri Kiss Miklós sírköve

Nemeskéri Kiss Miklós elvtartó volt. Noha Franciaországban grófi címet kapott, e címet nem használta. Élete végéig megkövetelte az „ezredes úr” megszólítást, mivel elsősorban 48-as honvédnek tartotta magát. A kiegyezés után a „megtértek” részére nagy számban adományozott címek, rangok és érdemrendek egyikét sem fogadta el, mivel úgy tartotta, hogy „Azt a kezet, amelynek nevében az embert halálra ítélték és képletesen ki is végezték, a megbékélés után megszorítani lehet, de megcsókolni nem.”

Egy alkalommal, amikor egy hadgyakorlat során Albrecht főherceg-tábornagyot a gödi kúriába szállásolták be, nem volt hajlandó kitűzetni a császári zászlót.

Nemeskéri Kiss ezredes 1902. április 27-én párizsi házában hunyt el, családja a villecerfi temetőben emelt családi kriptában helyezte örök nyugalomra.

Lábjegyzet[szerkesztés]

  1. A Miklós de Kiss de Nemeskér úr által rendelkezésre bocsátott családtörténetben nemeskéri Kiss Miklós honvédezredes születési dátumként 1820. szeptember 22. szerepel, a családi kriptában fellelt sírkő szerint viszont 1820. november 22. Amíg nem sikerül a születési hónapot pontosítani, ez utóbbit tüntettem fel a szövegben.
  2. ^ a b Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai I. kötet. Heraldika kiadó, 2011. 753.o.
  3. Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai II. kötet. Heraldika kiadó, 2012. 697.o.
  4. ^ a b Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai I. kötet. Heraldika kiadó, 2011. 751.o.
  5. Dédunokatestvérek (másod-unokatestvérek) voltak. Nemeskéri Kiss Miklós apai nagyapja (nemeskéri Kiss Ignác), illetve gróf Batthyány Lajos anyai nagyanyja (nemeskéri Kiss Rozália) testvérek voltak.

Források[szerkesztés]

  • Miklós de Kiss de Nemeskér úr szíves közlése a család történetéről (1998) (Gyüre János összeállítása alapján)
  • Magyar életrajzi lexikon

Külső hivatkozás[szerkesztés]