Helytartótanács

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Helytartótanács (teljes nevén: "A Magyar Királyi Helytartótanács") (latin: consilium regium locumtenentiale Hungaricum) egy bécsi központi szervek irányítása alatt működő magyar kormányszerv. A Helytartótanácsot az 1722/1723. évi országgyűlés iktatta törvénybe mint Magyarország országos kormányzati szervét.[1]

A működése[szerkesztés]

Elnöke az uralkodó helytartója, vagyis a nádor volt, vagy a kinevezett királyi helytartó, illetve – mint II. József idejében is – a nádort helyettesítő zászlósúr (országbíró, tárnokmester).

A Helytartótanács rendi kormányzati szerv volt, és ez tagjainak összetételében is tükröződött: meghatározott számban főpapok, fő- és köznemesek alkották a tanácsot, ugyanakkor a tanácsosok kinevezése az uralkodó joga volt. Tisztán királyi hatóság volt, amelynek az utasításait közvetlenül a királytól kapta. 1724-ben zajlott az első ülése, amelynek a székhelye Pozsony volt. II. József magyar király 1785-ben Budára helyezte át a Helytartótanácsot.

A Helytartótanács rendszeres üléseken, kollegiális alapon hozta döntéseit. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata döntött. II. József uralkodása alatt néhány kisebb változáson ment át, többek között 29 ügyosztályt szerveztek, amelyekkel a király hatékonyabbá kívánta tenni az intézmény működését. Székhelye Pozsony volt, majd 1784-ben költözött Budára.

Nem tartozott a Helytartótanács hatáskörébe sem a kamarai és katonai igazgatás, sem az igazságszolgáltatás. Horvátország ügyeinek intézését az 1767 és 1779 között fennállt Horvát Tanács megszűnésével vette át. Erdélyben a magyarországi Helytartótanácsnak sok tekintetben megfelelő országos kormányzati szerv az Erdélyi Királyi Gubernium volt.

A kiegyezés után a Helytartótanács jogutódja a Belügyminisztérium lett.

Híres Helytartótanács tagjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]