Ugrás a tartalomhoz

Számvald Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Számwald Gyula szócikkből átirányítva)
Számvald Gyula
saját levéltárából származó kép alapján
saját levéltárából származó kép alapján
Született1827. november 5.
Szeged, Magyar Királyság
Meghalt1912. december 4. (85 évesen)
New York, N.Y., USA
SírhelyArlingtoni Nemzeti Temető
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
Szolgálati ideje1845-46, 1848/1849; 1861-1865
Rendfokozatahonvédfőhadnagy, vezérőrnagy
Csatái1848–49-es forradalom és szabadságharc

amerikai polgárháború

KitüntetéseiMedal of Honor (1893)
Civilbendiplomata, köztisztviselő, könyvkereskedő
Számvald Gyula aláírása
Számvald Gyula aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Számvald Gyula témájú médiaállományokat.

Számvald Gyula, Számwald, később Stahel Gyula, Julius H. Stahel-Számwald,[1] Stahel-Számwald Gyula (született Szegeden, 1827. november 5.[2][3] keresztelője római katolikusként – meghalt New Yorkban, New York államban, Amerikai Egyesült Államok, 1912. december 4.) magyar honvédfőhadnagy az 1848-49-es magyar szabadságharcban, az amerikai polgárháborúban az északiak vezérőrnagya, az Amerikai Egyesült Államok diplomatája, a Medal of Honor kitüntetettje.

Számvald kitűnő diákként végzett a Piarista Gimnáziumban, és agilis könyvkereskedő lett Pesten. 1847-ben kiadta Petőfi összes verseit és sikerei miatt Emich Gusztáv nyomdász csendestársként vette be az üzletbe. 1848-ban egyike volt a márciusi ifjaknak és a forradalom résztvevője volt. 1848 szeptemberében a honvédelem elhatározásakor katonának állt és Guyon Richárd hadosztályában főhadnagyi rangig emelkedett. Részt vett a branyiszkói ütközetben, és megsebesült a kezén. A világosi fegyverletétel után német földre emigrált, ahol tanítóskodott és újságírásban működött közre. Emich 1851-ben elintézte hazatérését, Számvald önálló könyvkereskedést nyitott, majd megházasodott. 1855-ben pénzzavarba került, hamis váltókat állított ki és a lebukás elől elmenekült, felesége nem követte, hanem itthon maradt és elvált tőle. Az Amerikai Egyesült Államokba emigrálva újságíró lett a német nyelvű lapoknál. Az Egyesült Államokban 1861-ben kitört az amerikai polgárháború, s ekkor Számvald katonai tapasztalatait segítségül hívva önkénteseket toborzott. A 8. new yorki ezred élén részt vett a első bull run-i csatában. 1862. júniusában dandárparancsnokként harcolt a Cross Keys-i ütközetben. Állandó beosztásában tovább emelkedve hadosztály-parancsnokságig, ideiglenes hadtestparancsnokságig és vezérőrnagyi rangig vitte az uniós hadseregben. Utolsó ütközete a piedmonti ütközet volt, ahol súlyosan megsebesült a bal karján. A háború után húsz éves diplomáciai szolgálatot látott el Japánban, mint az Egyesült Államok konzulja. A diplomáciai szolgálat 1885-ben véget ért és Számvald a civil szférában helyezkedett el, biztosítási főtisztviselő lett New Yorkban.

Ifjúsága és pályája kezdete

[szerkesztés]
A Medal of Honor kitüntetést 1893-ban kapta meg Számvald Gyula

Apja Számvald András Pál (Mosonmagyaróvár) királyi számvevőtiszt, anyja Nagy Barbara[4] vagy Borbála[5] volt. 1823-ban kötöttek házasságot Szegeden. Első gyermeküket 1824 szeptemberében keresztelték meg, de egyéves kora előtt meghalt.[4] Másodiknak Hermina Elisa Paulina született Budán, majd 1827-ben ismét kisfiuk született Szegeden, akit Gyula névre kereszteltek.[4] Édesanyja korán meghalt, valamikor az 1820-as évek végén. Apja Budán újraházasodott Ágoston Alojziával, Ágoston Elek sebész, szemészprofesszor leányával. Alojzia nevelte Gyulát és nővérét, Hermina Elisa Paulinát. Apja új házasságából születtek féltestvérei, Ferdinánd Béla 1832. október 19-én és Stefánia Antónia 1835. június 11-én.[5] 1837-ben, tíz éves korában Gyula beiratkozott a szegedi piarista gimnáziumba, ahol egy évet tanult 1837–től 1838-ig, majd a pesti piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait 1838–tól 1845-ig.[5][6] A Magyar Nemzeti Levéltárban megőrzött értesítője szerint szegedi éve alatt kiváló szorgalmú és példás magatartású diák volt.[6]

A gimnázium elvégzése után 1845-ben katonáskodni kezdett,[7] de ismeretlen körülmények között 1846-ban leszerelt, és alkalmazott lett Emich Gusztáv pesti vállalkozásánál. Emich nemzeti szellemű könyvkereskedőként próbált üzletet csinálni, külföldi kiadványokat hozatott és az üzlete jelentős találkozópontja volt a korabeli magyar társaságnak.[8] Emichnek már évekkel korábban voltak üzleti kapcsolatai Petőfi Sándorral és a kezdeti terméketlen időszak visszautasítása után 1844-ben Emich jelentette meg A helység kalapácsa vígeposzát. Ez remek üzletnek bizonyult, mivel egymást követően jelentek meg a kiadásai, Emich 1847. március 15-én kiadta Petőfi összes verseinek gyűjteményes kiadását és annak reprintjét 1848-ban. Nem dokumentált, hogy ebben mennyi szerepe volt Számvaldnak, de általában agilis könyvkereskedőnek tartották és valamilyen okból Emich csendestárssá tette a vállalkozásában. Ennek révén Számvald ismeretségbe került Petőfi Sándorral és később az ismeretség barátsággá mélyült.[5] Petőfi neki írta a következő verset:

„ Egy könyvárus emlékkönyvébe

Az életcél boldogság, de elébb
Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd,
Ugy ingyen ahhoz senki sem jut el,
Ahhoz nagyon sok mindenféle kell:
A becsülettől soha el ne térj
Sem indulatból, sem pedig dijért,
Szeresd hiven felebarátidat,
Ne vond föl közted s más közt a hidat,
A hon nevét, a drága szent hazát
Szivednek legtisztább helyére zárd,
S imádd az istent, s mindenekfelett
Áruld erősen költeményimet.

Pest, 1848. január

 ”

– [9]

A magyar szabadságharcban

[szerkesztés]
„A helytartóság márcz. 16 án 500, 17-kén 200, 18-kán 800 fegyvert bocsáttat a közcsendi választmány rendelkezésére. E választmánynak pedig tagjai voltak [...] Márczius 16-án pedig Rottenbiller (elnök) Klauzál, Egressy S., Nyáry, Irinyi, Staffenberger, Molnár György, Irányi, Vasváry, Petőfi, Tóth Gáspár, Gyurkovics, Kacskovics, Nádosy István, Gross Ferencz, Borsody Endre, Emmerling Károly, Burgman Károly, Gleszriegl József, Beliezay Imre, Müller József, Vécsey Sándor, Aul József, Ilkey Sándor, Jókai Mór, Emődi Dániel, Csány László, Kendeltínyi Károly, Székely Gábor, Bulyovszky Gyula, Oroszhegyi Józsa, Sükey Károly, Sebő Antal, Vidacs János, Degré Alajos, Szegfi Mór, Magyar Mihály, Egressy Gábor, Keleti Zsigmond, Mocsári János, Justh Manó, Számvald Gyula, Sauer Ignácz, Bugát Pál, Csausz Mártón, Balassa János, Halász Géza, Flór Ferencz, Pólya József, Székács József, Peczelt Ottó, Vörösmarty Mihály, Eötvös József, Kunewalder János, Török Pál, Szántófy Antal, Margó György, Mavromaty Józsafát, Hajnik Pál, Aigner Ferencz, Landerer Lajos és Kasselik Endre. Összesen: 62. Ugyanekkor új tagokul ajánltattak: Pulszky Ferencz, Perczel Mór és Smidegg Kálmán.”
- Szeremley Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867, Emich Gusztáv m. akad. nyomdásznál, 40. oldal.[10]
„Igen tisztelt Uram! Megtisztelő figyelmét méltányolva és érte köszönetet mondva, ismerem el műit hó 21-éről kelt becses levele vételét, melyben Ön véleményemet kérdi Görgei tábornok felől. Nagyon kell sajnálnom, hogy válaszom nem lesz teljesen kielégítő az Ön számára, mert részben az akkori körülmények némely ténybeli részének nem ismerése, a hosszú idő eltelte azóta, az emlékezetemet fölfrissíthető adatok teljes hiánya, mert fájdalom! — hajlott koromnál fogva emlékezetem már gyakran cserbenhagy, végül pedig az a tény, hogy Görgei tábornokkal igen kevéssé voltam személyes érintkezésben, Guyon tábornok alatt szolgálván (ki nemcsak kiváló és derék katona volt, de ügyünknek rendíthetetlen híve, hasonlag nagy vezetőnknek, Kossuth kormányzónak is), érthetővé teszi, hogy teljes szemlét tartani nem tudok Görgei tábornok, mint férfi, mint katona, parancsnok és diktátor tettei felett az 1848-49-i polgárháború alatt. Leszek bátor mindazonáltal nézeteimet és véleményemet a szabadságért folytatott óriási harc némely pontjáról kifejteni, amint ezek megr maradtak emlékemben, így például: határozottan azon a véleményen vagyok, hogyha Görgei tábornok hasznára fordította volna azokat a győzelmeket, melyeket honvédseregünk az 1849. év tavaszán különböző helyeken kivívott s egyenesen Bécs felé nyomult volna előre, ahelyett, hogy hátrament Budára, rákényszeríthette volna az osztrák kormányt arra, hogy előnyös feltételek mellett kössön velünk békét s ezzel elháríthatta volna az orosz beavatkozást. Szent ügyünknek másik nagy szerencsétlensége az volt, hogy Görgei tábornok-fővezér és a kormány között teljesen hiányzott az egyetértés és összhang, melyért én nagyon is hajlandó vagyok Görgeit kárhoztatni, mert igen jól emlékszem, hogy jóval a kapituláció előtt járt Klapka tábornok Görgeinél Kossuthtal és minisztereivel folytatott tanácskozás alapján azzal a célzattal, hogy közbenjárjon ily irányban, azonban neki sem sikerült összhangzó megértést hozni létre. Midőn azután Kossuth kormányzó és miniszterei, előttem ismeretlen okból azt határozták, hogy hatalmukat Görgei tábornok kezébe teszik le, bizonyára a leghalványabb sejtelemmel sem bírtak arról, hogy ennek a szándéka a fegyverletétel, mert Kossuth kormányzó az ez alkalomból a nemzethez intézett kiáltványában a többi között e szavakat is mondja: ,,Isten és a nemzet előtt őt teszem felelőssé, hogy a legfőbb hatalmat a nemzet megmentésére használja föl!” S átvette mégis két, legfeljebb három nappal azután, hogy Görgei tábornok a diktátorságot, már minden föltétel nélkül kiszolgáltatta seregét az orosznak, ki aztán rögtön az oszrákoknak adta, szintén minden kikötés, föltétel vagy ajánlás nélkül. Görgei tábornok fegyverletétele volt függetlenségi harcunknak halálos csapása; ez vitte hazánkat a romlás szélére s a nemzet legnemesebb fiai közül igen sokat áldozott föl a vértanúság oltárán. Mind e legnemesebb hazafiak haláláért Isten és a nemzet előtt Görgei minden kétségen kívül felelős, mert maga az a tény, hogy Görgei kegyelmet nyert, sőt, amint tudom, az osztrák kormánytól nyugdíjat is kapott, holott minden tábornok, sőt a hazafiak egész tömege kivégeztetett, a leghatározottabb alakban bizonyítja az ő bűnösségét. Ha a dolgok akkori állásánál fogva seregünkre nézve a fegyverletétel kikerülhetetlennek látszott volna is, nagyon világosan áll előttünk Görgei tábornok kötelessége, hogy általános amnesztiát kössön ki s erre kezességet nyerjen, amint azt Klapka tábornok megtette, visszautasítván a neki kínált személyes sértetlenséget, de ragaszkodván összes tisztjei és legénysége számára megadandó mentességhez s ily tisztességes feltételek mellett adta át Komárom várát. Mindenesetre jobb lett volna Görgeinek, ha az amnesztia határozott visszautasítása esetén tovább küzd és karddal kezében hősi halált hal, minthogy lefegyverezve és feltétlenül védtelenül szolgáltatja ki seregét az ellenségnek. Kossuthnak, a nagy hazafinak, ki a nemzet bálványa volt s kinek minden tettét a legfelségesebb eszmények és hazafias indokok vezették nemzete és hazája üdvére, Kossuthnak ítélete végérvényes marad mindig Görgei bűnösségét illetőleg. Legkitűnőbb nagyrabecsülésem kifejezésével maradtam Önnek Mélyen Tisztelt Uram, kiváló tisztelője: Stahel Gyula, tábornok. ”
- Kacziány Géza: Görgeiről. 2. könyv. Budapest, 1937, „MAGYAROK LAPJA” Nyomdai Lap- és Könyvkiadó Vállalat mint Szövetkezet, 37-38 oldal.[11]

Számvald az 1840-es évek Pestjének egyik jelentős könyvkereskedője volt. A belvárosi Kígyó téren működött „új- és ódonkönyvkereskedés” és könyvkiadó részben Számvald agilitásának köszönhetően nemsokára a hazai irodalmi élet vezéralakjainak egyik legnépszerűbb találkahelyévé vált. A kereskedést sűrűn látogatta Vörösmarty Mihály, báró Eötvös József, báró Kemény Zsigmond és Jókai Mór is. Valószínű, hogy ebben a sikerben szerepet játszott Számvald tehetsége és hogy az üzletpolitikának megtett nemzeti nézetei egybeestek Emichével. A Petőfi gyűjteményes kiadásról szóló dokumentumot jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzi és Számvald Gyula mint társtulajdonos jegyezte.[5]

Az 1848-as forradalom előtt Pesten társtulajdonos volt a könyvkereskedésben, ahol katonai szakanyagokat is kiadtak.[8] 1848. március 15-én tagja volt a forradalmi változásokat követelő márciusi ifjaknak és 16-án belépett lett a Közcsendi Bizottmányba.[5] A Bizottmány lényegében a rendőrség feladatát ellátó ideiglene szerv volt Pesten. A radikálisok nézeteinek visszaszorulását és a tagoknak a választáson kudarcokkal végződő jelöléseit látva Madarász László rendőrminiszter és Madarász József képviselő javaslatot tettek a az Egyenlőségi Társulat megalapítására. A társulat a radiklális eszméket volt hivatva képviselni. Júliusban belépett Vasvári Pál, júliusban Petőfi is. Számvald is a tagja lett egy meg nem határozott időpontban.[5] Az Egyelőségi Társulat nevében bocsátotta ki Petőfi Sándor a magyar néphez intézett felhívását az ország és a forradalom védelmére 1848 szeptemberében. Szeptemberben a magyar honvédség megalakulásával a legtöbb tagjuk katonának állt. Számvald a 2. önkéntes mozgó nemzetőr zászlóaljban szolgált.[12]

A nemzetőrségből jelentkezett honvédnek és a feldunai hadtesthez került Guyon Richárd ezredes dandárjába, ahol törzstiszt lett. A teljes katonai szerepvállalásával kapcsolatban a szakirodalom eltérő álláspontokat fogalmaz meg: Lukács Lajos szerint csak Guyon alatt szolgált.[13] Várdy Béla szerint Bem és Guyon seregeiben szolgált.[14] Ács Tivadar szerint Klapka György és Guyon hadtestében harcolt.[15] Vasváry Ödön szerint Görgei Artúr és Guyon hadtestében harcolt.[16] Bona Gábor szerint Branyiszkónál még csak közlegény, s azt írja, hogy állítólag hadnagy lett,[17] bár ennek a dokumentációs nyomát Bona Gábor nem találta meg.[4] Tábori körülmények között a dokumentáltság hiánya gyakori. Megjegyzendő, hogy Görgei feldunai hadtestében Guyon és közte egyre fokozódó nézeteltérés volt megfigyelhető, melynek következtében Görgei 1849. március 7-én Guyon hadosztályát feloszlatta és részeit a többi hadosztály megerősítésére használta fel. Ennek előzménye az volt, hogy Guyon és hadosztálya Dembinsky Henrik parancsnoksága alatt akart harcolni és neki, illetve Kossuthnak fogadott engedelmességet. Számvald valószínűleg sohasem szimpatizált a sokkal konzervatívabb Görgeivel és lényegében haláláig Görgei és a Békepártnak nevezett polikai konglomerátum árulásának mítoszában élt.[18] Számvald február 5-én a branyiszói-szoroson való áttörés idején a kezén megsebesült. Valószínűleg emiatt főhadnagyi előléptetést kapott,[5] illetve megkapta a III. osztályú ezüst érdemkoszorút.[4] Felépülése után tovább harcolt egészen a Világosi fegyverletételig, majd német földre emigrált.

Emigráció, hazatelepülés és újra emigráció

[szerkesztés]

Spekuláció szerint Számvald részt vett a badeni felkelés harcaiban.[4] Mivel a baden felkelés 1849 júliusában már katonai vereséget szenved és véget ér, nem világos, hogy ezt hogyan tehette, ha a magyar szabadságharc bukásáig Görgey vezérkari főhadnagya volt. A világosi fegyverletétel után Berlinben, majd később Lipcsében alkalmi munkákból tartotta fenn magát, tandítóskodott és újságíróként dolgozott.[19] 1851-ben Emich Gusztáv hívására hazatérhetett,[20] mert nem találtak róla terhelő iratokat[4] és önálló könyvkereskedési üzletet alapított. 1853-ban feleségül vette Zeilinger Emmát, vagy Emiliát, Zeilinger Károly katonatiszt leányát.[5] Számvald előszeretettel időzítette üzleti vállalkozásainak fordulópontját a forradalom kitörésének emléknapjára. 1854. március 15-én Emich Gusztáv visszavette tőle a könyvkereskedést és Számvald önálló üzletet alapított.[5] Kozák Péter szerint „elsősorban kortárs népszerű magyar szerzőket Jókait, Beöthy Lászlót, Bérczy Károlyt, Tóth Endrét és Vas Gerebent adott ki, valamint nevéhez fűződik Vajda János (1827–1897) első művének, a Béla királyfinak megjelentetése (1854–1855). Alapítója volt továbbá a Csengery Antal és Kemény Zsigmond által megindított A Magyar Nép Könyve c. sorozatnak és a bécsi Magyar Sajtó c. folyóiratnak (1854–1855). A hazai társadalmi élet egyik meghatározó személyisége, az Európa Szálló nevezetes táncvigalmának szervezője volt (1855), s az otthonába megtartott irodalmi estélyek is a kor jelentős eseményeivé váltak.”[5] 1855-ben vállalkozása részben valószínűleg köszönhetően nagyvonalú finanszírozási politikájának pénzügyi nehézségekkel küzdött. Számvald a korszakban egyedülálló módon támogatta kiadványainak szerzőit, illusztrátorait és valószínűleg túlzásba vitte ezt. Amikor a közvélemény számára váratlanul, 1856. szeptember 27-én csődbe ment, valószínűleg nemzeti buzgalma okozta vesztét. Olyan nemzeti jellegű kiadványokat adott ki, amelyeket nem tudott már finanszírozni, és adósságainak fedezésére hamis váltókat hozott forgalomba.[5] A hamis váltók kiállítása után menekülőre fogta,[21][20] vagyonára A felelősségre vonás elől 1856. szeptember 20-a környékén Porosz Királyságba emigrált. Felesége nem tartott vele, hanem 1869-ben távollétében megállapíttatta a bírósággal, hogy férje elhagyta, így elvált asszonyként a leánykori nevén ismeretes.[5]

Előbb Hamburgban és Berlinben élt, majd Londonba utazott. A Stahel nevet 1855-ben Londonban vette fel nem ismert körülmények között, és hírlapírással foglalkozott.[22] A névváltoztatás oka nem ismert, de valószínűnek tűnik, hogy a hátrahagyott csőd előli felelősségre vonás miatt történt. Mindenesetre az amerikai polgárháborúban részt vevő Julius H. Stahel és a magyar szabadságharcból ismert Számvald Gyula közötti azonosság kétségtelen.[23]

1856-ban az Egyesült Államokba utazott, New Yorkban telepedett le és megint hírlapíró lett, melyet a német nyelvű sajtóval való ismeretsége könnyített meg.[9] 1859-től 1861-ig a németajkú emigránsoknak íródott Belletrische Zeitung és az Illustrated News munkatársa lett.[5] Német nyelvű írásait gyakran ein Deutsch-Ungar (egy németországi magyar) álnéven jegyezte.[5]

Az amerikai polgárháborúban

[szerkesztés]
Louis Blenker alezredes és a 8. New York-i önkéntesezred tisztjei, 1861-ből. Számvald Gyula balról az ötödik, Blenker a hatodik, Felix Salm-Salm porosz herceg a hetedik.
„Reggel javasolni akartam, csak elfelejtettem említeni, hogy Schurz és Stahel mindketten előléptessenek vezérőrnagyi rangra. Schurz vegye át Sigel régi hadtestét, Stah[e]l pedig lovassági parancsnok legyen. Mind a kettőjük, Sigellel együtt őszinte barátaink; és noha ez mind túl soknak tűnhet, bármi kevesebb egyszerűen túl kevés. Gondolom legjobb, ha ezt megcselekedjük.”
- Abraham Lincoln elnök hadügyminiszterének, Edwin M. Statonnak küldött feljegyzése 1863. január 12-én.[9]
Számvald egyelőre még tábornoki csillagok nélküli uniformisban. A rangjelzését nem lehet világosan látni, de vélhetőleg a kép még az alezredesi, vagy ezredesi rangban készült.

Mikor Lincoln elnök kibocsátotta felhívását önkéntes csapatok felállítására, 1861 májusában Számvald megkezdte a 8. new yorki gyalogezred szervezését. Az alakulatba rengeteg németajkú önkéntes jelentkezett, Louis Blenker egy bajor származású százados, a badeni felkelés egyik forradalmárja lett az alakulat parancsnoka, Számvald pedig az alezredese.[9] Magyarok is szolgáltak ezredében, köztük Pokorny Antal, aki később alezredesi rangig emelkedett. A főváros elhagyása után Blenker a dandár parancsnoka lett, Számvald pedig felváltotta őt az ezred élén. 1861. július 20-án az ötödik hadosztályának első dandárjába tartozott és így a hadsereg tartalékát képezte. Ezért nem is lett bevetve a első Bull Run-i csatában 1861. július 21-én a patak túlpartján. Emiatt a felbomlás sem érintette, mint a túlparti roham befuccsolása után az alakulatok többségét, hanem a visszavonulás fedezésében játszottak szerepet. Blenker három ezrede, köztük Számvald 8. new yorki ezrede konföderációs lovassági támadást védett ki, amely szerintük a gyalogsági áttörést akadályozta meg. A tény, hogy ellenálltak és fegyvert használtak eközben felülmúlta az adott helyzetben a legtöbb alakulat harckészségét. Blenker előléptették dandártábornoknak, Számvaldot pedig ezredesnek. 1861. november 12-én Számvald is dandártábornoki kinevezést kapott. Utóda az ezred vezetésében a porosz származású Felix Salm-Salm herceg lett.[9][24]

1862 áprilisában Blenker hadosztályát és benne Számvald dandárját John C. Frémont vezérőrnagy Hegyvidéki hivatalának (Mountain Department) hatáskörébe utalták. A hadosztály 1862. május 5-én érkezett meg jórészt felszerelés nélkül. Frémont irányította Stonewall Jackson visszavonulásának elvágását a Shenandoah-völgyben. 1862. június 8-án a Cross Keys-i ütközetben Számvald dandárjára hárult a harc oroszlánrésze.[9] Blenkert időközben intrikával elmozdították a hadosztály éléről, noha bátorságához és az ügyhöz való hűségéhez semmi kétség sem fért. Blenker pénzügyi intézkedéseit pazarlásnak értékelték, a megítélés szerint túlságosan kedvelte a pompát, lovagi hírnevének ápolásán fáradozva nehezen illeszkedett be a túlnymórészt republikánus németek közé és nem utolsósorban, mert arisztokratákat juttatott pozícióhoz a törzsében, szembemenvén a plebejus 48-asok nemességgel szembeni érzéseivel.[25] Helyét Robert C. Schenk vezérőrnagy vette át. 1862. június 25-én Frémont is lemondott és Franz Sigelnek adta át a helyét. Sigel két hadosztályt egyesített John Pope vezérőrnagy Virgniai Hadseregében I. hadtest néven.

Számvald következő nagy csatája a második bull run-i csata volt. Pope Centreville felé visszavonuló csapatai 1862. augusztus 28-án elhárítottak egy támadást, melyet Stonewall Jackson egy dandárjának támadását a Brawner-farmon. Az uniós vezetés felfigyelt a jelenlétükre és elhatározta Jackson szárnyának megsemmisítését. Sigelnek a Henry-dombon álló hadteste parancsnot kapott, hogy augusztus 29-én hajnalban támadással kösse le a konföderációs katonákat, nehogy elvonuljanak. Ez nem állt a konföderációsok szándékában, de Sigel ezt nem tudta, így reggel hét óra és délelőtt 10 óra között a frontális támadást két hullámban végrehajtotta. Számvald dandárja tartalékban állt a Warrenton-úttól délre. Milroy dandárjának támadását a konföderációsok meglehetősen véresen visszaverték és utána ellentámadtak, ekkor Milroy Stahelért küldött, aki visszavetette a délieket, majd visszatért a helyére.[26] Sigel hadtestének több dandárjának is ellátták a baját, de hogy Pope mi másra számíthatott józan ésszel, mikor ezeket más hadtestek nem támogatták a támadásban, azt nem lehet megmondani. Sigel átadta a csatatér feletti parancsnokságot, Pope további csapatok megérkezésére várt, majd végül a támadás megújítása mellett döntött. Másnap, augusztus 30-án immár James Longstreet szárnya is teljes létszámában megjelent a csatatér nyugati felén és elsöprő támadással futamította meg a Virginai Hadsereget. A jobb kezén súlyos sebet kapó Schenck és Pope hivatalos jelentése is egyaránt méltatta Stahel dandárjának helytállását[9] bár lehet, hogy egyik sem ítélte meg objektíven.

A csata után Pope-ot Lincoln leváltotta és helyére kénytelen volt kinevezni George B. McClellan vezérőrnagyot, akivel politikailag nem értettek egyet. McClellan az I. hadtestet átkeresztelte XI. hadtest névre és a főváros védelmére hagyta hátra, míg maga a Maryland államba behatolt konföderációsok után eredt. McClellan nyilván a legkevésbé egységes, megbízható és lojális, legrosszabbul vezetett hadtestéről tudott legkönnyebben lemondani a Maryland állam felszabadításáért megvívni készülő nagy csata előtt. Számvald így kihagyta a South Mountain-i ütközetet és az Antietami csatát is. A XI. hadtestet csak McClellan leváltása, 1862. november 7-e után küldték a dél felé haladó Potomac hadsereg után, de operativ feladatot a Fredricksburgi csatában sem kaptak, mindössze a tartalék szerepében várakoztak a Rappahannock-folyón túl. Számvald ekkor rangidős hadosztályparancsnokként Sigelt helyettesítette a XI. hadtest élén. 1863. január 19-én, a 29. számú különleges utasítás értelmében Carl Schurz vezérőrnagy vette át Sigel korábbi hadtestét, míg Számvald Sigel nagy hadosztálya alá rendelt lovasság parancsnoka lett.[9] Ez maximum két dandárnyi, jórész századokba szétszabdalt lovasság parancsnokságát jelentette egy olyan ember számára, akinek nem volt lovassági tapasztalata. Még az alakulat sikeres újjászervezése esetén sem vetélkedett korábbi beosztásával és meglehetős leminősítés volt ahhoz képest, hogy semmilyen vétséggel nem volt vádolható. Magyarázatot idáig nem talált rá senki.

1863. február végén sorozatos lázadó lovassági portyákat vezettek az uniós vonalak mögé, majd március 8-án John S. Mosby 30 emberével elrabolta Fairfax Court House-ból Edwin H. Stoughton dandártábornokot. Lincoln hivatta Számvaldot és megbízta Stoughton korábbi parancsnokságának átvételével és a Department of Washington hatáskörébe tartozó egységek átvételére, így parancsnoksága 3 dandárnyi lovasságra nőtt. A dandárokat hadosztályba szervezték, március 14-én Számvald elnyerte a vezérőrnagyi előléptetést és azt a feladatot kapta, hogy kerítse kézre Mosbyt. Ekkor a lapok már egy az elnök ellen indított partizánakcióról irogattak, Számvaldnak tehát ezt kellett megakadályoznia.[9] A Szürke Szellem becenevet elnyerő Mosby elfogása lényegében lehetetlen feladat volt, mivel a lakosság támogatta. Számvald hónapokig kergette az elfoghatatlannak bizonyuló gerillavezért. Számvald 1863. május 30-án került legközelebb a sikerhez. Mosby rajtaütést hajtot végre az Orange és Alexandria vasút vonalát Catlett's Stationnél. Szüksége volt egy ágyúra a mozdony ellen és hogy a kísérő katonákat elzavarja a készletek mellől, így kért egyet Jeb Stuart vezérőrnagytól. Stuart adott egy 12 fontos bronz hegyi tarackot, amit a Ball’s Bluff-i ütközetben zsákmányoltak. Mosby az ágyúval és 48 emberrel nekivágott. A mozdonyt szétlőtték, a vonatszerelvényt kirabolták, de az ágyúdörgésre felriadt az 5. new yorki, az 1. vermonti és a 7. michigani lovasság és üldözni kezdte a konföderációsokat. Mosby 8 emberét vesztette el, mire eldöntötte, hogy az ágyút nem tudja megmenteni. Számvald a főhadiszállásával szemben állíttatta fel a zsákmányolt ágyút, az északi sajtó pedig fennen méltatta érte és gúnyolta a megint sikeresen elillanó Mosbyt.[9]

1863. június 27-én Joseph Hooker leváltotta és hadosztályát Alfred Pleasonton vezérőrnagy lovassági hadosztályának rendelkezésére bocsátotta. Számvaldot Darius N. Couch vezérőrnagy Susquehanna hivatalába helyezték. Itt a 20., 21. és a 22. pennsylvaniai lovasezred kiképzésében vett részt.[9] A Washington környékén szolgáló tisztekhez hasonlóan Számvald megfordult a főváros életében. John Hay titkár naplóbejegyzése szerint 1863. november 11-én Számvald Ulric Dahlgren századossal és vele nézte meg John Wilkes Booth előadást a Rómeó és Júliából.[9] 1863. november 19-én részt vett a Gettysburgi katonai temető megszentelésén, ahol Lincoln elmondta híres és rövid beszédét. Számvald parancsnokolta a díszőrséget.[9] Az Overland hadjárat közeledtével 1864. március 13-án áthelyezték a Nyugat-Virginiai hivatalhoz, ahol Sigel lovassági parancsnoka és törzsfőnöke lett. Sigel április végén elindult a Shenandoah-völgy meghódítására. Utasítása szerint el kellett pusztítania az East Tennessee, Virginia and Georgia vasút egy szakaszát, mozgásával pedig meg kellett akadályoznia, hogy Lee erőket vonhasson el a völgyből a Potomac Hadsereg elleni védekezésül. John C. Breckinridge vezérőrnagy konföderációs erői 1864. május 15-én a New Market-i ütközetben létszámhátrányban támadták meg Sigel csapatait.[9] Az uniós erők részletekben érkeztek, Számvald valamikor 11 óra felé ért a csatatérre katonákat hozva. Sigel három gyalogezredést és Számvald lovasságát ellentámadásba küldte. A müveletet elindították, de összevisszaságba fúlt és az ellenséges tüzérség szétszórta.[27] Breckinridge teljes győzelmet aratva megfutamította az északi hadsereget, amely visszavonult Strasburg felé. Sigelt Ulysses S. Grant altábornagy alkalmatlanság miatt leválttatta és David Hunter vezérőrnagyot nevezte ki a helyére.[9]

Hunter feladata az előrenyomulás Charlottesville felé, majd Lynchburg megszállása volt, hogy az öntödét, a katonai és civil kórházat, a vasutat és a csatornaforgalmat egyaránt ellenőrizhesse. Sigelhez képest gyorsan hatolt előre, rekvirálta a völgy mezőgazdasági termékeit, amit pedig nem tudott elszállítani, azt felégette. Ezzel azonban magára haragította a környék lakosságát, amely gerillaháború kezdett az előrehatoló katonák hátában. 1864. június 5-én William E. „Grumble” Jones dandártábornok lovassági alakulata a piedmonti ütközetben kb. 5500 katonával felvette a küzdelmet a 8500 unióssal. Számvald elővédje tisztította meg az utat a Meridian-dombig, melyet John D. Imboden dandártábornok egységei védelmeztek. A Meridian-dombnál Imboden ellentámadást indított a 18. virginiai lovassággal, de Számvald újabb egységek harcba küldésével leküzdötte őket. A déliek visszavonultak Piedmont felé, ahol Imboden és Jones találkozott egymással. A rangidős Jones elhatározta a harc folytatását és gyalog küzdő lovassága megállította Számvald előrenyomulását. A két főerő összecsapásában Jonest megölték és Számvald különösen kitüntette magát. Lovasalakulatát gyalog oldaltámadásba vezette a déliek védvonala ellen és vállát és lapockáját golyó lőtte át. Sebét sietve ellátták és Számvald visszatért a küzdelembe, hogy embereit irányítsa. A bal kezét nem tudta használni, de lóra segítették és részt vett az ütközetet eldöntő rohamban, amely megfutamította a konföderációsokat.[9] Ez utóbbiért 1893-ban megkapta a legnagyobb amerikai katonai kitüntetést a Medal of Honort. Hősiességét és katonai vezetői tehetségét már a polgárháború alatt is elismerték, 1861. november 12-én dandártábornoki, 1863. március 14-én pedig vezérőrnagyi kinevezést kapott.[28] Ezzel egyike az amerikai polgárháború hét magyar származású tábornokának.

A piedmonti ütközetben bal karját szétroncsolta egy golyó és hetekig lábadozott a sebesülésből. Ez idő alatt Martinsburg helyőrségében rekvirált élelmiszert a további előrenyomuláshoz.[9] Hunter 1864. június 14-15-én nagy vereséget szenvedett a lynchburgi csatában Jubal A. Early altábornagytól és nagyon rossz döntést hozott. A rekvirálások és felégetések miatt elkeseredett lakosság gerillamozgamlával a háta mögött nem merte megkísérelni a visszavonulást a Shenandoah-völgyben észak felé, hanem Nyugat-Virginia felé mozgott. Nyugat-Virgina hegyei között hetekre eltűnt szem elől és teljesen nyitva hagyta az utat Early előtt, hogy északi offenzívát nyisson és megkísérelje a főváros, Washington elfoglalását.[9] Számvald valószínűleg részese és parancsánál fogva egyik kiváltó oka volt a visszavonulásnak. Huntert a Washingtont fenyegető hadjárat után, 1864. augusztus 1-jén felváltották Philip Sheridan vezérőrnaggyal. Számvaldot áthelyezték a Middle Department hivatalába és hadbírósági elnök lett Baltimore-ban. Sebei hosszas kezelés után begyógyultak, de ez katonai pályafutásának végét jelentette. 1865. február 8-án leszerelt a hadseregtől.[9]

A polgárháború lezárulta után

[szerkesztés]
Síremléke az Arlingtoni Nemzeti Temetőben

1866-ban Andrew Johnson elnök kinevezte az Amerikai Egyesült Államok japán konzuljának Jokohamába. Beszedits sikeresen bővitette a kereskedelm céljára megnyitott kikötők számát. 1869-től 1877-ig Hjógóban is ellátta a konzuli feladatokat. 1877-től 1884-ig Oszakában volt konzul.[9] Érdekes módon, polgárháborús ellenfele, John S. Mosby ugyanebben az időben Hongkongban volt konzul, és a korábbi ellenfelek jó barátságot kötöttek és Mosby javasolta Számvaldot külügyi titkárhelyettesnek.[9] Számvald Japán után Kínában főkonzuli feladatokat Sanghajban,[5] ahol rövid idő után, Grover Cleveland Demokrata párti elnökség alatt véget ért diplomáciai karrierje.

1885-ig állt diplomáciai szolgálatban, ezután visszatért az Amerikai Egyesült Államokba, New Yorkba és a civil szférában állt munkába. New Yorkban az Equitable Life Insurance Company sokra értékelt főtisztviselője lett.[21] Pivány szerint cége képviseletében kétszer, „1900-ban és 1902-ben körülutazta a földgolyót” és a távol-keleti üzletet szervezte.[29] Az amerikai előkelő társaságok felkarolták a polgárháború generálisát, az amerikai politikusok, kivált a Republikánus Párt vezetői kikérték véleményét. A nagy idők amerikai magyar tanúi, Rózsafy Mátyás, Gaál Sándor, Figyelmessy Fülöp, ha New Yorkban jártak, meglátogatták őt a St. James Hotelben, amely Számvald állandó lakhelye volt. E szállodában kereste fel őt Pivány Jenő akadémikus. Pivány kérésére Számvald a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyományozta levelezését, kinevezési okiratait, emlékeit.

1896-ban Számvald hazalátogatott az 1896-os millenniumi ünnepségekre,[30] de egy volt 1848-as lázadó és forradalmár nem tarthatott számot méltatásra abban az országban, amelyet Ferenc József császár és király uralma alatt állt, kivált, amennyiben változatlanul republikánus elveket vallott és politikailag szemben állt az örökletes monarchia intézményével. Még kínosabbá válhatott volna, ha a hatóságok köztörvényes bűneit kezdik feszegetni, de nem tették. Nagyjából hasonlóan járt Pulitzer József újságmágnás is 1875-ös magyarországi látogatása során, és Xantus János hazai megbecsülése is sok kívánnivalót hagyott maga után. Számvald békésen élte öreg napjait New Yorkban, esténként szálláshelyének halljában üldögélt, s amerikai barátaival beszélgetett, akik szívesen hallgatták visszaemlékezéseit Abraham Lincoln elnökről, Ulysses S. Grant tábornokról stb. Csendes, boldog öregséggel áldotta meg a sors. Nem házasodott újra, de vagyona nagy részét gazdasszonyára, Claudine L. Hammelre hagyta.[31]

1912. december 4-én halt meg szállodai szobájában szívroham következtében.[4] A nemzeti hősök washingtoni Arlingtoni Nemzeti Temetőjében helyezték örök nyugalomra katonai tiszteletadás mellett. A katonaság sortűzzel tisztelgett, 21 lövés dördült el az ágyúkból. Koporsóján Wilson elnök koszorúját is elhelyezték, s az amerikai magyarság piros-fehér-zöld szalagos koszorúját, melyen ez a felírás szerepelt: „Hungary Mourns her Son” (Magyarország gyászolja a fiát).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Kende Stahel Számvald Gyuláról lásd 332-335. o.
  2. ↑ ÉS 2012. 11. szám. 326-328. o.
  3. ↑ Family Search
  4. 1 2 3 4 5 6 7 8 Sánta
  5. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Névpont
  6. 1 2 Petőfi Közössége
  7. ↑ Ács Sánta
  8. 1 2 Arcanum.com 2
  9. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Beszedits
  10. ↑ Szeremley 40. o.
  11. ↑ Kacziány 37-38. o.
  12. ↑ Bona 320. o.
  13. ↑ Lukács 269. o.
  14. ↑ Várdy 148. o.
  15. ↑ Ács 34. o.
  16. ↑ Vasváry 81-83., 159-160. és 171 o.
  17. ↑ Bona 230. o.
  18. ↑ Kacziány
  19. ↑ Origo Névpont
  20. 1 2 Origo
  21. 1 2 Petőfi Közössége 2
  22. ↑ Arcanum.com
  23. ↑ Ács
  24. ↑ ÉS 2012. 11. szám. 326-328. o.
  25. ↑ Blenker koldusszegényen halt meg hat hónappal később, így biztosan nem lehetett igaz a vád, miszerint a markotányosoktól húzott volna jövedelmet, cserébe az alakulatnál engedélyezett árusításért.
  26. ↑ Eicher, 2001 328. o. Greene, 1995 27. o. Salmon, 2001 148. o.
  27. ↑ Davis 114–120., 124–126. és 128–130. o.
  28. ↑ ÉS 2012. 11. szám. 326-328. o.
  29. ↑ Sánta Pivány
  30. ↑ Pivány Sánta
  31. ↑ Névpont Sánta

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Számvald_Gyula&oldid=28918164”