Richard S. Ewell

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Richard Stoddert Ewell
Richard S Ewell.png
Született 1817. február 8.
Georgetown, Washington D. C.
Meghalt 1872. január 25.
Spring Hill, Tennessee
Sírhely Nashville City Cemetery
Állampolgársága amerikai
Nemzetisége US flag 34 stars.svg Amerikai Egyesült Államok
CSA FLAG 4.3.1861-21.5.1861.svg Amerikai Konföderációs Államok
Fegyvernem Dragonyos lovasság - USA[* 1]
gyalogság - CSA
Szolgálati ideje 1840–1861 USA
1861–1865 (CSA)
Rendfokozata Union army cpt rank insignia.jpg százados (USA)
Altábornagy (CSA)
Csatái

Mexikói–amerikai háború

Indián háborúk

Benneville expedíció (1857)

Amerikai polgárháború

Halál oka tüdőgyulladás
Rokonai Benjamin Stoddert nagyapa
Iskolái West Point
Civilben ültetvényes arisztokrata

Richard Stoddert Ewell aláírása
Richard Stoddert Ewell aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Richard Stoddert Ewell témájú médiaállományokat.

Richard Stoddert Ewell (Georgetown, Washington, D.C, 1817. február 8.Spring Hill, Tennessee, 1872. január 25.) az Amerikai Egyesült Államok tisztje és a Amerikai Konföderációs Államok tábornoka volt az amerikai polgárháború során. Kilencéves korában meghalt apja, s attól fogva anyagi nehézségek között nőtt fel. A családi birtokon dolgozott, míg anyja összeköttetéseinek hála beajánlották a West Point katonai akadémiára. Harcolt a Mexikói–amerikai háborúban. Mint Stonewall Jackson és Robert E. Lee rangidős beosztottja szerzett hírnevet és harcolt a háború jelentős részében. 1862 augusztusában a Második manassasi csatában ellőtték a bal lábát és térdben amputálni kellett. Több hónapnyi lábadozása alatt feleségül vette élete nagy szerelmét, az óriási birtokokkal özvegyen maradt unokatestvérét, Lizzie-t. A hadsereghez való visszatérésekor kinevezték altábornagynak és hadtestparancsnoknak az Észak-Virginiai hadseregnél. Emlékét beárnyékolja a Gettysburgi csatában és Spotsylvania Court House-i csata alkalmával mutatott magatartása, mely sok vitára adott okot. A Második Winchesteri ütközetben és Vadon csatában viszont kiválóan harcolt. Lee kimerültségére hivatkozva leváltotta és a richmondi tartalék irányítására helyezte át. 1865. április 6-án a Sayler's Creek-i ütközetben fogságba esett. A háború mindössze pár nappal tovább tartott, mert Lee megadta magát. Pár hónappal később szabadult a fogságból és visszatért dúsgazdag feleségéhez. Élete végéig Mississippi államban és Tennessee-ben levő birtokaikat igazgatta.

Ifjú évei[szerkesztés]

A Halcyon ház déli emelvénye, mai címe 3400 Prospect Street, Northwest, Washington, District of Columbia, DC

Dr. Thomas és Elizabeth Stoddert Ewell harmadik fia volt. Nagyapja, Jesse Ewell a Függetlenségi háború milíciájának ezredese volt, de nem vett részt a harcokban. Thomas 1807. március 3-án feleségül vette Elizabethet, Benjamin Stoddert őrnagy, az első tengerészeti miniszter lányát. A legidősebb leányuk, Rebecca 1808-ban született meg, őt követték a többiek, a nagypapáról elvezett Benjamin Stoddert Ewell 1810-ben, Paul Hamilton 1812-ben és Elizabeth Stoddert 1813-ban.[1] Richard Stoddert Ewell Georgetown nevű helységben született, a Halcyon-házban, mely ma Washington, vagyis a főváros része. Egy évvel Richard születése után Philadelphiába költöztek, két évvel később vissza Washingtonba. 1820-ban a virginiai Centreville-ben telepedtek le, ahol két házat vásároltak. Richard hároméves korától fogva Prince William megyében nevelkedett egy Manassas környéki, Stony Lonesome-nak (Magányos Köves) nevezett birtokon.[2] Richard fiatalabb testvérei itt születtek: Thomas és William és Virginia.[3]

Fanny Brown a Ewell család rabszolgája volt, a csirkéket etette, takarított, megfőzött, vizet hozott és mindenféle házimunkát végzett. Richard szeretettel Maminak hívta és Fanny még kiskorában hűségesen ápolta apját, akit veszélyes lázkór döntött le a lábáról. Hálából Thomas visszaadta Fanny szabadságát, de az asszony így is Ewellékkel maradt egészen 1858-ban bekövetkező haláláig.[4] Thomas a farmerkedés mellett orvos volt, és több könyvet publikált. Alkoholizmusa miatt azonban besározodott hírneve, elveszítette praxisát és 1826-ban meghalt. Halála után a család nehéz körülmények között tengődött a Stony Lonesome bevételéből. Anyja iskolai tanító lett és bátyjai a farmot művelték. A kilencéves Richard is lassan belenőtt a mezőgazdasági munkába.

A család anyagi lehetőségeit megterhelve összes fiúgyermekének mind szakmát kellett tanulnia. 1828-ban anyja Benjamint a West Point katonai akadémiára, Pault pedig főiskolára küldte, de Paul 1831-ben meghalt, valószínűleg tífuszban. Tomot tennessebeli rokonokhoz küldték jogot tanulni.[5] Richard ekkor 14 éves volt, és a család legidősebb férfigyermekeként a farmon maradt. A gazdaságban dolgozva nem volt ideje iskolába járni, ezért a rokonok tanították, és csak egy évig járt iskolába. 1834-ben az anyja elkezdte keresni a módját, hogy Richardot is felvegyék a West Pointra. Testvére férje, George W. Campbell szenátor segítségével bemutatta Richardot Andrew Jackson elnöknek, aki beajánlotta az ifjút a Lewis Cass hadügyminiszternél. A miniszter Joseph Chinn kongresszusi képviselőtől kért ajánlást a West Pointra, és 1835-ben is megkapták. A felvételi eljárást azonban a West Pointon már lezárták, és Richardot csak 1836-ban vették fel. 19 évesen Benjamin bátyját követve katonai pályára lépett.[6][7][* 2]

Ezekben az években Richard közel került Elizabeth (Lizinka) Campbellhez, George W. Campbell lányához. Lizinka 1820-ban született Szentpéterváron, amikor apja az Egyesült Államok oroszországi nagykövete volt, és Erzsébet cárnéról nevezték el, aki a Campbell család közeli barátja volt. Lizinka családja 1832 óta élt Washingtonban, gyakran látogatott Stony Lonesome házba, és romantikus kapcsolatba került Richarddal. 1836-ban azonban azonban a szerelem megszakadt, amikor Richard elutazott a West Point-ra.[9] Későbbi életében valahány nővel találkozott, az vagy nem nyűgözte le szépségével, vagy túl fiatalnak találta magához. A West Pointon fogadalmat is tett, hogy sosem fog megnősülni.[10] 1839-ben Lizinkát feleségül vette James Percy Brown. Ettől fogva Ewellnek már nem volt komoly kapcsolata más nőkkel.[11] [* 3]

A West Pointon és az hadseregben szolgálva[szerkesztés]

Richard rendkívül hasonlított Benjamin bátyjára, aki a matematika segédprofesszora lett, s többször össze is keverték vele.[15] Egy évvel később unokatestvérük, Levi Gantt is a West Point diákja lett.[16] Évfolyamtársa volt George W. Getty, William Hayes, Bushrod Johnson, Paul Hebert, Israel Richardson, George H. Thomas. Ewell az A zászlóaljba tartozott, ugyanennek volt a tagja Joseph Hooker, John Sedgwick, P. G. T. Beauregard és Henry W. Halleck is. William T. Shermannel különösen jó barátság alakult ki. Fegyelmezett és jó tanulmányi eredményei miatt kevés büntetőfeladatot kapott.[17] Végzős évében már a kadétok hadnagyának nevezték ki.[18] 1840-ben diplomázott, 42 végzős diák közül a 13. eredménnyel.[19] Végzés előtt Ewellnek el kellett döntenie, milyen pályafutást válasszon. Abban biztos volt, hogy nem akar a tüzérségnél szolgálni és jegyei nem voltak elég jók a hadimérnöki pályára. Abban nem teljesen volt biztos, hogy a hadsereg soraiban akar maradni, édesanyja is eltanácsolta ettől és tanítói karriert ajánlott. De Richardot egyedül a kémia érdekelte a természettudományok közül és annak tanítására is alkalmatlannak tartotta saját oktatását.[20] Riasztotta a nincstelenség kilátása, így végül is a lovasságot választotta hivatásnak.[21]

Az 1. dragonyosezred támadása

A dragonyoskiképzést Carlisle Barracksban kapta meg, mint minden újonc. A parancsnoka Edwin V. Sumner százados volt. A hathónapos kiképzés után csatlakozhatott az 1. US dragonyosezredhez Fort Wayne-ben, ahol az A századba osztották.[22] 1843-ban Philip St. George Cooke százados vezetésével részt vett a Santa Fe ösvényen vezetett expedíciójában. Egy kereskedőkaravánt kísért a dragonyoscsapat augusztus 31-én hagyva el Fort Leavenworth-t. Hat héttel később értek Santa Febe és aztán visszatértek, összesen 700 mérföldet megtéve a szélsőséges időjárási körülmények között. Cook százados elismerte Ewell érdemeit.[23] 1845 januárjában Louisville-i tartózkodása alatt meglátogatta öccse, Thomas, akit akkor már kilenc éve nem látott.[24] Ugyanebben az évben Stephen W. Kearny ezredessel katonai kíséretet adtak az Oregon ösvényen. A cél az indián törzsek fékentartása volt, megakadályozandó a kereskedelmi karavánok elleni támadásaikat. Az expedícióban négy lovassági század vett részt Fort Leavenworth-ből és Ewell százada Fort Scott-ból. Az expedíció május 18-án kezdődött, és június 14-én érkeztek meg Fort Laramie-be. Itt Ewell századát hátrahagyták, hogy őrizze az erődöt. Július 13-án Kearney visszatért az erődbe, és visszatért Fort Leavenworthbe a Santa Fe ösvényen. Augusztus 24-én az expedíció véget ért, a résztvevők 99 nap alatt 3300 km-t tettek meg. Ewell maláriában megbetegedett, ezért egészségügyi szabadságot kért, és Virginiába ment felgyógyulni.[25] A malária szövődményei egész életében elkísérték.[26]

1846. május 1-jén tért vissza Nyugatra, és megtudta, hogy szeptember 18-án előléptették főhadnagynak.[27][28][29] Az expedíciók között Ewell toborzókörúton volt Fort Leavenwothben, Louisville-ben és az Indiana állambeli Madisonban. 1842-ben azt írta Rebecca nővérének, hogy egy tizennégy éves, Arthur nevű néger fiút fog megvásárolni inasnak, mert hosszú távon 600 dollárt kiadni kedvezőbb, mint havonta 12 dollárt fizetni egy inasnak. Ewellnek kölcsön kellett kérnie a teljes vételár kifizetésére.[30] A fiú nem vált be inasnak, 1844 telén el kellett adnia, javíthatatlan viselkedése miatt.[31]

A mexikói háborúban[szerkesztés]

Ewell egészségügyi szabadsága után rövidesen az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent Mexikónak. Ewell önkénteseket vett fel a Középnyugat különböző toborzóközpontjaiban, majd az 1. dragonyosezred Philip Kearny főhadnagy[* 4] parancsnoksága alatti F századához vonult Jefferson Barracksba, Saint Louis mellett. Hat hétig Kearnyval gyakorlatoztatta az egységet, készülve a háborúra. 1846. október 5-én az F század parancsot kapott, hogy induljon a texasi Point Isabelbe, a Rio Grande torkolatához.[32] Megérkezés után a dragonyosok felderítő feladatot láttak el Zachary Taylor Megfigyelő hadserege számára Saltillo környékén. Három hónappal később ismét a Rio Grande torkolatához igyekeztek, ahol behajózták őket, és Winfield Scott hadseregéhez osztották be az egységet,[33] mely Veracruzba igyekezett. Az F század a vezérkar személyes védelmét látta el. A várost négy napi ágyúzás után bevették. Ewell április 17-én harcolt a Cerro Gordónál, ahol Scott hadserege támadást indított Antonio López de Santa Anna hadseregének bal szárnya ellen és a magaslatról elűzve[34] sikerült teljesen megfutamítani. Öccse, Thomas ebben az ütközetben kapott halálos sebet támadást vezetve,[35] és Richard karjaiban halt meg.[36]

Philip Kearny Jr. A polgárháborúban az uniós oldal tábornoka lett. Pár nappal Ewell lábának elvesztése után a Chantilly ütközetben elesett.
„Kedves anyám,

... Tom bátorságával és kiváló magaviseletével elnyerte mindenki elismerését maga körül. Éjszaka a fegyverük mellett pihentek, az ellenségtől alig pár száz lépésnyire, készen állva, hogy reggel folytassák a támadást. Amikor a parancs (hosszadalmas lövöldözés után) megérkezett a rohamra, Tom az ezred élén vezette azt és az első vonalhoz irányította, melyet az ellenség kiürített és visszavonult a másodikba. Újabb parancs érkezett a második vonal megrohamozására is. Tom a védmű külső oldalára ugrott és elsőnek hatolt be az állásba. Saját elmondása szerint „körülbelül 200 embert találtam ott fekve, tüzelésre készen. Oldalról közelítettem és a kardom átjárta az első katonát. A következő megcélzott. Megütöttem a muskétát, de a fickó lőtt és eltalált.” Az egésznek vége volt délelőtt 11 órára. A találat után levágta az embert. Ezalatt a dragonyosok tartalékban voltak. Amikor a mexikóiak megfutottak, előreparancsoltak minket üldözni őket és a domb lábához közel megtaláltam Levi Ganttet, aki a hírt elmondta. Felmentem a dombra és ott találtam Tomot, ezrede több tisztje által körülvéve, sebétől igen szenvedett. A golyó bal oldalt hatolt be köldöke és csípője között, ... és közvetlenül a bőr alól, a gerinc külső részén szedték ki. Tagjait jól tudta mozgatni. Ekkor lovasaim éppen üldözőben voltak, így csatlakoztam hozzájuk és Tomot a tiszt bajtársaival hagytam. Mikor az üldözésnek vége volt, visszatértem a dombra körülbelül este 7 óra felé. Az orvos azt mondta semmit sem tudott tenni és megmondta Tomnak, hogy készüljön a legrosszabbra. Magába roskadva találtam, de sokkal jobban viselve, mint amikor reggel ott hagytam. Tökéletesen tudatában volt helyzetének, és olyan nyugodt volt, mintha aludni készülne. Azt mondta, reméli nagy fájdalma vezeklés lehet bűneiért és egy imakönyvet kért, amit Harriet Stoddert adott neki. ... Mivel nem volt fény, a könyvnek nem vehettük volna hasznát. Azt kérte írjak haza és említsem meg, hogy Loring őrnagynál van az órája és tárcája. 18-án éjjel egy és két óra között lehelte az utolsót egy aludni készülő gyermek csendességével. Mellette szenderegtem ez idő tájt. ... Egy vagy két órával halála előtt enyhén delirált - vagy ez inkább túl erős kifejezés, inkább azt kéne mondjam, zavart volt - de mindig visszatért, ha szólítottam, hogy miről beszéltünk. Halála előtt röviddel lábai ernyedtségére lett figyelmes, néhány perccel később azt mondta (kezét rá téve), hogy a lábai már megnyitották a bált, amivel elmúlására célzott. Semmi sem lehetett nyugodtabb mint ahogyan viselkedett.”
- Richard Ewell második levele Tom halálának körülményeiről.[37]

Ewell maga is azt hitte, hogy már csak a győzelem gyümölcseinek betakarítása van hátra. Scott azonban a mexikói főváros előtt, Pueblánál megállította a csapatait és tíz hétig[38] tartó egyezkedésbe bonyolódott Santa Annával, mely időt biztosított ellenfelének egy új hadsereget felállítani. Scottnak ismét ütközetet kellett vívnia Mexikóváros birtoklásáért.[39] Az 1847. augusztus 19-i Contrerasi ütközet előtt Robert E. Lee százados stábtisztet kísérték Kearnyval éjszakai felderítésre a Pedregal nevű, a fővárostól délre eső lávasíkságára. Lee-ről így írt egy levelében: „Az egészen az ágyúk torkáig menő vakmerő felderítéseivel lehetővé tette, hogy Scott akár a sátra elhagyása nélkül harcolhatta meg csatáit. Szerény és csendes viselkedése üdítő felfrissülés Mr. Polk bombasztikus és ostoba tábornokai és tisztjei után.” A felderítés sikeres volt, Lee talált egy utat,[40] ahol tanácsára Scott oldaltámadással próbálkozott és a contrerasi ütközet kemény harcai után a menekülő mexikói hadsereget üldözve egy erőd alatt találták magukat a katonák, ahonnét ágyúval lőttek rájuk. Kearny megsebesült és a két lovát is elvesztő Ewell a hátán cipelte őt biztonságba.[41][* 5] Következő nap Churubuscónál a két ellenséges hadsereg találkozóharcot vívott egymással. Másnap, augusztus 20-án a Contrerasi ütközetben és Churubuscói ütközetben mutatott hősies magatartása miatt Ewellt előléptették címzetes századossá.[42]

A győzelem után Scott újabb három hétig egyezkedett Santa Annával, aki ismét az állásait fejlesztette ezalatt. Ez a fegyverszünet megsértése volt, így Scott felmondta azt.[43] Nem maradt más hátra, mint megostromolni a fővárost. Scott első célpontja Molino del Rey kövekből épült települése volt. Szeptember 8-án az amerikai csapatok nagy veszteségek árán pürroszi győzelmet arattak a Molino de Rey-i ütközetben.[44] Ezután már elég közel voltak hozzá, hogy megostromolják a fővárost védő Chapultepec erődöt. Az erőd ágyúzása szeptember 11-én kezdődött és 12-én folytatódott. A szeptember 13-i rohamban elesett unokatestvére, Levi Gantt, aki ugyan a 7th mounted infantrynél (dragonyosoknál) szolgált, de a rohamcsapathoz lett beosztva és mellbe lőtték.[45] Az erőd bevétele után Mexikóváros megszállás alá került és Santa Anna letette a fegyvert. 1848 januárjában Ewell egysége birtokba vette Toluca de Lerdo városát, a fővárostól kb. hatvan kilométerre nyugatra.[46]

A keleti part városaiban[szerkesztés]

1848-ban Mexikóból hazatérve Ewell Jefferson Barracksban jelentkezett szolgálattételre. Augusztusban egészségügyi eltávozásra ment otthonába. Azután, októberben a pennsylvaniai Carlisle Barracksba, a marylandi Baltimore-ba és a virginiai Richmondba kellett mennie, toborzókörútra.[47] A ranglétrán való kapaszkodásban fontos volt, hogy ne engedjen a hadsereg kötelékébe visszatérni egy jómagát rangban megelőző főhadnagyot, a korábban leszerelt James W. Schaumburghot. 1849 márciusában Ewell az ezred tisztjeinek véleményével Washingtonba ment Schaumburgh visszatérését opponálni. A sikeres könyöklési akciót nem tudta megismételni Lucius B. Northrop főhadnagy esetében. Northrop saját maga 1843-as térden lövése után leszerelt és a gyógyászat iránt kezdett érdeklődni. Orvosi karrierje azonban nem vezetett sehova és 1848-ban korábbi rangja visszakapását kérelmezte. Jefferson Davis szenátor közeli barátja volt, aki befolyását latba vetette érte és Northrop visszatért az 1. dragonyosezredbe. Mivel a rangot szenioritás alapján osztották, 1848. augusztus 12-én Ewellt megelőzve előléptették századossá. A kudarc után Ewellnek még egy évig, 1849. augusztus 4-ig kellett várnia saját századosi kivezésére.[48]

A határvidék unalmában[szerkesztés]

Fort Defiance, Arizona, 1873.

1850 októberében a toborzókörút véget ért és az új-mexikói Fort Defiance-ben kellett határvidéki szolgálatra jelentkeznie.[42] Ewell átvette a dragonyosok G századának irányítását, s néha ő volt az egyetlen tiszt a helyőrségben, így a kiképzés és a csapatok feladatai mellett a papírmunka is rá hárult. Fenntartotta a fegyelmet, igazságot szolgáltatott és haditörvényszéki üléseken vett részt.[49] A napok szakadatlan egyformaságú rutinból álltak. Hogy ennek unalmát megtörje, kertet gondozott, szőlőt művelt, madarakat lőtt és horgászott. Másokat is erre biztatott, bátyjának elmondta: “Századom egyik hadnagyát a minap megkérdezték, hogy miért nem izgatja magát a parancsok megváltoztatásán stb., mire azt mondta, hogy az egyetlen amivel most törődik az édesburgonyája termőre fordulása. Bolondságnak tűnhet, de valójában ez a hadi élethez a kulcs. Hacsak nem iszunk, vagy szerencsejátékot űzünk, az abszolút unalmat távoltartandó szükséges valamivel élénken tartani az érdeklődésünket. ... valami triviális semmiségre van szükség, ami leköti figyelmünket és nem hagyja felfedezni, hogy csak egy triviális semmiség.”[50] Az unaloműzés másik módja a társasági összejövetel, beszélgetés volt. A határvidéki tisztektől elvárták, hogy mindenféle utazóknak menedéket, szállást nyújtsanak. „Egy hete már egy francia papot szállásoltam és inkább jöjjön rám a hét évig tartó viszketés mint hogy viszontlássam,” panaszkodott Lizzienek írt levelében. „A házam tiszta fogadó és teljesen kivagyok ezeknek az embereknek a szégyentelen és mérhetetlen tolakodásától.”[51] „Egészen elsőrendű elképzelésem van a fogadósok mindennemű zaklatásáról, leszámítva a vacsorakilátásukat. Már hat hónapja szerencséltetnek megszakítás nélkül. Ma egy mexikói alkalmatlankodott hosszú órákon keresztül, utána egy zsidó hollandus kereskedő, és végül egy ír ács. Mindezen dolgok közbeszólnak egy hosszú levél megírásában.” - magyarázta Ben bátyjának egy más alkalommal.[52]

Ewell nagy erőfeszítéssel és sok ideje rááldozásával hajszolta a pénzt. Szegénységben nőtt fel, így nagy jelentőséget tulajdonított a pénzügyi biztonságnak. Függetlenségét megteremtendő birkát és marhát tenyésztett, részvényekbe fektetett és olyan vállalkozások hasznán tűnődött, mint igáslovakat Kaliforniába hajtani és eladni az aranyásók számára. Legígéretesebb vállalkozása egy ezüstbánya volt. „A Patagónia bánya (így hívják, ahova befektettem) gyorsan mélyül a Föld középpontja felé,” írta Lizinkának. „A legsötétebb és lehangolóbb látványú járat, amit csak el tudsz képzelni - 50 láb mély, jó hozam ígéretével - már 1000 dollárt ígértek a részemért, amelybe akkor kb. 100$ fektettem, szóval ha bukás lesz a vége, a károgók nem mondhatják, hogy kezdettől fogva abszurd spekuláció volt.”[53] A bányarészesedését végül eladta kiállhatatlan befektetőtársának, Elias Brevoortnak. Utóbb kiderült, hogy Brevoort utáni tulajdonosa helyes menedzsmenttel nagy profitot tudott belőle kitermelni.[54] Néha testvéreivel, vagy unokatestvéreivel összeállva hajtott végre jövedelmező üzleti ügyleteket. Mottója szerint „inkább egy rossz spekuláció, mint egyáltalán semmilyen”.[55]

1854 januárjában kelt levelében azt írja nővérének, Rebeccának, hogy Lizinka birtokát félmillió dollárra becsülik és hogy bátyja 1853-as halála óta nem írt neki.[* 6] 1855-ben Lizinka ajánlatot tett Richardnak, hogy hagyjon fel a katonaélettel és szegődjön hozzá birtoka igazgatójául. Richard Spring Hillbe látogatott az eltávozásán, de testvére, Rebecca és unokatestvére, Tasker Gantt szerint is hosszan hezitált, mielőtt elutasította volna.[56]

Apacs harcosok 1880 körül.

1857 májusában és júniusában Ewell részt vett a Gila apacsok elleni büntetőháborúban. A lovas vállalkozás célja a Gila folyóra tekintő hegyekben lakó apacs törzsek Rio Grande menti portyáinak megszüntetése volt.[57] A háború után Ewell Benjamin L. E. Bonneville ezredes mellett Arizonában és Új-Mexikóban feltérképezte a Gadsden-vételben vásárolt földet. A négy századnyi dragonyoskontingenst Isaac Steen vezette. Tucson környékén védték a mexikói telepeseket az apacsok támadásaitól.[58] Ewell kétszer járt Mexikóban; először diplomáciai küldetésen Ignacio Pesqueira sonorai kormányzóhoz küldték, aki egy amerikai vállalat képviselőjét, Charles P. Stone-t eltávolította Mexikóból, másodszor dezertőröket üldözött. 1859-ben egy apacsokkal vívott összecsapásban megsebesült.[59] 1860-ban az arizonai Fort Buchanan erődjének irányítása közben megbetegedett és 1861 januárjában kénytelen volt hazatérni a vadnyugatról Virginiába, hogy felépüljön.[60] Saját állapotát később így jellemezte: „nagyon beteg voltam, szédültem, rosszul voltam és most nagyban tehetetlen vagyok, és néha a láz hidegrázása jön rám.”[61] A betegség és sebesülések az eljövendő polgárháborús időkben is nem kevés gondot okoztak neki.

A polgárháborúban[szerkesztés]

A Manassasi csatáig[szerkesztés]

A polgárháború közeledtével Ewell túlnyomórészt szecesszióellenes, unionista érzelmeket látszott táplálni,[62] de mikor hazája, Virginia az elszakadás mellett döntött, 1861. május 7-én benyújtotta leszerelési kérelmét és belépett a Virginiai Ideiglenes Hadseregbe. Május 9-én ezredesi rangban vették át a lovassághoz. A május 31-én Fairfax Court House mellett vívott kisebb összecsapásban vállon találták, s ezzel az első tiszt lett, aki a konfliktus során megsebesült.[63] Június 17-én előléptették dandártábornokká és dandárparancsnoki beosztást kapott a konföderációs Potomac hadseregben. Részt vett a Első manassasi csatában, de a harci cselekményből kimaradt.[64] A konföderációs állások jobbszéle, Union Mills jutott neki. P. G. T. Beauregard, a hadsereg parancsnoka egy jobbszárnyi támadást akart indítani, de utasítása eltévedt és ezután a figyelmét elvonta saját balszárnyának megkerülése. Noha a konföderációs hadsereg nem hagyta magát és szerencsétlenségét átvészelte, majd a győzelmet is kivívta, Ewell reputációja megszenvedte az esetet.[65]

Órákkal a csata után Ewell megemlítette Jefferson Davis elnöknek, hogy a Konföderáció győzelméhez szükséges lenne a rabszolgák felszabadítása és felfegyverzése a hadsereg számára. Jómaga hajlandó lett volna fekete egységet harcba vezetni. Davis lehetetlenségnek nevezte az ötletet és a téma többször nem merült fel. Ewell Patrick Cleburne-höz hasonlóan azon konföderációs tisztet közé tartozott, akik úgy gondolták, hogy a háborúban rasszra való tekintet nélkül minden lehetséges emberi erőt mozgósítani kell.[66]

Július 24-én Ewell benyújtotta saját hivatalos jelentését. Másnap megtudta, hogy Beauregard elégedetlen volt, hogy nem indult Centerville felé támadásra. Ewell felkérte, hogy mutassa meg a parancs másolatát, vagy nevezze meg a futárt, aki kézbesítette. Kiderült, hogy Beauregard egyiket sem képes megtenni, mert nem írtak másolatot és a futárt sem ismerte. Be kellett látnia és Ewellnek meg is írta, hogy nem hibáztatja őt személyesen a kudarcért a saját jelentésében. De valójában a jelentés ártó sajtóhíreszteléseket indított útjára Ewellről, egészen az árulás vádjáig menve. Az esetről szóló vita 1884-ben újra a felszínre tört és hevesen vitatták a sajtóban 1891-ig.[67]

1861. július 19-én George Campbell Brown, Lizinka fia megérkezett Ewellhez, hadsegédje lett, még később segéd-hadseregfelügyelő[68] és ebben a minőségben szolgálta a háború nagy részében. Levelei később megjelentek Campbell Brown's Civil War: With Ewell in the Army of Northern Virginia (Campbell Brown a polgárháborúban: Ewellel az Észak-virginiai hadseregben) című könyvében.[69] George aktív szerepet játszott Richard és Lizinka régről datálódó szimpátiájának kibontásában. Ewell, akinek nem születtek saját gyermekei, nevelt fiaként kezelte.

Észak-Virginiában[szerkesztés]

A csata után a déli hadseregek őszig a pozíciójukban maradtak. A dandárt ezután beolvasztották a Earl Van Dorn hadosztályába, de november 6-án Ewellt utasították, hogy adja át a dandárt Robert Rodesnak, és vezesse a Stonewall dandárt, amely parancsnok nélkül maradt, miután Jacksont áthelyezték Harpers Ferry-be. Szinte azonnal a dandárt a Shenandoah-völgybe küldték, míg Ewell Manassasban maradt, és rábízták James Longstreet dandárját. Ewell egész télen ennek az egységnek a parancsnoka maradt, székhelye Centerville-ben volt, a Four Chimney House birtok mellett, ahol egykor gyermekkorát töltötte. Itt meglátogatta Lizinka, akinek december 1-jén megkérte a kezét, és eljegyezték egymást.

1861 januárjában a hadsereg nagy átszervezéseken esett át. Beuregard-t, Van Dornt és Kirby Smitht nyugatra vezényelték át, így Ewell megszabadult a vele szemben bizalmatlan Beauregardtól. Johnston Kirby Smith hadosztálya élére helyezte Ewellt, melynek három dandárját Elzey, Isaac R. Trimble és Richard Taylor irányította.[70] 1862. január 24-én a vezérőrnagyi kinevezést is megszerezte számára. Ewell vonakodva fogadta el az előléptetést, mert úgy gondolta, hogy a manassasi csatában ténylegesen harcoló Jubal A. Early jobban megérdemli. A közvélekedés a sajtóban jobban dicsért Earlyt, Arnold Elzey-t vagy Jeb Stuartot tartotta méltónak. Ewell maga is meglepődött az előléptetésen: tudta, hogy Johnston nagyra értékeli őt, de nem gondolta, hogy az elnök jóváhagyja a jelöltségét. Alárendeltje, Richard Taylortól meghökkenésére egyszer meg is kérdezte tőle: „Mondja, mit gondol, tulajdonképpen Davis elnök miért csinált belőlem vezérőrnagyot?”[71]

Stonewall Jackson alárendeltjeként[szerkesztés]

„...Ewell hívatta.
- Ezredes - kezdte kertelés nélkül -, felmerült már Önben, hogy Jackson tábornok esetleg megőrült?
Walker Jackson egyik kadétja volt korábban, így felelt:
- Nem tudom, tábornok úr. Annak idején úgy hívtuk Bolond Tom Jackson, de nem hinném, hogy valóban megtébolyult.
- Hát pedig én azt mondom - tört ki Ewell -, olyan őrült mint egy kerge marha! Elment nem tudom hova, és itt hagyott engem az utasításával, hogy addig maradjak a seggemen, míg visszatér. De Banks egész hadserege közeledik és nekem dunsztom sincs, hol lehet őt utolérni. Bizony mondom, teljesen elment az esze, fogom a hadosztályomat és elmasírozunk innen; nem fogják darabokra tépni, egy eszelős miatt!
Walker igen boldog volt, mikor dolgára indulhatott, saját dandárparancsnokához, Arnold Elzey-hez. Ő Ewelltől kapott utasításán dühöngött.
- Ide hallgasson, Ewell tábornok nem normális; azt akarja, hogy a dandárral vonuljunk vissza Gordonsville-ig!
Ebben a pillanatban egy kiképzetlen újonc rontott be egy papírral a kezében, amit Elzey elé csapott le.
- Azonnal írja ezt alá és bocsásson el! Nincs joga itt tartani, haza akarok menni!
Elzey hápogott meglepetésében. Rámeredt az emberre, aztán szemei körbefordultak a szobán és megállapodtak a pisztolyán. Felmarkolta őket, de az újonc addigra futásban keresett menedéket. Elzey feltépte a tartót és két lövést eresztett utána, majd üldözőbe vette. Mikor a szökevény egérutat nyert, visszatért és Walkerre nézett.
- Walker ezredes, eléggé csodálkozom, miféle katonákat tartanak maguk a 13. ezrednél. Micsoda ötlet, hogy ez a gazfickó alá akarjon iratni velem valamit, egy dandártábornokkal! Ó, bárcsak hamarabb felöltöttem volna a pisztolytáskámat!
Walker [...] viccel ütötte vette el a helyzet élét.
- Jómagam [...] épp Ewell tábornoknál voltam, és azt mondta, hogy Jackson megbuggyant; amikor Önhöz jöttem, azt mondta Ewell tábornoknak nincs ki az összes kereke, és kétségem sincs, hogy az iménti újonc, aki elrohant Ön elől, mindenkinek azt fogja mondani, hogy Elzey tábornoknak lágyult meg az agya; olybá tűnik, hogy a Gonosz kezébe kerültünk és talán az volna helyes, ha szélnek ereszteném az összes újoncot, majd a maradék tisztekkel Richmondba mennék.”

- James A. Walker J. William Jonesnak, aki lejegyezte a Southern Historical Society Paperben.[72]

Mikor Joseph E. Johnston 1862. március 9-én visszavonult a Virginia-félsziget felé, Ewell hadosztálya Culpeper környékén maradt, a Rappahannock folyón átkelő vasútvonal ellenőrzésére. Március 28-án Samuel P. Heinzelman szövetségi hadteste megközelítette a folyót és visszaszorította Ewell járőreit, akik távozóban felgyújtották a hidat. Ewell felkészült a szövetségi támadásra, de a következő nap John S. Mosby azt a hírt hozta, hogy az uniósok Warrenton felé elhagyták a körletet. Április közepére a helyzet meglehetősen nyomasztóvá vált, mert az északi hadsereg minden létező irányban túlerőt vonultatott fel, és egyedül Ewell 6500 fős hadosztálya nézett szembe hasonló erejű fenyegetéssel, nevezetesen John Abercrombie és John Gary különítményeivel. Ewell a megtámadásukat tervezte, de Abercrombie váratlanul Louis Blenker hadosztályához csatlakozott, mely a szövetségi erőket 13 500-ra növelte Warrenton környékén. Ewell üzenetet küldött Charles W. Field-nek, hogy közösen támadjanak, majd az elutasítás után Jackson segítségéért fordult.[73]

A Kite-ház Conrad's Store-ban, Jackson főhadiszállásként használta.

Johnston tábornok utasította Ewellt, hogy csatlakozzon Stonewall Jackson-hoz a Shenandoah-völgyben. Egy hétig üzengettek egymásnak, hova és mikor és április 16-a környékén a szövetségi erők még csak 6-10000 főre rúgtak Ewellel szemben. Ewell támadási engedélyt kért Samuel Cooper hadseregfelügyelőtől, aki Davis irodáját vezette. Az engedély megérkezett, de április 17-én Jacksontól sürgetés érkezett, hogy Ewell menjen effektíve a Shenandoah-völgybe.[74] Ewellnek nem volt kifejezetten ínyére önálló szerepkörét feladni és a rangidős Jacksonnak engedelmeskedni, de a levelezésben a viszony továbbra is szívélyes maradt. Április 28-án Ewell megérkezett Jackson Conrads Store-ban levő szállására és megvitatták a továbbiakban tervezetteket. Ewell Bankset szerette volna megtámadni New Marketnél. Április 30-án Jackson Frémont megtámadása mellett döntött és Banks megfigyelésére hátrahagyta Ewellt.[75] Május 8-án Jackson a McDowelli ütközetben vereséget mért Robert H. Milroy és Schenck hasonló erejű csapataira, és zsákmányul ejtette a szekértrénjük jó részét, de időközben a Konföderációt súlyosnak ítélt támadás érte a Virginia-félszigeten.

Stonewall Jackson Shenandoah-völgyi hadjárata

A stratégiai helyzet megváltozott, az uniós hadvezetés elkezdte kivonni Banks hadtestét Shenandoah-völgyből. Ewell meg akarta támadni a visszafelé vonuló uniós csapatokat, de nem kapott rá engedélyt és mikor Lee tábornok a völgy Culpeper felé való elhagyását tanácsolta, Jackson megtiltotta a műveletet. Jómaga május 18-án rövid megbeszélést folytatott Ewellel. Május 21-én 17 000 embert és 50 ágyút egyesítettek. Május 23-án megtámadták a visszavonuló uniósok hátát fedező ezrednagyságú erőket Front Royalnél. Ezt Ewell hadosztálya jórészt egymaga hajtotta végre, de parancsnoka nem követelte magának a dicsőséget, hanem átengedte Jacksonnak.[76] Május 25-én Winchensternél megtámadták és megverték a visszavonuló Banks 6500 főre fogyatkozó erőit. A párszáz fős harci veszteség után 1700 fő esett fogságba. Folytatva az offenzívát Jackson serege Harpers Ferry-ig hatolt előre. Május 30-án kiderült, hogy a szövetségi hadsereg három oldalról keríti be Jacksont a völgyben. Jackson utasította Ewellt, hogy irányítsa a visszavonulást, és Winchesterbe ment. Ewell Strasburgbe vezette a hadsereget, ahol a szekértrént Frémont hadserege majdnem feltartóztatta, de Ewell meglepetésére az ellenség visszavonult, holott csak egy déli vonallal nézett szembe. Jackson felfelé, vagyis déli irányba mozgatta a sereget a völgyben. Június 2-án jelentették, hogy Johnston megsérült a Seven Pines-i csatában. „Nem tudom, ki lesz Johnston tábornok utódja” - mondta Ewell -, „de egyáltalán nem leszek ideges, ha Lee-re esik a választás.”[77]

Június 8-án Jackson megállította a hátrálást, mikor a Shenandoah völgy két vonulatában előretörő szövetségiek még nem tudtak egyesülni egymással és egyenként akart vereséget mérni Shields és Frémont kontingensére. Ewell a Cross Keys-i ütközetben 5800 emberével elállta Frémont 11 500 katonájának útját. Ewell nagyjából a Mill Creek (Malom-patak) mögött foglalt állást, kivéve a jobbszárnyát képező Trimbe dandárt, amely előrébb, a Victory Hill (Győzelem-domb) lankáit ellenőrizte. Mikor Frémont előremozgatta egységeit, az emigrált Számwald Gyula dandárja, aki Julius Stahel néven élt az USA-ban, belesétált a rejtőzködő Trimble dandár katonáiba, akik kb. 35 méterről golyó-és-sörétre töltött puskákkal sortüzet zúdítottak rájuk. 300 ember maradt a földön, Stahel dandárja menekülni kezdett. Mivel ők alkották a szövetségi vonal bal szélét, és Trimble bátran előretört a sikert kiaknázni, Frémont kudarcot valló elreteszelési kísérletei után kénytelen volt a teljes vonalát hátramozgatni. Frémont a 6-700 fő veszteség elszenvedése után nem látszott képesnek támadni. Ewell vesztesége 287 fő volt.[78]

Ewell két dandárparancsnoka, Elzey és George H. Steuart dandártábornok is megsebesült az ütközetben.[79] A helyüket James A. Walker és W. C. Scott ezredesek vették át. Másnap Jackson utasítására Ewell felégette a Shenandoah-folyó északi ága fölött átvezető hidat Frémont előtt és vegyen részt a másik északi kontingens megállításában. Ewell már előző nap Jacksonnál hagyta legerősebb dandárját, a Taylorét. Jackson a beérkező erősítésekkel ellentámadást indított és megfutamította az összességében csak feleakkora erőt harcba vető Erastus B. Tylert. A kemény harcban 1000 főt vesztő északiak 800 déli katonát elimináltak a helyenként kézitusáig menő harcban.[80] Aznap este a vacsoránál Ewell azt mondta Thomas T. Munford ezredesnek: „Emlékszik a beszélgetésünkre a Conrads Store-ban? [...] Visszavonok mindent [...] Az öreg Jackson nem bolond; másnak adott jótanácsát maga is megszívleli és így elképesztő dolgokat művel, de van ráció az őrületében. Teljesen rosszul ítéltem meg. A derék Trimble meg egy igazi ász. Óvatoskodás helyett bátran viselkedett és ami azt illeti a tegnapi csata hőse volt. Jackson nem volt a harctéren, így a sikert nekem fogják tulajdonítani - de Trimble nyerte meg.”[81]

Jackson és Ewell együttműködése, dacára annak, hogy mindketten mutattak a gyakorlattól elrugaszkodó viselkedést, jól harmonizált. Stílusukban sok különbség mutatkozott, Jackson szigorú és hitbuzgó volt, míg Ewell elmés és extrém profán. A harctéren Jackson rugalmasnak és eredeti gondolkodásúnak bizonyult, míg Ewell noha bátor és hatékony alárendelt volt, pontos utasításokat igényelt ehhez.[82] Ewell kezdetben idegesítette Jackson azon szokása, hogy még alárendeltjeit sem tájékoztatta taktikai elképzeléséről, de utóbb megszokta parancsnoka módszereit.

A Hétnapos csata hadjáratában[szerkesztés]

Jackson hadseregét ezután Richmondba rendelték vissza, hogy támogassa Robert E. Lee harcát az Észak-virginiai hadsereg élén, mellyel George B. McClellan vezérőrnagy Potomac hadseregét kellett Richmond környékéről kiszorítania. Ewell hadosztálya egyáltalán nem harcolt a Beaver Dam pataki ütközetben. 1862. június 26-án Jackson csapatai hajnali egy órakor keltek, órákat vártak rá, hogy étellel lássák el őket a napra, majd hídépítés és az út kitisztítása után hat óra késéssel nekiindultak az aznapi menetnek.[83] Jacksonnak a terv szerint fel kellett bukkannia Fitz John Porter vezérőrnagy hadtestének oldalában, mely önmagában is visszavonulásra késztette volna a szövetségieket erős állásukból. A hatórás késést azonban Jackson csak a szomszédos Lawrence O. Branch dandárjának üzente meg, aki kellő katonai előképzettség nélkül nem továbbította az értesülést. Ezen kívül Jackson parancsában sehol nem szerepelt, hogy támadást kéne indítania, úgy látszik ez Lee főhadiszállása elfelejtette közölni vele. Délután három órakor a hadosztályparancsnoki szerepkörben újonc A. P. Hill Jackson hiányában is áttörésre határozta el magát, anélkül, hogy akár a neki alárendelt Branchhez, akár Jacksonhoz, akár a parancsnokhoz küldött volna.[84] Sejthető, hogy a döntést Lee amúgy támogatta volna, mert értesült, hogy a Chickahominy-folyó másik oldalán csapatok mozdulnak meg az elszigetelt Porter támogatására. A délután folyamán a Trimble dandár hallótávolságba került a harchoz. Ewellnek nem volt parancsa, hogy kiderítse miféle harcról van szó, hanem folytatta az útját a katonák izgatottsága ellenére.[85] Délután 5 órára megérkezve Ewell és Jackson találkozott egymással, de újat egyikük sem tudott mondani a másiknak. Az ellenség megtámadására már késő volt, még egy óra, mire a harc színterére érnek és szétbontakoznak és az egész napos meneteléstől amúgy is fáradtak voltak.[86]

Ewell támadása Gaines' Mill-nél du. fél négykor

Másnap, június 27-én a Gaines' Mill-i ütközetben (Gaines malom) a Jackson parancsnoksága alá tartozó csapatok elkéstek az ütközetből. John Henry Timberlake közlegény, az úti kalauz félreértette Jackson szándékát és tévútra vitte Ewell élen haladó hadosztályát. Egy órát elvesztegetve vissza kellett fordulniuk és megkeresniük a Cold Harborhoz vezető régi utat, melyet a visszavonuló szövetségi csapatok kidöntött fái torlaszoltak el. A fák eltakarítása közben orvlövészek is hátráltatták az előrenyomulást. Mikor Ewell a helyszínre ért, Lee hadsegéde, Walter Taylor tolmácsolta a főparancsnok azon szándékát, hogy Ewell azonnal támadjon, mert az első támadási hullámban A. P. Hillt visszaverték és most félő, hogy szövetségi ellentámadásnak lesz kitéve. Lee tehát Longstreettől is tehermentesítő támadást kért A. P. Hill csapatainak másik oldalán.[87]

Ewell olyan sietve indította meg támadását, hogy még saját hadosztályának a vége sem érkezett meg a vonalba, fél négykor máris indultak a katonák előre. Lee instrukcióinak megfelelően az előzőleg Maxcy Gregg és Branch dandárja által kitaposott úton haladtak előre a mocsárban, hogy a nyomást fenntartsák az uniós vonalon. Ewell vezető dandárja Richard Tayloré volt, de Taylor aznap egészségügyi okokból távol volt, így Isaac Seymour ezredes vezette a dandárt. Seymour ebben a szerepkörben gyakorlatlan volt és nem tudta egyben tartani csapatait, melyek a fák között és a Boatswain (Fedélzetmester) mocsár bugyraiban tévelyegtek. zavarukat növelte, mikor Seymour ezredest egy szövetségi sortűz leterítette. Chatham Roberdeau Wheat őrnagy, a Louisianai Tigrisek zászlóaljának vezetője vette át roham vezetését, de őt szintén meghalt, mikor fejbe találták. A Taylor dandár visszahúzódott az ütközetből. Ewell Trimble dandárjából két ezredet is támadásba vetett, de ezek meg nem tudtak a mocsáron túljutni és 20%-os veszteséggel visszavonultak.[88]

Este hétkor Lee-nek harmadik próbálkozásra sikerül egy koordinált támadáshullámot megszervezni a mocsárban tolongó és még érintetlen egységek között. A konföderációsok 16 dandárban 32 000 katonát sorakoztattak fel a rohamra. Ezek közül William H. C. Whiting vezérőrnagy mindkét dandárja, Law-é és Hood-é és a Pickett dandár áttörték az uniós védelmet, amely összeomlott. Ewell két dandárt tudott harcba küldeni, Trimble-ét és Elzey-ét. Elzey nagyon súlyosan megsebesült a hadműveletben, fejbe lőtték és a felépülés után többet nem szolgált tábori beosztásban. Egységét James A. Walker ezredes vette át egyelőre.[89] Szintén meghalt Reuben Campbell ezredes, Ewell west pointi szobatársa. Ewell maga is a harc sűrűjében volt lóháton és súlyos sebesülés nélkül megúszta.[90] Június 30-án Jubal Early vette át Elzey dandárjának vezetését Walkertől. Early már korábban is dandárparancsnok volt, míg meg nem sebesült Williamsburgnél és időközben a saját dandárját feloszlatták.[91] A Savage Station-i és a White Oak Swamp-i ütközetet Ewell egysége kihagyta. Közvetlen parancsnoka, Jackson az első esetben nem mutatott motívációt előrehaladni, a második esetben az ellenséggel való összecsapást mindössze a tüzérség csapásaira korlátozta. Június 30-án a Glendale-i ütközetet Jackson nemes egyszerűséggel átaludta egy fa alatt.

A Malvern Hill-i csatában ugyan felsorakoztatta csapatait, de önállóan nem támadott. D. H. Hill támadásához, sógora segítségkérésére csatlakozott, de mindössze egy dandárra korlátozta a segítséget. Ez a dandár az újonnan Jubal Early irányítása alá kerülő Elzey dandár volt. Mivel Jackson előzőleg Trimble dandárját Whitingtól jobbra, a Leroy A. Stafford ezredes által irányított louisianai dandárt pedig Whitingtól balra vezényelte, ezért Early dandárja állt egyedül Ewell parancsoksága alatt, így kötelezve érezte magát, hogy vele tartson az ütközetbe. Mivel a Quaker Road (Kvéker út) vonalát a szövetségi tüzérség tartotta bombázás alatt, Ewell jobbra keresztezte az erdőbe menet és átkelt a Western Run patakon. Ewell és Early elszakadtak egymástól átkelés közben és az ütközet végéig nem találkoztak többet. A saját dandárját nem találva Joseph B. Kershaw katonáiba botlott. Megpróbálta meggyőzni őket, hogy dandárjuk segítse támadását, de Kershaw vonakodott. Ewell ekkor saját kezébe vette a vezetésüket és két másik ezreddel együtt 250 méteres távolságból rohamot indított. A szövetségi ágyú pusztító tüze visszaverte őket, majd D. H. Hill kérésére Ewell nem tett több próbálkozást, amely veszteségeket termelt volna. Eddigre Early is felbukkant, majd a nyomában a marylandi ezred katonái jöttek. Ewell mindannyiukat a földre feküdni parancsolta az est beálltáig.[92] Ewell nem értette, miért kellett a katonákat feláldozni erre az értelmetlen támadásra és ezzel nem volt egyedül.[93]

A súlyos veszteségeket szenvedő Észak-virginiai hadsereg nem volt abban az állapotban, hogy üldözze a visszavonuló Potomac hadsereget. Július 4-én Ewell parancsa kora hajnali indulást írt elő, hadosztályának kellett volna vezetnie a menetet, de a törzséhez érkező Jackson rajtakapta, hogy elaludt és még ágyban volt, ezért keményen megfeddte. Ettől eltekintve a hadjárat sikertelensége miatt Lee hadosztályparancsnokai közül Magruder, Whiting és Theophilus Holmes súlyos szakmai hibákat vétettek, Huger hatékonysága kétségbeejtően alacsony volt, míg A. P. Hill, Longstreet és D. H. Hill jó hadvezetése mellett egymás közti torzsalkodással rontotta le renoméját. Ewell teljesítménye hiba nélküli maradt a hadjáratban. Ennek köszönhetően Lee Magruder már eldöntött és vágyott áthelyezését nem halogatta tovább, majd a Mississippintúli hadszíntérre helyezte Holmest és Hugert is. Whiting egészségügyi eltávozásra ment és Lee láthatóan nem kívánva további együttműködést nem várt a visszatérésére hanem John Bell Hoodot léptette elő hadosztályparancsnokká. Ewellt és teljesítményét azonban megőrizte az emlékezetében és helyén hagyta,[94] mint olyan beosztottat, aki Whitinggal ellentétben elfogadta a föléje rendelt Jackson különcségeit. Nem mindenki volt lelkes Jackson parancsnoksága iránt, különösen a Hétnapos ütközet hadjáratában mutatott teljesítményét nézve. Pár tiszt odáig ment, hogy Richmondban Samuel Cooper tábornok főhadsegédhez mentek és őt kérvényezték, hogy vegye el a hadosztályt tőle. Ewell erről hallani sem akart és személyesen jelent meg Coopernél, hogy lebeszélje erről. Ewell Jackson legszilárdabb támogatója lett, rövid tíz hét ismeretség után.[95] McClellan hadserege megtámadhatatlan pozíciókat foglalt el a folyó mentén, a konföderációs katonaság pedig tömegével lett maláriás a mocsarakban, ezért Lee némi lovasságot hátrahagyva visszatért Richmondba.

Az Észak-virginiai hadjáratban[szerkesztés]

Miután Lee a Hétnapos ütközet hadjáratában az uniós hadsereget visszaűzte kb. 20 km-re a James-folyó partjára, a Shenandoah-völgyben hagyott szövetségi erők ellen fordult. Ennek élére időközben John Pope-ot nevezték ki, aki átkeresztelte a haderőt Virginiai hadsereg névre. Pope gondosan átültette a gyakorlatba az északi politikusok által követelt háborús keménységet és a civil lakosságot terrorként érte eljárása. Mikor Pope első hadparancsában arról nyilatkozott, hogy a Nyugati hadszíntéren, ahonnan ő jött, mindig csak az ellenség hátát látták, Ewell erre azt jegyezte meg: „Hát az én csapataimnak a hátát nem fogja látni. A gatyájuk amúgy is teljesen ki van szakadva hátul és ettől aztán elakadna a szava ennek a nyugati szájhősnek.”[96] Ekkoriban a konföderációs haderőben még nem volt hadtestparancsnoki beosztás, így Lee Jacksont „szárnyparancsnokként” három hadosztállyal küldte Pope ellen, a sajátját, Ewellét és A. P. Hillét irányítva. Utasítása világos volt: „azt akarom, hogy hatástalanítsa Pope-ot.”[97]

Jackson július 19-én érte el Gordonsville-t.[98] Ewell csapatai 3000 főre fogytak nagyrészt betegségek miatt. Richard Taylort áthelyezték a Mississippintúli hadszíntérre és dandárja irányítása a sebesült Harry T. Hays ezredesre szállt. Mivel ő egyelőre sebesült volt, helyettese Henry Forno irányította az alakulatot. Augusztus 6-án Garnett dandártábornok tárgyalását tartották. A jogi ügylet másfél napon át húzódott és a katonai ítélőszéknek tagja volt Ewell is. Az eljárást másfél nap tárgyalás után felfüggesztették, mert 1862. augusztus 8-án a Ewell képezte előőrs elindult megütközni Banks hadtestével Cedar Mountainnél. Annyi mindenesetre világos lett a tárgyaláson, hogy Garnett felkészült válaszokat adott és Jackson meggyőződhetett róla, hogy nincs értelme tovább erőltetnie az ügyet. A tárgyalás örökre elnapolódott. Augusztus 9-én délután egy óra körül érték el az ellenséges csapatokat. Early dandárja haladt az élen, s vonalba fejlődve ellenőrizte az utat. Az ütközetet tüzérsége csapásai vezették be, s az Early balszárnyán felvonuló Jackson hadosztály parancsnokát, Charles Windert pontosan telibe találta egy lövés. Tőle William B. Taliaferro dandártábornok vette át a parancsnokságot. Ewell Trimble és Forno dandárjával az ellenség bal szárnyát készült megkerülni. Délután 5 óráig a terep akadályozta Trimble és Forno bevetését. Erre mindössze csak a szövetségi csapatok visszavonulásakor került sor, mikor a két dandár a szárnyukra vetette magát. Összességében Ewell hadosztálya nem sok babért aratott az ütközetben.[99]

Ewell továbbra is rendkívül szerény maradt. „Ahol a nyomtatás Ewellről beszél, Jacksont kell behelyettesíteni. Az előrehaladást vezető hadosztályom mozgását ahol nekem tulajdonítják, ott valójában Jackson műveleteiről volt szó.” - hárította el megint az érdemeket magától. Egy ismerős hölgynek írt levelében így szólt: „Tökéletesen együttérzek Önnel a háború aggasztó kilátásaiban. Körülbelül 100 000 emberi lényt mészároltak már le a a borzalom minden elképzelhető válfajában és háromszor ennyi a sebesült, mindezt csupán pár fanatikus abolicionista és elvtelen politikus miatt, akik támogatói alsószoknyába, meg pantallóba öltözött nők és gyermekek[ként viselkedő férfiak].” A katonáival szemben néha másokat végtelenül mulattató kirohanásokat produkált. Egy hadnagy nem állította elő a Ewell által kért tíz futárt. Ewell megtalálta és lehordta a bűnöst, majd megkérdezte, hogy miért nem jelentkeztek a futárok. - Tábornok úr, én azt gondoltam... - de nem jutott tovább, mert Ewell kifakadt: „Maga „gondolta”? „Gondolta”?! Milyen joga van hozzá, hogy maga bármit is gondoljon?! Hajtsa végre, amit mondok! Hadnagy úr, tegye amit mondok!”[100]

Gettysburgi hadjáratban[szerkesztés]

A visszavonuláskor Ewell nem volt jó hangulatban. John Alexander Harmon szállásmestere orra előtt meglengette a mutatóujját és nagy nyomatékkal azt mondta: „Vigye át azokat a szekereket a folyón, vagy nem akarom látni a képét még egyszer ebben a hadseregben.”[101]

A gazdálkodó[szerkesztés]

Spring Hill, Tennessee, a Ewell rezidencia.

1865 júliusában Ewell kiszabadult a fogságból. Hátramaradó éveit a Mississippi és Tennessee államban levő birtokai gondozásával töltötte. Posztháborús írásai a rekonstrukciós időszak gazdálkodóinak tipikus problémáival foglalkozik, a növekvő árakkal, az időjárás viszontagságaival, kártevők támadásaival és a gyapot árának esésével. Normális áron mezőgazdasági munkást szerezni állandó problémát jelentett számára. „Szokás szerint a feketékkel bosszankodom, akik tizenkét és fél dollár és ellátás nem valami nyomós ok, hogy keményen dolgozzanak. Azt képzelik, hogy még ők tesznek szívességet nekünk. ... Az a helyzet, hogy az esetek felében tiszta őrültek és állandóan azon fáradoznak, hogy szabadnak tűnjenek.” A legtöbb déli birtokoshoz hasonlóan Ewellnek korábban nem kellett a munkájukért alkudoznia. 1872. január 25-én, ötvenötödik születésnapja előtt meghalt.[102]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A dragonyos lovasságot az amerikai katonai logika a lovassághoz sorolta és ennek megfelelő feladatokat látott el. Bár nálunk a dragonyos jelentése olyan gyalogos, aki lóháton jut el a harcig, de gyalogosan harcol, ennek megfelelője az amerikai rendszerben nem a dragonyos, hanem a mounted infantry (lovasított gyalogság).
  2. Ewellt formailag Andrew Jackson ajánlotta be a West Pointra, nagyapja függetlenségi háborúban szerzett érdemeire tekintettel. Cass már kimerítette az ajánlási a lehetőségét. George Washington Campbell (1769–1848) nyilvánvalóan arra sarkallta barátját, Andrew Jacksont, hogy megszegje a szabályokat és Benjamin után Richardot is ajánlja. Campbell Tennessee állam legfelsőbb bíróságának bírája volt, az USA szenátora, pénzügyminiszter és orosz nagykövet, Amerika talán legbefolyásosabb és legvagyonosabb polgára. [8]
  3. Brown, akárcsak Campbell rendkívül vagyonos családot mondhatott magáénak. Mellette a szegény rokon, Richard, akit már a West Point felvételéhez is segíteni kellett, egyszerűen nem rúghatott labdába. Ámde Lizinka házassága tragikusra sikerült, férje eleve sem szerette, s állandó hűtlenség után 1844-ben öngyilkos lett, miután egy másik asszonyt teherbe ejtett. Eddigre Lizinkának már három gyermeke született tőle és a férje végakaratában sehol nem volt megemlítve. A 35 000 dolláros birtok rabszolgáit felszabadította, s gyermekeit mind önálló szakmák tanulására instruálta, illetve kizárta örökségükből, amennyiben rabszolgák birtokosai lesznek.[12] Megözvegyülve Lizinka visszament apja házába Nashville-be, hogy segítséget kapjon a gyermekek felnevelésében.[13] Amikor 1848-ben Lizinka apja meghalt, Nashville-ben óriási házat hagyott rá.[14] Így saját családja révén is anyagi biztonságba került, nem csak a Brown család révén. Vagyona révén arisztokrata birtokossá vált és déli kötődés alakult ki benne.
  4. Philip Kearny Stephen W. Kearny unokaöccse volt.
  5. A sebesülés miatt Kearny elvesztette jobb karját.
  6. Lizinka Tennessee leggazdagabb nője lehetett. 7285 hektáros birtokot örökölt férjétől, 1848-ban meghalt apjától, 1849-ben anyjától és 1853-ban bátyjától, George Campbell Jr.-tól, aki házastárs és örökös nélkül halt meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Eicher&Eicher 229. o.
  2. Pfanz 6. o.
  3. Pfanz 5-14. o.
  4. Pfanz2 59. o.
  5. Pfanz2 3. o.
  6. Pfanz 5-14. o.
  7. Pfanz2 4-5. o.
  8. Pfanz2 4. o.
  9. Pfanz 83-84. o.
  10. Pfanz Bevezető, XXVI. o.
  11. Pfanz 275. o.
  12. Wolfe
  13. Walsh
  14. Pfanz 508. o. Pfanz2 103. o.
  15. Pfanz2 4. o.
  16. Pfanz2 12. o.
  17. Pfanz2 3. o.
  18. Pfanz2 3. o.
  19. Pfanz 3. o.
  20. Pfanz 25-27. o.
  21. Pfanz2 15-20. o.
  22. Pfanz2 21. o.
  23. Pfanz 33. o.
  24. Pfanz2 53. és 55. o.
  25. Pfanz 42-48. o.
  26. Pfanz2 61. o.
  27. Fredriksen 664. o.
  28. Pfanz 42-48. o.
  29. Pfanz2 21. o.
  30. Pfanz2 34-35. o.
  31. Pfanz2 59. o.
  32. Pfanz2 61. o.
  33. Pfanz Bevezető, XXVII. o.
  34. Pfanz2 61. o.
  35. Pfanz Bevezető, XXVII. o.
  36. Pfanz2 61. o.
  37. Pfanz2 62-63. o.
  38. Pfanz2 61 o.
  39. Pfanz Bevezető, XXVII. o.
  40. Pfanz2 61-62. o.
  41. Pfanz Bevezető, XXVII. o.
  42. a b Cullum
  43. Pfanz2 73. o.
  44. Pfanz2 71. o.
  45. Pfanz2 71-73. o.
  46. Pfanz2 62. o.
  47. Pfanz2 83. o.
  48. Pfanz2 83-84. o.
  49. Pfanz2 107. o.
  50. Pfanz2 122. o.
  51. Pfanz Bevezető, XXVIII. o.
  52. Pfanz2 111-112. o.
  53. Pfanz Bevezető, XXVIII. o.
  54. Pfanz2 145. o.
  55. Pfanz2 108. o.
  56. Pfanz2 115-116. o.
  57. Pfanz2 129. o.
  58. Pfanz2 129. o.
  59. Eicher&Eicher 229. o.
  60. Fredricksen 664. o.
  61. Pfanz 119. o.
  62. Fredricksen 664 o.
  63. Pfanz 124–128. o. Pfanz2 165. o.
  64. Pfanz 135–141. o.
  65. Pfanz2 165. o.
  66. Pfanz 139. o.
  67. Pfanz 518. o.
  68. Pfanz2 166. o.
  69. Pfanz 131-134. o.
  70. DSF Első kötet, 348-349. o.
  71. Pfanz 142-146. o.
  72. DSF Első kötet, 350-351. o.
  73. Pfanz 158-159. o.
  74. Pfanz 158-159. o.
  75. Pfanz 164-165. o.
  76. Pfanz 173-186. o.
  77. Pfanz 188-204. o.
  78. Cozzens 457–459. o. Cozzens 461. o. Krick 173. és 180. o. Cozzens 495–467. o. Krick 219–222, és 232. o.
  79. Krick 260. és 264-265. o.
  80. Cozzens 489–940, 494. o. Krick 449., 460. o.
  81. Pfanz 219. o.
  82. Fredriksen 665. o.
  83. Burton 59-60. o.
  84. Burton 64. o.
  85. Burton 75-76. o.
  86. Burton 76-77. o.
  87. Burton 102-104. o. Sears2 227-228. és 232-233. o.
  88. Sears2 228-234. o. Burton 102-104. o.
  89. Sears2 236-240. o. Burton 117-127. o.
  90. Pfanz 228. o.
  91. Pfanz 230. o.
  92. Pfanz 232-234. o.
  93. Pfanz 235. o.
  94. Pfanz 236. o.
  95. Pfanz 237. o.
  96. Pfanz 238. o.
  97. Pfanz 238. o.
  98. DSF 2. kötet, 1. o.
  99. Pfanz 238-243. o.
  100. DSF 2. kötet, 49-50. oldal
  101. KMB
  102. Pfanz Bevezető, XXXIII. o.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Richard S. Ewell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Юэлл, Ричард című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.