James Ewell Brown Stuart

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
James Ewell Brown Stuart
James Ewell Brown Stuart
James Ewell Brown Stuart
Beceneve Jeb, Beauty
Született 1833. február 6.
Patrick County, Virginia, Amerikai Egyesült Államok
Meghalt 1864. május 12. (31 évesen)
Richmond, Virginia, Amerikai Egyesült Államok
Sírhely Hollywood Cemetery
Nemzetisége Flag of the United States.svg amerikai
Fegyvernem Lovasság
Szolgálati ideje 1854–1861 (USA)
1861–1864 (CSA)
Rendfokozata Confederate States of America General.png Vezérőrnagy
Egysége 1. virginiai lovasezred, az Észak-Virginiai hadsereg lovashadteste
Csatái

Kansasi zavargások
Amerikai polgárháború

Szülei Archibald Stuart
Iskolái West Point

James Ewell Brown Stuart aláírása
James Ewell Brown Stuart aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz James Ewell Brown Stuart témájú médiaállományokat.

James Ewell Brown „JEB” Stuart (1833. február 6., Patrick County, Virginia1864. május 12., Richmond, Virginia) amerikai katonatiszt, az amerikai polgárháborúban a konföderációs haderő egyik legjobb lovastisztje volt. Barátai Jeb néven emlegették. Stuart lovassága a felderítés mestere volt, mellyel az Észak-Virginiai hadsereg támadó hadműveleteit nagyban támogatta. Miközben a magánéletben bohém ficsúrként viselkedett (vörös csíkos szürke köpenyt, sárga selyemövet, és kalapján extravagáns strucctollat hordott, gyakran kölnivel illatosítva magát), katonailag azonban ő volt Robert E. Lee tábornagy hadseregének megbízható szeme és füle, aki nagyban növelte a déliek kitartását.[1]

Stuart 1854-ben végzett a West Point katonai akadémián, majd Texasban és Kansasben szolgált a hadseregben. Harcolt az indián bennszülöttek ellen és részt vett a kansasi zavargások lecsillapításában. John Brown lázadásakor részt vette a Harper's Ferry-ben vívott ütközetben, melynek során legyőzték és elfogták a később kivégzett lázadókat.

Hazája, Virginia elszakadásakor leszerelt, hogy a konföderációs hadseregbe léphessen, először Stonewall Jackson beosztottjaként a Shenandoah-völgyben, majd egyre fontosabb lovassági beosztásokat kapott az Észak-Virginiai hadseregben, részt véve minden nagyobb hadjáratban, egészen haláláig. A Virginia-szélszigeti hadjárat során vakmerő lovassági parancsnokként emelkedett ki a tömegből és kétszer körbeportyázta az ellenséges Potomac hadsereget, először a Virginia-félszigeten, majd a Maryland hadjárat során. Ezáltal hírnevet szerzett magának és temérdek bosszúságott okozott az Uniónak. A Chancellorsville-i csata folyamán Jackson és A. P. Hill megsebesülése után átvette a gyalogság második hadtestének irányítását és pár óra alatt újabb, eredményes támadást szervezett az előző napi sikert elmélyítendő.

Stuart talán leghíresebb hadjárata Gettysburg volt, melynek elején az Uniós lovasság meglepetésszerű támadást hajtott végre a lovasparádéra felsorakozott déli oszlopok ellen a Brandy Stationi ütközetben. Miután a sajtóban a figyelmetlensége miatt elítélő cikkek jelentek meg, Stuart úgy óhajtotta kiköszörülni a csorbát, hogy harmadszor is körülportyázza az uniós hadsereget. Ez a művelete azonban hosszabb időre elszakította Lee hadseregétől, amely segítsége nélkül nem értesült az őt üldöző Potomac hadsereg közeledéséről, csak már miután harcba keveredett annak elővédjével a Gettysburgi csatában. Stuart az utókortól, a konföderáció elveszett ügyének szószólóitól és a déli sajtótól sok kritikát kapott, de a történészek ma sem tudnak megegyezni, hogy akciója saját helyzetértékelésének csődje volt, hogy a balszerencse és Lee rugalmasan értelmezhető parancsának kombinációja okozta a balsikert.

Az 1864-es Overland hadjárat során Philip Sheridan vezérőrnagy lovasságának támadásában a Yellow Taverni ütközetben halálos sebet kapott. Stuart özvegye halála után mindig feketébe viseletbe öltözve őrizte emlékezetét. Emlékére a Hadsereg második világháborús M3 könnyű harckocsi-családját róla nevezték el.

Gyermekkora és fiatalsága[szerkesztés]

Tehetős és politikailag befolyásos amerikai-skót/skót-ír[2] családban született Virginia déli részében, az észak-karolinai határhoz közeli a Laurel Hill farmon, Patrick megyében. A család 11 gyermeke közül ő volt a nyolcadik, az öt fiú legfiatalabbika.[3] Ükapjuk Alexander Stuart őrnagy az amerikai függetlenségi háború Guilford Court House-i ütközetében ezredparancsnokként vett részt.[4] Apjuk, Archibald Stuart a brit-amerikai háború veteránja volt, egy rabszolgatartó ügyész és demokrata párti politikus, aki Virginia állam törvényhozásának mindkét házába bekerült és egy ciklusra kongresszusi képviselőnek is megválasztották.[5] Édesanyjuk Elizabeth Letcher Pannill Stuart volt, egy szigorú, vallásos asszony, akinek jó üzleti érzéke volt és maga kezelte a farm ügyeit.[4]

Tanulmányai[szerkesztés]

A fiatal Stuart arcképe

Az ifjú James tizenkét éves koráig édesanyja és oktatói mellett otthon tanult. Laurel Hillt elhagyva a virginiai Wytheville-ben járt iskolába, Anne nagynénje, és annak férje, James Ewell Brown[* 1] bíró otthonában lakva Danville-ben.[6] Tizenöt évesen felvették az Emory and Henry College-ra, ahol 1848-tól 1850-ig végezte tanulmányait.[7]

1848 nyarán Stuart jelentkezett a hadseregbe, de mint fiatalkorút elutasították. 1850-ben sikerült Thomas H. Averettől ajánlást szereznie a West Point katonai akadémiára New Yorkban. Averett 1848-ban éppen Stuart apját győzte le kongresszusi képviselőválasztáson.[8] Stuartot sokan kedvelték és boldog időket élt az akadémia diákjaként. Tinédzser korában nem volt jóképű, ezért évfolyamtársai ugratásképpen a „Szépség” becenevet aggatták rá[9] Álla „olyan rövid és kifejletlen volt, hogy ettől eltekintve kellemes kinézetét határozottan elcsúfította.” Ezért már igen fiatalon, diplomázás után szakállat növesztett, mely akkoriban még nem volt divatban és tiszttársa megjegyzése szerint ő volt „az egyetlen ember, akit a szakáll csinosabbá tett”.[10]

Robert E. Lee 1852-ben lett az akadémia felügyelője, Stuart pedig hamarosan a Lee család barátja lett, gyakran meglátogatva őket. Lee unokaöccse, Fitzhugh Lee szintén 1852-ben kezdte az akadémiát. Stuart végzős évében a kadétok másodkapitánya rangot érte el és hét másik társával tiszteletbeli lovassági tisztek lettek lovastudományuk elismeréseként.[11] Stuart 46 fős évfolyamában a 13. tanulmányi eredménnyel végzett 1854-ben. Lovassági taktikából évfolyama tizedikje volt. Noha a civil mérnöki kurzust szerette és matematikából is jeleskedett, gyenge rajzkészsége (a 29. eredményt érte el vele) miatt mérnöki karrierje nem kecsegtetett nagy sikerrel. A Stuart hagyománya szerint végzős évében szánt szándékkal rontott eredményein, hogy ne kerüljön az elit mérnökkarba.[12]

Katonai karrierje[szerkesztés]

Az Egyesült Államok hadseregében töltött szolgálata[szerkesztés]

Stuart hadnagyként először Texasban a lovas lövészeknél szolgált,[13] Kimerítő út után érkezett meg a Davis-erődbe 1855. január 28-án. Három hónapig felderítő járőröket vezetett a San Antonio - El Paso útvonal mentén.[14] Hamarosan az újonnan felállított 1. lovasezred szállásmestere lett a kansas territóriumon fekvő Fort Leavenworthben,[15] illetve Edwin V. Sumner ezredes hadbiztosa.[16] 1855-ben főhadnaggyá léptették elő.[13]

1855-ben Stuart megismerte Flora Cooke-ot, a 2. dragonyosezred parancsnoka, Philip St. George Cooke alezredes lányát. Burke Davis jellemzése szerint Flora „gyakorlott lovas volt, és bár nem kimondottan csinos, de csábító”, akinek Stuart „ellenállás nélkül a lábai elé omlott”.[17] Szeptemberben jegyezték el egymást, mindössze két hónappal az első találkozás után. Stuart a rövid udvarlását azzal a humoros latin fordulattal jellemezte, miszerint "Veni, Vidi, Victus sum" (jöttem, láttam, és meghódítottak). Noha egy nagy házassági rendezvényt terveztek a kansasi Riley-erődben, Stuart apjának szeptember 20-i halála miatt november 14-re tolták a ceremóniát, szűk családi körben megtartva.[18] A házaspárnak két rabszolga volt a tulajdonában 1859-ig, egyiküket Jeb apjának birtokáról örökölték, a másikat vásárolták.[19]

Stuart parancsnoki képességeit hamar felismerték. A határvidék indián bennszülöttekkel vívott harcaiban edződött és a kansasi leszámolások veteránja volt. 1857. július 29-én a csejenek ellen vívott harcban megsebesült a Solomon-folyónál. Sumner ezredes szablyát vont rohamot vezényelt a záporozó indián nyilak ellen. Az ellenséget szétkergetve Stuart és három másik hadnagy üldözőbe vette egyiküket, akit Stuart revolverével csípőn lőtt. A csejen megfordult és visszalőtt egy régi típusú revolverrel, melynek golyója bár mellbe találta, de a bőre átlyukasztásán túl nem sok kárt tett Stuartban.[20] Stuart szeptemberben tért vissza Fort Leavenworth-be feleségéhez. Első gyermekük, egy kislány 1856-ban született meg, de még aznap meghalt. 1857. november 14-én Flora életet adott második lányuknak, aki anyja után a Flora nevet kapta. A család 1858 elején Fort Riley-ba költözött, mely három további évig a lakhelyük maradt.[21]

1859-ben Stuart kifejlesztett egy új lovassági felszerelést, melyet október 4-én a 25684-es szám alatt szabadalmaztatott. A szablyakampó a „szablyák övekhez való csatolásának fejlesztett módja” leírást kapta. A kormányzat 5000 dollárt fizetett Stuartnak a használati jogért, aki a Philadelphia városbeli Knorr, Nece and Co.-vel szerződött le a gyártásra. Washington, D.C.-ben a szerződéskötéskor találmányának alkalmazásával kapcsolatban a szállásmesteri hivatalhoz benyújtotta felvételi kérelmét. Eközben értesült róla, hogy John Brown felkelést indított a virginiai Harper's Ferryben levő hadianyagraktárnál. Stuart jelentkezett Robert E. Lee hadsegédjének és elkísérte a tengerészgyalogos századot[22] és a négy századnyi marylandi milíciát. Lee írott megadási ultimátumának kézbesítésekor ismerte fel a magát Isaac Smithnek nevező férfiben a Kansasből megismert „Ossawatomie John Brownt”.[23]

1861. április 22-én előléptették századossá, de ő május 3-án lemondott rangjáról és a Amerikai Konföderációs Államok hadseregéhez csatlakozott, mivel hazája, Virginia elszakadt az Egyesült Államoktól. Az Illinois állambeli Cairóból küldte el levelét a hadügynek, amely május 14-én fogadta azt el.[24] Mikor Stuart megtudta, hogy apósa, Cooke ezredes az Egyesült Államok hadseregének kötelékében maradt, a közelgő háború ellenére is, sógorának, John Rogers Cooke eljövendő konföderációs dandártábornoknak azt írta: „Egyszer fogja megkeserülni, de onnantól egyfolytában sajnálhatja majd.”[25] 1860. június 26-án Flora megszülte fiukat, Philip St. George Cooke Stuartot, de Jeb apósa iránt érzett haragjában 1861 végén James Ewell Brown Stuart, Jr.-ra változtatta a kis "Jimmie" nevét.[26]

A Konföderációs hadseregben töltött szolgálata[szerkesztés]

A kezdet[szerkesztés]

1861. május 10-én Stuart a virginiai gyalogság alezredeseként belépett az Amerikai Konföderációs Államok hadseregébe.[13] Robert E. Lee vezérőrnagy ekkor a Virginiai állami milícia parancsnokaként Thomas J. Jackson ezredes Harper's Ferry-ben levő dandárjába osztotta be. Jackson nem vette figyelembe, hogy Stuart a gyalogság fegyverneméhez tartozik és július 4-én megbízta a Shenandoah-völgyben állomásozó összes lovasszázad felügyeletével, melyből az 1. Virginiai lovasezred keletkezett.[27] Július 16-án ezredessé léptették elő.[13]

„Stuart ritka ember; a természet megáldotta a könnyűlovassághoz szükséges összes kvalitásokkal. ... Nyugodt, eltökélt, kezdeményező és vállalkozó szellemű; nem ismerek nála járatosabbat, aki hamarabb meg tudná jósolni a dolgok kimenetelét teljes valójukban. Ha ehhez a hadsereghez egy valódi lovassági dandárt csatol, nem talál nála alkalmasabb dandártábornokot az irányítására.”
   – Joseph E. Johnston tábornagy 1861 augusztusában írt levele Jefferson Davishez.[28]

A Shenandoah-völgyből Stuart ezredét a Bull Runi csatába vezette és részt vette a menekülő uniósok üldözésében. Ezt követően a Potomac-folyó felső folyásánál levő katonai megfigyelőállásainak parancsnoka lett, míg a konföderációs Potomac hadsereg kötelékébe tartozó lovasdandár parancsnokságát megkapta. A hadsereget később átnevezték Észak-Virginiai hadsereggé, Stuartot pedig 1861. szeptember 24-én előléptették dandártábornokká.[13]

A Virginia-félszigeti hadjáratban[szerkesztés]

1862-ben az uniós Potomac hadsereg elindult a Virginia-félszigeten keresztülhatolva Richmond felé, Stuart dandárja Johnston tábornagy hadseregét támogatta a félszigetről a túlerő elől való visszavonulásban. Stuart harcolt a Williamsburgi ütközetben, de a szűk félsziget és az időjárás nem kedvezett a lovassági hadműveletek számára. Ám mikor Johnston megsebesülése után Robert E. Lee tábornagy lett az Észak-Virginiai hadsereg parancsnoka, azt kérte Stuarttól, hogy derítse fel, vajon a Potomac hadsereg jobb szárnya sebezhető-e. 1862. június 12-én Stuart 1200 lovasával útra kelt és megállapította, hogy a jobb szárny tényleg megtámadható és teljesen körülmanőverezte az uniós hadsereget. Kb. 230 km megtétele után július 15-én tértek vissza 165 fogollyal, 260 lóval és öszvérrel, ellátmánnyal és tüzérségi lövedékekkel. Dandárja nem ütközött komoly ellenállásba a széttagolt uniós lovasság részéről, akiket véletlenül apósa Cooke ezredes irányított. A művelet szenzációvá vált a közvélemény szemében és Stuartot útját virágbokrétákkal teledobálva fogadták őt Richmondban. A Konföderációs sajtóban Stonewall Jacksonhoz hasonló hírnévre tett szert.[29]

Az Észak-Virginiai hadjáratban[szerkesztés]

J.E.B. Stuart lovassági tábornok, CSA.

Az Észak-Virginiai hadjárat elején, 1862. július 25-én Stuartot előléptették vezérőrnagyi rangra és egy egész lovassági hadosztály irányítását kapta meg.[30] Augusztusban egy északi rajtaütés csaknem elfogta a sátrában alvó Stuartot, és menekülés közben kénytelen volt hátrahagyni védjegyévé vált tollas kalpagját és köpenyét. De mikor másnap Catlett's Stationnél lerohanta John Pope vezérőrnagy főhadiszállását, zsákmányul ejtette teljes egyenruháját és értékes értesüléseket szerzett irataiból Lee számára a Pope-nak küldött erősítésekről.[31]

A Második Bull Runi csataban Stuart lovassága Longstreet erőteljes támadását követte és annak szárnyát védelmezte vontatott tüzérségével. Stuart utasította Beverly Robertson dandártábornok dandárját, hogy üldözze a visszavonuló északiakat, de az öldöklő harcban John Buford dandártábornok északi lovasdandárja legyőzte Thomas T. Munford ezredes 2. Virginiai lovasezredét, míg Stuart két másik ezred küldésével meg nem támogatta. Buford dandárja sok újonccal soraiban a Lewis gázlón át vonult vissza, és a déli lovasság összességében 300 foglyot ejtett. Stuart egészen a Chantilly ütközettel véget érő hadjárat befejeztéig zaklatta a Washington felé visszavonuló északi menetoszlopokat.[32]

A Marylandi hadjáratban[szerkesztés]

1862 szeptemberében, a Marylandi hadjárat során Stuart lovasságának első feladata az észak felé haladó gyalogság műveletének elrejtése volt. A George B. McClellan vezette Potomac hadsereg üldözése irányáról és gyorsaságáról Stuartnek kellett volna hírt adnia Lee számára, de ehelyett egy ötnapos időtartam során katonái pihentek, míg ő a helyi civil lakosságot szórakoztatta az Urbanában rendezett gáláján. Jelentései nem térnek ki járőrök és őrszemek szállította értesülésekre. [33] A Potomac hadsereg Frederickhez való közeledtével Stuart erői több ponton járőrharcokat vívtak és Stuart nem tudta dandárjait eléggé összevonni ahhoz, hogy megállítsa az előrenyomulást. Elnézve az uniós előrenyomulás irányát és a South Mountaini ütközetben a Turner-hágó védelméhez D. H. Hill vezérőrnagy segítségét kellett kérnie.[34] A Antietamnél vontatott tüzérsége a támadó uniós erők szárnyát bombázta. Délután Stonewall Jackson utasítására lovasságával az uniós jobbszárny oldalába és mögé kellett kerülnie, melyet siker esetén gyalogsági támadás támogatott volna a West Woods erdejéből kiindulva. Stuart erőfelmérő jellegű támadást indított a tüzérsége segítségével, melyet „gyilkos erejű” ellencsapások értek, így a Jackson szándékolta lovassági támadás végül sosem indult el.[35]

„Stuart és Jackson valószínűtlen páros volt: egyikük szórakozó fajta, a másik magába forduló; egyikük kirívóan öltözködött, a másik egyszerűen; egyikük Rupert herceg, a másik Cromwell. Mégis, Stuart önbizalma, kezdeményezőkészsége, Virginia iránti mély szeretete, és olyan bűnöktől való teljes tartózkodása, mint az alkohol, a dohányzás és a pesszimizmus, megkedvelteette Jacksonnal. ... Stuart volt az egyetlen ember az egész Konföderációban, aki meg tudta és meg merte nevettetni Jacksont.”
   – James I. Robertson, Jr., Stonewall Jackson[36]

A visszavonulás után három héttel, 1862. október 10-től 12-ig Stuart másodszor is bátran körülportyázta a Potomac hadsereget a Chambersburg portya során. 60 óra alatt kb. 190 km-t tett meg Darkesville-től fel északra a pennsylvaniai Mercersburgig, és Chambersburgig, majd Emmitsburgön keresztül kelet felé és végül Hyattstown és a White gázló érintésével Leesburgig. Vakmerőségével újra felbosszantotta uniós ellenfeleit, lovakat és készleteket zsákmányolt, de különösebb katonai előnyök elérése nélkül merítette ki katonáit és hátasait. Jubal Early úgy utalt portyájára, mint „a legnagyobb lólopási küldetés”, mely mindössze bosszantotta az ellenséget.[37] Stuart új, aranyberakásos tiszti kabátot ajándékozott Jacksonnak, melyet egy richmondi szabótól rendelt.Azt gondolta róla, hogy Jacksonnak tábornokibb kinézetet fog kölcsönözni, csakhogy az ilyesmivel szemben Jackson teljesen érzéketlennek mutatkozott.[38]

McClellan október 26-án Lincoln sürgetéseinek engedelmeskedve dél felé indult hadseregével és átkelt a Potomac folyón. Mikor Lee elindult, hogy elállja útját, Stuart lovassága Longstreet hadtestének elrejtése érdekében folyamatos járőrösszecsapásokat vívott az uniós lovassággal és gyalogsággal Mountville, Aldie, és Upperville környékén. November 6-án Stuart szomorú távírati hírt kapott; Flora lánya ötödik születésnapja előtt, november 3-án tífuszos lázban elhalálozott.[39]

Fredericksburg és Chancellorsville[szerkesztés]

1862. decemberében a Fredericksburgi csatában Stuart lovasságából leginkább vontatott tüzérsége vett részt John Pelham őrnagy vezetésével. Stonewall Jackson szárnyát fedezték a Hamilton's Crossingnál. Lee tábornagy utasításait követve lovassága „hatásosan védte jobbszárnyunkat az ellenség oldalában maradva, zavarva mozgásában és a lehetőséget kihasználva támadásba átmenvén.” Stuart feleségének másnap azt írta, hogy szőrmegallérját átlőtték, de ő maga sértetlen maradt.[40]

Karácsony után Lee a Rappahannock folyótól északra portyázni küldte Stuartot, hogy „az ellenség hátába hatoljon, felderítse ha lehetséges helyzetét és mozgását, illetve olyan károkat okozzon neki, amelyet a körülmények megengednek.” 1800 katonájával és vontatott tüzérségével Stuart 6-7 kilométerre közelítette meg Fairfax Court House-t, 250 foglyot ejtett, lovakat, öszvéreket és készleteket zsákmányolt. A távíróvonalakat lehallgatva jelzőszakemberei[* 2] az uniós parancsnokok egymásnak küldött üzeneteit fogták el. Stuart is küldött egy távíróüzenetet Montgomery C. Meigs főszállásmesternek: „Meigs tábornok a jövőben legyen kedves jobb öszvéreket szállítani; az eddig küldöttek igen satnyák.”[41]

1863. március 17-én Stuart lovassága összecsapott a Kelly gázlónál portyázó uniós lovassággal. Az aprócska győzelemet beárnyékolta Pelham őrnagy eleste, melyet Stuart mélyen meggyászolt, mivel kevés híján saját öccseként tekintett rá. Az egyik kongresszusi képviselőnek címzett levelében azt írta: „A nemes, lovagias Pelham nincs többé. ... Bánatunk könnye és a gyász kínja minden parancsnokságom alá tartozó lelkében tanúskodjék erről.” Flora ekkor második gyermekükkel volt terhes és Stuart azt kérte, hogy ha fiú születik, John Pelham Stuartnak nevezzék. Virginia Pelham Stuart 1863. október 9-én látta meg a napvilágot.[42]

1863. május 3-a, a Chancellorsville-i csata. A térkép Stuart támadását mutatja Daniel Sickles vezérőrnagy hadteste ellen Chancellorsville nyugati határában.
  Konföderáció
  Unió/Potomac hadsereg

A Chancellorsville-i csatában Stuart részt vett Stonewall Jackson híres megkerülő műveletében és a XI. hadtest megfutó katonáinak üldözte, mikor hírt kapott róla, hogy mind Jackson, mind annak rangidős hadosztályparancsnoka, A. P. Hill megsebesült. Hill úgy döntött, hogy a rangban utána következő Robert E. Rodes dandártábornok helyett a második hadtest parancsnokságát és a támadás folytatását Stuartra bízza. Noha a parancsnokság átadása okozta késedelem miatt a szárnytámadás aznap éjjelre már véget ért, másnap Stuart magabiztosan látta el a gyalogsági hadtest irányítását. Erőteljes és jól szervezett támadást indított a Potomac hadsereg jobbszárnya ellen és mikor a III. hadtestet kivonták a Hazel Grove-i magaslatról, Stuart gyorsan megszállta és az uniós tüzérségi ütegek lövetésére használta fel a kiváló tüzérségi állást. Stuart május 6-án, a csata végeztével adta vissza megbízatását Hillnek.[43] Stephen W. Sears történész szerint:

„... Nehéz elgondolni, hogyan tudott volna a frissen kinevezett Jeb Stuart a gyalogság és a tüzérség tekintetében ennél is jobb munkát végezni. A ravasz Porter Alexander szerint a minden elismerést megérdemelt: "Összességében nem hiszem, hogy a háború folyamán lett volna ennél kiválóbb teljesítmény, mint mikor Stuart abban az akkori kritikus helyzetben átvette a parancsnokságot."[44]

A Yellow Taverni ütközetben 1864. május 11-én egy mesterlövész lelőtte, és másnap meghalt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jermann 129. o.
  2. Williamson 1. o.
  3. Wert 5-6. o. Thomas 7. o.
  4. ^ a b Thomas 5. o.
  5. Wert 5. o.
  6. Thomas 11–12. o. Wert 8. o.
  7. Wert 10. o.
  8. Wert 11. o. Davis 19. o.
  9. Thomas 18. o.
  10. Davis 33. o. Wert 15. o.
  11. Wert 18. o.
  12. Thomas 18–32. o. Davis 27. o.
  13. ^ a b c d e Eicher
  14. Wert 22-23. o.
  15. Thomas 40-41. o.
  16. Wert 25. o.
  17. Davis 36. o.
  18. Thomas 41–43. o. Davis 37. o. Wert 26–29. o.
  19. Wert 30–31. o.
  20. Davis 40. o. Wert 33–35. o.
  21. Wert 35. o.
  22. Hoffmann 84. o.
  23. Wert 37–39. o.
  24. Wert 45. és 52. o. Davis 47–50. o.
  25. Thomas 95. o.
  26. Wert 42. és 76. o.
  27. Wert 49. o. Davis 51–52. o.
  28. Wert 62. o.
  29. Wert 93–101. o. Davis 111–130. o.
  30. Wert 125-129. o. Davis 167–172. o.
  31. Wert 125-129. o.
  32. Wert 136–137. o. Davis 183–184. o.
  33. Wert 144. o.
  34. Wert 147–150. o.
  35. Wert 156–158. o. Davis 205–206. o.
  36. Robertson 235. o.
  37. Wert 167–176. o. Thomas 173–180. o. Davis 215–237. o.
  38. Robertson 653–654. o. Thomas 172–173. o.
  39. Wert 179–183. o.
  40. Wert 190–193. o. Davis 253–258. o.
  41. Wert 195–198. o. Davis 261–263. o.
  42. Longacre, Lee's Cavalrymen 169–174. o. Wert 207–210. és 321. o. Davis 267–276. o. Thomas 270. o.
  43. Wert 222–231. o. Davis 290–298. o.
  44. Sears 325. o.

Források[szerkesztés]

  • Davis: Davis, Burke. Jeb Stuart: The Last Cavalier (angol nyelven). New York: Random House (1957) 
  • Eicher: Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford, CA: Stanford University Press (2001) 
  • Hoffmann: Hoffman, Jon T.. USMC: A Complete History (angol nyelven). Quantico, VA: Marine Corps Association (2002) 
  • Jermann: Jermann, Donald R.. Civil War Battlefield Orders Gone Awry: The Written Word and Its Consequences in 13 Engagements (angol nyelven). McFarland (2012) 
  • Robertson: Robertson, James I., Jr.. Stonewall Jackson: The Man, The Soldier, The Legend (angol nyelven). New York: Simon & Schuster Macmillan (1997) 
  • Sears: Sears, Stephen W.. Chancellorsville (angol nyelven). Boston: Houghton Mifflin (1996) 
  • Thomas: Thomas, Emory M.. Bold Dragoon: The Life of J.E.B. Stuart (angol nyelven). Norman: University of Oklahoma Press (1986) 
  • Wert: Wert, Jeffry D.. Cavalryman of the Lost Cause: A Biography of J.E.B. Stuart (angol nyelven). New York: Simon & Schuster (2008) 
  • Williamson: Williamson, Mary. Life of Jeb Stuart (angol nyelven). Christian Liberty Press (1997) 


Forráshivatkozás-hiba: <ref>-ek léteznek a(z) „*” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="*"/>, vagy egy lezáró </ref> hiányzik.