Ulysses S. Grant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ulysses S. Grant
Ulysses Grant 1870-1880.jpg
Az Egyesült Államok 18. elnöke
Hivatali idő
1869. március 4.1877. március 3.
Alelnök(ök) Schuyler Colfax (1869–1873)
Henry Wilson (1873–1875)
nem volt (1875–1877)
Előd Andrew Johnson
Utód Rutherford B. Hayes
Katonai pályafutása
Csatái Amerikai polgárháború
Született 1822. április 27.
Point Pleasant, Ohio
Elhunyt 1885. július 23. (63 évesen)
Wilton, New York
Párt Republikánus Párt

Házastársa Julia Dent Grant
Foglalkozás katona (tábornok)
Iskolái West Point
Vallás metodista

Ulysses S. Grant aláírása
Ulysses S. Grant aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ulysses S. Grant témájú médiaállományokat.

Ulysses Simpson Grant (született Hiram Ulysses Grant; Point Pleasant, Ohio, USA 1822. április 27. – Wilton, New York, USA, 1885. július 23.) egyesült államokbeli katona, politikus, hazája 18. elnöke 1869 és 1877 között. Nemzetközi hírnevét az amerikai polgárháború során szerezte az Unió hadseregének tábornokaként.

Bár hivatásom szerint katona vagyok, sohasem szerettem a háborút, és csak akkor pártoltam azt, ha a béke eszközének láttam.
– Ulysses S. Grant

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulysses S. Grant régi amerikai családban született az Ohio állami Point Pleasentben. Apjának bőrcserző vállalkozása volt, így a család szerény jómódban élt. 1839-ben, szándékával ellentétesen, jelölték egy megüresedett West Point-i kadéti helyre, ahova felvételt is nyert. Az iskolában fegyelmezetlen volt, nem vette komolyan a munkát, de kivételes képességei hozzásegítették ahhoz, hogy sikeresen elvégezze a hadiakadémiát.[1] 1843-ban fejezte be tanulmányait. Különösen a matematikában tűnt ki a tehetségével. Szeretett volna bekerülni az oktatói karba, de ez nem sikerült, így a katonatiszti karrierje során előbb Missouriban szolgált, majd azt követően a mexikói–amerikai háború alatt a Csendes-óceán partvidékére került. A háborús konfliktusban Zachary Taylor tábornok parancsnoksága alatt - aki később az Egyesült Államok 12. elnöke lett - harcolt. A háborút követően csapattisztként kaliforniai és oregoni helyőrségekben állomásozott.[2]

A katona[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sikeresen szolgált az mexikói–amerikai háborúban (1846–1848), bár a háborút nem helyeselte, mivel hazáját, az Egyesült Államokat agresszornak tartotta. Már a Mexikó ellen vívott háborúban is kitűnt Grant kiváló földrajzi tájékozódó képessége, terepérzéke, jeles térkép- és útikalauz gyűjteménye volt, jobb mint az amerikai hadseregnek, térképgyűjtő szenvedélyének különösen nagy hasznát veszi majd az amerikai polgárháborúban is. A mexikói háború végén egy kaliforniai alakulathoz helyezték, ide nem vihette magával szeretett feleségét, Julia Dentet, egyre többet ivott, gyakran vitába keveredett feletteseivel, kérte nyugdíjazását, s kilépett a seregből. A polgári életben próbálkozott farmergazdálkodással, majd kereskedéssel, de egyikben sem volt sikeres, végül apja bőrkikészítő vállalkozásában működött tisztviselőként.

Grant hadnagy 1843-ban

Ulysses S. Grant életpályájában az amerikai polgárháború hozott áttörést, szükség volt katonai képzettségére és tapasztalataira. A polgárháború első éveiben az Illinois állambeli katonai kiképzések eredményességével hívta fel magára a figyelmet, katonailag képzetlen önkéntes, többnyire farmer fiúkból kellett katonákat, s ütőképes csapatot nevelni. Hamarosan egy ezred élére került, hatékony szervezőnek bizonyult a hadi ellátást illetően, s az ütközetekben gyors egymásutánban tudott folyamatosan világos parancsokat adni, hamarosan dandártábornokká léptették elő, nagyobb hatáskört és feladatokat kapott a Mississippi folyó alsó folyása mentén. A Henry-erődnél (Közép-nyugat Tennessee, 1862 február 6) és a Donelson-erődnél (Tennessee, 1862 február 11 - 1862 febr. 16) aratott győzelmei után már Abraham Lincoln elnök is felfigyelt rá, Grant győzelmek sorát vívta ki nyugaton, legjelentősebb a shiloh-i csata (Tennessee, 1862 április 6-7), majd Vicksburg (Mississippi, 1863 július 4 - május 18.) elfoglalása. Katonai vezetőként aratott győzelmei döntőnek bizonyultak annak a polgárháborúnak a menetében, amelyben véres, nem döntő összecsapásokat, ütközeteket, csatákat vívtak a százazföldön. A Délt övező tengeri blokád kiépítése és fenntartása Abraham Lincoln elnök stratégiája volt, amelyet az északi haditengerészet már a háború első éveiben megteremtett, 1862 áprilisában már New Orleans is az északiak kezére került. Grant az északiak polgárháborújának kiváló stratégájává emelkedett, megnyitva az utat a déli államok inváziója felé, világossá téve, hogy a polgárháborút Délen kell döntésre vinni, eszközeibe bevonta a modern közlekedési és hírközlési eszközöket. Vasúton tudta szállítani csapatai ellátmányát, távírón továbbította parancsait. Grantot serege 1863-as chattanoogai (Tennessee, 1863 szeptember 21 - november 25) győzelme után 1864 március 8-án Abraham Lincoln kinevezte az uniós hadsereg élére.

Ulysses S. Grant alvezérei is igen tehetséges katonák voltak, leginkább William Tecumseh Sherman hadseregtábornok, Philip Sheridan rámenős dandárparancsnok, a lovasság vezetője, mellettük kiválóan teljesített George Meade dandártábornok, a Gettysburgi csata (1863 július 1-3) győztese. Grant Shermanra bízta a nyugatot, Sherman csapatai Georgia állam területén, s a két Karolinában, Észak- és Dél-Karolinában folytattak sikeres hadmozdulatokat, melyekben már a "felperzselt föld" stratégiája, a "lélektani hadjárat" is szerepelt mintegy előrevetítve a huszadik század nagy háborúinak jellegét. Grant maga a déli Robert E. Lee tábornokkal szemben a Konföderáció fővárosának, a Virginia állambeli Richmond bevételét készítette elő a Potomac Hadsereggel a Washington - Richmond tengelyben. Szünetet nem hagyva űzte, hajtotta Lee Észak-virginiai Hadseregét. Grant harcai hatalmas ember-veszteségeket eredményeztek, ami felzaklatta a közvéleményt, de Lincoln kiállt tábornoka mellett, és támogatta a hadsereg veszteségeinek pótlását. Végül 1865 áprilisában a jelentős túlerőben lévő északi csapatok áttörték a déliek védelmét, és bevették Richmondot, megadásra kényszerítve Lee tábornokot. A Lee vezette Észak-virginiai Hadsereg Appomattox várostól (Virginia) három mérföldnyire fekvő Appomattox Court House-ban tette le a fegyvert 1865 április 9-én az unionista Ulysses S. Grant hadseregparancsnok előtt, ezzel gyakorlatilag véget ért az amerikai polgárháború. A feltétel nélküli megadás mellett Grant a gyakorlatban engedményeket is tett, a Virginiai Hadsereg volt katonái saját lovaikat és öszvéreiket magukkal vihették, az éhező déli katonák számára ellátmányt kért Lee, Grant parancsára 25 ezer fejadagot osztottak szét az északiak ellátmányából. Saját katonáinak azt mondta Grant, hogy győztek, de ne ünnepeljenek hangosan, a legyőzöttekkel most már egyazon állam polgárai. Appomattox Court House körül ma Nemzeti Történeti Emlékpark hirdeti az Egyesült Államok újraegyesítését.

Béketeremtők
(Középen balra Grant, jobbra A. Lincoln; Lincoln balján Porter, Grant jobbján Sherman)

A hadtörténészek általános értékelése alapján Grant a történelem legjobb hadvezérei közé tartozott, bármelyik európai háborúban megállta volna a helyét, vicksburgi hadjáratát szerte a világon tanulmányozzák katonai szakértők.

A politikus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulysses S. Grant 1867-ben szembefordult Andrew Johnson elnökkel, és 1868-ban a Republikánus Párt színeiben elnyerte az elnöki széket. A hadsereg ügyes felhasználásával radikális reformokkal újraszervezte pártját a déli államokban. Kemény lépéseket tett az olyan szervezetek megfékezésére, mint a Ku-Klux-Klan.

Ugyan Grant maga becsületes maradt, de szemet hunyt közeli munkatársai korrumpálódása felett, és kiállt mellettük, mikor üzelmeik nyilvánosságra kerültek. Megakadályozta a polgári szolgálat reformját, és 1872-ben ellehetetlenítette a Republikánus Párt berkeiben működő reformmozgalmat. Az 1873-as gazdasági válság okozta recesszió hatásait képtelen volt visszafordítani. Mindezek miatt a politikai szakértők az Egyesült Államok kevésbé jelentős elnökei közé sorolják, bár tekintélye az utóbbi években valamelyest megnőtt az afroamerikaiak jogainak támogatása miatt.

Grant síremléke, Morningside Heights, New York City

Utolsó évei, emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A polgárháború három győztes tábornokának tiszteletére kiadott emlékbélyeg (1937)

1880-ban nem tudta harmadszorra is megnyerni az elnöki választásokat. Hamarosan el is szegényedett, csalók forgatták ki vagyonából, hogy feleségén és gyermekein segítsen, megírta emlékiratait (Personal Memoirs of US Grant), amelyeket először a Century Magazine közölt folytatásokban, s nagyon sikeres lett. Rákbetegségben szenvedett, de pár nappal halála előtt sikerült emlékiratait befejezni, ezzel anyagilag is segített családján, írását kötetben is többször közreadták. 1885 július 23-án érte a halál. New York City-ben temették el, sírhelye a legnagyobb mauzóleum az Amerikai Egyesült Államokban, Nemzeti Emlékhely.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. John Keegan: Az amerikai polgárháború, forrásokban i.m. 202-203. p.
  2. 1885. július 23. Ulysses S. Grant tábornok halála , rubicon.hu

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Andrew Johnson
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1869. március 4.1877. március 3.
Utódja:
Rutherford B. Hayes