Fort Henry ostroma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Fort Henry ostroma
„A tennessee-i Fort Henry bombázása és elfoglalása”, Currier & Ives litográfia.
„A tennessee-i Fort Henry bombázása és elfoglalása”,
Currier & Ives litográfia.

Konfliktus Amerikai polgárháború
Időpont 1862. február 6.
Helyszín Stewart megye és Henry megye (Tennessee) és Calloway megye (Kentucky)
Eredmény Uniós győzelem
Szemben álló felek
Flag of the United States (1861-1863).svg
Amerikai Egyesült Államok (Unió)
Cairo katonai körzet hadserege
Nyugati ágyúnaszád flotilla
Flag of the Confederate States of America (March 1861 – May 1861).svg
Amerikai Konföderációs Államok (Konföderáció)
Fort Henry helyőrsége
Fort Heiman helyőrsége
Parancsnokok
Ulysses S. Grant
Andrew H. Foote
Lloyd Tilghman
Szemben álló erők
15 000
hét ágyúnaszád[* 1]
3000–3400[* 2]
Veszteségek
40[1]150[1]
Térkép
Fort Henry ostroma (USA)
Fort Henry ostroma
Fort Henry ostroma
Pozíció az USA térképén
é. sz. 36° 31′ 07″, ny. h. 88° 02′ 21″Koordináták: é. sz. 36° 31′ 07″, ny. h. 88° 02′ 21″
A Wikimédia Commons tartalmaz Fort Henry ostroma témájú médiaállományokat.

A Tennessee állam északi határánál elhelyezkedő Fort Henryt 1862. február 6-án ostromolták meg az amerikai polgárháború során. Ez volt az északiak és a tehetséges Ulysses S. Grant dandártábornok első komolyabb sikere a háború nyugati hadszínterén.

Február 4-én és 5-én Grant két hadosztályt tett partra a Tennessee folyó mellett épült Fort Henrytől északra. Ezen csapatok képezték a későbbi Army of the Tennessee (Tennessee hadsereg) magját, bár az elnevezést ekkoriban még nem kapták meg.[2] Grant terve szerint február 6-án az ostromot az uniós ágyúnaszádok kezdték Andrew H. Foote admirális parancsnoksága alatt. A naszádok ágyúinak romboló tüze, a zuhogó eső miatt áradó folyó és a rossz elhelyezés miatt részben víz alá kerülő erőd következtében Lloyd Tilghman dandártábornok az uniós hadsereg megérkezése előtt megadta az erődöt Foote-nak.

Fort Henry feladása megnyitotta a Tennessee folyót az uniós forgalom előtt egészen Alabama állam határáig. A megadást követő napokban, február 12-ig az északiak timberclad hajókat küldtek a folyón délre konföderációs hajókon rajtaütni és vasúti hidakat rombolni. Február 12-én Grant hadserege a kb. húsz kilométerre levő Fort Donelsonhoz indult az erőd körül gyülekező konföderációs hadsereg megtámadására, ami Fort Donelson ostromához vezetett.

Az ütközet háttere[szerkesztés]

1861 elején Kentucky fontos határállama semlegességet jelentett be az amerikai polgárháború konfliktusában. A semlegesség 1861 szeptemberében összeomlott és mindkét fél hadserege Kentucky földjére lépett. Gideon J. Pillow dandártábornok Leonidas Polk vezérőrnagy parancsára elfoglalta Columbus vasúti csomópontját, míg az elsőnek utasított, de másodikként mozduló Ulysses S. Grant dandártábornok Paducah vasúti állomásának és a Tennessee folyó torkolata közelében épült kikötőjének elfoglalásával válaszolt. Az addig Tennessee államot északról pajzsként védelmező Kentucky hadműveleti területté vált.[3]

1862 elejére Albert Sidney Johnston lett az Arkansas-tól a Cumberland hasadékig húzódó terület konföderációs csapatainak parancsnoka. Erői szétforgácsolódtak a rájuk bízott hatalmas terület védelmében. A hadszíntér bal szárnyát Polk Columbus-t védő 12 000 embere képezte; jobb szárnyát pedig Simon B. Buckner Bowling Greenben sáncokat emelő 4000 katonája. A centrum védelmét két erőd, Fort Henry és Fort Donelson dominálta Lloyd Tilghman parancsnoksága alá rendelt szintén 4000 katonával. A két erőd volt a Tennessee- és a Cumberland folyó egyedüli védelme, melyeken az uniós flotta a hadsereget Tennessee belsejébe, sőt egészen Alabama határáig tudta volna szállítani.[4]

Az északiak parancsnoksága a nyugati hadszíntéren ekkoriban megosztott volt. Három önálló parancsnokság létezett: a Department of Kansas, melyet David Hunter vezérőrnagy irányított; a Department of Missouri, melyet Henry W. Halleck irányított és a Department of the Ohio Don Carlos Buell dandártábornok parancsnoksága alatt. 1862 januárjára ennek hátrányai nyilvánvalóvá váltak, mivel a három tábornok nem tudott megegyezni a követendő stratégiát illetően. Buell folytonos politikai nyomásnak volt kitéve, hogy támadja meg és ragadja el az unióbarát Kelet-Tennessee területeit, ezért lassan előrenyomult Nashville irányába. Halleck körzetében Grant haladt a Tennessee folyón felfelé, ezzel elvonva a figyelmet Buell tervezett előrenyomulása elől. Halleck és a nyugati hadszíntér másik két tábornokára ekkor az elnök gyakorolt nyomást, hogy február 22-én, Washington születésnapján, a későbbi elnökök napjáig kezdjenek általános támadó hadműveletbe. Óvatos természete ellenére Halleck végül engedélyét adta Grant már korábban benyújtott tervéhez, mellyel Fort Henry-t akarta ostrom alá venni. Halleck reményei szerint ez megjavította volna reputációját riválisa, Buell ellen vívott csatájában. Halleck és Grant egyaránt aggódott a konföderációs P. G. T. Beauregard tábornagy és 15 ezrede érkezéséről szállongó hírek miatt, ám ebből mindössze Beauregard áthelyezése bizonyult igaznak. 1862. január 30-án, mielőtt még Beauregard (és vélt erősítése) megérkezhetett volna, Halleck parancsot adott, hogy Grant vegye be Fort Henry erődítményét.[5]

Grant február 2-án, időveszteség nélkül elindult a Mississippi és az Ohio torkolatánál épült Illinois állambeli Cairo városából. Csapatai február 4-e és 5-e között szálltak partra a hajókról.[6] Hadereje összesen 15-17000 főből állhatott, melyet két hadosztályba szervezett. Ezek élén John A. McClernand és C. F. Smith dandártábornokok álltak, illetve rendelkezésére állt a Mississippi folyami flotillája, a Nyugati ágyúnaszád flottilla, melyet Andrew H. Foote admirális irányított. A flotilla négy páncélozott naszádot (a USS Cincinnati zászlóshajó, a USS Carondelet, a USS St. Louis és a USS Essex) és három faborítású naszádot (a USS Conestoga, a USS Tyler, és a USS Lexington) foglalt magába.[7]

A páncélozott naszádokat James B. Eads mérnök és feltaláló építtette egy augusztusban kapott hadügyminisztériumi megrendelés alapján, melyet John C. Frémont, a nyugati hadszíntér akkori parancsnokának Mississippi folyami terveihez igényeltek. Eads 100 nap alatt négy naszádot épített meg, összesen öt hónap alatt hetet, mely jól jellemezte az északi ipar képességeit. Saját maga finanszírozta a munkálatokat és mikor pénze elfogyott, barátaitól kölcsönzött. Mivel a hadügy sokkal lassabb volt fizetség terén, ezért a naszádok még még mindig az ő tulajdonában álltak, mikor a hadművelet elvégzésére kifutottak.[8] A kilenc szállítóhajó elégtelen kapacitása miatt két fordulóba került, mire a csapatokat behajózták Fort Henry közelébe.[9]

Fort Henry ostromának vezénylő parancsnokai

Az erőd[szerkesztés]

Fort Henry ötoldalú, nyitott bástyás alapjai négy hektárnyi területet foglalt el a Tennessee folyó keleti partján, Kirkman's Old Landing közelében.[10] Ez másfél kilométerre a Panther patak fölött és tíz kilométerre a Big Sandy River és a Standing Rock patak alatt helyezkedett el.[11] 1861 májusában Isham G. Harris Tennessee kormányzója kinevezte Daniel S. Donelson államügyészt dandártábornokká és elrendelte, hogy építtessen erődöket Közép-Tennessee folyóinak védelmére. Donelson megtalálta az alkalmas helyeket, de azok a semleges Kentucky határánál feküdtek. A Cumberland folyó mellett választott helyszínt Donelsonról nevezték el. Bushrod Johnson ezredees, a Tennessee mérnöki kar ezredese helybenhagyta a döntést a helyszínnel kapcsolatban.[12]

Fort Donelson építésének megkezdésekor Donelson 20 km-re nyugatra, a Tennessee folyó mellett kiválasztotta Fort Henry helyszínét, melyet a tennessee-i Gustavus Adolphus Henry Sr. szenátorról nevezett el. Donelson azért választotta Fort Henry számára a Tennessee keleti partját, hogy a két erőd között a helyőrség zavartalanul közlekedhessen és bármelyiket megvédhesse. Donelson nem találta valószínűnek, hogy a két erődöt egyszerre támadnák meg. Fort Henry eltérően Fort Donelsontól ingoványos talajra épült, melyet a környező dombok magaslatai uraltak a Tennessee folyó túlpartján. Az elhelyezkedés azonban előnyös volt a folyó forgalmának ellenőrzése szempontjából, mivel az erőd ágyúi több mint három kilométer hosszan tiszta rálátással rendelkeztek a vízre. Donelson felmérő csapata, Adna Anderson civil mérnök és William F. Foster őrnagy az 1. tennessee gyalogezredtől hevesen ellenezték a helyszín kiválasztását és Johnson ezredeshez fordultak, aki nem tudni miért jóváhagyta a döntést.[13]

A Fort Henry ellen vezetett hadművelet térképe

Az erődöt a folyó hajóforgalmának megállítására tervezték, nem pedig nagyszabású gyalogsági rohamok kivédésre, mellyel az északi támadás fenyegetett. Az építkezést 1861 júniusának közepén kezdték meg, a 10. tennessee-i gyalogezred és rabszolgák munkájával. Az első ágyút 1861. július 12-én sütötték el tesztcélból. A kezdeti sietség után 1861 második felében alig valami történt Fort Henryvel kapcsolatban, mivel a Mississippi folyamának erődjei magasabb prioritást élveztek, így azok kapták az erősítést és a tüzérségi lövegeket. Polk vezérőrnagy Columbus védelmének tökéletesre csiszolása érdekében elhanyagolta az erőd ügyeit. December végén a 27. alabamai gyalogezred katonái érkeztek meg 500 rabszolgával, hogy a folyó túlsó oldalán, a Stewart's Hill (Stewart dombja) tetején egy kisebb Fort Heimannek elnevezett erődöt építsenek, Fort Henry ágyúinak lőtávolságán belül. 1862 januárjában Lloyd Tilghman dandártábornok vette át a parancsnokságot Henry és Donelson fölött, de a kettőnek összesen csak 4900 fős véderejével rendelkezett. A Henryben levő kb. 3000–3400 fő két dandárra tagolódott, melyeket Adolphus Heiman és Joseph Drake ezredesek vezettek. Katonáik gyatrán voltak felfegyverezve, javarészt ötvenéves technológiájú, 1812-es mintájú kovás puskákkal.[14]

17 darab 18 fontos ágyú volt elhelyezve a falakon az ostrom kezdetén, ebből tizenegy a folyómenti oldalt védte, hat pedig a szárazföldi oldalt fogta be. Két darab 10 hüvelykes Columbiad nehézlöveggel és egy 24 fontos vont csövű löveggel rendelkeztek, a többi pedig 32 fontos löveg volt. Az erőd rendelkezett két 42 fontos löveggel is, ezekhez azonban nem volt muníció. Átlagos vízállás idején az erőd falai 6-7 méterre emelkedtek a víztükör fölé és az alapoknál ugyanilyen vastagok voltak a falak, míg a tetején három méter körüli volt a vastagságuk. Csakhogy 1862 februárjában a zuhogó eső miatt a folyó áradt és az erőd nagy része víz alá került a lőporraktárral együtt.[15]

A CSA (a konföderációs hadsereg) egy további védelmi intézkedést is tett, mely a harcászat akkori állása alapján egyedinek számított: vízi aknákat, akkori szóhasználattal torpedókat horgonyzott a folyó vízszintje alá a hajózás fő útvonalán. Ezek egy elhaladó hajótest érintésére felrobbantak. Az áradó folyó és a fémtestű aknákba szivárgó víz miatt a torpedók hatástalannak bizonyultak.[16]

Az ütközet[szerkesztés]

Partraszállás, felvonulás, menekülés[szerkesztés]

Fort Henry ostroma és a Fort Donelson felé irányuló csapatmozgás.

Grant a partraszállás helyének meghatározásánál dilemmába került. A Panther pataktól lejjebb partra szállva a katonáknak kerülniük kellett volna a rajta való átkeléshez, a pataktól feljebb viszont az erőd ágyútüzébe kerülhettek volna. Az éjjeli sötétben az erődtől 13 km-re horgonyt vető hajók közül háromnak parancsot adott, hogy vonja magára az erőd tüzét, míg az Essex fedélzetén Granttel felderítésre indult. A naszádok elhajóztak a Panther patak torkolata előtt és az erődtől 3 km-re tüzet nyitottak. Az erőd válaszlövései rövidre sikerültek, kivéve a vont csövű löveget, mely még a Panther patakon is túllőtt. Ezzel kiderült, hogy az erőd a Panther patakon túlig tűz alatt tudja tartani a partot. Az erőd korrigálta célzását és következőre telibe találta az Essexet egy hathüvelykes lövedékkel, ezért a flottilla sietősen visszavonult.[8]

Grant a Belmonti csata tanulságaiból okulva igyekezett elkerülni, hogy egy erőd zavartalanul tűz alatt tarthassa csapatait, ezért hadműveleti tervét módosította. A szállítóhajók február 4-én éjjel McClernand hadosztályát 5 kilométerre az erődtől északra, a Tennessee keleti partján tették szárazra, majd északra hajóztak a másik hadosztályért. McClernand feladata az volt, hogy délre vonuljon és az erődöt keletről megkerülve a helyőrség menekülését Fort Donelson felé megakadályozza. C. F. Smith hadosztályának kellett először Fort Heimant elfoglalnia a folyó kentucky oldalán és annak ágyúparkját Fort Henry ellen fordítania, majd az erődöt megostromolnia. Február 5-én éjjel a zuhogó eső lelassította a csapatok haladását az erődök felé, így az összecsapás a tengerészet akciójával folytatódott - és fejeződött be, mielőtt a gyalogság szóhoz jutott volna[17]

Február 5-e délután Grant, McClernand, C. F Smith és Foote a USS Cincinnati fedélzetén tartottak megbeszélést, mikor a hajó egyik tisztje jelentette, hogy kihalásztak egy torpedót. A vezérkar a megbeszéléssel végezve meg akarta tekinteni az eszközt. A torpedó másfél méter hosszú és 30 centi széles vastartály volt, melynek tetejéből hosszú rúd állt ki, Grant pedig meg akarta érteni a működési elvét. Utasítására a hajó fegyvermestere vésőkkel és fogókkal megkísérelte felnyitni, mire a torpedó egyre hangosodó sziszegést hallatott, melytől a Cincinnati teljes legénysége futásnak eredt, illetve hasra vetette magát. Foote a hajólétrához rohant, Grant pedig mögötte nyargalt. A tetejére érve Foote hallotta, hogy a sziszegés abbamarad és látta, hogy Grant mászik utána, hatalmas lendülettel kompenzálva gyakorlatlanságát. „Mire ez a nagy sietség, tábornok?” érdeklődött Foote mosolyogva. „Hogy a flotta meg ne előzhessen minket” - riposztozott Grant az élcelődésre.[18]

Tilghman megértette, hogy Fort Henry eleste idő kérdése. Mindössze kilenc ágyúja maradt a víz színe fölött a védekezéshez. Ezeket az ágyúnaszádok feltartására mozgósítva csapatai legnagyobb részét Adolphus Heiman ezredes vezetésével elindította a húsz kilométeres úton Fort Donelsonba. Fort Heimant még február 4-én feladták és egy pár tüzéren kívül február 5-én Fort Henry-t is kiürítették. Az uniós lovasság a déliek üldözésére indult, de a rossz útviszonyok miatt komoly összecsapásra nem került sor, és csak egy pár foglyot ejtettek. Tilghman szokásának megfelelően az február 6-ra virradó éjszakát a 2-3 kilométerre az erőd felett horgonyszó Dunbar gőzösön töltötte. Éjfél körül Johnstonnak elküldte a híreket, majd nem sokkal hajnal előtt visszatért Fort Henry-be.[19]

Az összecsapás[szerkesztés]

Február 6-a reggelén Foote hét ágyúnaszádja megérkezett Fort Henry alá és 12:30-ra állást foglaltak. Tilghman tiszthez méltatlannak érezte az erődöt harc nélkül feladni, ezért a megadásra való felszólítást elutasította. A flotta 1500 méterről nyitott tüzet, melyet az erőd egy órán keresztül viszonzott. Ez volt az új tervek alapján sebtiben legyártott fémpáncélzatú ágyúnaszádok első bevetése. Foote négy naszádot állított az első sorba, melyek mögött a faborítású naszádok helyezkedtek el, így utóbbiak messzebbről lőhettek, mely kevésbé volt hatásos, de ezáltal védettebbek is maradtak az erőd lövéseivel szemben. A magas vízállás és Fort Henry ágyúinak alacsony elhelyezkedése miatt a flottát nem érték komoly károk, mert az ágyúk csak olyan pontokon tudták eltalálni őket, ahol páncélzatuk vastag volt. A bombázás alatt mind a négy páncélzott naszádot többször eltalálták. A USS Essex páncélját sikerült átütni egy 32-fontos lövedékkel, mely telibe találta a középső kazánt és forró gőzzel árasztotta el a fél hajót. 32-en haltak és sebesültek meg a gőztől, köztük a hajó kapitánya, William D. Porter. A hajó a hadjárat további részére akcióképtelenné vált.[20]

A egy és negyed órás bombázást követően Tilghman megadta magát a 275 méterre közelítő és közvetlen közelről való rombolásra készülődő flottának. Az ütközet előtt Tilghman azt mondta, hogy egy óráig ellen fog állni, hogy időt biztosítson emberei menekülésére. Mikor a többi elpusztulása, vagy megsérülése után már csak egy ágyú maradt működőképes és a lőporraktár víz alá kerülése miatt mindössze néhány lövésre elég muníció maradt, Tilghman elrendelte a konföderációs zászló levonását és egy fehér zászló felhúzását. Ennek megpillantásakor az ágyúnaszádok azonnal beszüntették a tüzelést. Egy kis csapat a flottillából a kikötőbe hajózott és Tilghmant a USS Cincinnati fedélzetére vitte, ahol a fegyverletételt megbeszélték. 12 tiszt és 82 közkatona adta meg magát az erődben, ahol 15 társuk meghalt és 20 megsebesült. A kiürítéskor a CSA minden tüzérségét és felszerelését hátrahagyta.

Az ütközetet követő események és a timberclad portyák[szerkesztés]

Tilghman fogságba esett, de hat hónappal később, 1862 augusztusában fogolycsere útján szabadult.[21] A dandártábornokot Fort Warrenben tartották fogva, Bostonban és a Gaines' Mill-i ütközetben fogságba kerülő John F. Reynolds dandártábornokért cserében engedték szabadon. Tilghman jelentésében keserűen panaszkodott Fort Henry katonailag gyalázatos pozíciójára, mely a hadmérnöki történelemben páratlan a maga nemében." Grant röviden tájékoztatta Hallecket: "Fort Henry a miénk. ... [február] 8-án beveszem és lerombolom Fort Donelsont és visszatérek Fort Henry-be." Halleck Washingtonba távirítozott: "Fort Henry a miénk. A lobogó visszatért Tennessee földjére és többé el nem hagyja."[22]

Grant és csapatai 1862. február 6-án hajnali 3 óra felé érkeztek meg Fort Henry alá, mikor a helyőrség már kapitulálát. McClernand hadosztálya fél órával később érkezett meg. Smith hadosztálya ezalatt birtokba vette az elhagyott Fort Heimant. Északon az erőd elfoglalását dicsőséges győzelemként értékelték. Február 7-én a Cincinnati, St. Louis, és Essex uniós ágyúnaszádok nagy kürtöléssel visszatértek Cairóba, Fort Henry konföderációs lobogóját fejjel lefelé felhúzva. A Chicago Tribune szerint az ütközet „az egyik legteljesebb és jelzésértékű győzelem a világ hadtörténetében”. Ehhez képest ha Grant nagyon óvatos és két nappal később indítja meg a hadjáratot, akkor az ütközetre egyáltalán nem kerül sor. Február 8-ra Fort Henry-t teljesen ellepte az ár.[23]

Fort Henry bevétele utat nyitott a Tennessee folyón az uniós ágyúnaszádok előtt egészen Alabama határáig. Közvetlenül a megadás után Foote utasította Phelps hadnagyot, hogy a három faborítású (timberclad) hajóval, a Tyler, Conestoga, and Lexington naszádokkal induljon portyára a folyón felfelé katonailag értékes készletek és építmények megsemmisítése céljából. A flottilla páncélozott naszádjai az erőd csapásai által sérülten lassabbak és kevésbé manőverezhetőek voltak a feladat elvégzéséhez, melyben a konföderációs hajók üldözése és elfogása is tervbe volt véve. A portya során a naszádok az alabamai Muscle Shoals-ig jutottak, Florence-nél is feljebb, egészen a folyó utolsó hajózható szakaszának végéig. A timberclad naszádok és a portyázó legénység lerombolta a Memphis & Ohio vasút hídját kb. 40 km-re az erődtől folyásiránnyal szemben. Szintén elfogtak sok déli hajót, köztük a Sallie Wood, a Muscle hajóval, és az Eastport építés alatt álló páncélzott naszáddal. Az uniós naszádok február 27-én épségben visszatérték Fort Henry alá; azonban Phelps óriási hibát követett el az amúgy sikeres portya során. Florence lakosai azt kérték, hogy kímélje meg városukat és a Memphis & Charleston vasút hídját. Phelps beleegyezett, mivel nem látta a híd fontosságát, holott a megsemmisítése gyakorlatilag kettévágta volna a Konföderáció közlekedési rendszerét. Johnston hadserege később Corinth felé utazva átkelt ezen a hídon, mikor a Shiloh-i csata megvívása céljából hajtott végre csapatösszevonást.[24]

Fort Donelson eleste után a Tennessee és a Cumberland folyó konföderációs útvonalból uniós szállítási útvonallá vált. Grant várakozásának megfelelően a két erőd bevétele után az elvágással fenyegetett Columbust sem lehetett tartani, ezért a kiválóan megerősített városból Polk vezérőrnagy kénytelen lett kivonulni, s ezzel feladni Nyugat-Kentucky-t is.[25]

A történelmi emlékezet megőrzése[szerkesztés]

Noha a Fort Donelson egykori helyén levő nemzeti parkkal szoros együttműködésben áll Fort Henry helyszínének gondozását nem a National Park Service látja el és nem képezi részét a Fort Donelson National Battlefield nemzeti parknak. Fort Henry jelenleg a Land Between the Lakes nemzeti szabadidőpark része. Az 1930-as években, mikor a Tennessee vizét gátakkal szabályozták és létrehozták a Kentucky-tót Fort Henry maradványai véglegesen víz alá kerültek. Egy kis navigációs bója jelzi az egykori erőd északnyugati sarkát a kentucky partoktól nagy távolságban. Fort Heiman 2006 októberéig privát tulajdonban levő földön helyezkedett el a kentucky állambeli Calloway megyében, mikor a helyi önkormányzat közelítóleg 37-38 hektár földet a National Park Service kezelésébe adott, a Fort Donelson nemzeti csatamező park részévé téve. Az erődítések egy része ma is látható.[26]

Megjegyzése[szerkesztés]

  1. Grant erőinek becslései változóak. Cooling, 11-12. oldal: 15 000. Gott, 76-78- oldal: 15 000. Eicher, 169. oldal: 12 000; McPherson, 396. oldal: 15 000. Woodworth, 72. oldal: 17 000. Nevin, 61. oldal: 17 000.
  2. A konföderációs erőkre vonatkozóan lásd: Eicher, 171. oldal; Gott, 54. és 73. oldal; Cooling, 12. oldal.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b NPS
  2. Woodworth, 2005 10. oldal
  3. Nevin 46. o Eicher 111–113. o Gott 37–39. o Cooling 4. o
  4. Esposito A 25. térképhez fűzött szöveg Nevin 54. o
  5. Cooling 9–11. o Eicher 148. o Gott 45–46., 68–69., és 75. o Esposito 25. térkép Simon 104. o Stephens 45. o Nevin 61. o
  6. Stephens 45. o
  7. Cooling 11-12. oldal Gott 76-78. oldal Eicher 169. oldal McPherson 396. oldal Woodworth 72. oldal Nevin 61. oldal
  8. a b Shelby Foote
  9. Cooling 11-12. oldal Gott 76-78. oldal Eicher 169. oldal McPherson 396. oldal Woodworth 72. oldal Nevin 61. oldal
  10. Gott 73. o Cooling 4. o
  11. tennrivermap 5. lap: 57-70 mérfölddel Paducah fölött
  12. Nevin  56-57. o Gott  16-18. o
  13. Gott 17-18. o Cooling 5. o Nevin 57. o
  14. Eicher 171. o Gott 54. o., 73. o Cooling 12. o Stephens 45. o
  15. Nevin 62. és 67. o Cooling 5. és 13. o Gott 61., 62. és 89. o
  16. Gott 62. és 82. o
  17. Woodworth 73–74. o Eicher 171. o Gott 80. o Stephens 46. o
  18. Shelby Foote2
  19. Knight, 79. o Gott 88–89. oldal és 91–92. oldal Cooling 13. o
  20. Stephens 46. o Nevin 63–65. o Gott 92–95. o Cooling 14–15. o
  21. Gott 97–98. o McPherson 397. o Nevin 67. o Cooling 15. o Eicher 172. o
  22. Gott 105. o
  23. Stephens 46. o Gott 105. és 117. o
  24. Gott 107–114. o McPherson 397. o Cooling 15–16. o
  25. Nevin 101. o
  26. NPS Gyakori kérdések Fort Henry-ről és Fort Donelsonról; Clarksville, Tennessee. A Leaf-Chronicle 2006. október 31-én megjelent cikke a Fort Heiman birtok átadásáról[halott link]

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Fort Henry című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.