Ugrás a tartalomhoz

John F. Reynolds

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Fulton Reynolds
John F. Reynolds
John F. Reynolds
Született1820. szeptember 20.
Lancaster, Pennsylvania
Elhunyt1863. július 1.
Gettysburg, Pennsylvania
ÁllampolgárságaAmerikai Egyesült Államok
Nemzetiségeamerikai
ÉlettársaKatherine Mary Hewitt
SzüleiJohn Reynolds
Foglalkozásahivatásos katonatiszt
IskoláiWest Point katonai akadémia
Halál okahősi halál a harcban
SírhelyeLancaster Cemetery, Lancaster, Pennsylvania
Katonai pályafutása
OrszágAmerikai Egyesült Államok
Fegyvernemszárazföldi hadsereg
Szolgálati ideje1841-1863
RendfokozataAz önkéntes hadsereg vezérőrnagya
EgységePotomac hadsereg, I. hadtest
Háborúi, csatái
John Fulton Reynolds aláírása
John Fulton Reynolds aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz John Fulton Reynolds témájú médiaállományokat.

John Fulton Reynolds (Lancaster, Lancaster megye, 1820. szeptember 20. – Gettysburg, 1863. július 1.)[1] amerikai hivatásos katona, a polgárháborúban az északiak vezérőrnagya, aki a Gettysburgi csatában esett el napra pontosan 22 évvel azután, hogy elvégezte a katonai akadémiát.[2] Pennsylvania államban született, 1841-ben végzett évfolyamban diplomázott le a West Point katonai akadémián, tüzér beosztást kapott a hadseregben és szolgált a mexikói–amerikai háborúban Zachary Taylor dandártábornok hadseregében. Harcolt a Monterreyi csatában és a Buena Vista-i ütközetben. Az amerikai polgárháborúban az Egyesült Államok hadseregében maradt, 1861 végére előléptették dandártábornoknak az I. hadtestben. A Hétnapos hadjárat alatt fogságba esett, de hat héten belül kiváltották. Reynolds hadosztályparancsnokként kemény ellenállást tanusított a vesztes második manassasi csatában. Kihagyta az Antietami csatát, de 1862. november 29-én előléptették az önkéntes hadsereg vezérőrnagyának. A rá következő Fredericksburgi csatában az ő hadosztályai próbálták sikertelenül áttörni Stonewall Jackson szárnyának védelmét. A Chancellorsville-i csatában szinte egyáltalán nem jutott harci szerephez, Joseph Hooker hadseregparancsoki lemondása után viszont barátját és volt beosztottját, George G. Meade vezérőrnagyot nevezték ki, aki szárnyparancsnoki szerepkört adott neki. 1863. július 1-jén Reynolds az I. hadtest hadosztályát harcba vezetve esett el Gettysburgi csatában.

Ifjúsága és pályafutása kezdete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Fulton Reynolds Lancasterben, mintegy 75 kilométerre Gettysburgtől született egy 11 gyerekes családban.[2][3] A 11 közül kilencen érték meg a felnőttkort. Apjuk, John Reynolds volt a tulajdonosa a Lancaster Journal nevű újság és a szerkesztője. A lapot 1834-ben megvásárolta tőle Hugh Maxwell V és később összeolvadt az Intelligencer Journallé. Reynolds 1822-től egy terminuson át Pennsylvania állam képviselője volt az állami törvényhozásban. 1834-ben a Cornwall Iron Works öntödéjének menedzsere lett. Édesanyjuk Lydia Moore Reynolds. John volt az ötödik gyerek volt a családban. Másfél évvel később született James LeFevre nevű öccse a polgárháború alatt Pennsylvania állam főszállásmestere lett. William pedig, az elsőszülött bátyjuk a flotta ellentengernagya.[4] John először a Lancastertől 10 km-re levő Lititzbe járt iskolába, majd a Maryland állambeli Long Greenben levő iskolába iratkozott, majd végül a Lancester megyei felsőoktatási intézményben is tanult.[5]

1837-ben apja barátja, James Buchanan szenátor, a leendő elnök ajánlásával került be a West Point katonai akadémiára, ahol 1841-ben végzett, ötvenfős osztályában a 26. helyen. Abban az évfolyamban ez a tanulmányi eredmény a tüzérséghez való kerüléshez volt elég; a 3. US tüzérezredhez vezényelték címzetes hadnagyi rangban. A 3. US tüzérezred a baltimore-i Fort McHenryben állomásozott ekkor. A tényleges hadnagyi rangot pár hónappal később, 1841. október 23-án kapta meg, mikor áthelyezték a floridai Fort Pickens erődjébe. Innen St. Augustine helyőrségébe vezényelték, Fort Marionba. Nem tudni biztosra, de Reynolds valószínűleg részt vett a rezervátumon kívül élő szeminol indiánok kitelepítésében, amelyre 1842 során került sor. 1843-ban a dél-karolinai Charleston partmenti erődjébe, Fort Moultrie-ba vezényelték.[6][2][3]

A mexikói háború és azt követő szolgálata

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1843-ban Texasba vezényelték, ahol a hadsereg hivatalosan megszállási feladatokat látott el. Texas 1845-ben benyújotta csatlakozási kérelmét az Egyesült Államokhoz, ekkor ez a feladat megszűnt, viszont tervezni kezdték az eljövendő mexikói–amerikai háborút. Ennek fő eszköze a helyben állomásozó úgynevezett Megfigyelő Hadsereg volt Zachary Taylor tábornok parancsoksága alatt. A mexikói határon fokozatosan emelkedett a feszültség, majd 1846. április 25-én elkezdődtek a műveletek. Reynolds valószínűleg nem harcolt a Fort Texas felmentéséért indított hadjáratban Palo Altonál és Resaca de la Palmánál, de 1846. június 18-án érdemei elismerése végett mégis előléptették főhadnaggyá. 1846. május 3-án elkezdődött a Monterreyi csata, melyben Reynolds egy két ágyúból álló szekció parancsnoka volt. Ennek élén bátran és hozzáértően harcolt Monterrey utcáin a mexikói erődítmény bevétele érdekében. 1846. szeptember 23-án címzetes századosi előléptetést kapott a Monterreyi csatában tanusított bátorsága miatt. A Buena Vista-i csatában az általa irányított két ágyús szekció megakadályozta, hogy az ellenség lovassága oldalba támadja az amerikai sereget, és ezzel visszavonulásra kényszerítette azt.[3][7][8] A háború alatt összebarátkozott Winfield S. Hancock és Lewis A. Armistead tiszttársával.

1848-tól 1850-ig a Maine állambeli Fort Preble-ben helyőrségi szolgálatot látott el. 1851-ben a 3. US tüzérezred szállásmestere lett a rhode islandi Fort Adamsben. 1850. október 25-én kinevezték David E. Twiggs vezérőrnagy hadsegédjének. Ezt a feladatot 1852. február 14-ig látta el, mikor a hadsereg utasítására útra kelt New York államban található Fort Lafayette felé. 1853. november 13-án útra kelt Fort Wood felé, ami a Szabadság-szobor talpa alatt levő csillag alakú erőd. 1854-ben Utah államba vezényelték és Salt Lake Cityben állomásozott, majd 1855-ben Fort Yumában. 1855. március 3-án előléptették a hivatásos hadsereg századosi rangjára és Kalifornián keresztül Oregonba vezényelték, hogy részt vegyen a Rogue River expedícióban. Fort Ortfordból induló expedíció során számos kisebb csatározást vívtak az oregoni indiánokkal, ezt nevezték később Rogue River háborúnak. 1856-tól 1858-ig a kansasi Fort Leavenworthben látott el helyőrségi szolgálatot. 1858-tól 1859-ig részt vett a Mormon háború utáni megszállásban Utah territóriumon.[9]

West Point és a titkos szerelem

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1859‑ben Reynoldsot kinevezték a West Point katonai akadémia kadéhadtesti parancsnokának. A kadéthadtest parancsnoka felelős a kadétok fegyelmének, katonai kiképzésének alakulásáért, a jólétük biztosításáért, valamint az adminisztrációjuk ellátásáért. A vadnyugati határvidékről az SS Golden Age nevű hajón[10] tért vissza New Yorkba és megismerte a 22 éves Katherine Mary Hewittot. Katherine árva volt, Kate Wentworth néven nevelkedett és kapott egy lehetőséget, hogy a gazdag Robert B. Woodwardnál dolgozhasson Kaliforniában cselédként. Valószínűleg a Woodward család taníttatta, mert Kate magas szinten írt és újságcikket publikált a saját védelmében.[10] Valamiért elhagyta a családot és Sacramentóba költözött, ahol a népszámláláskor végzett összeírásokban feltüntetett foglalkozása prostituált volt.[10] Egy szöktetéses botránnyá dagadó szerelmi affér után levonta a következtetést, hogy bűnös életet folytat és a Páli Szent Vince által alapított Szeretet Leányai katolikus rendjéhez fordult segítségért. Valamilyen oknál fogva gondviselőként nevelt egy kb. 10 éves kislányt. A Szeretet Leányai elküldte a keleti partra, az Eden Hall pennsylvaniai zárdájába. Reynolds presbiteriánus felekezethez tartozott, Kate Hewitt viszont protestáns volt, de éppen meg akart térni és katolikus hitre akart keresztelkedni.[11] Reynolds és Hewitt egymásba szerettek és az affért egyelőre titokban tartották.

Reynoldsot 1860. szeptember 8-án kinevezték a tüzérségi, gyalogsági és lovassági taktika oktatójának. Ebben a pozícióban érte az Egyesült Államok szecessziója, a hét déli állam elszakadásával. Az események a háború felé mutattak és világos volt, hogy Reynolds ez esetben harcolni fog a háborúban.[9][2][3] Reynolds eljegyezte Katherine-t és neki adta a west pointi gyűrűjét. Katherine egy Dear Kate felirattal vésett aranygyűrűt adott és egy selyemfonálon lógó Jézus szíve medált, illetve egy keresztet, amit Reynolds a nyaka körül viselt. Az eljegyzést titokban tartották, valószínűleg mert Kate-et előélete miatt kritika érte volna és először elfogadható hátteret akartak teremteni neki.[10][12] Kate kishuga a zárda iskolájába járt tanulni, Reynolds pedig amikor eltávozást kapott, valószínűleg meglátogatta kedvesét.

Reynolds politikailag a Demokrata párt híve volt, folytatta családjának Demokrata kurzusát és apja barátjának, valamint az őt tiszti pályájára beajánló James Buchanan elnök politikai támogatója volt. A John Brown-féle lázadást úgy kommentálta, hogy ha néhánnyal több abolicionistát akasztanának fel, akkor az véget vetne az agitációnak egy időre. Annak ellenére, hogy ellene volt a rabszolga-felszabadításnak, elkötelezett híve volt az Amerikai Egyesült Államoknak.[3]

A polgárháborúban

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Washington védelme

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
John Fulton Reynolds vezérőrnagy. A Liljenquist család polgárháborús fotógyűjteményéből.

A harcok kitörése után nem sokkal Winfield Scott vezérőrnagy felkérte hadsegédjének, de Reynolds jobban szeretett volna csapatparancsnoki beosztást, így nem fogadta el. 1861. május 14-én így alezredesi rangban kinevezték a 14. US gyalogezred parancsnokának.[9] A szövetségi ezred a hivatásos hadsereg rangját jelentette és Connecticutban állomásozott, New London közelében épült Fort Trumbull erődjében, ahol 1847-ben már állomásozott. Reynoldsot viszont west pointi kötelességei még New Yorkhoz kötötték az évfolyam diplomázásáig. Nem várva meg a diploma július elején való átadását, Reynolds június 25-én elhagyta New Yorkot, július 6-án érkezett meg csapataihoz. 1861. július 21-én az Egyesült Államok elveszítette a Bull Run-i csatát és világossá vált, hogy egy hosszú és kimerítő háború nélkül nem lehet legyőzni az Amerikai Konföderációs Államok ellenállását. További csapatokat rendeltek a főváros védelmére és 1861. augusztus 20-án Reynoldsot az önkéntes hadsereg dandártábornokává nevezték ki.[9][3] Washingtonban az észak-karolinai Cape Hatteras megtámadására osztották be, de McClellan a hadügyminszterhez fordult azzal a kéréssel, hogy a Potomac Hadsereg kaphassa meg Reynolds szolgálatait. Elsőként az önkéntes tisztek szakmai kvalifikációját felülvizsgáló bizottságnak lett a tagja, majd később dandárparancsnoki beosztást kapott.[13]

Dandárja 1861. szeptember 16-án egyesült George B. McClellan vezérőrnagy által irányított Potomac Hadseregben,[9] közvetlen elöljárója pedig a nyugállományból visszatérő George A. McCall vezérőrnagy lett. A csapatok a Washington előtti védelmi vonal jobb oldalát képezték. McCall hadosztályát 1861. október 3-án hozták létre és a későbbi hónapok során, mint a Pennsylvania Reserve, vagyis a Pennsylvaniai Tartalék hadosztálya néven lett ismert. Október 19-én McCall parancsot kapott McClellantől, hogy hadosztálya nyomuljon előre Dranesville-ig, amely Leesburgtől 12 mérföldre délkeletre helyezkedett el. McCall és katonái ezzel a menettel akaratukon kívül kiváltották a Ball's Bluffi ütközetet, bár nem vettek benne részt, hanem menetüket befejezve a terv szerint megfordultak és hazamasíroztak.

A Shenandoah-völgyben és Richmond kapujában

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Beaver Dam-patak (magyarul Hódgát-patak) ütközetének térképe, Robert Knox Sneden alkotása.

1862. március 13-án a hadosztályt az I. hadtest parancsnoksága alá sorolták, melyet Irvin McDowell vezérőrnagy irányított. A hadtest eredetileg McClellan szándékai és az Urbanna-terv szerint részt vett volna a Virginia-félszigeti hadjáratban, de mivel Thomas J. Jackson vezérőrnagy a Shenandoah-völgyben indított műveletet márciusban, ezért az I. hadtestet Lincoln és tábornoki köre átirányította Jackson ellen. 1862. április 4-én az újonnan létrehozott Department of Rappahannock (Rappahannock hivatal) hatáskörébe utalták őket. Májusban William B. Franklin vezérőrnagy hadosztályát elcsatolták és a Virginia-félszigetre küldték. 1862. június 9-én a Pennsylvania Tartalékot is utánuk küldték.[9] Útban odafelé elfoglalták Fredericksburg városát, aminek Reynolds lett a katonai kormányzója egy rövid időre. A hadosztály június 18-án érkezett meg Mechanicsville-be és ideiglenesen az Fitz John Porter vezérőrnagy V. hadtestéhez lett csatolva. Porter McClellan legtehetségesebb hadtestparancsnoka volt és a Chickahominy-folyó északi partján állomásozva lényegében Robert E. Lee tábornagy ellentámadásának súlypontjába esett a Hétnapos hadjárat idején.[14]

1862. június 26-án Reynolds az 1. pennsylvaniai tartalékdandárt vezette a Beaver Dam Creek-i ütközetben. Lee terve szerint koncentrált támadásra kellett volna sor kerülnie, de a konföderációs csapattestek összehanglatlanul tevékenykedtek. Délután 3 óra tájban A. P. Hill elveszítette a türelmét és hadosztálya mindenféle támogatás nélkül egymás után támadásra indította dandárjait Reynolds és Truman Seymour dandártábornok dandárjainak állásai ellen. Reynolds egyik stábtisztjének azt monda: „Ezek úgy jönnek, mint a legyek a mézeskalácsra” és az uniós kézifegyverek, valamint tüzérség nagy veszteségeket okozott a támadók három dandárjának.[15] Amikor Joseph R. Anderson katonái átértek a Beaver Dam patak mocsarán és zavart okoztak Reynolds soraiban, George G. Meade tartalékban levő dandárjának erősítése kisegítette a védőket. Ezután Lee újabb hadosztályokat hívott segítségül. William D. Pender és Rosewell S. Ripley dandárjai ismét megtámadták Seymour állásait, de a szövetségi katonák rendületlenül álltak és ismét súlyos veszteségeket okoztak. A sötétség leszálltáig újabb és újabb konföderációs egységek jelentek meg, ezért biztosan lehetett számítani egy másnapi koncentrált támadás megindítására. Ezért a sikeres helytállás ellenére McClellan visszavonta Porter hadtestét 8 kilométerre keletre.[16] Húsz évvel az ütközet után D. H. Hill azt írta: „A Beaver Dam árkai elleni támadások, a Malvern Hill magaslatai, Gettysburg, ezek mind lenyúgözőek voltak, csak éppen azon fajta nagyságrendbe tartoztak, amit a Dél nem tudott magának megengedni.”

1862. június 27-én a Gaines' Mill-i ütközetben McCall hadosztálya az előző nap harcai után nem kapott feladatot és ezzel elkerült egy mindkét oldalnak 7000 fő veszteséget okozó vérfürdőt. Reynolds két napja nem aludt már. A kimerült tábornok pihenni próbálva ledőlt egy fa alatt a Boatswain-mocsárban, és valószínűleg nem szólt senkinek erről, így amikor a dandár felsőbb parancsra visszavonult, nem tudták, hogy hol van és otthagyták. Reynolds D. H. Hill konföderációs katonáinak fogságába esett. A baklövés fölött bánkódó Reynoldsot a déli tábornok azzal vigasztalta, hogy ne vegye szívére fogságba kerülését, mert ilyen a háború természete.[3][17][18]

Hill és Reynolds jó viszonyban voltak a West Pointon eltöltött időkből kifolyólag. Fogságát a Richmond környéki Libby-börtönben töltötte. 1862. június 30-án éjszaka a felderítést végző McCall vezérőrnagy is déli fogságba esett, amikor a járőrvonalat ellenőrizte és déli katonákba futott bele. Őt szintén a Libby-börtönben őrizték, de nincs róla tudomásunk, hogy találkoztak volna. Reynoldsot 1862. augusztus 15-én kicserélték Lloyd Tilghman dandártábornokért,[19] és ugyanaznap McCallt pedig Simon B. Buckner vezérőrnagyért.[20] Reynolds visszatért az aktív szolgálatba, felettese viszont már túl volt a 60. évén és egészségét megviselte a fogság, így leszerelt. Reynolds később kézhez vette az őt méltató jelentését.[21]

Második Bull Run

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Reynoldsék kiszabadulása előtt Truman Seymour vezette a Pennsylvania Tartalékot, de McCall leszerelése után Reynolds volt a rangidős. Augusztus 26-án vette át a parancsnokságot a hadosztály fölött, amely eddigre John Pope vezérőrnagy irányítása alatt állt, mint a Virginiai Hadsereg III. hadtestének része. A III. hadtestet Irvin McDowell vezérőrnagy irányította a második Bull Run-i csatában.[2] Augusztus 29-én McDowell misztikusan elveszett a csatatér elérése előtt, így Reynolds hadosztályát egy időre Franz Sigel I. hadtestéhez csatolták. Sigel azt kapta parancsba, hogy frontális támadásokkal kösse le a konföderációs figyelmet, nehogy elhagyhassák a csatateret. Reynolds hadosztálya erős tüzérségi bombázás alá került eközben, úgyhogy maga is tüzérséggel válaszolt rá, miközben csatározással töltötte az időt Jubal A. Early dandárjával a Brawner-farm környékén.[22] Mikor Pope kora délután megérkezett és átvette a parancsnokságot Sigeltől, Reynolds katonái még nem voltak leharcolva, mint Carl Schurz és Milroy csapatai, melyek rohamot indítottak. Reynolds arra kapott parancsot, hogy hajtson végre elterelő támadást Jackson szemben levő vonalai ellen az uniós a hadsereg bal szárnyán. Eközben, koradélután tájékán azonban James Longstreet vezérőrnagy szárnyának első alakulatai megérkeztek a csatatérre és Reynolds katonái beléjük futottak. Azonnal jelezték, hogy szárnyirányból fenyegetés érte őket és Reynolds ugyanezt jelentette felfelé, azonban Pope nem akart hinni neki. Pope meg volt győződve, hogy Longstreet a közelében sincs Manassasnek, tehát Reynolds csak Porter csapatait vélheti ellenségnek, akik Pope elképzelése szerint parancsot kaptak, hogy támadjanak abban az irányban.[23] Reynolds csapatait Hood és James Kemper hadosztálya fokozatosan visszanyomta a Chinn-gerincre, míg John P. Hatch hadosztályát pedig Groveton közelébe vonták előre, ahol megütközött Hooddal. Mikor Hood és Kemper felsőbb utasításra délután 5 órakor visszavonultak, Pope annak a bizonyítékát látta benne, hogy itt nem egy ellenséges offenzíva megszakításáról volt szó, hanem Jackson csapatai menekülnek.

Másnap, augusztus 30-án Reynolds jelentette, hogy a konföderációs csapatok még mindig nagy erőben várakoznak a Warrenton úttól délre és Fitz John Porter, az V. hadtest parancsnoka hasonló híreket hozott. Reynolds ekkorra visszakerült McDowell parancsnoksága alá. Pope támadásba vezényelte az V. hadtestet, McDowell pedig aggódni kezdett, hogy a támadásuk fedezetlen marad, ezért Reynolds hadosztályát a Chinn-gerincről a támogatásukra küldte.[24] Erre nem került sor, mert elsöprő erejű konföderációs támadás vette kezdetét. Porter megvert hadtestének katonái tömegesen menekültek kelet felé. A következő védelmi vonalat McDowell három hadosztálya képezte, Hatch, James B. Ricketts és Reynolds vezényletével. Reynolds hadosztályából Martin Hardin ezredes ideiglenes vezetése alatt álló dandár lépett először harcba. Hardin saját kezdeményezésére kapcsolódott be a harcba és sortüzei megfutamítottak több ezrednyi texasit. Nathan 'Shanks' Evans dandártábornok dél-karolinai dandára azonban a hátukba került.[25] Az összeomló Hardin-dandár után McLean, Koltes és Krzyzanowski-dandárok is elvéreztek a Chinn-gerinc megtartásáért folytatott öldöklő harcban, amivel az északiak időt nyertek a rendeződésre. Reynolds maradék két dandárja, Truman Seymour és George G. Meade vezetésével már csak a Henry House-dombon tudott védelmi vonalat kialakítani, közösen George Sykes és Abram S. Piatt dandárjaival. Reynolds személyesen járkált a sorok között és próbálta rendezni katonáit. A 2. Tartalékezred lobogóját lengette és azt kiáltozta, hogy „Rajta, fiúk, vasat nekik, fel a szuronnyal, gyorsan!”[26] Stonewall Jackson késve, kb. délután 6 órakor tudta támadásba indítani három napja védekező és a lőszerből kifogyó katonáit. Pope este 7 órára visszavonta a csapatokat a Henry House-domb vonalába, így az állást sikerült megszilárdítani. Este 8 órakor azonban a bal szárnyon vívott amúgy győztes lovassági összecsapás hatására elrendelte az általános visszavonulást. A katonák hallgatagon és morózusan meneteltek vissza, a főváros felé.[27]

Pennsylvaniában és az I. hadtest élén

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pope-ot két hét múlva áthelyezték a dakota indiánok elleni hadszíntérre, nyugatra, a hadsereg újraszervezésére pedig ismét George B. McClellant helyezték parancsnoki pozícióba. McClellan az átszervezés során a III. hadtestet visszanevezte I. hadtestté és a kritikák kereszttüzébe került McDowell helyett Joseph Hooker vezérőrnagyot bízta meg az irányítával. A Pennsylvaniai Tartalék ennek a részét képezte. Amikor Robert E. Lee a Chantilly ütközet után megindította a Maryland hadjáratát és Fredericken keresztül északra nyomult, a pánikba esett Andrew G. Curtin pennsylvaniai kormányzónak sikerült elérnie, hogy Reynoldsot szeptember 14-én kinevezzék a pennsylvaniai milícia élére.[2][3] McClellan és Hooker nem akarta nélkülözni Reynolds szolgálatait és egyaránt arra panaszkodott, hogy „egy megijedt kormányzó nem engedhető meg, hogy az egész hadosztály harcképességét semmivé tegye”, de Curtint nem sikerült eltántorítaniuk ettől. Reynolds két hétig a kiképzést irányította a sebtében Pennsylvania védelmére felállított alakulatoknál és így kihagyta a South Mountain-i ütközetet az Antietami csatát. Hadosztályát ez idő alatt rangidős dandárparancsnoka, Meade irányította. Szeptember 29-én tért vissza az alakulathoz és mivel Hooker az antietami csatában lábsérülést szenvedett, átvette a hadtest ideiglenes vezetését. A hadosztály vezetését Meade-nek adta át. Októberben kinevezték a hadtest állandó parancsnokának. 1862. november 29-én a Kongresszus megerősítette vezérőrnagyi kinevezését az önkéntes hadseregben.[28][9]

1862. november 7-én Lincoln ismét leváltotta a Potomac Hadsereggel dél felé támadó McClellant és Ambrose E. Burnside vezérőrnagyot nevezte ki a helyére. Burnside megpróbálta az Észak-Virginiai Hadsereget megtéveszteni és Fredericksburgnél átkelni a Rapphannock-folyón. A Fredericksburgi csata előtt Burnside hibásan fogalmazott parancsot küldött William B. Franklin vezérőrnagynak, aki a balszárny parancsnoka volt. Ez a parancs arról rendelkezett, hogy Franklin támadja meg az előtte álló Prospect-dombot „legalább egy hadosztállyal”. Egy hadosztály nyilvánvalóan elégtelen volt ehhez a támadás sikeréhez, de az érthetetlen kitételt a kialvatlan Franklin nem próbálta Burnside parancsnoki állásával egyeztetni, és a kapcsolattartásra odaküldött tiszt sem tette ezt. Ehelyett Franklin utasította Reynolds hadtestét, hogy válassza ki egyik hadosztályát a támadásra. Reynolds Meade hadosztályát választotta, de John Gibbon vezérőrnagy hadosztályának elrendelte Meade-ék támogatását, Abner Doubleday vezérőrnagy tartalék hadosztályát pedig a műveletet balról biztosítani küldte.[29] George Stoneman vezérőrnagy III. hadtestébe tartozó egyik hadosztályát, a David B. Birney dandártábornok irányította és úgyszintén megemlítették, hogy támogatni fogja a rohamot. Birney viszont azt állította, hogy nem kapott indulási utasítást Reynoldstól, viszont akadályozó tüzérségi tűz alá került és így nem tudta az amúgy sem értett támadást támogatni. Reynolds szintén nem értette az elképzelés lényegét,[30] de saját hatáskörben körülbelül mindent elkövetett, hogy a maximális hatékonysággal hajtsák végre. A támadás véresen összeomlott, Meade hadosztálya elvesztette a tisztjei legnagyobb részét. A hibát azonban nyilvánvalóan nem a hadtest szintjén követték el, és Reynolds eljárását sem kritizálta senki. Annál jobban kritizálták Burnside-ot és Franklint, akiket egyaránt elmozdítottak, mikor 1862 februárjában Joseph Hooker kapta meg a Potomac Hadsereg parancsnokságát.

Chancellorsville

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1863 májusában a chancellorsville-i csatában Reynolds vitába került Hookerrel, az I. hadtest előző vezetőjével, akit a Potomac Hadsereg vezetőjévé neveztek ki. Hooker az I. hadtestet eredetileg az uniós védelem bal szélére helyezte, Fredericksburgtől délnyugatra. Reményei szerint a konföderációs jobbszárnyat fenyegették volna. Május 2-án Hooker megváltoztatta a tervet és elrendelte, hogy a hadtest meneteljen 32 kilométert és kerüljön át a hadsereg balszárnyára, északnyugatra a XI. hadtesttől. A menetet a késő üzenetváltások hátráltatták és főleg, hogy titokban kellett maradnia a műveletnek és ezért a konföderációs felderítőket kerülték. Emiatt az I. hadtest nem volt a helyén, mikor a XI. hadtestet május 2-án meglepték és szárnytámadással megfutamították, pedig Hooker számított rá. Jackson altábornagy támadása megrengette Hooker bizalmát a támadó műveletben. Újabb súlyos déli támadások és szövetségi visszavonulások után Hooker haditanácsot hívott össze május 4-én, melyen Reynolds a csata folytatására szavazott, de noha ez az álláspont többségbe került Hooker ellenkezőleg döntött. Reynolds szavazatát az V. hadtest irányítását átvett Meade adta le, mert ő maga elaludt. Felébredés után csendes morgással, de úgy, hogy Hooker meghallja azt kérdezte tőle, hogy „Minek hívta össze ezt a tanácsot, ha egyszer mindenképp vissza akart vonulni?” A 17 000 fős I. hadtest egyáltalán nem látott harcot Chancellorsville-nél és mindössze 300 fő veszteséget szenvedett az egész hadjárat alatt.[31]

A csata után Hooker bűnbakokat keresett és közvetlen beosztottjaiból többet is megpróbált a csatavesztés okának megtenni, köztük George Stonemant, a lovasság parancsnokát és John Sedgwick vezérőrnagyot, a VI. hadtest parancsnokát. Ezenkívül konfliktusba keveredett Meade-del, aki abszurdnak tartotta, hogy miközben maga a harc folytatására szavazott, Hooker állítása szerint pontosan ebből merített ihletet, hogy visszavonuljon. A folyamatos intrikálástól és Hookertől megundorodott Darius N. Couch vezérőrnagy lemondott a II. hadtest irányításáról és kijelentése szerint olyan helyre kérte áthelyezését, ahol Hookertől megszabadulhat. A Potomac hadsereg körülbelül olyan irányíthatatlan lett, mint Burnside utolsó napjaiban. Reynolds azon tábornokok közé tartozott, akik Hooker leváltását sürgették, úgyanúgy, ahogy Burnside-ét is. Ezután 1863. június 2-án Washingtonba rendelték Abraham Lincolnhoz. Az elhangzottakról nem készült feljegyzés, így csak sejtjük, hogy az elnök felajánlotta neki a Potomac Hadsereg parancsnoki posztját. Reynolds az utólagos kommentárok alapján elutasította, mert nem akarta, hogy elődjeihez hasonlóan az ő munkájába is Republikánus párti kongresszusi képviselők avatkozzanak bele.[32] Lincoln nem szándékozott feladni a hadsereg feletti politikai ellenőrzést, és megpróbálkozott Henry W. Slocumnál és Segdwicknél is, de hasonló kimenetellel. Amikor Hooker június 27-én benyújtotta a lemondását, Lincoln az összes meginterjúvolt ajánlása alapján ultimátumszerűen Reynolds barátját és volt beosztottját, Meade-et nevezte ki hadseregparancsnoknak, melyet elutasítás esetére eltávolítás fenyegetésével nyomatékosítottak.[2][3]

Gettysburg

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Reynolds eleste – Alfred Waud illusztrációja Reynolds gettysburgi haláláról.
Reynolds emlékműve a Gettysburgi Nemezti Katonai Parkban.

Reynolds abba a sajátos helyzetbe került, hogy fél évvel azelőtt még saját beosztottja lett a parancsnoka, de a viszony nem fordult rivalizálásba. A két philadelphiai katona továbbra is nagyon szívélyesen viszonyult egymáshoz. Meade Reynolds számára június 30-án írt saját kezű parancsát nem úgy szignálta, mint elöljáró, hanem mint legközelebb álló barát és nem Reynolds tábornok hivatalos titulusával szólította meg, hanem „Kedves John”, valamint a búcsúzási formulának a teljes barátsággal kitételt választotta.[33] Reynolds megbizatást kapott, hogy irányítsa a hadsereg I., III. és XI. hadtestét, valamint Buford lovassági hadosztályát összefogó balszárnyat és az Észak-Virginiai Hadsereggel való harcérintkezés felvételével igyekezzen azt odavonni a Nagy Pipa-patak mentén kiépítendő védelmi vonalhoz. Július 1-jén Buford Gettysburg városától nyugatra hátráltatta Henry Heth hadosztályainak előrenyomulását a Chambersburg úton. Buford hívására Reynolds az 1. hadosztállyal lovagolva segítségére sietett, annak is a Lysander Cutler dandártábornok irányította dandárjával. Cutler katonái a Herbst-ligetben ütköztek meg a déliekkel. Reynolds az ütközet előtt ezt írta Meade-nek: Hüvelykről hüvelykre harcolni fogok vele (Lee-vel), és ha beszorít a városba, el fogom barikádozni az utcákat, és amilyen sokáig csak lehetséges, feltartom.[34] Cutler dandárja után Solomon Meredith dandártábornok Vasdandárja érkezett. Két dandárja sietve érkezett dél felől a támadók oldalába és ellentámadást indított. Rövid harcban mindkét dandárt, Archert és Davist megfutamították. James J. Archer dandártábornok a szövetségiek fogságába esett. Reynolds a 2. wisconsini gyalogezred állását igazgatta. „Előre, emberek, előre, az isten szerelmére, űzzétek ki azokat az erdőből!”,[35] mondta mikor fejlövést kapott és azonnal meghalt. A balszárny parancsnokságát ideiglenesen Oliver O. Howard vezérőrnagy vette át, az I. hadtestet pedig Abner Doubleday vezérőrnagy. Ő volt a legmagasabb rangú hősi halottja az ütközetnek[2]

Halála után

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Reynolds lovasszobra a philadelphiai városháza előtt.

1863. július 3-án hajnali két órakor Reynolds holtteste megérkezett Harriet és Elinor hugához, Philadelphiában a Spruce utca 1829 alatti lakáshoz. Kate Hewitt az újságból tudta meg, hogy Reynolds elesett. Elment a Spruce utcai lakáshoz, bekopogott és a család engedélyét kérte, hogy meggyászolhassa kedvesét. A család nem teljesen értette a helyzetet, mert észrevették, hogy a west pointi diplomázáskor kapott gyűrűnek nyoma sincs John testén, ellenben egy Dear Kate feliratú gyűrűt viselt, valamint megtalálták a nyakában hordott Szent Szív szimbólumot és a keresztet. Reynoldsnál ezenkívül levelek is voltak Philadelphia elővárosából jövő pecséttel. Kate Hewitt elmondta a történetüket és hogy július 8-án akarták az eljegyzést bejelenteni.[10] Elinor és Harriet hittek Kate Hewittnak és befogadták a családba. Később megírták William bátyjuknak, aki a haditengerészetnél harcolt a háborúban, hogy Kate és John ígéretet tettek egymásnak arra az esetre, ha John elesne a háborúban. Kate ebben az esetben a vallásnak akarta az életét szentelni.[10] Így is tett, 1864. március 17-én Emmitsburgben a papnevelde apácanövendéke lett. 1868-ban New Yorkban az apácai fogadalom letétele előtt meggondolta magát és kilépett. Később Albanyben lett tanárnő.[10]

Bronzszobra, amelyhez az alapanyagot konföderációs ágyúk beolvasztásával nyerték, a Gettysburgi Nemzeti Temetőben áll, ez volt az első fémszobor a sírkertben. Lovas szobra a philadelphiai városháza előtt áll, egy emlékkövet pedig arra a helyre állítottak, ahol a halálos lövést kapta. Szobra van a Pennsylvania-emlékművön is.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Eicher, Civil War High Commands 450-451. o.
  2. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Gettysburg Stone Sentinels
  3. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Battlefields
  4. ↑ Származástan
  5. ↑ Warner, Generals in Blue 396. o.
  6. ↑ Eicher, Civil War High Commands 450. o.
  7. ↑ Eicher, Civil War High Commands 450. o.
  8. ↑ Carney, JFR in EACW 1631. o.
  9. 1 2 3 4 5 6 7 Cullum's Register
  10. 1 2 3 4 5 6 7 Harding
  11. ↑ Carney, JFR in EACW 1632. o. Bearss, Fields of Honor 161. o. Tagg, The Generals of Gettysburg  10-11. o.
  12. ↑ Carney, JFR in EACW 1632. o. Bearss, Fields of Honor 161. o. Tagg, The Generals of Gettysburg  10-11. o.
  13. ↑ Carney, JFR in EAWC 1632. o.
  14. ↑ Carney, JFR in EAWC 1632. o. Tagg, The Generals of Gettysburg 10. o.
  15. ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide 101. o.
  16. ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide 100-101. o.
  17. ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide 106. o.
  18. ↑ Sears, To the Gates of Richmond 252. o.
  19. ↑ Eicher, Civil War High Commands 451. o.
  20. ↑ Eicher, Civil War High Commands 152. o.
  21. ↑ Carney, JFR in EAWC 1632. o.
  22. ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide 148. o.
  23. ↑ Greene, Second Battle of Manassas 33. o. Hennessy, Return to Bull Run 259–265. o. Martin, Second Bull Run Campaign 183–184. o.
  24. ↑ Greene, Second Battle of Manassas 43–44. o. Hennessy, Return to Bull Run 358–361. o. Martin, Second Bull Run Campaign 219–220. o.
  25. ↑ Greene Second Battle of Manassas 47–49. o. Hennessy Return to Bull Run 373–393. o. Martin, Second Bull Run Campaign 231–237. o.
  26. ↑ Tagg 10. o.
  27. ↑ Greene, Second Battle of Manassas 52. o. Hennessy, Return to Bull Run 424–438. o. Martin, Second Bull Run Campaign 246–248. o.
  28. ↑ Eicher, Civil War High Commands 704. o.
  29. ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide 163. o.
  30. ↑ Tagg, The Generals of Gettysburg 10. o.
  31. ↑ Sears, Chancellorsville 228-229., 243., 420-422. o. Tagg, The Generals of Gettysburg 11. o. Carney, JFR in EAWC 1633. o. Welcher 667. o.
  32. ↑ Sears, Gettysburg 40-41. o. Tagg, The Generals of Gettysburg 11. o. Eicher, Civil War High Commands 773-774. o.
  33. ↑ KMB
  34. ↑ Keegan
  35. ↑ Gragg, Illustrated Gettysburg Reader

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • ↑ Bearss, Fields of Honor: Bearss, Edwin C (2006). Fields of Honor: Pivotal Battles of the Civil War (angol nyelven). Washington, DC: National Geographic Society. ISBN 978-0-7922-7568-3. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Carney, JFR in EACW: Carney, Stephen A. (2000). "John Fulton Reynolds". In David S. Heidler és Jeanne T. Heidler (ed.). Encyclopedia of the American Civil War: A Political, Social, and Military History (angol nyelven). New York: W. W. Norton & Company. ISBN 978-0-393-04758-X. {{cite book}}: Check |isbn= value: invalid character (súgó); Cite has empty unknown parameters: |accessyear=, |accessmonth=, |month=, |chapterurl= és |coauthors= (súgó)
  • ↑ Coddington, The Gettysburg Campaign: Coddington, Edwin B (1968). The Gettysburg Campaign; a study in command (angol nyelven). New York: Scribner's. ISBN 978-0-684-84569-5. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Eicher, Civil War High Commands: John H. és David J. Eicher (2001). Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford, CA: Stanford University Press. ISBN 978-0-8047-3641-3. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Foote, The Civil War: A Narrative: Foote, Shelby (1958). The Civil War: A Narrative, 2. kötet, Fredericksburg to Meridian (angol nyelven). New York: Random House. {{cite book}}: Text "978-0-394-49517-9" ignored (súgó); Text "isbn" ignored (súgó)
  • ↑ Gettysburg Stone Sentinels: John F. Reynolds. Gettysburg Stone Sentinels. Hozzáférés: 2022. február 14..
  • ↑ Gragg, Illustrated Gettysburg Reader: Gragg, Rod (2013). The Illustrated Gettysburg Reader: An Eyewitness History of the Civil War's Greatest Battle (angol nyelven). Washington, DC: Regnery History. ISBN 978-1-62157-073-8.
  • ↑ Green, Second Battle of Manassas: Greene, A. Wilson (1995). The Second Battle of Manassas (angol nyelven). Fort Washington, PA: Eastern National Park and Monument Association. ISBN 9780915992850.
  • ↑ Hennessy, Return to Bull Run: Hennessy, John J. (1993). Return to Bull Run: the campaign and battle of Second Manassas (angol nyelven). New York: Simon & Schuster. ISBN 9780671793685. Hozzáférés: 2025. szeptember 29..
  • ↑ Hawthorne, Gettysburg: Stories of Men and Monuments: Hawthorne, Frederick W (1988). Gettysburg: Stories of Men and Monuments (angol nyelven). Gettysburg, PA: Association of Licensed Battlefield Guides. ISBN 978-0-9657444-0-X. {{cite book}}: Check |isbn= value: invalid character (súgó)
  • ↑ Keegan: John Keegan. "Chancellorsville és Gettysburg". Az amerikai polgárháború. Akadémiai Kiadó. ISBN 978-963-05-9203-1. {{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó); Check date values in: |accessdate= (súgó)
  • ↑ Kantor, Gettysburg: Kantor, MacKinlay (1952). Gettysburg (angol nyelven). New York: Random House.
  • ↑ Martin, Second Bull Run Campaign: Martin, David G. (1997). Second Bull Run Campaign: July–August 1862 (angol nyelven). Pennsylvania: Combined Books. ISBN 0938289802.
  • ↑ Pfanz, First Day: Pfanz, Harry W (2001). Gettysburg – The First Day (angol nyelven). Chapel Hill: University of North Carolina Press. ISBN 978-0-8078-2624-3. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Salmon, OVCV Battlefield Guide: Salmon, John S (2001). The Official Virginia Civil War Battlefield Guide (angol nyelven). Mechanicsburg, PA: Stackpole Books. ISBN 978-0-8117-2868-4. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Sander, Enduring Tales of Gettysburg: Sander, Steve G. "Enduring Tales of Gettysburg: The Death of Reynolds". The Gettysburg Magazine (angol nyelven). Dayton, Ohio: The Morningside House Inc. {{cite journal}}: Unknown parameter |Issue= ignored (|issue= suggested) (súgó)
  • ↑ Sears, Gettysburg: Sears, Stephen W (2003). Gettysburg (angol nyelven). Boston: Houghton Mifflin. ISBN 978-0-395-86761-4. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Sears, To the Gates of Richmond: Sears, Stephen W (1992). To the Gates of Richmond: The Peninsula Campaign (angol nyelven). Ticknor and Fields. ISBN 978-0-89919-790-6.
  • ↑ Sears, Chancellorsville: {{cite book| last=Sears| first=Stephen W| title=Chancellorsville|
  • ↑ Tagg, The Generals of Gettysburg: Tagg, Larry (1998). The Generals of Gettysburg (angol nyelven). Campbell, CA: Savas Publishing. ISBN 978-1-882810-30-9. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)
  • ↑ Trudeau, Gettysburg: A Testing of Courage: Trudeau, Noah Andre (2002). Gettysburg: A Testing of Courage (angol nyelven). New York: HarperCollins. ISBN 978-0-06-019363-8.
  • ↑ Tucker, High Tide at Gettysburg: Tucker, Glenn (1983) [1958]. High Tide at Gettysburg (angol nyelven). Dayton, OH: Morningside House. ISBN 978-0-914427-82-7.
  • ↑ Warner, Generals in Blue: Warner, Ezra J (1964). Generals in Blue: Lives of the Union Commanders (ango nyelven). Baton Rouge: Louisiana State University Press. ISBN 978-0-8071-0822-7. {{cite book}}: ISBN / Date incompatibility (súgó)CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link)
  • ↑ Welcher, The Union Army: Welcher, Frank J (1989). The Union Army, 1861–1865 Organization and Operations. Vol. 1, The Eastern Theater (angol nyelven). Bloomington: Indiana University Press. ISBN 978-0-253-36453-1.
  • Reynolds család származástana, 2015. április 30-i dátummal archiválva, archiveurl=https://web.archive.org/web/20150430232103/http://library.fandm.edu/archives/Reynolds/genealogy.pdf
  • ↑ Battlefields: John F. Reynolds. Battlefields. Hozzáférés: 2022-2-14. {{cite book}}: Check date values in: |accessdate= (súgó)
  • ↑ Cullum's Register: Bill Thayer (2013. november 18.). "John F. Reynolds". George W. Cullum's Biographical Register of the Officers and Graduates of the United States Military Academy at West Point, New York, since its establishment in 1802 (angol nyelven). penelope.uchicago.edu. Hozzáférés: 2026. május 5..
  • ↑ Harding: Jim Hessler és Jeff Harding (2021. január 31.). "The Battle of Gettysburg Podcast: General John Reynolds and Kate Hewitt with Jeff Harding" (angol nyelven). Battle of Gettysburg Podcast. Hozzáférés: 2026. május 7..
  • ↑ KMB: Kent Masterson Brown (2021. november 23.). "Kent Masterson Brown Interview" (angol nyelven). Witnessing History Education Foundation. Hozzáférés: 2026. május 19..
  • USA USA-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=John_F._Reynolds&oldid=28990186”