Erasmus D. Keyes
| Erasmus Darwin Keyes | |
 | |
| Született | 1810. május 29. Brimfield, Massachusetts |
| Elhunyt | 1895. október 14. (85 évesen)[1][2] Nizza, Franciaország |
| Állampolgársága | Amerikai Egyesült Államok |
| Nemzetisége | Amerikai Egyesült Államok Unió (amerikai polgárháború) |
| Gyermekei | Edward Lawrence Keyes |
| Foglalkozása | hivatásos tiszt |
| Iskolái | West Point Katonai Akadémia |
| Sírhelye | West Point temetője |
 | |
| Erasmus Darwin Keyes aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Erasmus Darwin Keyes témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Erasmus Darwin Keyes (Brimfield, 1810. május 29. – Nizza, 1895. október 14.) üzletember, bankár, tábornoki rangot elért hivatásos katonatiszt volt. Az amerikai polgárháború kezdetén a Potomac hadsereg IV. hadtestének vezetője volt.
Ifjúsága és pályafutása[szerkesztés]
Keyes a Massachusetts állambeli Brimfieldben született. Még gyerekkorában a család Maine államba költözött Kennebec megyébe. Apja, Justus elismert orvos és sebész volt, de Erasmus katonai karriert óhajtott magának és 1828 júliusában beírtakozott a West Point katonai akadémiára. Kadétként együtt szolgált Robert E. Lee-vel, George G. Meade-del és Montgomery Blairrel. 45 fős évfolyama 10. eredményével végzett 1832-ben és a 3. US tüzérezredhez került tiszteletbeli hadnagy rangjában.
Keyes a nullifikációs krízis, vagyis 1832-33 folyamán a charlestoni öbölben szolgált mint Winfield Scott vezérőrnagy hadsegédje. Ezt a beosztást 1837-től 1841-ig ismét ellátta. 1841. november 30-án előléptették a hivatásos hadsereg századosává. 1844-ig különböző helyőrségekbe kapott beosztást, majd tüzérségi és lovassági oktató lett a West Pointon. Bancroft szerint ellentmondások találhatók az idézett forrásokban Keyes west pointi szoglálatával kapcsolatban. Meehan szerint 1848-ig szolgált, Boatner szerint meg 1858-ig. Ez utóbbival Bancroft ellentmondásban áll, hiszen 1855 decemberétől Keyest Oregon és Washington területén tartózkodónak véli.[3] 1844 folyamán a West Point látogatói bizottságának tagja volt.
West Point után a 3. tüzérezredhez tért vissza, amellyel 1854-ben a Horn-fok megkerülésével Kaliforniába hajózott és a csendes-óceáni határvidéken látott el helyőrségi szolgálatot, illetve kisebb hadjáratokon is részt vett egészen 1860-ig.[4] 1855 őszén kitört a Puget-öbölbeli háború. Keyes M tüzérségi századát Fort Steilacoomba helyezték át. 1856 januárjában kétszer is megpróbálták elfogni Leschi főnököt, az indián erők vezetőjét, de sikertelenül.[5] 1856. március 4-én 100 hivatásos katonával részt vett a White River (Fehér-folyó) melletti összecsapásban a Muckleshoot törzs prérijén.[6] A Spokane – Coeur d'Alene – Paloos háború során Keyes századost egy különítmény dragonyossal előreküldték, hogy hozzák létre Fort Taylor erődjét és a Snake-folyón (Kígyó-folyó) keresztül közlekedő kompot, hogy George Wright tábornok hadserege átkelhessen rajta. A következő hadjáratban már négy századnyi puskákkal felszerelt tüzért irányított a Four Lakes ütközetben az egymással szövetséges törzsek ellen.[7] Nem sokkal az ütközet után, 1858. október 12-én Keyes megkapta őrnagyi előléptetését. Scott vezénylő tábornok 1860. január 1-jével kinevezte Keyes hadügyi titkárának, mely pozíciót 1861 áprilisáig töltötte be.
A polgárháború[szerkesztés]
A polgárháború kitörése után, 1861. május 14-én Keyes a 11. US gyalogezred ezredese lett. Ezután rövid ideig a New York állam kormányzójának Edwin D. Morgannek törzstisztje lett és a milícia felállítását felügyelte. Az első bull run-i csatában Keyes Daniel Tyler dandártábornok 1. hadosztályának 1 dandárját irányította. Ezután Keyes dandárját irányította. 1861. november 9-én megkapta első hadosztályparancsnoki beosztását, melyet 1862. március 13-áig látott el. 1861 augusztusában előléptették az önkéntes hadsereg dandártábornokává és az előléptetés hatályát visszadátumozták 1861. május 17-re, mely az Unió hadseregének harmadik számú dandártábornokává tette.[8] 1862. március 14-én Lincoln elnök kibocsátott egy rendeletet, melyben a Potomac hadseregben hadtesteket szervezett. A IV. hadtestnek Keyes kapta az irányítását. Amikor George B. McClellan vezérőrnagy Virginia-félszigeti hadjárata 1862 tavaszán Richmond bevételének céljával elindult, Keyes feltűnés nélkül vezette csapatait.
Keyes erői ütközetbe bocsátkoztak Lee's Mill-nél, Yorktown ostrománál, Bottom's Bridge-nél, Savage's Stationnél, Seven Pinesnál (Fair Oaks), Charles City kereszteződésnél, Malvern Hillnél, és Harrison's Landingnél. A Seven Pines-i ütközetben Fair Oaksnál tanusított bátor magaviselete miatt Keyes a hivatásos hadsereg tiszteletbeli dandártábornoki rangjára emelkedett. A Hétnapos csata után McClellan elégedetlen volt és bár minden hadtestparancsnokát és hadosztályparancsnokát előlétette vezérőrnaggyá, Keyes maradt dandártábornok. 1862 autusztus elején a hadsereg hadtestenként visszatért a Virginia-félszigetről Washington D. C. területére , de Keyest és a IV. hadtest egyik hadosztályát véglegesen a félszigeten hagyták, mint John A. Dix vezérőrnagy vezette James adminisztrációs hivatal megszálló ereje. 1863. március 12-én Abraham Lincoln indítványozta Keyes vezérőrnagyi előléptetését az önkéntes hadseregben, melynek hatályát visszadátumozták 1862. május 5-ére és a szenátus március 13-án beleegyezését adta.[9] A IV. hadtest mellett a Yorktown körzet parancsnoka is volt, a VII. hadtest parancsnoka és a virginiai Suffolkban állomásozó hadosztály parancsnoka. Keyes mindemellett 1863. január 7-én portyát vezetett White House ellen, 1863. május 7-én pedig expedíciót a virginiai West Point ellen.
A Gettysburg hadjárat idején Keyes összekülönbözött Dixszel, mert nem volt képes kivitelezni utóbbinak a stratégiai elképzelését, vagyis egy erős, Richmond ellen irányuló műveletet, amely elérítette volna a konföderációs erősítéseket Robert E. Lee Pennsylvaniában harcoló hadseregétől, az Észak-virginiai hadseregtől. Keyes Talleysvillenél nem kereste a Daniel H. Hill vezérőrnagy irányítottaq konföderációs erőkkel a megütközést, hanem egy Dix szemében gyengébb ellenfél elől meghátrált és visszavonult, így Dix kénytelen lett elmozdítani. Noha Keyes vizsgálatot kért az elmozdításának ügyében, de ezt soha nem indították meg. Ezután különböző bizottságokban vett részt és felügyeleti szerveknél látott el munkákat, mint például a fogyatékkal nyugdíjazott tisztek tanácsát 1863. július 15-től egészen 1864. május 6-i leszerelése idejéig.
A polgárháború utáni élete[szerkesztés]
Harctéri szolgálata után Keyes San Franciscoba költözött, ahol gazdag és befolyásos lett. 1866-ban katolikussá keresztelkedett. 1867-től 1869-ig egy mexikói aranybánya igazgatója volt és 1868-tól 1872-ig a kaliforniai borkultúra megőrzéséért létrejött társaság alelnöke. Az elnökség mellett megtakarítási, kölcsönzési és befektetési üzleteket bonyolított.
Keyes tagja lett a kaliforniai Military Order of the Loyal Legion of the United States szervezetének, melyben sok másik uniós tiszt és leszármazottaik is részt vettek.
A The Century Company kiadásában megjelent a Battles and Leader of the Civil War című kiadványsorozat, melynek a The Rear Guard at Malvern Hill (A Malvern Hill-i utóvéd) című darabját Keyes írta. 1884-ben megjelentette a Fifty Years' Observation of Men and Events című művet, amit száz évvel később, 1988-ban újrakiadtak, de ekkor már Fighting Indians in Washington Territory címmel. A From West Point to California című könyvét hosszú idővel halála után adták ki, 1950-ben.[10]
85 éves korában európai utazásán halt meg Nizzában, Franciaországban. Ma a West Point temetőjében van örök nyugalomra helyezve. Fia, Edward Lawrence Keyes híres urológus lett.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Bancroft 123. o.
- ↑ Rodenbough, Haskin 328-350. o.
- ↑ Bancroft 123-125. o.
- ↑ Bancroft 163. o.
- ↑ Bancroft 185. o.
- ↑ Eicher 331. és 775. o. szerint a két rangidős Samuel P. Heintzelman és David Hunter dandártábornok volt.
- ↑ Eicher 704. o.
- ↑ Eicher 331. o.
Források[szerkesztés]
- ↑ Bancroft: Bancroft, Hubert H. History of Washington, Idaho, and Montana, 1845-1889 (angol nyelven). San Francisco: The History Company (1890)
- ↑ Boatner: Boatner, Mark Mayo, III. The Civil War Dictionary (angol nyelven). New York: McKay [1959 McKay] (1988). ISBN 0-8129-1726-X
- ↑ Eicher: Eicher. Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford, CA: Stanford University Press (2001). ISBN 0-8047-3641-3
- ↑ Meehan: Meehan, Thomas. Erasmus Darwin Keyes 8 (angol nyelven). New York: Robert Appleton Co. (1910)
- ↑ Rodenbough, Haskin: Theohphilus F. Rodenbough, William L. Haskin. The Army of the United States: Historical Sketches of Staff and Line with Portraits of Generals-in-Chief [archivált változat] (angol nyelven). New York: Maynard, Merrill, and Co. (1896). Hozzáférés ideje: 2024. március 29. [archiválás ideje: 2010. november 6.]
További információk[szerkesztés]
- Sears, Stephen W. To the Gates of Richmond: The Peninsula Campaign. Ticknor and Fields, 1992. ISBN 0-89919-790-6.
- Works by or about Erasmus D. Keyes at Internet Archive
- General Erasmus Darwin Keyes, USA. Union Generals. HistoryCentral.com. (Hozzáférés: 2006. június 15.)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Erasmus D. Keyes című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}