Kiss Pál (katona)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiss Pál
Kiss Pál honvédtábornok
Kiss Pál honvédtábornok
Született 1809
Bihardiószeg
Elhunyt 1867. május 16. (57-58 évesen)
Pest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása katona
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kiss Pál témájú médiaállományokat.

Kiss Pál (Diószeg /Bihar megye/, 1809. – Pest, 1867. május 16.) honvédtábornok, várparancsnok.

Élete[szerkesztés]

Görögkeleti vallású, macedón-román eredetű vagyonos nemesi családban született. Apja görög kereskedő Kiss Pál, anyja Bimbó-Lázár Anna volt. A család 1795-ben kapott nemesi címet.A fiú Kiss Pál a debreceni kollégiumban tanult. Katonai pályára lépett, 1828-tól hadfi, majd átlépett a honvédseregbe, 1848 júliusának közepétől a Bihar megyei nemzetőrség egyik szervezője és kiképzője. 1848. szeptember 6-tól őrnagy, a 10. majd a 9. honvédzászlóalj parancsnoka. 1849. januártól alezredes, dandárnok a Bánáti hadosztálynál, később a 3. hadtestben. 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki a tápióbicskei csatában tanúsított hősies helytállásáért. 1849. április 29-én megkapta a katonai érdemjel 2. osztályát és hadosztályparancsnok lett az 1. hadtestben. 1849 júniusától tábornok, majd Pétervárad várparancsnoka.

A péterváradi vár
Felkérem tisztelt Kormányzó urat, miszerint Kiss Pál péterváradi várparancsnok és Kmety György ezredes urakat, csatatéren tanúsított érdemeik méltánylatául tábornokokká kinevezni, s ide mellékelt okleveleiket magas aláírásával megerősíteni méltóztassék.
Görgei levele Kossuth Lajoshoz Kiss Pál és Kmety György tábornoki kinevezéséről 1849. június 19/26

1849. június 5-én Vukovics Sebő miniszter javaslatára Kiss Pál honvédtábornok megkapta a péterváradi erőd parancsnokságát. Az esemény hatására kisebb nézeteltérésbe került a várat felszabadító Perczel Mórral, mert Perczel testvérének, Perczel Miklósnak a fennhatósága alá szerette volna adni a várat. A péterváradi őrség mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett, csupán szeptember 7-én, tehát hetekkel a világosi fegyverletétel után nyitották meg a kapukat az osztrákok előtt, miután tájékozódott küldöttségük a helyzetről, s megkapták Görgei megadást javasló levelét. A megadási feltételekről hosszas vita folyt. Kossuth Lajos által a várba hadmérnöki főnökké kinevezett Hollán Ernő ezredes kedvező feltételek kicsikarása mellett kardoskodott, azzal érvelve, hogy a jól felszerelt várnak jók a tárgyalási esélyei. A tárgyalások során elérte, hogy a majdani komáromi kapitulációs feltételeket rájuk is terjesszék ki. A vár védői szóbeli ígéretet kaptak a teljes körű kegyelemre, s hogy a komáromihoz hasonló feltételekre számíthatnak. Végül Kiss Pál parancsnoksága alatt a vár 1849. szeptember 7-én feltétel nélkül kapitulált.
A honvédség IX. hadteste, azaz 5800 főnyi katonaság tette le a fegyvert, 200 tábori és várágyú került a császáriak kezébe. A legénység még aznap, vagy az elkövetkezendő napokban elvonulhatott. Kiss Pált és a péterváradi kapituláns tisztek egy részét (180 fő) november 7-éig fogva tartották. Péterváradban a szabadságharc utolsó előtti harcoló csapata volt Komárom erődjének eleste előtt.

A vár eleste után Kiss Pált továbbra is fogva tartották, mivel a megtorlást vezénylő Haynau a várparancsnokokat a legsúlyosabb büntetés kiszabásával akarta büntetni. Kiss Pált a péterváradi rendkívüli haditörvényszék elé állították, mely 1849. december 15-én kimondta a halálos ítéletet. I. Ferenc József császár azonban 1849. december 3-án meghozta rendkívüli kegyelmi rendeletét, amely megérkezett a péterváradi hadbíróságra is és ezért Kiss Pál nem jutott a vértanúk sorsára, életben maradt.

Kiss Pál honvédtábornok a szabadságharcot követően gazdálkodóként élt tiszaörsi és tiszafüredi birtokán. 1854-ben vette feleségül Bernáth Máriát.[1] 1867-ben Pesten érte a halál, de otthon, Tiszafüreden helyezték örök nyugalomra.

Emlékezete[szerkesztés]

A tiszafürediek ápolják Kiss Pál honvédtábornok emlékezetét, 1953-ban Kiss Pál lett a tiszafüredi múzeum névadója, amely ma is Kiss Pál Múzeum. Kiss Pál portréiból időszakos kiállítást rendeztek 2007-ben.[2] Ápolják sírját a tiszafüredi Örvényi úti temetőben.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Vadász István: Az 1848/49-es szabadságharc tábornoka. Tiszafüred, 2003.
  • Az asszimiláció első jelei
  • Különfélék A Debreczenben székelő minisztérium határozata arról, hogy Bem altábornagy a feldunai hadsereg támogatására rendeltetett, de ennek eleget tenni vonakodott, Erdélybe visszamenni kívánkozott s hogy a minisztérium Vukovics Sebők igazságügyminisztert küldötte hozzá, hogy a rendelet végrehajtására bírja, vagy — ha nem engedelmeskedik — menjen vissza Erdélybe sereg nélkül, vagy hagyja el a magyar haza szolgálatát s helyette a tábornokká kinevezendő Kiss Pál ezredes hajtsa végre a kívánt hadműködést.