Kiss Pál (katona)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kiss Pál
Kiss Pál honvédtábornok
Kiss Pál honvédtábornok
Született 1809
Bihardiószeg
Elhunyt 1867. május 16. (57-58 évesen)
Pest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása katona
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kiss Pál témájú médiaállományokat.

Kiss Pál (Diószeg /Bihar megye/, 1809. – Pest, 1867. május 16.) honvédtábornok, várparancsnok.

Élete[szerkesztés]

Görögkeleti vallású, macedón-román eredetű vagyonos nemesi családban született. Apja görög kereskedő Kiss Pál, anyja Bimbó-Lázár Anna volt. A család 1795-ben kapott nemesi címet.A fiú Kiss Pál a debreceni kollégiumban tanult. Katonai pályára lépett, 1828-tól hadfi, majd átlépett a honvédseregbe, 1848 júliusának közepétől a Bihar megyei nemzetőrség egyik szervezője és kiképzője. 1848. szeptember 6-tól őrnagy, a 10. majd a 9. honvédzászlóalj parancsnoka. 1849. januártól alezredes, dandárnok a Bánáti hadosztálynál, később a 3. hadtestben. 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki a tápióbicskei csatában tanúsított hősies helytállásáért. 1849. április 29-én megkapta a katonai érdemjel 2. osztályát és hadosztályparancsnok lett az 1. hadtestben. 1849 júniusától tábornok, majd Pétervárad várparancsnoka.

Felkérem tisztelt Kormányzó urat, miszerint Kiss Pál péterváradi várparancsnok és Kmety György ezredes urakat, csatatéren tanúsított érdemeik méltánylatául tábornokokká kinevezni, s ide mellékelt okleveleiket magas aláírásával megerősíteni méltóztassék.
Görgei levele Kossuth Lajoshoz Kiss Pál és Kmety György tábornoki kinevezéséről 1849. június 19/26

1849. június 5-én Vukovics Sebő miniszter javaslatára Kiss Pál honvédtábornok megkapta a péterváradi erőd parancsnokságát. Az esemény hatására kisebb nézeteltérésbe került a várat felszabadító Perczel Mórral, mert Perczel testvérének, Perczel Miklósnak a fennhatósága alá szerette volna adni a várat. A péterváradi őrség mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett, csupán szeptember 7-én, tehát hetekkel a világosi fegyverletétel után nyitották meg a kapukat az osztrákok előtt, miután tájékozódott küldöttségük a helyzetről, s megkapták Görgei megadást javasló levelét. A megadási feltételekről hosszas vita folyt. Kossuth Lajos által a várba hadmérnöki főnökké kinevezett Hollán Ernő ezredes kedvező feltételek kicsikarása mellett kardoskodott, azzal érvelve, hogy a jól felszerelt várnak jók a tárgyalási esélyei. A tárgyalások során elérte, hogy a majdani komáromi kapitulációs feltételeket rájuk is terjesszék ki. A vár védői szóbeli ígéretet kaptak a teljes körű kegyelemre, s hogy a komáromihoz hasonló feltételekre számíthatnak. Végül Kiss Pál parancsnoksága alatt a vár 1849. szeptember 7-én feltétel nélkül kapitulált.
A honvédség IX. hadteste, azaz 5800 főnyi katonaság tette le a fegyvert, 200 tábori és várágyú került a császáriak kezébe. A legénység még aznap, vagy az elkövetkezendő napokban elvonulhatott. Kiss Pált és a péterváradi kapituláns tisztek egy részét (180 fő) november 7-éig fogva tartották. Péterváradban a szabadságharc utolsó előtti harcoló csapata volt Komárom erődjének eleste előtt.

A vár eleste után Kiss Pált továbbra is fogva tartották, mivel a megtorlást vezénylő Haynau a várparancsnokokat a legsúlyosabb büntetés kiszabásával akarta büntetni. Kiss Pált a péterváradi rendkívüli haditörvényszék elé állították, mely 1849. december 15-én kimondta a halálos ítéletet. I. Ferenc József császár azonban 1849. december 3-án meghozta rendkívüli kegyelmi rendeletét, amely megérkezett a péterváradi hadbíróságra is és ezért Kiss Pál nem jutott a vértanúk sorsára, életben maradt.

Kiss Pál honvédtábornok a szabadságharcot követően gazdálkodóként élt tiszaörsi és tiszafüredi birtokán. 1854-ben vette feleségül Bernáth Máriát.[1] 1867-ben Pesten érte a halál, de otthon, Tiszafüreden helyezték örök nyugalomra.

Emlékezete[szerkesztés]

A tiszafürediek ápolják Kiss Pál honvédtábornok emlékezetét, 1953-ban Kiss Pál lett a tiszafüredi múzeum névadója, amely ma is Kiss Pál Múzeum. Kiss Pál portréiból időszakos kiállítást rendeztek 2007-ben.[2] Ápolják sírját a tiszafüredi Örvényi úti temetőben.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Vadász István: Az 1848/49-es szabadságharc tábornoka. Tiszafüred, 2003.
  • Az asszimiláció első jelei
  • Különfélék A Debreczenben székelő minisztérium határozata arról, hogy Bem altábornagy a feldunai hadsereg támogatására rendeltetett, de ennek eleget tenni vonakodott, Erdélybe visszamenni kívánkozott s hogy a minisztérium Vukovics Sebők igazságügyminisztert küldötte hozzá, hogy a rendelet végrehajtására bírja, vagy — ha nem engedelmeskedik — menjen vissza Erdélybe sereg nélkül, vagy hagyja el a magyar haza szolgálatát s helyette a tábornokká kinevezendő Kiss Pál ezredes hajtsa végre a kívánt hadműködést.