Johann May

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johann May
Született 1809
Bécs
Elhunyt 1851. december 15.
(41–42 évesen)
Bécs
Állampolgársága magyar
Foglalkozása katona
Halál okaégési sérülés
Katonai pályafutása
Ország
Szolgálati ideje 1827–1849
Rendfokozata alezredes
Háborúi, csatái 1848–49-es forradalom és szabadságharc
SablonWikidataSegítség

Johann May (egyes forrásokban May János, Bécs, 1809. – Bécs, 1851. december 15.) magyar honvédalezredes, az 1848–49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője.

Életútja[szerkesztés]

1827-ben lépett a császári hadsereg 2. tüzérezredébe. 1847-től hadnagyként az 5. (Bervaldo) tüzérezred állományában, a komáromi várőrségnél szolgált. A honvédség kötelékében sikereket tudhatott magának Komárom várának védelmében, illetve a nemzetőrség tagjainak tüzérségi képzésében is. Novembertől a komáromi erődítési munkálatok vezetője, nevéhez fűződik a Duna jobbparti sáncok építése.[1] Részt vett a vár védelmében, Klapka György 1849 szeptemberében alezredessé léptette elő. A vár kapitulációja után egy ideig bujdosott, majd Piemontba emigrált.

1850-ben visszatért Bécsbe, és a műszaki egyetemen tanított. Kapcsolatba került magyar ellenállási mozgalom tagjaival, a Pesten szervezkedő Jubál Károllyal és Kossuth Zsuzsannával, illetve az erdélyi szervezkedést irányító Makk Józseffel. 1851 nyarán titokban Törökországba utazott, és ekkor Kossuth Lajossal is találkozott. A tárgyalás eredményeképpen megbízták, hogy szervezzen forradalmi csapatokat Komárom környékén. Volt bécsi forradalmárokból és diákokból Bécsben ellenálló csoportot szervezett.[2] 1851 októberében személyesen találkozott Jubál Károllyal. Közösen kidolgozott tervük szerint a nagyobb magyarországi várakat akarták rajtaütésszerűen elfoglalni, ezzel megteremtve a fegyveres felkelés bázisát. Az osztrák rendőrség azonban besúgók és Kossuth megbízottja, Piringer Mihály elfogása révén tudomást szerzett a tervezett akciókról és a vezetők kilétéről. Mayt 1851. december 1-jén Bécsben letartóztatták, s bár több bizonyíték is ellene szólt, vallomást tenni nem volt hajlandó, a kegyetlen kínzások ellenére sem vallott a szervezkedés részleteiről.[3] Hogy semmilyen módon ne kényszeríthessék vallomásra, börtöncellájában vajjal kente be ruháját, és szalmazsákját magára gyújtva öngyilkos lett.[4] Egyhetes agónia után halt meg.[5]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Alsóörsön a település egyik főutcája, a vasútállomástól Felsőörs irányába vezető May János utca neve őrzi az emlékét.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Csikány Tamás (2005). „Török Ignác ezredes jelentése a komáromi sáncokról”. Levéltári Közlemények 76., 189–202. o.  
  2. Gergely Attila (2007. március). „Vázlat 1848-49 utóéletéről”. Kapu 20 (3), 10–13. o.  
  3. Hámori Péter (2003. március 3.). „A szabadság fája a mi vérünkből nő fel!”. Népszabadság (Budapest melléklet), 28. o.  
  4. Gergely Attila (2005. március). „A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek?”. Kapu 18 (3), 78. o.  
  5. Papp Gábor (1984. október 7.). „A császár elrablásának terve”. Népszabadság 42 (236), 6. o.  

Források[szerkesztés]