Égési sérülés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Égési sérülés
Hand2ndburn.jpg
Másodfokú égési sérülés a kézen.

Angolul Burn
Osztályozás
BNO-10 T20.-T31.
BNO-9 940-949
Leírás
Érintett szervek Bőr
Adatbázisok
DiseasesDB 1791
MedlinePlus 000030
eMedicine article/1278244 
MeSH D002056

Az égés az izom- vagy bőrszövet olyan sérülése, amelyet , elektromosság, vegyi anyagok, súrlódás vagy sugárzás okoz.[1] Azt az égést, amely csak a bőr felszínét érinti, felületes vagy elsőfokú égésnek nevezik. Amikor a sérülés a mélyebb rétegek egy részéig hatol, akkor részleges mélységű vagy másodfokú égésről lehet beszélni. A teljes mélységű vagy harmadfokú égés esetén a sérülés a bőr minden rétegére kiterjed. A negyedfokú égés a mélyebb szöveteket, például az izom- vagy csontszövetet is károsítja. A forrázás az égési sérülés egyik fajtája, a bőrre kerülő, magas hőmérsékletű folyadék (víz, olaj, gőz) hatására.

Az égési sérülések ellátásában igen fontos szerepet játszik az első 48 órában nyújtott megfelelő ellátás. A szükséges kezelés az égési sérülés súlyosságától függ. A felületes égések ellátása egyszerű fájdalomcsillapítókon kívül alig igényel többet, míg súlyos égések esetén hosszabb távú kezelésre lehet szükség az erre kialakított egészségügyi intézmények égés- és plasztikai sebészeti osztályain. A csapvízzel való lehűtés enyhítheti a fájdalmat és mérsékelheti a szöveti károsodást, bár a hosszas hűtés alacsony testhőmérséklethez vezethet.

A részleges mélységű égési sérülést vízzel és szappannal meg kell tisztítani, majd be kell fedni steril lappal. Az égési hólyagok kezelése nem egyértelmű, de célszerű azokat érintetlenül hagyni. A teljes mélységű égési sérülések általában sebészeti ellátást, például bőrátültetést tesznek szükségessé. Nagy kiterjedésű égési sérülések esetén gyakran nagy mennyiségű intravénás folyadékbevitel szükséges, mivel a későbbi gyulladásos reakció eredményeként jelentős a kapilláris folyadékveszteség és kialakulhat ödéma. Az égések leggyakoribb szövődményei fertőzéssel kapcsolatosak.

Bár a nagy kiterjedésű égések végzetesek lehetnek, az 1960 óta kifejlesztett modern kezelések jelentősen javították ezek kimenetelét, főként a gyermekek és fiatalkorú felnőttek esetében.[2] Globálisan évente körülbelül 11 millió ember igényel orvosi ellátást és 300 000 ember hal bele égési sérüléseibe.[3] Az Amerikai Egyesült Államokban évente több mint kétmillió embert kell égés miatt kezelni, és 3-4000 ember veszti életét az égési centrumba utaltak körülbelül 4%-a hal bele sérüléseibe.[4] Magyarországon világviszonylatban alacsonynak mondható az égési sérülések okozta halálesetek száma, hiszen több éves átlagban 100 000 lakosra számítva 1–1,5 a halálos kimenetelű. Az égési sérülések hosszú távú kimenetele nagyban függ az égés kiterjedésétől, az érintett személy életkorától és egészségi állapotától is.

Tünetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérülések jellemzői azok mélységétől függően változóak. A felületes égések két-három napig tartó fájdalommal járnak, majd az ezt követő néhány nap alatt a bőr lehámlik.[5][6] Akik súlyosabb égési sérülést szenvedtek, rossz közérzetre vagy fájdalom helyett inkább nyomásérzésre panaszkodhatnak. A teljes mélységű égési sérülések az enyhe érintésre vagy szúrásra teljesen érzéketlenek lehetnek.[6] Míg a felületes égési sérülések jellemző módon piros színűek, a súlyos égések rózsaszínűek, fehérek vagy feketék.[6] A száj körüli égések vagy az orrban levő megperzselődött szőrszálak a légutak égési sérülésére utalhatnak, de ezek a jelek nem teljesen megbízhatóak.[7] Az aggasztóbb tünetek közé a következők tartoznak: légszomj, rekedtség és sípoló vagy ziháló légzés. A gyógyulás folyamata alatt gyakori[7] a bőrviszketés (pruritus), ami a felnőttek 90%-ánál és majdnem minden gyermeknél előfordul.[8] Elektromos áram által okozott égési sérülés esetén az érzéketlenség vagy bizsergés hosszú ideig megmaradhat.[9] Az égési sérülések érzelmi és lelki stresszállapotot is okozhatnak.[3]

Típus[10] Érintett rétegek Megjelenés Felszín Érzet Felépülési idő Prognózis Példa
Felületes (elsőfokú) Epidermisz (felhám)[5] Vörös, hólyagok nincsenek[10] Száraz Fájdalmas[10] 5-10 nap[10][11] Jól gyógyul,[10] de a napon való többszöri leégés növeli a későbbiekben kialakuló bőrrák kockázatát[12] A napon való leégés tipikus elsőfokú égés.
Felületes, részleges mélységű (másodfokú) A felszíni (papillaris) irha rétegéig hatol. [10] Kivörösödés, áttetsző hólyagokkal. Nyomás hatására elfehéredik.[10] Nedves[10] Nagyon fájdalmas[10] Kevesebb, mint 2–3 hét[10][6] Helyi fertőzés/cellulitisz, de rendszerint nincs hegesedés[6] Másodfokú égés a hüvelykujjon
Mély, részleges mélységű (másodfokú) A dermis mély (reticularis) rétegéig hatol[10] Sárga vagy fehér. Kevésbé fehéredik. Felhólyagosodhat.[10] Elég száraz[6] Feszítő, kényelmetlen érzés[6] 3–8 hét[10] Hegesedés, zsugorodás (kimetszést és bőrátültetést tehet szükségessé)[6] Forrázás okozta mély másodfokú égés
Teljes mélységű (harmadfokú) Az irha teljes mélységére kiterjed[10] Merev és fehér vagy barna[10] Nyomásra nem fehéredik[6] Kemény[10] Fájdalmatlan[10] Hosszas (hónapok) és nem teljes[10] Hegesedés, zsugorodások, sebészi eltávolítás (korai kimetszés javasolt)[6] Motorkerékpár kipufogócsöve által okozott nyolcnapos harmadfokú égés.
Negyedfokú A bőr teljes vastagságára kiterjed, érinti a bőr alatti zsír-, izom- és csontszövetet[10] Fekete; elszenesedett, égési pörkökkel Száraz Fájdalmatlan Kimetszés szükséges[10] Amputáció, jelentős funkcionális károsodás és esetenként halál.[10] negyedfokú égési sérülés

Kiváltó tényezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérüléseket különböző külső kiváltó tényezők okozhatják. Az égés a hőhatás típusa szerint forrázás, lángégés, kontaktégés, elektromos áram okozta, sugárzás okozta és vegyi égés lehet.[13] Az Egyesült Államokban az égési sérülések leggyakoribb okai: tűz vagy láng (44%), forrázás (33%), forró tárgyak (9%), elektromos áram (4%), és vegyszerek (3%).[14] Az égési sérülések többsége otthon (69%) vagy a munkahelyen (9%) történik,[4] és legtöbbjük baleset következménye, 2%-ukat mások általi támadás okoz, 1-2%-uk pedig öngyilkossági kísérlet következtében lép fel.[3] Egyes kiváltó tényezők belélegzés útján a légutakba és/vagy a tüdőbe juthatnak, ami az esetek körülbelül 6%-ában fordul elő.[15]

Az égési sérülések leginkább a szegényeknél fordulnak elő. A dohányzás kockázati tényezőnek számít, az alkoholfogyasztás ugyanakkor nem. A tűz okozta égések általában gyakoribbak a hidegebb égtájakon.[3] A fejlődő országokra jellemző kockázati tényezők közé tartozik a nyílt tűzön vagy a földön történő főzés,[1] valamint a fejlődési fogyatékosság gyermekek esetében és a krónikus betegségek felnőttek esetében.[16]

Hőhatás okozta égés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államokban az égési sérüléseket leggyakrabban tűz és forró folyadékok okozzák.[15] A házakban kiütő halálos tűzesetek 25%-át dohányzás okozza, 22%-át pedig különféle fűtőberendezések.[1] A sérülések csaknem fele tűzoltás közben történik.[1] A forrázást forró folyadék vagy gáz okozza, és a leggyakrabban forró itallal, a fürdőszobában vagy zuhanyzóban használt magas hőmérsékletű csapvízzel, forró sütőolajjal vagy gőzzel történik.[17] A forrázási sérülések az öt év alatti gyermekeknél a leggyakoribbak[10], és az Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában a sérülteknek ez a csoportja teszi ki az összes égési sérülés kétharmadát.[15] A forró tárgyak megérintése a gyermekek égési sérüléseinek körülbelül 20-30%-át okozza.[15] A forrázás általában első- vagy másodfokú égést okoz, de – főként huzamosabb érintkezés esetében – harmadfokú égést is eredményezhet.[18] Ünnepek idején a tűzijátékok sok országban az égési sérülések gyakori okozói.[19] Ez a kockázati tényező különösen jellemző serdülőkorú fiúk körében.[20]

Vegyi égés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérülések 2–11%-át vegyszerek okozzák, és ennek tudható be az égési sérülésekkel összefüggő halálesetek közel 30%-a.[21] Több mint 25 000 féle vegyület okozhat vegyi égést.[10] Ezek többsége vagy erős lúg (55%) vagy erős sav (26%).[21] A vegyi égés miatti halálesetek többsége ezek lenyelésének következménye.[10] A leggyakoribb ilyen vegyszerek közé tartozik többek között a vécétisztítószerekben található kénsav, a fehérítőben található nátrium-hipoklorit és a festék-oldószerekben található halogénezett szénhidrogének.[10] A hidrogén-fluorid (régies nevén fluor-hidrogén sav vagy fluorsav) különösen mély égési sérülést okoz, és előfordulhat, hogy a tünetek a kontaktus után csak egy bizonyos idő elteltével jelentkeznek. [22] A hangyasav jelentős számú vörösvérsejt lebomlását okozhatja.[7]

Elektromos áram okozta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elektromos áram okozta égéseket vagy sérüléseket nagyfeszültségű (1000 voltos vagy annál nagyobb), kisfeszültségű (1000 voltnál kisebb) vagy elektromos ív okozta égési sebekre osztjuk.[10] Gyermekeknél az elektromos égési sérüléseket leggyakrabban elektromos vezeték (60%) és a elektromos aljzat (14%) okozza.[15] Villámcsapás is okozhat elektromos égési sérülést.[23] A villámcsapás kockázati tényezői közé tartoznak az olyan szabadtéri tevékenységek, mint például a hegymászás, a golf és terepsportok, valamint a szabadban végzett munka.[9] A villámcsapás általi halálozás aránya körülbelül 10%.[9]

Míg az elektromos sérülések elsősorban égési sérülésekhez vezetnek, következményük lehet még a tompa ütés miatti trauma vagy izomösszehúzódás okozta törés vagy ficam is.[9] A nagyfeszültségű áramütések többségénél a károsodás nagyrészt belső, ezért mértéke nem mérhető fel kizárólag a bőr vizsgálatával.[9] A kis- és a nagyfeszültségű árammal való kontaktus egyaránt okozhat szívritmuszavart vagy szívmegállást.[9]

Sugárzás okozta égés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sugárzás okozta égéseket kiválthatja például a napból, szoláriumból vagy ívhegesztésből származó ibolyántúli sugárzás vagy például sugárkezelésből, röntgensugárzásból vagy radioaktív porból származó) ionizáló sugárzás.[24] A sugárzás okozta égések és általában a felületes égések leggyakoribb oka a napsugárzás.[25] Bőrtípustól függően jelentősen változó, hogy ki mennyire fogékony leégésre a napon.[26] Az ionizáló sugárzás bőrre gyakorolt hatása attól függ, hogy az illető terület milyen mértékben volt kitéve a sugárzásnak: 3 Gy-nyi sugárdózis után hajhullás, 10 Gy után bőrpír, 20 Gy után nedvedző bőrhámlás, és 30 Gy után a bőr elhalása (nekrózisa) figyelhető meg.[27] A bőrpír általában csak bizonyos idő elteltével jelenik meg.[27] A sugárzás okozta égéseket ugyanúgy kezelik, mint más égéseket. A [27] mikrohullám okozta égések a mikrohullámmal végzett melegítés során fordulnak elő.[28] Akár két másodpercnyi sugárhatás is okozhat sérülést, az ilyen eset azonban ritka.[28]

Nem baleset okozta égések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forrázás, illetve tűz okozta égési sérülés miatt kórházba utaltak 3–10%-a bántalmazás áldozata.[29] Ezeknek az égési sérüléseknek az okai közé tartozik a gyermekbántalmazás, a személyes viták, a házastársak közti erőszak, az idősek bántalmazása és az üzleti viták.[29] A merítés okozta égési sérülés vagy merítés okozta forrázás gyermekbántalmazásra utalhat.[18] A serülés akkor keletkezik, amikor az egyik végtagot vagy az altestet (far vagy perineum) forró vízbe merítik.[18] Jellemzően élesen kirajzolódó felső határvonala van, és gyakran szimmetrikus.[18] A bántalmazást nagymértékben valószínűsítő egyéb jelek közé tartozik a körkörös égés, a spriccelés nyomainak a hiánya, az egyenletes mélységű égés, valamint az ezekhez társuló – gondatlanságra vagy bántalmazásra utaló – egyéb jelek.[30]

A menyasszonyégetés (a családon belüli erőszak egy formája) előfordul egyes kultúrákban. Indiában például az asszonyt elégetik, amennyiben a férj vagy annak családja nem tartja elegendőnek a hozományt.[31][32] Pakisztánban a sav marta sebek a szándékosan okozott égési sérülések 13%-át képezik, és gyakran összefüggenek a családon belüli erőszakkal.[30] Az önégetés (egy ember szándékos felgyújtása tiltakozó szándékkal) szintén viszonylag gyakori az indiai nők körében[3]

Kórélettan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérülések osztályozása

44 °C (111,2 °F) foknál magasabb hőmérsékleten a fehérjesejtek elvesztik háromdimenziós formájukat és megindul a lebomlás folyamata.[33] Ez a sejtek és szövetek károsodásához vezet.[10] Az égés közvetlen egészségkárosító hatásai közül a legjelentősebb, hogy megzavarja a bőr normál működését,[10] többek között a bőrérzékelést, a párologtatáson keresztül történő vízveszteséget gátló funkciót és a testhőmérséklet szabályozását.[10] A sejtmembránok zavara következtében a sejtek a sejten kívüli térbe káliumot bocsátanak ki és helyette vizet és nátriumot vesznek fel.[10]

Nagy kiterjedésű (a teljes testfelszín több mint 30%-át érintő) égési sérülés esetén jelentős gyulladásos reakcióval is számolnunk kell.[34] Ez a hajszálereken[7] keresztül történő jelentős folyadékveszteséghez, majd szöveti ödémához vezet.[10] Ez általános vértömeg veszteséget okoz, míg a megmaradó vér jelentős plazmavesztést szenved, amely a vér állagát koncentráltabbá teszi.[10] Az olyan szervek rossz vérellátása, mint a vese és a tápcsatorna, veseelégtelenséget és gyomorfekélyt válthat ki.[35]

A megnövekedett szintű katekolamin és kortizol hipermetabolikus állapotot eredményezhet, amely akár évekig is eltarthat.[34] Ez megnövekedett perctérfogattal, felgyorsuló anyagcserével, felgyorsult szívveréssel és az immunműködés legyengülésével jár együtt.[34]

Diagnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sebek mélységük, a sérülés mechanizmusa és mértéke, valamint a társuló sérülések szerint osztályozhatók. Az osztályozás leggyakrabban a sérülés mélysége alapján történik. Az égés mélysége rendszerint vizsgálat alapján határozható meg, de előfordul a biopszia alkalmazása is.[10] Megtörténhet, hogy egyetlen vizsgálattal nem dönthető el a sérülés pontos mélysége és ezért néhány napon belül a vizsgálat megismétlésére van szükség.[7] Amennyiben a sérült személy fejfájásra vagy szédülésre panaszkodik és égési sebei is vannak, gondolni kell a szén-monoxid-mérgezés lehetőségére is.[36] A ciánmérgezés lehetősége is megfontolandó.[7]

Kiterjedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérülés kiterjedését a teljes testfelszínhez viszonyított százalékban fejezik ki, amelyet befolyásol az is, hogy másod- vagy harmadfokú égési sérülésről van-e szó.[10] A vöröses színű, és nem felhólyagosodó elsőfokú égési sebek nem tartoznak ide.[10] A legtöbb égési sérülés (az esetek 70%-ában) a teljes testfelszín kevesebb mint 10%-át érinti.[15]

A teljes testfelszín meghatározására több módszer is rendelkezésre áll, többek között a „kilences szabály”, a Lund–Browder-séma, valamint a tenyér mérete alapján készített becslések.[5] A kilences szabályt könnyű megjegyezni, de ez csak a 16 év feletti személyek esetén pontos.[5] A Lund–Browder-séma használatával pontosabb becslések készíthetők. Ezek figyelembe veszik a felnőttek és gyermekek eltérő testfelépítési arányait.[5] Egy ember kézlenyomata (a tenyér és a kézujjak együttes lenyomata) megközelítőleg az illető teljes testfelszínének 1%-át adja.[5] A tenyérszabály szerint, ha a sérült bőrfelület nagysága egy tenyérnyi, akkor az a testfelület egy százalékát jelenti.[37]

Súlyossági fokozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az American Burn Association (Amerikai Égési Egyesület) által meghatározott súlyossági fokozatok[36]
Könnyű Középsúlyos Súlyos
Felnőtt: a testfelszín 10%-a alatt Felnőtt: a testfelszín 10–20%-a Felnőtt: a testfelszín 20%-a felett
Fiatal vagy idős: a testfelszín 5%-a alatt Fiatal vagy idős: a testfelszín 5–10% -a Fiatal vagy idős: a testfelszín 10%-a felett
Teljes mélységű égés 2% alatt Teljes mélységű égés 2–5% Teljes mélységű égés 5% felett
Nagyfeszültség okozta sérülés Nagyfeszültség okozta égési sérülés
Valószínűleg belégzés okozta sérülés Bizonyítottan belégzés okozta sérülés
Körülhatárolható égési sérülés Arc, ízületek, kéz vagy láb jelentős égési sérülése
Egyéb egészségügyi problémák Kapcsolódó sérülések

Annak eldöntésére, hogy szükséges-e az égési sérült beutalása az égési sérülésekre specializálódott osztályra, az Amerikai Égési Egyesület kidolgozott egy osztályozási rendszert. Eszerint az égési sérülés foka lehet súlyos, középsúlyos vagy könnyű. Ennek felmérésére különböző tényezőt vesznek alapul, többek között az érintett bőrfelület nagyságát, az anatómiailag érintett területeket, a sérült életkorát, valamint egyéb, kapcsolódó sérüléseket.[36] Az enyhe égési sérülések ellátása többnyire otthon is megoldható, a középsúlyos égési sérülések kezelésére gyakran kórházi ápolás szükséges, míg a súlyos égési sérülteket erre szakosodott égési centrumokban látják el.[36]

Megelőzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tapasztalatok szerint az égési sérülések fele megelőzhető lett volna.[1] Az égési sérülések megelőzését szolgáló eljárások a súlyos sérülések előfordulási arányát jelentős mértékben csökkentették.[33] A megelőző intézkedések közé tartozik a forró víz maximális hőfokának megszabása, a füstriasztók és az önműködő tűzoltó készülékek használata, megfelelő szerkezeti szabályok szerinti építkezés és tűzálló védőruházat viselete. [1] Szakértői javaslat alapján a vízmelegítők hőfokát ajánlott 48,8 °C (119,8 °F) alatt tartani.[15] A forrázásból eredő sérülések megelőzésére ajánlott a fürdővíz hőmérsékletének hőmérővel történő ellenőrzése és fröccsenésgátlók felszerelése a tűzhelyekre.[33] Bár a tűzijátékokra vonatkozó előírások kihatása nem teljesen egyértelmű, az eddigi tapasztalatok alapján előnyökkel járnak.[38] Ezek közé tartozik az a javaslat, amely szerint korlátoznák a tűzijátékok gyermekek részére történő értékesítését.[15]

Kezelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsődleges, alapvető tennivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A hőbehatás megszakítása: a ruhaégést vízzel kell leönteni, takaróval kell lefedni vagy a még égő sérültet a földön kell görgetni
  • Hideg víz alkalmazása: a felhevült szövetek azonnali és tartós hűtése hideg (12–18 °C) vízzel megállítja a további károsodásokat. A hűtés legjobb formája az égett terület folyóvízzel való öblítése lenne (jobb mint a vízbemerítés) a fájdalom elmúltáig, azonban nem tovább, mint 15-20 percig, ennél hosszabb ideig tartó hideg víz alkalmazása, főleg a törzs nagy kiterjedésű égéseinél a kihűlés veszélyét rejti magában, ami tovább súlyosbítja a beteg állapotát.
  • Megfelelő fektetés: eszméletlenségnél, de spontán légzésnél a stabil oldalfektetés a javasolt (azért, hogy az esetleges hányadék, vér vagy nyál kifelé folyhasson, anélkül hogy az a légcsövön keresztül a tüdőbe kerüljön). Abban az esetben ha a légutak is sérülést szenvedtek (inhalációs trauma), a beteget emelt felsőtesttel kell fektetni. Abban az esetben ha a nagy felületen égett sérült eszméleténél van és nem áll fenn a légutak sérülése sem, akkor úgynevezett sokkfektetést kell alkalmazni, ami a lábak magasba emelését jelenti, ez által a vér a lábakból a létfontosságú szervekbe áramlik.
  • Oxigénterápia: orrszondával, maszkon keresztül vagy intubálás esetén a tubuson keresztül, 4-6 liter oxigén percenkénti áramoltatásával
  • Vénabiztosítás, volumenpótlás: lehetőség szerinti vastag véna biztosítása kanül behelyezésével, amelyen keresztül az elvesztett folyadék pótlása infúzióval (krisztalloid oldat: Ringer-laktát) vagy szükség esetén vérkészítményekkel (vörösvérsejt koncentrátum, friss fagyasztott plazma) történik.
  • További teendők: az életfunkciók biztosítása, minden, az égett sebbel össze nem ragadt ruhadarab eltávolítása (lehetőleg nedves kötszerrel), a nyílt sebeket sterilen kell fedni (égési sebfóliával, Water-Jel® burkolással nedves kötszerbe), a vérnyomást és a pulzust folyamatosan kell kontrollálni, szükség esetén szóba jön az intubálás és a lélegeztetés.

Seb ellátása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mielőbbi hűtés (az égés keletkezésétől számított 30 percen belül) csökkenti az égési sérülés mélységét és a fájdalmat, de a túlzott hűtés kerülendő, mivel hypothermiához vezethet.[10][5] Végezhető hideg (10-25 °C hőmérsékletű), de nem jeges vízzel, mert ez utóbbi további sérülést okozhat.[5][33] A vegyi anyagok okozta égési sérülésnél bőséges öblítés lehet szükséges.[10] A sebellátás nagyon fontos eleme a szappannal és vízzel történő átmosás, az elhalt szövetek eltávolítása és a megfelelő sebkötözés. Még nem egészen tisztázott, hogy mi a teendő a sértetlen, ép hólyagokkal. Az eddigi tapasztalatok alapján célszerű az ilyen hólyagokat érintetlenül hagyni. A másodfokú égési sérüléseket két nap elteltével ismét fel kell mérni.[33]

Első- és másodfokú égési sérüléseknél kevés megbízható adat van arra nézve, hogy milyen kötözéstípust tanácsos alkalmazni.[39][40] Az elsőfokú égési sérülések kötözés nélküli kezelése teljesen elfogadható.[33] Bár sokan javasolják az antibiotikumokkal történő helyi kezelést, ezek használatát kevés megbízható bizonyíték támasztja alá.[41] Az ezüst-szulfadiazin (antibiotikum) használata nem ajánlott, ugyanis ez a szer késlelteti a gyógyulást.[40] Az ezüstöt tartalmazó kötszerek[42]vagy a negatív-nyomású sebkezelés alkalmazását nem támasztja alá elegendő orvosi bizonyíték.[43]

Újraélesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újraélesztés az égési sérült légútjainak, légzésének és keringésének felmérésével és stabilizálásával kezdődik.[5] Amennyiben felmerül a belégzésből származó sérülés gyanúja, szükség lehet a mielőbbi intubálásra.[7] Ezt követi az égési seb ellátása. Kiterjedt égési sérülés esetén ajánlott a sérültet tiszta lepedőbe burkolni a kórházba szállítás előtt.[7] Mivel az égési sebek könnyen elfertőződhetnek, ajánlott tetanusz emlékeztető oltást adni, amennyiben az illető az előző öt évben nem kapott tetanusz elleni védőoltást.[44] Az Egyesült Államokban a sürgősségi osztályra kerülő égési sérültek 95%-a helyben ellátható és haza bocsátható. A fennmaradó 5% kórházi kezelést igényel. [3] Súlyos égési sérülés esetén fontos, hogy a beteg mielőbb táplálékot kapjon.[34] A nagynyomású oxigénkezelés az egyéb, hagyományos kezelési módok hasznos kiegészítője lehet.[45]

Intravénás folyadékpótlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyenge szöveti vérellátás esetén bolus formájában történő izotóniás krisztalloid oldat adása szükséges.[5] Gyermekeknél a testfelszín 10-20%-át míg felnőtteknél a testfelszín 15%-át meghaladó kiterjedésű égések szabályos folyadék reszuszcitációt és folyamatos megfigyelést igényelnek.[5][46][47] Ezt lehetőség szerint már a kórházi felvétel előtt meg kell kezdeni azoknál a sérülteknél, akiknek égési sérülése meghaladja a testfelszín 25%-át.[46] A Parkland-formula segítségével megállapítható az első 24  órában szükséges intravénásan adott folyadék mennyisége. A formula az égési sérült testfelszínének nagyságától és testsúlyától függ. A folyadék felét az első 8 óra folyamán, míg a fennmaradó részt a további 16 óra alatt kell beadni. A megadott időt az égési sérülés keletkezésének idejétől és nem a folyadék reszuszcitáció megkezdésétől számítják. A gyermekek további folyadékkezelést is igényelnek, többek között glükóz adása szükséges.[7] A belégzésből eredő sérülések kezeléséhez több folyadék beadása szükséges. [48] Bár a nem megfelelően végzett folyadék reszuszcitáció problémákat okozhat, a túlzott folyadékpótlás szintén káros lehet.[49] A formulák csak útmutatóként szolgálnak, és az infúzió mennyiségét ideális esetben a vizeletkiválasztás mennyiségéhez kell igazítani, ha az felnőtteknél több mint 30 ml/óra és gyermekeknél több mint >1ml/kg, valamint az artériás nyomás középértéke nagyobb mint 60 mmHg.[7]

Míg a Ringer-laktát oldat alkalmazása gyakori, nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a normál sóoldatnál megfelelőbb lenne.[5] A krisztalloid oldatok pontosan ugyanolyan megfelelőnek tűnnek, mint a kolloid folyadékok, és mivel a kolloidok sokkal drágábbak, használatuk nem ajánlott.[50] Vérátömlesztésre ritkán van szükség.[10] Rendszerint csak akkor javasolt, ha a hemoglobin szint 60-80 g/l (6-8 g/dl) alá süllyed,[51] mivel ez további komplikációkkal járhat.[7] Szükség esetén intravénás katéter is elhelyezhető az égett bőrön keresztül, továbbá csontvelô-infúzió is alkalmazható.[7]

Gyógyszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égés nagyon fájdalmas lehet és a fájdalomcsillapítás sokféle módszere áll rendlkezésre. Ezek közé tartoznak az egyszerű fájdalomcsillapítók (például ibuprofén és acetaminofen) és az opioidok (például morfium). A fájdalomcsillapítókon kívül benzodiazepinek is alkalmazhatók a szorongás enyhítésére.[33] A gyógyulási folyamat során a viszketés enyhítésére alkalmazhatók antihisztaminok, masszázs, vagy transzkután idegstimuláció.[8] Az antihisztaminok azonban csak az esetek 20%-ában hatékonyak ilyen célból.[52] Az eddigi tapasztalatok alapján feltehető, hogy hatásos lehet a gabapentin[8] és alkalmazása célszerű lehet azoknál, akiknél antihisztaminokkal nem tapasztalható javulást.[53]

Intravénásan adott antibiotikumok ajánlottak a nagyobb kiterjedésű (a testfelszín 60%-át meghaladó) égési sérülések miatti műtétek előtt.[54] 2008 óta az iránymutatások nem javasolják általános alkalmazásukat az antibiotikum-ellenállás[41] és a gombás fertőzések fokozott kockázatával kapcsolatos aggályok miatt.[7] Az eddigi tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy az antibiotikumok javíthatják a túlélési arányokat a nagy kiterjedésű és súlyos égési sérülést szenvedett egyéneknél.[41] Az erythropoietin nem bizonyult hatásosnak égési sérülteknél az anémia megelőzésében vagy kezelésében.[7] A hidrogén-fluorid okozta égési sérüléseknél kifejezetten erre a célra alkalmazott ellenszer a kalcium-glukonát, és adható mind intravénásan, mind helyileg.[22]

Fontos dolog a súlyos égések esetén megfelelő szállítóeszköz (mentőhelikopter) és megfelelő célintézet (égési osztállyal rendelkező kórház) kiválasztása.

Műtét[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mielőbbi beavatkozás szükséges azoknál a sebeknél, amelyek sebészeti úton történő lefedést igényelnek sajátbőr átültetéssel (grafting) vagy lebenyplasztikával (többnyire minden olyan égési sérülésnél, amely kis méretű, teljes mélységű égésnél súlyosabb).[55] A végtagok vagy a mellkas körkörös égési sérülésekor az elhalt bőr sürgős műtéti eltávolítása (escharotomia) szükséges.[56] Erre a disztális keringési és légzési problémák megelőzése érdekében van szükség.[56] Nem egyértelmű, hogy ez a beavatkozás eredményes-e a nyak vagy az ujjak égési sérülése esetén.[56] Az izompólya felhasítása lehet szükséges elektromos áram okozta égési sérülések esetén.[56]

Alternatív gyógymódok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az ókori idők óta használnak mézet az égési sebek gyógyítására, és első- és másodfokú égési sérüléseknél eredményes lehet.[57][58] Nincs meggyőző bizonyíték az aloe vera hatásosságára.[59] Az ezüst szulfadiazin eredményes lehet a fájdalom csillapításában,[11] és egy 2007-es felülvizsgálat szerint a kezdeti megfigyelések gyorsabb gyógyulásra utaltak,[60] az ezt követő 2012-es felülvizsgálat már nem állapított meg gyorsabb gyógyulást.[59]

Nincs sok bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az E-vitamin elősegítené a keloidok és hegek gyógyulását.[61] Vaj alkalmazása nem javasolt.[62] Az alacsony jövedelmű országokban az égési sérülések csaknem egyharmad részét hagyományos gyógymódokkal kezelik, ezek körébe tartoznak például a pakolások tojással, sárral, levelekkel, vagy tehéntrágyával.[16] Műtéti kezelésre nem mindig van mód az anyagi források szűkössége vagy a beavatkozás korlátozott elérhetősége miatt.[16] A gyógyszereken túlmenően számos más módszer is létezik a beavatkozással járó fájdalom és szorongás enyhítésére, többek között: virtuális realitás terápia, hipnózis, és magatartásra irányuló megközelítés, mint például a figyelemelterelő technikák.[53]

Prognózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égési sérülések prognózisa[63]
Testfelszín % Mortalitás
<10% 0,6%
10-20% 2,9%
20-30% 8,6%
30-40% 16%
40-50% 25%
50-60% 37%
60-70% 43%
70-80% 57%
80-90% 73%
>90% 85%
Belégzés 23%

A prognózis rosszabb a nagyobb kiterjedésű égési sérülést elszenvedettek, az idősebbek, és a nők esetében.[10] Az esetleges füstbelégzés okozta károsodás, egyéb jelentékeny sérülések – mint például a hosszú csonttörések -, valamint a súlyos komorbiditás (pl. szívbetegség, cukorbetegség, pszichiátriai rendellenesség, és öngyilkossági szándék) ugyancsak befolyásolja a prognózist.[10] Az Egyesült Államokban az égési centrumokba felvett sérültek átlag 4%-a hal meg,[15] a kimenetel az égési sérülés kiterjedésétől függően egyénenként változó. A testfelszínük 10%-ánál kisebb kiterjedésű égési sérülést elszenvedett fekvőbetegeknél a halálozási arány kevesebb mint 1%, míg a 90% feletti kiterjedésű égési sérüléseknél 85% a halálozási arány.[63] Afganisztánban a testfelszínük több mint 60%-án égett betegek ritkán élik túl sérülésüket.[15] A Baux-index régóta használt módszer a súlyos égési sérülések prognosztizálásában; a kezelések mára jobb színvonala miatt azonban már nem egészen pontos.[7] A Baux-index az életkor és az égett testfelszín% összege, amely megközelítőleg megegyezik a halálozás kockázatával.[7]

Szövődmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Különböző szövődmények léphetnek fel, ezek között a leggyakoribb a fertőzés.[15] Gyakorisági sorrendben az esetleges szövődmények többek között a következők: tüdőgyulladás, cellulitisz, húgyúti fertőzések és légzési elégtelenség.[15] A fertőzés rizikófaktorai többek között: a testfelszín 30%-át meghaladó égési sérülés, teljes mélységű égési sérülések, nagyon fiatal vagy nagyon idős kor, illetve a lábak vagy a perineum égési sérülései.[64] Tüdőgyulladás különösen azok körében fordul elő gyakrabban, akik belégzés útján szenvedtek égési sérüléseket.[7]

A testfelszín 10%-át meghaladó mértékű teljes mélységű égési sérüléseknél gyakori szövődmény a vérszegénység (anémia).[5] Elektromos áram okozta égési sérülések következménye lehet a rekesz-szindróma vagy a rhabdomyolysis az izmok súlyos károsodása miatt.[7] A lábszár vérereiben vérrögök keletkeznek a sérültek mintegy 6-25%-ánál.[7] A súlyos égési sérülést követő, néha évekig is fennmaradó hipermetabolikus állapot következménye lehet a csontok sűrűségének csökkenése és az izomszövet sorvadása.[34] Keloidok alakulhatnak ki az égés nyomán, különösen azoknál, akik fiatalabbak vagy a bőrük sötétebb.[61] Égési sérülés után gyermekeknél jelentős pszichológiai trauma és poszttraumatikus stressz szindróma jelentkezhet.[65] A hegesedés miatt eltorzult önkép is kialakulhat a sérülteknél testük tekintetében.[65] A fejlődő világban a jelentős égési sérülések következménye lehet a társadalmi elszigetelődés és súlyos nyomor, a gyermekeket pedig gyakran sorsukra hagyják.[3]

Epidemiológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egészségkárosodással korrigált életévek tűzeseteknél 100 000 lakosra vonatkoztatva (2004-ben)[66]

██ nincs adat

██ kevesebb mint 50

██ 50–100

██ 100–150

██ 150–200

██ 200–250

██ 250–300

██ 300–350

██ 350–400

██ 400–450

██ 450–500

██ 500–600

██ több mint 600

2004-es adatok szerint világszerte 11 millió égési sérülés igényelt orvosi ellátást és 300 000 eset végződött halállal.[3] Ezzel a negyedik leggyakoribb sérülés a motorkerékpár-balesetek, esések és az erőszakos halálesetek mögött.[3] Az égési sérülések mintegy 90%-a a fejlődő országokban fordul elő.[3] Ezt részben a túlnépesedésnek, részben a nem biztonságos főzési megoldásoknak tulajdonítják.[3] A halálos kimenetelű égési sérülések csaknem 60%-a Délkelet Ázsiában történik, az arány 11,6:100 000.[15]

A fejlett világban az égési sérülésből eredő halálozás kétszer annyi a felnőtt férfiaknál mint a nőknél. Ennek oka valószínűleg az, hogy férfiak gyakrabban végeznek veszélyes foglalkozást és fokozott kockázatvállalással járó tevékenységeket. Sok fejlődő országban azonban a nőknél nagyobb az égési sérülés kockázata mint a férfiaknál, gyakran konyhai balesetekkel vagy családon belüli erőszakkal összefüggésben. Gyermekeknél az égési sérülésből eredő halálozások száma a fejlődő országokban több mint tízszerese a fejlett országokban történő halálozásoknak.[3] Összességében a gyermekek halálozásában az égési sérülés a tizenöt leggyakoribb kiváltó ok között szerepel.[1] Az 1980-as évek és 2000. között sok országban tapasztalták a halálos kimenetelű égési sérülések számának és általában az égési sérülések előfordulásának visszaesését.[3]

Fejlett országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tűzben meghaltak száma 100 000 lakosra számítva (2004-es adat)[67]

██ nincs adat

██ kevesebb mint 1

██ 1–2,25

██ 2,25–3,5

██ 3,5–4,75

██ 4,75–6

██ 6–7,25

██ 7,25–8,5

██ 8,5–9,75

██ 9,75–11

██ 11–12,25

██ 12,25–13,5

██ több mint 13,5

Becslések szerint 500 000 égési sérültet kezelnek évente az Egyesült Államokban.[33] 2008-ban az összes eset közül körülbelül 3300 végződött halállal.[1] A legtöbb égési sérülés (70%) és égésből eredő haláleset a férfiak körében történik.[4][10] A tűzesetekben elszenvedett égési sérülések legnagyobb számban a 18–35 éves kor között fordulnak elő, míg a forrázásos sérülések az 5 év alatti gyermekek és 65 év feletti felnőttek körében a leggyakoribbak.[10] Elektromos áram okozta égési sérülések következtében 1000 körüli a halálesetek száma évente.[68] Villámcsapás körülbelül 60 ember halálát okozza évente.[9] Európában a szándékosan okozott égési sérülések leggyakrabban a középkorú férfiak körében fordulnak elő.[29]

Égési sérülések Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon 100 000 lakosra számítva 1–1,5 halálos kimenetelű, 11–13 kórházi felvételt igénylő és 40–50 ambuláns kezeléssel megoldható égési sérülés történik évente, ami világviszonylatban alacsonynak mondható. Például 2002-ben 145 halálos tűzeset történt.[69] Hasonlóan a fejlett országokhoz, a két leginkább érintett populáció az 5 évnél fiatalabb gyermekek, illetve a 65 év feletti felnőttek – a két csoport a veszélyhelyzetek fel nem ismerése és a korlátozott menekülési lehetőségek miatt túlreprezentált az égési sérülések vonatkozásában.[70]

Fejlődő országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indiában körülbelül 7-800 000 személy szenved súlyos égési sérülést évente, bár csak kevesen részesülnek ellátásban égésre specializálódott intézményeknél.[71] Az égési sérülések a 16–35 éves kor közötti nőknél a leggyakoribbak.[71] Ez részben a nem biztonságos konyhai körülményeknek és az Indiában hagyományos laza ruházatnak tudható be.[71] Becslések szerint Indiában az égési sérülések egyharmadát okozza az, hogy a ruházat lángra kap.[72] A családon belüli erőszak és az önbántalmazás mellett a szándékosan okozott égési sérülések is igen nagy gyakorisággal fordulnak elő a fiatal nők körében.[29][3]

Történelmi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Guillaume Dupuytren (1777–1835) dolgozta ki az égési sérülések súlyossági fokozat szerinti osztályozását

3500 évesnél is régebbi barlangfestményeken is megörökítettek már égési sérüléseket és azok kezelését.[2] Az i. e. 1500-ból származó  Edwin Smith-papirusz beszámol olyan gyógymódról, amelynek során mézet és gyantából kivont balzsamot alkalmaztak.[2] Sok más gyógymódot is alkalmaztak az évszázadok során, például egy i. e. 600-ból származó dokumentum szerint a kínaiak a teacserje levelét használták, Hippokratész i. e. 400 körül beszámolt sertészsír és ecet használatáról, Celsus pedig az i. sz. 1. században bor és mirha alkalmazásáról írt.[2] Az 1500-as években Ambroise Paré francia borbély-sebész számolt be elsőként az égési sérülések eltérő súlyossági fokairól.[73]

Az égés kezelésében nagy jelentőségű volt Wilhelm Fabry német orvos Az égési sérülésekről 1607-ben megjelent hatvan oldalas könyve, melyet később több nyelvre is lefordítottak. Ez volt az első olyan könyv, mely kizárólag az égési sérülésekkel foglalkozott. Benne megtalálható volt az égések fajtáinak leírása és az ezekre javasolt orvosi prognózisok is.[74]

Guillaume Dupuytren az égési fokozatokat hat súlyossági fokra terjesztette ki 1832-ben.[2][75] Ő volt az első abban, hogy az égési sérülés kiterjedése alapján állított fel prognózist.[76]

Az első, égési sérülésekre szakosodott kórház 1843-ban nyílt meg Londonban, és a modern égési ellátás fejlődése az 1800-as évek végén vette kezdetét.[2][73] Az első világháború alatt Henry D. Dakin és Alexis Carrel szabványokat dolgoztak ki az égési sérülések és sebek tisztítására és fertőtlenítésére nátrium-hipoklorit oldattal, amely jelentősen visszaszorította a halálozások gyakoriságát.[2] Az 1940-es években ismerték el a korai kimetszés és bőrátültetés jelentőségét, és nagyjából ezzel egy időben dolgozták ki a folyadék reszuszcitációt és annak kémiai képleteit.[2] Az 1970-es években kutatók szemléltették a nagy kiterjedésű égési sérüléseket követően beálló hipermetabolikus állapot jelentőségét.[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h szerk.: Herndon D: Chapter 4: Prevention of Burn Injuries, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  2. ^ a b c d e f g h i szerk.: Herndon D: Chapter 1: A Brief History of Acute Burn Care Management, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m n Peck, MD (2011. november 1.). „Epidemiology of burns throughout the world. Part I: Distribution and risk factors”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 37 (7), 1087–100. o. DOI:10.1016/j.burns.2011.06.005. PMID 21802856.  
  4. ^ a b c Burn Incidence and Treatment in the United States: 2012 Fact Sheet. American Burn Association, 2012. (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m Granger, Joyce (2009. Jan). „An Evidence-Based Approach to Pediatric Burns”. Pediatric Emergency Medicine Practice 6 (1).  
  6. ^ a b c d e f g h i j szerk.: Herndon D: Chapter 10: Evaluation of the burn wound: management decisions, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  7. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Brunicardi, Charles. Chapter 8: Burns, Schwartz's principles of surgery, 9th, New York: McGraw-Hill, Medical Pub. Division (2010). ISBN 978-0-07-154769-7 
  8. ^ a b c Goutos, I, Dziewulski, P; Richardson, PM (2009. április 15.). „Pruritus in burns: review article.”. Journal of burn care & research : official publication of the American Burn Association 30 (2), 221–8. o. PMID 19165110.  
  9. ^ a b c d e f g Marx, John. Chapter 140: Electrical and Lightning Injuries, Rosen's emergency medicine : concepts and clinical practice, 7th, Philadelphia: Mosby/Elsevier (2010). ISBN 0-323-05472-2 
  10. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap Tintinalli, Judith E.. Emergency Medicine: A Comprehensive Study Guide (Emergency Medicine (Tintinalli)). New York: McGraw-Hill iCompanies, 1374–1386. o (2010). ISBN 0-07-148480-9 
  11. ^ a b Lloyd, EC, Rodgers, BC; Michener, M; Williams, MS (2012. január 1.). „Outpatient burns: prevention and care.”. American family physician 85 (1), 25-32. o. PMID 22230304.  
  12. Buttaro, Terry. Primary Care: A Collaborative Practice. Elsevier Health Sciences (2012). ISBN 978-0-323-07585-5 
  13. Kowalski, Caroline Bunker Rosdahl, Mary T.. Textbook of basic nursing, 9th, Philadelphia: Lippincott Williams&Wilkins (2008). ISBN 978-0-7817-6521-3 
  14. National Burn Repository Pg. i
  15. ^ a b c d e f g h i j k l m szerk.: Herndon D: Chapter 3: Epidemiological, Demographic, and Outcome Characteristics of Burn Injury, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  16. ^ a b c Forjuoh, SN (2006. augusztus). „Burns in low-and middle-income countries: a review of available literature on descriptive epidemiology, risk factors, treatment, and prevention.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 32 (5), 529–37. o. PMID 16777340.  
  17. Training in paediatrics : the essential curriculum. Oxford: Oxford University Press (2009). ISBN 978-0-19-922773-0 
  18. ^ a b c d Maguire, S, Moynihan, S; Mann, M; Potokar, T; Kemp, AM (2008. december). „A systematic review of the features that indicate intentional scalds in children.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 34 (8), 1072–81. o. PMID 18538478.  
  19. Peden, Margie. World report on child injury prevention. Geneva, Switzerland: World Health Organization (2008). ISBN 978-92-4-156357-4 
  20. World Health Organization: World report on child injury prevention
  21. ^ a b Hardwicke, J, Hunter, T; Staruch, R; Moiemen, N (2012. április 15.). „Chemical burns--an historical comparison and review of the literature.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 38 (3), 383–7. o. PMID 22037150.  
  22. ^ a b Makarovsky, I, Markel, G; Dushnitsky, T; Eisenkraft, A (2008. május 1.). „Hydrogen fluoride--the protoplasmic poison.”. The Israel Medical Association journal : IMAJ 10 (5), 381–5. o. PMID 18605366.  
  23. Edlich, RF, Farinholt, HM; Winters, KL; Britt, LD; Long WB, 3rd (2005.). „Modern concepts of treatment and prevention of lightning injuries.”. Journal of long-term effects of medical implants 15 (2), 185–96. o. PMID 15777170.  
  24. Prahlow, Joseph. Forensic pathology for police, death investigators, and forensic scientists. Totowa, N.J.: Humana (2010). ISBN 978-1-59745-404-9 
  25. Kearns RD, Cairns CB, Holmes JH, Rich PB, Cairns BA (2013. January). „Thermal burn care: a review of best practices. What should prehospital providers do for these patients?”. EMS World 42 (1), 43–51. o. PMID 23393776.  
  26. Balk, SJ, Council on Environmental, Health; Section on, Dermatology (2011. Mar). „Ultraviolet radiation: a hazard to children and adolescents.”. Pediatrics 127 (3), e791-817. o. PMID 21357345.  
  27. ^ a b c Marx, John. Chapter 144: Radiation Injuries, Rosen's emergency medicine : concepts and clinical practice, 7th, Philadelphia: Mosby/Elsevier (2010). ISBN 0-323-05472-2 
  28. ^ a b Krieger, John. Clinical environmental health and toxic exposures, 2nd, Philadelphia, Pa.: Lippincott Williams & Wilkins (2001). ISBN 978-0-683-08027-8 
  29. ^ a b c d Peck, MD (2012. augusztus 1.). „Epidemiology of burns throughout the World. Part II: intentional burns in adults.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 38 (5), 630–7. o. PMID 22325849.  
  30. ^ a b szerk.: Herndon D: Chapter 61: Intential burn injuries, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  31. Jutla, RK, Heimbach, D (2004. április 15.). „Love burns: An essay about bride burning in India.”. The Journal of burn care & rehabilitation 25 (2), 165–70. o. PMID 15091143.  
  32. Peden, Margie. World report on child injury prevention. Geneva, Switzerland: World Health Organization (2008). ISBN 978-92-4-156357-4 
  33. ^ a b c d e f g h Marx, John. Chapter 60: Thermal Burns, Rosen's emergency medicine : concepts and clinical practice, 7th, Philadelphia: Mosby/Elsevier (2010). ISBN 978-0-323-05472-0 
  34. ^ a b c d e Rojas Y, Finnerty CC, Radhakrishnan RS, Herndon DN (2012. December). „Burns: an update on current pharmacotherapy”. Expert Opin Pharmacother 13 (17), 2485–94. o. DOI:10.1517/14656566.2012.738195. PMID 23121414.  
  35. Hannon, Ruth. Porth pathophysiology : concepts of altered health states, 1st Canadian, Philadelphia, PA: Wolters Kluwer Health/Lippincott Williams & Wilkins (2010). ISBN 978-1-60547-781-7 
  36. ^ a b c d Garmel, edited by S.V. Mahadevan, Gus M.. An introduction to clinical emergency medicine, 2nd, Cambridge: Cambridge University Press, 216–219. o (2012). ISBN 978-0-521-74776-9 
  37. Dr. Draveczki-Ury Ádám: Mindenki megégetheti magát (magyar nyelven). Beszélgetés Dr. Kertész András bőrgyógyásszal. Phoenix pharma, 2011. február 8. (Hozzáférés: 2014. április 13.)
  38. Jeschke, Marc. Handbook of Burns Volume 1: Acute Burn Care. Springer (2012). ISBN 978-3-7091-0348-7 
  39. Wasiak, J, Cleland, H; Campbell, F; Spinks, A (2013. március 28.). „Dressings for superficial and partial thickness burns.”. Cochrane database of systematic reviews (Online) 3, CD002106. o. PMID 23543513.  
  40. ^ a b Wasiak J, Cleland H, Campbell F (2008.). „Dressings for superficial and partial thickness burns”. Cochrane Database Syst Rev (4), CD002106. o. DOI:10.1002/14651858.CD002106.pub3. PMID 18843629.  
  41. ^ a b c Avni T, Levcovich A, Ad-El DD, Leibovici L, Paul M (2010.). „Prophylactic antibiotics for burns patients: systematic review and meta-analysis”. BMJ 340, c241. o. DOI:10.1136/bmj.c241. PMID 20156911.  
  42. Storm-Versloot, MN, Vos, CG; Ubbink, DT; Vermeulen, H (2010. március 17.). „Topical silver for preventing wound infection”. Cochrane database of systematic reviews (Online) (3), CD006478. o. DOI:10.1002/14651858.CD006478.pub2. PMID 20238345.  
  43. Dumville, JC, Munson, C (2012. december 12.). „Negative pressure wound therapy for partial-thickness burns.”. Cochrane database of systematic reviews (Online) 12, CD006215. o. PMID 23235626.  
  44. szerk.: Klingensmith M: The Washington manual of surgery, 5th, Philadelphia, Pa.: Lippincott Williams & Wilkins (2007). ISBN 978-0-7817-7447-5 
  45. Cianci, P, Slade JB, Jr; Sato, RM; Faulkner, J (2013. április 15.). „Adjunctive hyperbaric oxygen therapy in the treatment of thermal burns.”. Undersea & hyperbaric medicine : journal of the Undersea and Hyperbaric Medical Society, Inc 40 (1), 89–108. o. PMID 23397872.  
  46. ^ a b Enoch, S, Roshan, A; Shah, M (2009. április 8.). „Emergency and early management of burns and scalds.”. BMJ (Clinical research ed.) 338, b1037. o. PMID 19357185.  
  47. Hettiaratchy, S, Papini, R (2004. július 10.). „Initial management of a major burn: II--assessment and resuscitation.”. BMJ (Clinical research ed.) 329 (7457), 101-3. o. PMID 15242917.  
  48. Jeschke, Marc. Handbook of Burns Volume 1: Acute Burn Care. Springer (2012). ISBN 978-3-7091-0348-7 
  49. Endorf, FW, Ahrenholz, D (2011. december 1.). „Burn management.”. Current opinion in critical care 17 (6), 601–5. o. PMID 21986459.  
  50. Perel, P, Roberts, I (2012. június 13.). „Colloids versus crystalloids for fluid resuscitation in critically ill patients”. Cochrane database of systematic reviews (Online) 6, CD000567. o. DOI:10.1002/14651858.CD000567.pub5. PMID 22696320.  
  51. Curinga, G, Jain, A; Feldman, M; Prosciak, M; Phillips, B; Milner, S (2011. augusztus 1.). „Red blood cell transfusion following burn.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 37 (5), 742–52. o. PMID 21367529.  
  52. Zachariah, JR, Rao, AL; Prabha, R; Gupta, AK; Paul, MK; Lamba, S (2012. április 15.). „Post burn pruritus--a review of current treatment options.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 38 (5), 621–9. o. PMID 22244605.  
  53. ^ a b szerk.: Herndon D: Chapter 64: Management of pain and other discomforts in burned patients, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  54. szerk.: Herndon D: Chapter 31: Etiology and prevention of multisystem organ failure, Total burn care, 4th, Edinburgh: Saunders. ISBN 978-1-4377-2786-9 
  55. Jeschke, Marc. Handbook of Burns Volume 1: Acute Burn Care. Springer (2012). ISBN 978-3-7091-0348-7 
  56. ^ a b c d Orgill, DP, Piccolo, N (2009. szeptember). „Escharotomy and decompressive therapies in burns.” (angol nyelven). Journal of burn care & research : official publication of the American Burn Association 30 (5), 759–68. o. PMID 19692906.  
  57. Jull AB, Rodgers A, Walker N (2008.). „Honey as a topical treatment for wounds”. Cochrane Database Syst Rev (4), CD005083. o. DOI:10.1002/14651858.CD005083.pub2. PMID 18843679.  
  58. Wijesinghe, M, Weatherall, M; Perrin, K; Beasley, R (2009. május 22.). „Honey in the treatment of burns: a systematic review and meta-analysis of its efficacy.”. The New Zealand medical journal 122 (1295), 47-60. o. PMID 19648986.  
  59. ^ a b Dat, AD, Poon, F; Pham, KB; Doust, J (2012. február 15.). „Aloe vera for treating acute and chronic wounds.”. Cochrane database of systematic reviews (Online) 2, CD008762. o. PMID 22336851.  
  60. Maenthaisong, R, Chaiyakunapruk, N; Niruntraporn, S; Kongkaew, C (2007. szeptember 1.). „The efficacy of aloe vera used for burn wound healing: a systematic review.”. Burns : journal of the International Society for Burn Injuries 33 (6), 713-8. o. PMID 17499928.  
  61. ^ a b Juckett, G, Hartman-Adams, H (2009. augusztus 1.). „Management of keloids and hypertrophic scars.”. American family physician 80 (3), 253–60. o. PMID 19621835.  
  62. Cox, Carol Turkington, Jeffrey S. Dover ; medical illustrations, Birck. The encyclopedia of skin and skin disorders, 3rd ed., New York, NY: Facts on File (2007). ISBN 9780816075096 
  63. ^ a b National Burn Repository, Pg. 10
  64. szerk.: Young, Christopher King, Fred M. Henretig: Textbook of pediatric emergency procedures, 2nd, Philadelphia: Wolters Kluwer Health/Lippincott Williams & Wilkins (2008). ISBN 978-0-7817-5386-9 
  65. ^ a b Roberts, edited by Michael C.. Handbook of pediatric psychology., 4th, New York: Guilford (2009). ISBN 978-1-60918-175-8 
  66. WHO Disease and injury country estimates. World Health Organization, 2009. (Hozzáférés: 2009. november 11.)
  67. . WHO nyelv=angol, 2011. augusztus 11. (Hozzáférés: 2009. november 11.)
  68. Edlich, RF, Farinholt, HM; Winters, KL; Britt, LD; Long WB, 3rd (2005.). „Modern concepts of treatment and prevention of electrical burns.”. Journal of long-term effects of medical implants 15 (5), 511–32. o. PMID 16218900.  
  69. Betegség információk – 289. fejezet – Égési sérülések (magyar nyelven). drinfo.eum.hu. (Hozzáférés: 2014. április 11.)
  70. Csorba, É.: A gyermekkori és fiatalkori égések kezelési stratégiája, 2005. május 18
  71. ^ a b c Ahuja, RB, Bhattacharya, S (2004. augusztus 21.). „Burns in the developing world and burn disasters.”. BMJ (Clinical research ed.) 329 (7463), 447–9. o. PMID 15321905.  
  72. Gupta. Textbook of Surgery. Jaypee Brothers Publishers (2003). ISBN 978-81-7179-965-7 
  73. ^ a b Song, David. Plastic surgery., 3rd ed., Edinburgh: Saunders. ISBN 9781455710553 
  74. Dr. Mészáros Gábor (2004.). „Az égési sérülések kezelésének története I.” (Sebkezelés sebgyógyulás V. évfolyam 4. szám), Kiadó: Magyar Sebkezelő Társaság. Hozzáférés ideje: 2014. március 13.  
  75. Wylock, Paul. The life and times of Guillaume Dupuytren, 1777-1835. Brussels: Brussels University Press (2010). ISBN 9789054875727 
  76. Dr. Mészáros Gábor (2004.). „Az égési sérülések kezelésének története II.” (Sebkezelés sebgyógyulás V. évfolyam 2. szám), Kiadó: Magyar Sebkezelő Társaság. Hozzáférés ideje: 2014. március 13.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Égési sérülés témájú médiaállományokat.