Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
id. Andrássy Gyula
Benczur-andrassy gyula.jpg
A Magyar Királyság 3. miniszterelnöke
Hivatali idő
1867. február 17.1871. november 14.[1]
Előd Szemere Bertalan
Utód Lónyay Menyhért
Született 1823. március 8.
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Oláhpatak, Magyar Királyság
Elhunyt 1890. február 18. (66 évesen)
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg Volosca (Fiume mellett), Osztrák–Magyar Monarchia
Párt Deák-párt

Házastársa Kendeffy Katinka grófnő (1830-1896)
Gyermekei Andrássy Tivadar
Andrássy Gyula
Foglalkozás politikus
diplomata
közgazdász
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz id. Andrássy Gyula témájú médiaállományokat.
gróf Andrássy Gyula szobra a Parlament előtt, amelyet 1945-ben eltávolítottak, majd később bronzanyagát beolvasztották és felhasználták az 1956-ban ledöntött Sztálin szoborhoz [2]
Zala György: gróf Andrássy Gyula 1906-ban felállított szobra, Kendeffy Katinka grófnő elhalt férje legjobb képmásának tartotta a fedetlen fővel, elgondolkodó arckifejezéssel, póz nélkül megmintázott szobrot [3]
Andrássy Gyula lovon, Franz Kollarz metszete

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Kassa, 1823. március 3.Volosca (Fiume mellett),[4] 1890. február 18.); magyar politikus, államférfi, 1867–71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871–79-ig az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, ifj. Andrássy Gyula apja, az Aranygyapjas Rend lovagja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876). Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen ifj. Andrássy Gyula gróf született 1860-ban)

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnázium (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A gróf felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, a diétán többször felszólalt, Kossuth Lajos politikájának támogatójaként.

A szabadságharc idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször utazott Párizsba és Londonba is. A szabadságharc bukása után nem térhetett haza.

Száműzetésben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal Párizsban élt, élénken részt vett a társasági életben, kora egyik legszebb férfijának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.

A kiegyezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Andrássy Gyula, színezett fotó (1867)
Székely Bertalan: A király koronázása, 1867. június 8-án Andrássy az esztergomi érsekkel megkoronázza I. Ferenc József magyar királyt (freskó)
Andrássy Gyula, 1861-ben
A Borsszem Jankó című élclap karikatúrája az 1879. szeptember 23-án megjelent lapszámban
Anton von Werner: A berlini kongresszus (középen Andrássy Gyula kék egyenruhában, Otto von Bismarck német kancellár fekete ruhában és Suvalov orosz diplomata díszöltözetben)
Andrássy Gyula kormánya megalakulásakor (1867. február 20.) Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök ; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter ; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Festetics György király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza)

1857-ben hazatérhetett. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között a képviselőház alelnöke volt. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, a kiegyezést megszövegező ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként.

Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én[1] Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta február 20-án tette le hivatali esküjét.

Június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázásakor ő látta el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig[1] látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt. Andrássynak jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.

Közös külügyminiszterként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott, ezek hatására lemondott. Még lemondása előtt sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.

Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsesége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charmeja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.
Mikszáth Kálmán
... e kiváló férfiút, aki úgy Magyarország politikai életének, valamint a monarchia külügyi politikájának ma fennálló új alapját megteremtette, a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni.
Széll Kálmán 1906. december 6.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt visszavonulva töltötte kastélyában Tőketerebesen, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumban nyugszik feleségével együtt.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feleségét, Kendeffy Katalin grófnőt (1830–1896) 1856. július 9-én vette feleségül Párizsban. Három gyermekük született:

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Markó (2006), 140;
  2. Felállították Andrássy Gyula lovas szobrát a Kossuth téren, mno.hu
  3. Gróf Andrássy Gyula lovasszobra, zalagyorgy.info
  4. Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 23–24. o. ISBN 9630568004  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]



Elődje:
Szemere Bertalan
Magyarország miniszterelnöke
1867–1871
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Lónyay Menyhért
Elődje:
Friedrich Ferdinand von Beust
Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere
1871. november 14. – 1879. október 2.
Utódja:
Heinrich Haymerle
Elődje:
Lónyay Menyhért

Ludwig von Holzgethan

Az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztere
1871. november 14. – 1872. január 15.
1876. június 11. – augusztus 14.
( mindkétszer ideiglenesen )
Utódja:
Ludwig von Holzgethan

Leopold Hofmann

Elődje:
Aulich Lajos
Honvédelmi miniszter
1867. február 17.1871. november 14.
Insignia Hungary Army shield v2.svg
Utódja:
Lónyay Menyhért