Heinrich Karl von Haymerle

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Heinrich Karl von Haymerle
Heinrich Haymerle.jpg
Osztrák–Magyar Monarchia
3. közös külügyminisztere
Hivatali idő
1879. október 2. 1881. október 10.
Uralkodó I. Ferenc József
Előd Id. Andrássy Gyula
Utód Szlávy József

Született 1828. december 8.
Bécs
Elhunyt1881. október 10. (52 évesen)
Bécs

A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Karl von Haymerle témájú médiaállományokat.

Báró Heinrich Karl von Haymerle (Bécs, Osztrák Császárság, 1828. december 7. – Bécs, Ausztria–Magyarország, 1881. október 10.), osztrák államférfi, diplomata, nagykövet, k. u. k. miniszter, az Osztrák–Magyar Monarchia második közös külügyminisztere 1879 és 1881 között.

Életútja[szerkesztés]

A bécsi keleti akadémián folytatott tanulmányai után részt vett az egyetemi hallgatók sorában az 1848 októberi felkelésben és csakis Hübner báró közbenjárásának köszönhette, hogy Windischgrätz tábornok a felkelés leveretése után a fogságba esett Haymerle-t főbe nem lövette. 1850-ben a konstantinápolyi osztrák követséghez került mint tolmács, 1857-ben mint követségi titkárt Athénbe, 1861-ben Drezdába és egy évvel később Majna-Frankfurtba helyezték át. A dán háború után (1864) ő ment osztrák követnek Koppenhágába, ahol a megszakított diplomáciai összeköttetést tapintatosan megint helyreállította. 1866-ban része volt a prágai béke létesítésében. 1867-ben Berlinben szolgált a követségnél, 1868-ban Beust visszahívta Bécsbe és miután újból Konstantinápolyban, Athénben és végül Hágában működött, Id. Andrássy Gyula másodízben hívta őt vissza a külügyminisztériumba. 1877-ben Rómába nevezték ki nagykövetnek. 1877-ben részt vett Andrássy oldalán a berlini kongresszuson, a bosnyák okkupáció végrehajtása, illetőleg Andrássy lemondása után pedig Haymerle lett 1879. október 8-án annak utóda a külügyminiszteri széken. Egészben véve az Andrássy által kijelölt irányban haladt és különösen a Németországgal való szövetség megszilárdítása és a keleti válság elodázása körül fejtett ki buzgóságot. Nyíltszívű és szeretetreméltó jellemével népszerűségre emelkedett, a delegációk is megkedvelték és korai halálát széles körben gyászolták.

Források[szerkesztés]