Harrer Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harrer Ferenc
Harrer Ferenc.JPEG
Magyarország külügyminisztere
Hivatali idő
1919. január 24.március 21.
Előd Berinkey Dénes
Utód Kun Béla (népbiztos)

Született 1874. június 2.
Budapest
Elhunyt 1969. november 21. (95 évesen)
Budapest

Foglalkozás
  • diplomata
  • politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Harrer Ferenc témájú médiaállományokat.

Harrer Ferenc (Budapest, 1874. június 2.Budapest, 1969. november 21.) magyar várospolitikus, miniszter, jogász, szakíró.

Élete[szerkesztés]

Édesapja Harrer Pál, Óbuda polgármestere volt. Állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1896-ban, ezt követően lépett a főváros szolgálatába. A székesfőváros tanácsjegyzője lett, majd 1911-ben tanácsnokká választották, és a városépítési ügyosztály vezetője lett. Már az első világháború előtt is foglalkozott a városi közigazgatás jogi hátterével, tanulmányokat írt, Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója volt, 1912-ben magántanári habilitációt is szerzett, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője volt 19081918 között. A Magyar Városok Országos Kongresszusát megszervezte, majd azt főtitkárként, később ügyvezető elnökként vezette.

1917-ben a leégett Gyöngyös város újjáépítésének kormánybiztosa lett, e tisztségét két évig viselte. 1918-ban Budapest alpolgármesterévé választották. 1918. október 25-étől a Nemzeti Tanács tagja volt. Károlyi Mihály 1918. november 11.december 2. között bécsi követté nevezte ki.

Polgári demokrata politikusként 1918 decemberében előbb pár napig a külügyminisztérium megszervezésével és vezetésével megbízott külügyminiszter, majd külügyminiszter-helyettes, 1919. január 24.március 21. között a Berinkey-kormány ideiglenes külügyminisztere lett.

1919 augusztusában rövid ideig Budapest polgármesteri teendőivel is megbízták, de pár nap elteltével nyugdíjazását kérte. 1925-től vett részt újra a közéletben, a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották demokrata párti programmal. 1925-től 1942-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja volt, közben 1934 és 1943 között Budapest képviseletében az országgyűlés felsőházi képviselője is.

1945-től újra aktív lett a közéletben, címzetes egyetemi tanári munkája mellett ismét tagja a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, a fővárosi törvényhatósági bizottságának és az Országos Építésügyi Tanácsnak, majd 1946-tól a jogi reformbizottságnak is. 1947-ben a két évvel korábban Halász Aladárral közösen újraalapított Polgári Radikális Párt elnöke lett.

1949–től haláláig, 1969-ig tagja volt az országgyűlésnek, mindvégig annak korelnökeként. Itt jogi, államigazgatási és igazságügyi bizottságokban töltött be vezető szerepet. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, és a budapesti népfrontbizottság elnöke volt. 1968-ban Pro Urbe Budapest-díjat kapott.

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon
  • Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 538–539. o. ISBN 9630564106  


Elődje:
Berinkey Dénes
Magyarország külügyminisztere
1919. január 24. – március 21.
Utódja:
Kun Béla