Gyöngyösi János (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyöngyösi János
Gyöngyösi János 1945.jpg
Magyarország külügyminisztere
Hivatali idő
1944. december 22.1947. május 31.
Előd Kemény Gábor
Utód Mihályfi Ernő

Született 1893. május 3.
Berki
Elhunyt 1951. október 29. (58 évesen)
Budapest
Párt Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt

Foglalkozás
  • politikus
  • diplomata

Gyöngyösi János (Berki, Sáros vármegye, 1893. május 3.Budapest, 1951. október 29.), magyar politikus, külügyminiszter, FKgP-s parlamenti képviselő, lapszerkesztő.

Életrajza[szerkesztés]

Tisztviselőcsaládból származott, apja Heller Ferenc, anyja Szányi Etelka. Békéscsabán, a Rudolf Főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán tanult. Végig harcolta az első világháborút, és ezért csak 1920-ban szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. 1920-1921-ben Az Est munkatársa volt Budapesten, majd visszaköltözött Békéscsabára, ahol könyvkereskedést nyitott, és liberális szellemű saját lapot (Békésmegyei Közlöny, majd 1935-től Alföldi Népújság) indított.

Katonai pályafutása[szerkesztés]

1936. január 1-jén mint tartalékos főhadnagyot vették állományba az 5/I. határőr osztálynál, és az 1939. december 15-ei állományrendezés alkalmával már a 2/III. zászlóalj állományából került át az 52. kiegészítő parancsnokság állományába. 1940. január 22-ével gazdasági tiszti tanfolyamra vezényelték, melyet 1940. február 24-én „igen jó” összeredménnyel fejezte be. A tanulmány után ismét „nemtényleges” (tartalékos) állományba került, de a kiéleződő magyar-román viszony kapcsán elrendelt mozgósításkor bevonult, s 1940. július 2-a és augusztus 21-e között tényleges szolgálatot teljesített. 1941. augusztus 4-én áthelyezték a gazdászati tisztek állománycsoportjába. Nem sokkal később pedig okmányokkal igazolta „nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény” származását, és ez az adat is rékerült a katonai anyakönyvi lapjára 1941. szeptember 5-én. 1941. november 17. és 1942. április 24., majd 1943. május 17. és június 16. között ismét katonai szolgálatot teljesített, de ekkor már a debreceni magyar királyi VI. honvéd hadtest parancsnokságának alárendeltségébe tartozó 6. élelmezési raktárnál, illetve a m. kir. debreceni 6. számú helyőrségi kórháznál. 1943 júniusában gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz. A 6. számú helyőrségi kórházban vizsgálták ki. Ennek nyomán tényleges katonai szolgálatát befejezte.

Politikai pályafutása[szerkesztés]

1931-ben csatlakozott az ekkor alakult Független Kisgazdapárthoz, amelynek rövidesen megyei vezetője, majd 1939-ben a párt országos választmányának és intézőbizottságának is tagja lett, az 1935-ös választásokon még nem, de az 1939-es választásokon már sikerült parlamenti mandátumot nyernie.

1944. szeptemberében a letartóztatástól tartva bújkálni kényszerült, majd a már „felszabadított” Békéscsabán október 11-én újraindította lapját, az Alföldi Népújságot, amelyben üdvözölte a szovjet Vörös Hadsereget. Jó kapcsolatokat épített ki a szovjet katonai hatóságokkal. Elvállalta a 2. Ukrán Front magyar nyelvű katonai újságjának a szerkesztését, és közreműködött azoknak a röpiratoknak az előállításában, amelyek a harcoló honvédeket szólították fel fegyverletételre és átállásra.

1944. december 17-én beválasztották az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd pár nappal később, december 22-én megalakult az ún. Ideiglenes Nemzeti Kormány, melynek külügyminisztere lett. A többi miniszterhez hasonlóan őt is a szovjet vezetők választották ki Moszkvában. A választás azért eshetett rá, mert jó benyomást tett a szovjet katonai hatóságokra, amelyekkel együttműködött. Jelentéseik alapján Moszkvában azt tudták róla, hogy a kisgazdapárt „balszárnyához tartozik”, és „híve a Szovjetunióval való szoros együttműködésnek”. Gyöngyösi ennek szellemében kedte működését.

Ahogy egyre inkább rádöbbent a szovjet politika kétkulacsosságára és valódi szándékaira, 1945 második felétől kezdve a nyugati hatalmak felé is tájékozódni próbált és egyre inkább támaszkodott a Külügyminisztérium nyugatbarát főtisztviselőire és diplomatáira. A munkáspártok emiatt gyakran támadták és többször felmerült a lemondása, lemondatása is. Mivel ez nem történt meg, 1946 augusztusától októberéig ő irányította a párizsi magyar békedelegáció munkáját. 1947. február 10-én a párizsi békeszerződéseket is ő írta alá. Eltávolítására Nagy Ferenc lemondásra és emigrációba kényszerítése után, 1947. május 31-én került sor. A nemzetközi diplomácia útvesztőiben többször eltévedt és csalódott, ám mindvégig jó szándékú és Magyarország érdekeit szolgáló Gyöngyösi nem ragaszkodott posztjához. Sértődés nélkül és talán megkönnyebbülten vonult vissza a második vonalba. 1947. augusztus 12-étől 1951. október 29-én bekövetkezett haláláig a Pénzintézeti Központ elnökeként tevékenykedett. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel (második osztály) tüntették ki.

A kommunista fordulat után sem hagyott fel a politizálással, noha a Dinnyés-kormányból épp a kommunisták politikájával szembeni fenntartásai miatt maradt ki. Az 1949-es választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront Szolnok megyei listájáról jutott a parlamentbe, melynek haláláig képviselője maradt.

Betöltött politikai tisztségei[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

Elődje:
Kemény Gábor
Magyarország külügyminisztere
1944. december 22. – 1947. május 31.
Utódja:
Mihályfi Ernő