Justh Zsigmond

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Justh Zsigmond
Justh Zsigmond 1890 körül
Justh Zsigmond 1890 körül
Élete
Született 1863. február 16.
Pusztaszenttornya
Elhunyt 1894. október 9. (31 évesen)
Cannes, Franciaország
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Justh Zsigmond témájú médiaállományokat.
Justh Zsigmond (India, 1892) jobb oldalon ülve
Justh Zsigmond Aggházy Károllyal

Justh Zsigmond (Pusztaszenttornya, 1863. február 16.Cannes, Franciaország, 1894. október 9.), magyar író.

Életrajza[szerkesztés]

Budapesten kezdte tanulmányait és külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Párizsban folytatta és fejezte be. Eleinte nemzetgazdasági tanulmányokra készült, de Taine-nek, a világhírű francia esztétikusnak tanácsára a szépirodalomnak szentelte magát.

Jelentékeny talentuma Párizs nagyvilági légkörében, a francia szépirodalmi áramlatok közvetlen hatása alatt fejlődött; általában kiterjedt baráti összeköttetései voltak a francia politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ kitűnőségeivel; négy telet töltött Párizsban, ahol a szalonok kedvelt látogatója volt, és szenttornyai kastélyában gyakran látta ő is vendégül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját.

Első művei: Páris elemei, Káprázatok (Budapest 1887); Művész-szerelem (regény, Budapest 1888); némiképp egyénisége rovására éreztetik a nyugati, különösen a naturalisztikus hatást. Elemző erejével nemsokára az alföldi népélet felé fordult, melynek mai sajátos életét és tipikus alakjait nagy szeretettel rajzolta, így a gányót, a nazarénust stb.

A puszta könyve (Budapest 1891); Gányó Julcsa (1893) s a Delelő sok eredeti impresszióval alkotott irodalmi életképek, Justh legjelesebb művei; tárgyuk népies, de tárgyalásuk nem naiv, hanem modern, analizáló, s érdeme, hogy a paraszt-társadalom erkölcsi oldalával és mélyebb kérdéseivel foglalkozik.

Tervezett egy regényciklust A kiválás genezise címmel, melybe filozófiáját kívánta belefoglalni; ennek volt tagja a Gányó Julcsa és szintén 1893-ban megjelent Pénz legendája, mely utóbbi a magyar arisztokráciát festi, és utolsó regénye a Fuimus (1894).

Tüdőbaja, mely ellen hol Olaszországban, hol Indiában, hol a francia rivierán keresett menedéket, megölte; Szentetornyán temették el.

Érdekes és nem sikertelen kísérlete volt, hogy birtokán paraszt-színházat állított, melyben a néppel magyar népszínműveket, továbbá klasszikus drámákat, Shakespeare és Molière darabokat adatott elő; a betanítást maga vezette. Korai halála irodalmunkat egy nemes és finom és még fejlődésben levő szellemtől fosztotta meg, melyben azonban több volt az észlelő és elemző képesség, mint a művészi alkotó erő.

Nevét ma vasútmegálló őrzi: a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza-vasútvonalon Gádoros és Szentetornya között található Justhmajor megállóhely.

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]