Justh Zsigmond

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Justh Zsigmond
Justh Zsigmond 1890 körül
Justh Zsigmond 1890 körül
Élete
Született 1863. február 16.
Puszta-Szentetornya
Elhunyt 1894. október 9. (31 évesen)
Cannes, Franciaország
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Justh Zsigmond témájú médiaállományokat.
Justh Zsigmond (India, 1892) jobb oldalon ülve
Justh Zsigmond Aggházy Károllyal

Justh Zsigmond (Puszta-Szentetornya, 1863. február 16.Cannes, Franciaország, 1894. október 9.), magyar író.

Életrajza[szerkesztés]

Budapesten kezdte tanulmányait és külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Párizsban folytatta és fejezte be. Eleinte nemzetgazdasági tanulmányokra készült, de Taine-nek, a világhírű francia esztétikusnak tanácsára a szépirodalomnak szentelte magát.

Jelentékeny talentuma Párizs nagyvilági légkörében, a francia szépirodalmi áramlatok közvetlen hatása alatt fejlődött; általában kiterjedt baráti összeköttetései voltak a francia politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ kitűnőségeivel; négy telet töltött Párizsban, ahol a szalonok kedvelt látogatója volt, és szenttornyai kastélyában gyakran látta ő is vendégül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját.

Első művei: Páris elemei, Káprázatok (Budapest 1887); Művész-szerelem (regény, Budapest 1888); némiképp egyénisége rovására éreztetik a nyugati, különösen a naturalisztikus hatást. Elemző erejével nemsokára az alföldi népélet felé fordult, melynek mai sajátos életét és tipikus alakjait nagy szeretettel rajzolta, így a gányót, a nazarénust stb.

A puszta könyve (Budapest 1891); Gányó Julcsa (1893) s a Delelő sok eredeti impresszióval alkotott irodalmi életképek, Justh legjelesebb művei; tárgyuk népies, de tárgyalásuk nem naiv, hanem modern, analizáló, s érdeme, hogy a paraszt-társadalom erkölcsi oldalával és mélyebb kérdéseivel foglalkozik.

Tervezett egy regényciklust A kiválás genezise címmel, melybe filozófiáját kívánta belefoglalni; ennek volt tagja a Gányó Julcsa és szintén 1893-ban megjelent Pénz legendája, mely utóbbi a magyar arisztokráciát festi, és utolsó regénye a Fuimus (1894).

Tüdőbaja, mely ellen hol Olaszországban, hol Indiában, hol a francia rivierán keresett menedéket, megölte; Szentetornyán temették el.

Érdekes és nem sikertelen kísérlete volt, hogy birtokán paraszt-színházat állított, melyben a néppel magyar népszínműveket, továbbá klasszikus drámákat, Shakespeare és Molière darabokat adatott elő; a betanítást maga vezette. Korai halála irodalmunkat egy nemes és finom és még fejlődésben levő szellemtől fosztotta meg, melyben azonban több volt az észlelő és elemző képesség, mint a művészi alkotó erő.

Nevét ma vasútmegálló őrzi: a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza-vasútvonalon Gádoros és Szentetornya között található Justhmajor megállóhely.

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]