Molière

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Molière
Pierre Mignard - Portrait de Jean-Baptiste Poquelin dit Molière (1622-1673) - Google Art Project (cropped).jpg
Született Jean-Baptiste Poquelin
1622. január 15.
Párizs
Elhunyt 1673. február 17. (51 évesen)
Párizs
Állampolgársága Francia Királyság
Házastársa Armande Béjart (1662. február 20. – 1673. február 17.)
Élettárs Madeleine Béjart
Gyermekei Esprit-Madeleine Poquelin
SzüleiJean Poquelin
Foglalkozása
Iskolái
  • Lycée Louis-le-Grand
  • Old University of Orléans
Halál okagümőkór
Sírhely Père-Lachaise temető (3, 1817. május 2. – , 25)

Molière aláírása
Molière aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Molière témájú médiaállományokat.

Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière IPA: [mo.ljɛːʁ] (Párizs, 1622. január 15. – Párizs, 1673. február 17.) francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője.

Élete[szerkesztés]

Egy párizsi királyi kárpitos fiaként látta meg a napvilágot; édesanyja korán meghalt. A polgárgyerek Poquelin a város nagyhírű jezsuita kollégiumába (College de Clermont) került, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult, eredetiben olvasta Plautus és Terentius komédiáit.[1] Poquelin közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apja, François de La Mothe Le Vayer könyvtári hagyatékát gondozta; egyes források szerint ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Első munkái között tartják számon a Lucretius római filozófus által írt De Rerum Natura fordítását (elveszett).

Amikor az ifjú Poquelin tizennyolc éves lett, apja ráhagyományozta a Tapissier du Roi (udvari kárpitos) címet és az ezzel járó hivatalt, ami gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. Poquelin saját állítása szerint 1642-ben Orléans-ban jogi doktori címet szerzett, ezt azonban többen vitatják.

1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével L'Illustre Théâtre (Híres színház) néven megalapították első színtársulatukat, amely azonban 1645-ben csődbe ment. Poquelin ekkor vette fel a Molière nevet, egy kis dél-franciaországi faluról. A társulat tartozásai miatt Molière az adósok börtönébe került, ahonnan apja kölcsöne mentette ki.[2] Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és tizenhárom éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása, és (ennek fejében) névadója volt.

Lyon városában Molière sokat játszott; korábban Maurice Scève és Rabelais alkotói zsenije is itt bontakozott ki. Madame Duparc – ismertebb nevén La Marquise – is ott csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille nagy igyekezettel (de hiába), később Jean Racine (ő viszont sikerrel) ostromolta La Marquise-t szerelmével. Racine a Théagene et Chariclée című darabját felajánlotta Molière társulatának, ő azonban – bár biztatta az ifjú szerzőt – nem tűzte műsorra a darabot. Racine ekkor művével az Hôtel de Bourgogne színtársulatához fordult. Amikor ez a lépés Molière fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított vele.

Molière 1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre (ekkor színházként működő) épületében némi sikerrel játszotta Corneille tragédiáját, A szerelmes doktor (Nicomède) című komédiát. Társulata elnyerte a Troupe de Monsieur címet (a „Monsieur” a király testvérét jelentette), és patrónusa segítségével egyesült az egyik ismert párizsi olasz commedia dell’arte-társulattal. 1659. november 18-án színházukban, a Petit-Bourbonban mutatták be Molière első átütő sikerűnek ismert darabját, a Kényeskedőket (Les Précieuses ridicules).

1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta, és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot (Dom Garcie de Navarre, ou le Prince jaloux), ennek előadásán a király testvére (a Monsieur) játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. (A Monsieur-t annyira elbűvölte a színház világa, hogy hamarosan fel is adott minden állami hivatalt.) Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája (L'École des maris) és a Kotnyelesek (Les Fâcheux), amit a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be.

1662-ben Molière, társulatának olasz tagjaival együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Ugyanabban az évben feleségül vette Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt (ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt). Ekkor játszották a Nők iskolája című művét (L'École des femmes); mind a darab, mind Molière házassága nagy port kavart Párizsban. A művészetét ért kritika ellenében megírta A Nők iskolája kritikáját (La Critique de „l'École des femmes”) és a Versailles-i rögtönzést (L'Impromptu de Versailles).

Ellenfelei azonban a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást Molière kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Jean Racine is. Ugyancsak kevéssé kedvelték Molière műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői. Molière ekkor azonban még erős támogatókra talált: mellé állt a király is, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta Molière elsőszülött fiának keresztapaságát is. A kor irodalmi „orákuluma”, Nicolas Boileau-Despréaux szintén támogatta az írót.

1664-ben Versailles-ban bemutatták a Tartuffe-öt (Tartuffe, ou l'Imposteur), amelyet óriási felháborodás követett. A darab cselekménye dióhéjban: a jómódú Orgon meg van győződve arról, hogy vendége, Tartuffe mélyen vallásos, ennélfogva kiváló ember – azonban a valóságban Tartuffe számító hipokrita (képmutató), álszent ('tartuffe' jelentése franciául). Orgont - mint a ház urát - arra ösztökéli, hogy családja tagjait hatalma alatt tartsa, így aztán Orgonon keresztül könnyű lesz uralkodni felettük. Mire Tartuffe igazi természete kiderül és Orgon rádöbben tévedésére, Tartuffe-nek törvényes befolyása van a család anyagi javai felett. Az utolsó pillanatban a király közbelép, és Tartuffe-öt börtönbe csukják.

A tartuffe (álszent, képmutató) szó a francia – és még sok más – nyelvben ma is használatos; azt az ember jelöli, aki csak színleli az erkölcsiséget, de főképpen a vallásos erényeket.

A hírre, hogy a király felfüggeszti a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait, Molière 1665-ben megírta a sevillai csábító alakját,[3] a Don Juan vagy a kőszobor lakomáját (Don Juan ou le Festin de Pierre), ennek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat és Molière közvetlen kincstári támogatását.

A kitüntetett Molière a királlyal ebédel – a Képes Világ c. hetilap illusztrációja, 1869

Lully segítségével zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktort, ekkor a „par ordre du Roi” (a király megrendelésére) alcímmel látta el, és így újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be A mizantróp (Le Misanthrope) című (talán legkifinomultabb) darabját, amelyet azonban a korabeli közönség kevéssé értékelt.

Több próbálkozás után, némileg átdolgozva, 1667-ben ismételten megpróbálta színre vinni a Tartuffe-öt L'imposteur címmel, ám amint a király elhagyta Párizst, a főpapság betiltotta a művet, így azt csak pár évvel később, a királyi hatalom újbóli megszilárdítása után tűzhették ismét műsorra.

Molière ekkor már beteg volt, és jóval kevesebbet írt, mint korábban. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, ebben ugyanakkor egyértelmű utalásokkal szolgál a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel Dandin György, vagy a becsapott férj (George Dandin, ou le Mari confondu) című darabját, A fösvény (L'Avare) azonban hatalmas sikert aratott.

Lullyvel társulva ismét zenés darabokat alkotott, amelyek közül legismertebb Az úrhatnám polgár (Le Bourgeois Gentilhomme), egyesek szerint volt patrónusa, a Fouquet ellen forduló Colbert leleplezését célzó szatíra. Ugyancsak Lullyvel együtt alkották meg a Psyché című tragikus balettet, amelynek szövegkönyvéhez Thomas Corneille (Pierre Corneille öccse) is hozzájárult.

1671-ben meghalt Madeleine Béjart, és Molière-t mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait (Les Fourberies de Scapin), ám az ezt követően írt Escarbagnas hercegnője (La Comtesse d'Escarbagnas) messze alatta maradt egyéb művei színvonalának.

A Tudós nők (Les Femmes savantes) 1672-es megírásához hozzájárult, hogy Lullyvel eltávolodtak egymástól, így Molière-nek vissza kellett térnie a hagyományos drámaformákhoz. A darab ugyanakkor nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon.

Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte.

Molière síremléke Párizsban, a Père-Lachaise temetőben

Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. (Földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.)

Munkássága és hatása[szerkesztés]

Annak ellenére, hogy a tragédiát tekintette magasabbrendűnek, Molière a [vígjátékai, és misztériumjátékai révén vált közismertté. A komédia műfajában íródott műveinek az improvizatív játékmódra épülő commedia dell’arte olasz hagyományát követték. Az ebben a műfajban is gyakran szereplő házassági bonyodalmakat, a megnemértés témáit, és a fennálló társadalmi rend álságos voltát Molière gúnyoló, szatirikus hanggal ötvözte, és vígjátékainak nem egy esetben pesszimista végkicsengést adott.

Halála után néhány évvel, 1677-ben királyi rendelet intézkedett Molière elárvult társulata és a Bourgogne-színház egyesítéséről. Ebből született meg a francia nemzeti színház, a Comédie-Française, amelyet „Molière háza”-ként is emlegetnek. Molière nemcsak író volt, hanem sokoldalú, minden irányban működő színházi ember is: színész, rendező, színigazgató és szerző egyszemélyben, darabjait közvetlen szükségletre, az előadás céljával írta. Az idő szorításában nem volt mindig lehetősége kidolgozni a végkifejletet, így a deus ex machina eszközeit alkalmazta, ettől darabjai még közvetlenebbek, még őszintébbek, még leleplezőbbek lettek. A fent említett olasz vígjátéki hagyományokon túl követte a latin, a francia, sőt a spanyol vígjátéki hagyományokat is; amiből csak merített, azt mind átlényegítette, egyéniségének pecsétjével hitelesítette. Műveinek előadásai ma is élményt jelentenek, darabjait ma is játsszák Európában, s természetesen a Comédie-Française deszkáin ő a legnépszerűbb szerző – darabjainak szereplői máig nem „haltak ki”. A képmutató és pénzsóvár világ működik tovább, ráismerünk a fösvényekre, a kékharisnyákra, az álszentekre. Van egy igen érdekes adatsor: a Comédie-Française deszkáin 1680 és 1920 közt 21 647-szer játszottak Molière-darabot, ugyanekkor Racine-éit 6753-szor, Corneille-éit 5241-szer.[4] Hazánkban már a XVIII. század végétől fordítani kezdték Molière darabjait, és azóta nálunk is fényes karriert futottak be művei.

Molière alkotói korszaka egybeesik a legnagyobb holland festők, Frans Hals és Rembrandt alkotói korszakával.

Főbb művei[szerkesztés]

Műveinek 1734-es francia kiadása
Emlékmű Molière tiszteletére 1897-ből a dél-franciaországi Pézenas-ban, a női mellékalak Lucette a Monsieur de Pourceaugnac c. darabból, a lenti férfialak a szatír alakja, fent színészi álarc, fölötte Molière portrészobra
A Banque de France 1959 és 1969 között kibocsájtott 500 frankosának elő- és hátoldalán is Molière portréja szerepelt fő motívumként. Mérete 182 x 97 mm
  • A féltékeny maszatos (La Jalousie du Barbouillé)
  • Doktor Fregoli (Le Médecin volant) (1645)
  • A szeleburdi (L'Étourdi ou les Contretemps) (1655)
  • A szerelmes orvos (Le Docteur amoureux) (1658)
  • A kényeskedők (Les Précieuses ridicules) (1659)
  • Sganarelle vagy a képzelt szarvak (Sganarelle ou le Cocu imaginaire) (1660)
  • Navarrai Dom Garcie, avagy a féltékeny herceg (Dom Garcie de Navarre) (1661)
  • Férjek iskolája (L'École des maris) (1661)
  • Kotnyelesek (Les Fâcheux) (1661)
  • Nők iskolája (L'École des femmes) (1662)
  • A Nők iskolájának kritikája (La critique de l'École des femmes) (1663)
  • Versailles-i rögtönzés (L'Impromptu de Versailles) (1663)
  • Kénytelen házasság (Le Mariage forcé) (1664)
  • Az élide-i hercegnő (La Princesse d'Élide) (1664)
  • Tartuffe (Tartuffe, ou l'Imposteur) (1664)
  • Don Juan, avagy a kőszobor lakomája (Dom Juan, ou le Festin de pierre) (1665)
  • A szerelem mint orvos (L'Amour médecin) (1665)
  • A mizantróp (Le Misanthrope) (1666)
  • A botcsinálta doktor (Le Médecin malgré lui) (1666)
  • Mélicerte (Mélicerte) (1666)
  • Víg pásztorjáték (Pastorale comique)
  • A szicíliai, avagy a szerelem mint festő (Le Sicilien ou l'Amour peintre) (1667)
  • Amphitryon (Amphitryon) (1668)
  • Dandin György, avagy a megcsalt férj (Georges Dandin ou le Mari confondu) (1668)
  • A fösvény (L'Avare) (1668)
  • Gömböc úr (Monsieur de Pourceaugnac) (1669)
  • Gavallér kérők (Les Amants magnifiques) (1670)
  • Az úrhatnám polgár (Le Bourgeois Gentilhomme) (1670)
  • Psyché (Psyché) (1671)
  • Scapin furfangjai (Les Fourberies de Scapin) (1671)
  • Escarbagnas hercegnője (La Comtesse d'Escarbagnas) (1671)
  • Tudós nők (Les Femmes savantes) (1672)
  • Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) (1673)

Magyarul[szerkesztés]

1919-ig[szerkesztés]

  • Próba, mellyet anyai nyelve' tanulására tett a' Nagy Enyeden tanuló ifjak között fel-állott Magyar Társaság / Az erőszakos házasság / A' kéntelenségből való orvos; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1792
  • A' Scapin tsalárdságai. Víg-játék. Három felvonásokba; ford. Kibédi Sámuel; Református Kollégium, Kolozsvár, 1793
  • A fösvény. Víg játék; ford. Döbrentei Gábor; Wigand, Kassa, 1822 (Döbrentei Gábor Külföldi színjátékai)
  • Moliére: A' képzeletben beteg. Vígjáték / Heinrich Clauren: Egy álarczosbálnak következései. Vígjáték; Landerer, Pest, 1832 (Mulattató)
  • Nők' iskolája. Vígjáték; magyarosítva Árvay Gergely által; Trattner-Károlyi Ny., Pest, 1833 (Külföldi játékszín)
  • A' bot-csinálta doktor. Vígjáték; ford. Kazinczy Ferenc; Egyetem betűi, Buda, 1834 (Külföldi játékszín)
  • Molière vígjátékai, 1–7.; Kisfaludy-Társaság, Bp., 1863–1877
    • 1. Tartuffe. Vígjáték öt felvonásban; ford. Kazinczy Gábor; 1863
    • 2. A fösvény. Vígjáték öt felvonásban / Dandin György, vagy a kijátszott férj. Vígjáték; ford. Kazinczy Gábor; 1863
    • 3. A mizantróp. vígjáték öt felvonásban; ford. Szász Károly / A tudós nők. Vígjáték 5 felvonásban; ford. Arany László; 1869
    • 4. A férjek iskolája. Vígjáték három felvonásban / A nők iskolája. Vígjáték 5 felvonásban / A „Nők iskolájá”-nak bírálata. Vígjáték egy felvonásban; ford. Szász Károly; 1871
    • 5. A pórul járt negédesek. Vígjáték egy felvonásban / Kénytelen házasság. Vígjáték egy felvonásban / Sganarelle vagy azt hiszi hogy meg van csalva. Vígjáték egy felvonásban; ford. Szász Károly; 1872
    • 6. A képzelt beteg. Vígjáték három felvonásban; ford. Berczik Árpád / Szerelem mint orvos. Tánczos vígjáték három felvonásban; ford. Várady Antal; 1874
    • 7. A szeleburdi, vagy mindent roszkor. Vígjáték öt felvonásban; ford. Paulay Ede / A kelletlenek. Vígjáték három felvonásban; ford. Kemény Károly / Scapin csínyei. Vígjáték három felvonásban; ford. Puky József / A siciliai, vagy szerelemből festész; ford. Puky József; 1877
  • A szerelem mint orvos; ford. Várady Antal; Athenaeum, Bp., 1874 (Molière vígjátékai)
  • Molière Tudós női; ford. Arany László, jegyz. Greguss Ágost; Franklin, Bp., 1880 (Jeles írók iskolai tára)
  • Molière két zsenge vígjátéka / A rászedett féltékeny. Vígjáték egy felvonásban / A repülő orvos. Vígjáték egy felvonásban; ford. Toldy László; Athenaeum, Bp., 1884
  • A tudós nők; ford. Arany László, jegyz. Greguss Ágost; 2., jav. kiad.; Franklin, Bp., 1894
  • A fösvény. Vígjáték; ford. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1898 (Magyar könyvtár)
  • Dandin György vagy A megcsúfolt férj. Vígjáték; ford., bev. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1898 (Magyar könyvtár)
  • A botcsinálta doktor. Vígjáték; ford. Gabányi Árpád; Lampel, Bp., 1899 (Magyar könyvtár)
  • A kényeskedők. Vígjáték; ford., jegyz. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1900 (Magyar könyvtár)
  • Molière remekei, 1–2.; ford. Hevesi Sándor, Gábor Andor, Telekes Béla, bev. Haraszti Gyula; Lampel, Bp., 1902–1908 (Remekírók képes könyvtára)
  • A képzelt beteg. Vígjáték; ford. Váradi Antal; Lampel, Bp., 1903 (Magyar könyvtár)
  • Scapin furfangjai. Vígjáték; ford. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1903 (Magyar könyvtár)
  • Kénytelen házasság. Vígjáték; ford. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1903 (Magyar könyvtár)
  • Tartuffe. Vígjáték öt felvonásban; ford. Ivánfi Jenő; Budapesti Hírlap Ny., Bp., 1904
  • A tudós nők. Vígjáték; ford. Gábor Andor; Lampel, Bp., 1907 (Magyar könyvtár)
  • A szeleburdi vagy Minden lében kanál. Vígjáték; ford. Kosztolányi Dezső; Lampel, Bp., 1911 (Magyar könyvtár)

1920–1944[szerkesztés]

  • A mucsai szép lelkek. Vígjáték; ford. Laczkó Géza; Kner, Gyoma, 1921 (Monumenta literarum)
  • Dandin György vagy A megcsúfolt férj. Vígjáték; ford., bev. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1926 (Magyar könyvtár)
  • A mizantróp / A képzelt beteg / A botcsinálta doktor; ford. Telekes Béla, Gabányi Árpád, Váradi Antal; Franklin, Bp., 1930 (Élő könyvek. Külföldi klasszikusok)
  • A fösvény / Kénytelen házasság / Dandin György / A kényeskedők; ford. Hevesi Sándor, bev. Szász Károly; Franklin, Bp., 1930 (Élő könyvek. Külföldi klasszikusok)
  • A nők iskolája. Vígjáték; ford. Heltai Jenő; Grafika Ny., Nagyvárad, 1942 (Örök betűk)
  • Tartuffe; ford. Jankovich Ferenc; Franklin, Bp., 1943
  • Don Juan; ford. Illyés Gyula; Franklin, Bp., 1944 (Kétnyelvű remekművek)

1945–1989[szerkesztés]

  • Duda Gyuri. Vígjáték; ford. Hont Ferenc, Major Tamás, rendezői utasítások Szendrő Ferenc; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1947 (Szabad színpad)
  • Férjek iskolája; ford. Erdődy János; Népszava, Bp., 1947 (Színművek)
  • Fösvény. Vígjáték; ford., bev. Illyés Gyula; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1948 (Új könyvtár)
  • Az embergyűlölő; ford. Jankovich Ferenc; Franklin, Bp., 1948
  • Scapin furfangjai. Vígjáték; ford. Kalotai Gábor; Kultúra Szövetkezet, Bp., 1948 (Budapesti színházak műsora)
  • Úrhatnám polgár. Komédia; átdolg. ifj. Hegedüs Tibor; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1949 (Szabad színpad)
  • A botcsinálta doktor. Vígjáték; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Színpadunk)
  • A kényeskedők. Vígjáték; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1950 (Színpadunk)
  • Dandin György. Vígjáték; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Színpadunk)
  • Az úrhatnám polgár. Énekes és táncos komédia; ford. Mészöly Dezső; Szépirodalmi, Bp., 1951
  • Tartuffe; ford., előszó Vas István; Szépirodalmi, Bp., 1951
  • A nők iskolája. Vígjáték; ford. Vas István; Szépirodalmi, Bp., 1952
  • A férjek iskolája; ford. Heltai Jenő, utószó Süpek Ottó; Szépirodalmi, Bp., 1953
  • Molière válogatott vígjátékai, 1–2.; ford. Illyés Gyula et al., jegyz. Süpek Ottó; Szépirodalmi, Bp., 1954 (A világirodalom klasszikusai)
  • Dandin György, vagy a megcsúfolt férj; ford., bev. Illyés Gyula; Művelt Nép, Bp., 1955 (Népszerű drámák)
  • Dandin György. A megcsalt férj; ford. Dániel Imre; DILIZA, Bratislava, 1956
  • Tartuffe / A képzelt beteg; ford. Vas István / A fösvény; ford., bev. Illyés Gyula; Új Magyar Kiadó, Bp., 1956
  • Embergyűlölő. vígjáték; ford. Szabó Lőrinc; Új Magyar Kiadó, Bp., 1956 (Világirodalmi kiskönyvtár)
  • Nők iskolája. Vígjáték; ford. Szabó Lőrinc, Új Magyar Kiadó, Bp., 1956 (Világirodalmi kiskönyvtár)
  • A fösvény / Kényeskedők; ford. Illyés Gyula; Szépirodalmi, Bp., 1965 (Diákkönyvtár)
  • Molière összes színművei, 1–2.; ford. Devecseri Gábor et al., jegyz. Süpek Ottó; Magyar Helikon, Bp., 1965–1966 (Helikon klasszikusok)
  • Hat színmű / A fösvény / Kényeskedők / Képzelt beteg / Tartuffe / Tudós nők / Dandin György vagy A megcsúfolt férj; ford. Illyés Gyula, Vas István; Európa, Bp., 1966 (Diákkönyvtár)
  • Molière műhelyében / Mizantróp. Vígjáték; ford. Mészöly Dezső / Mészöly Dezső: Molière-napló / Gábor Miklós: Feljegyzések Alcesteről; Szépirodalmi, Bp., 1975 (Műhely)
  • Zsugori. Telhetetlen fösvény ember. Vígjáték öt felvonásokban; ford. Simai Kristóf, szöveggond. Belia György, utószó Kerényi Ferenc; Magyar Helikon, Bp., 1977
  • Szerelem mint orvos. Vígjáték. Oktatási segédanyag a színjátszórendezői tanfolyamok rendezési gyakorlatához; ford. Hubay Miklós, versford. Mészöly Dezső; NPI, Bp., 1979
  • A navarrai Don Garcia vagy a féltékeny herceg / Amphitryon / Botcsinálta doktor; in: Királyok, hősök, doktorok. Francia drámák Kálnoky László fordításában; Magvető, Bp., 1987

1990–[szerkesztés]

  • Tartuffe avagy A képmutató. Vígjáték. Teljes, gondozott szöveg; ford. Vas István, szerk., sajtó alá rend., jegyz. Ferenczi László; Ikon, Bp., 1993 (Matúra Klasszikusok)
  • Drámák / Tartuffe / Don Juan / A mizantróp; ford. Petri György; Jelenkor, Pécs, 1995
  • Scapin furfangjai; ford. Pőcz Borbála, szerk. Lakos Anna, Francia Intézet, Bp., 1999
  • Drámák / Tartuffe / Don Juan / A mizantróp / Amphitryon; ford. Petri György; 2. bőv., jav. kiad.; Jelenkor, Pécs, 1999
  • Molière összes drámái, 1–2.; ford. Devecseri Gábor et al., szerk. jegyz. Süpek Ottó, Lackfi János; Osiris, Bp., 2002 (Osiris klasszikusok)
  • Bölcs mondások Shakespeare és Molière műveiből; vál. Lakócai Gábor; Anno, Bp., 2003
  • Bölcs mondások Molière műveiből; vál. Lakócai Gábor; Anno, Bp., 2003
  • Tartuffe; ford. Parti Nagy Lajos; Nemzeti Színház, Bp., 2006 (Nemzeti Színház színműtár)
  • Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok / Tartuffe / Úrhatnám polgár / Don Juan; Magvető, Bp., 2015

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pál József i. m. 376. o.
  2. Dobossy i. m. 235. o.
  3. Tirso de Molina: El Burlado de Sevilla c. műve nyomán
  4. Dobossy i. m. 260. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]