Impresszionizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Claude Monet: A felkelő nap impressziója (1872). A festmény lett az impresszionizmus névadója

Az impresszionizmus a 19. század utolsó harmadának legnagyobb hatású művészeti mozgalma. Az impresszionista stílus nem volt olyan jellemző korstílus, mint a barokk vagy a reneszánsz, hiszen ezek a művészet minden ágára hatottak. Az impresszionizmus leginkább a festészet, a zene és az irodalom, kis mértékben a szobrászat stílusa.

Az impresszionizmus a képzőművészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édouard Manet: Olympia (1863)

Az impresszionizmus története egy nem impresszionista festő működésével kezdődik. Édouard Manet volt az, aki munkásságával, újszerű látásmódjával utat mutatott fiatalabb festőknek. Felfedezte, hogy a vizuális jeleknek megvan az önmagában megálló rendje. 1863-ban két, botrányt kiváltó képet is festett, a Reggeli a szabadban és az Olympia címűt. Mindkettő kiváltotta a kispolgári prüdéria dühét, szemérmetlenséggel vádolták, pedig mindkét kép egy-egy ismert festmény hatását mutatja. Inkább az volt az ellenérzés oka, hogy az elfogadott akadémistákkal ellentétben Manet a színekre épít, a térhatást a kromatikus elemekkel hangsúlyozza. Mindkét mű nagy feltűnést keltett az akkor induló impresszionista festők között, bár a művész akkor még nem vállalt közösséget velük. Sohasem dolgozott az impresszionizmus munkamódszerével, és szívesen használt feketét. Utolsó éveiben születtek azok a festmények, amelyek az impresszionizmus hatását mutatják.

Manet munkásságán túl megvolt még egy előfeltétele az új stílus kialakulásának: egy tehetséges művészekből álló festőcsoport megszületése. Tagjai péntekenként a párizsi Guerbois-kávéházban jöttek össze, itt volt többek között Manet, Monet, Pissarro, Degas, és a híres fényképész, Nadar. Ezek a művészek szinte mind elkötelezett hívei voltak a plein air törekvéseknek. A szabadban festés nem az ő gondolatuk volt, de az impresszionisták vitték végig a legnagyobb művészi eltökéltséggel. A 60-as évektől nem csak tájképeket festettek, hanem figurális plein air kompozíciókat is, szabadtéri jelenetekben ábrázolták a kortársak életét. Bár a plein air a természethez, a tájhoz kapcsolódott, a festők kezdték felfedezni a világvárossá alakuló Párizs varázsát is. Manet Zene a Tuileriák kertjében című képe volt a kezdőpont a várost bemutató festmények sorában.

Renoir: A teraszon (1881)

1854-től jutottak el Franciaországba a japán metszetek, amelyek szintén nagy hatással voltak a fiatal művészekre, elsősorban az újszerű képszerkesztéssel. Gyorsította az impresszionizmus fejlődését a fényképészet fejlődése is. A pillanatfelvétel, az újszerű rögzítésmód foglalkoztatta őket.

Auguste Rodin: Balzac mellszobra (1892)

Csoporttá szerveződésüket gyorsította, hogy a hivatalos Szalon nem adott lehetőséget a megmutatkozásra, márpedig egy művésznek létkérdés volt egy kiállításon való szereplés. Első kiállításuk 1874-ben volt, ahol bemutatták Monet Impresszió, a felkelő nap című képét. A csoport innen kapta a nevét. Az elsőnél is nagyobb vihart kavart az 1876-ban megrendezett második kiállítás, a közvélemény csak a 80-as évek második felétől kezdett megbékélni az impresszionistákkal, amikor már újabb csoportok megjelenése borzolta a kedélyeket. Nyolcadik, egyben utolsó kiállításuk 1886-ban volt.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma volt, amely magát az érzéki benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak. A kritika és a közönség gúnyolódása ellenére szilárdan kitartottak ezen elvek mellett.

Ebből a látásmódból következett a sajátos impresszionista festéstechnika: a vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek, és a szemlélőben kiváltják a megfelelő szín-benyomást. A feketét elhagyják, vagy a minimálisra csökkentik. A szobrászatban az impresszionizmus a felfokozott kifejező erőben, a felszín mozgalmas fény-árnyék játékában jelenik meg. Igazán impresszionista szobrásznak szinte csak Rodint tekinthetjük. Nála hiányzik a szilárd szerkezeti váz, a tulajdonképpeni szigorú kompozíció, gyakran rögzíti a mozgást, a hirtelen mozdulatot, a pillanatszerűt, a lebbenőt.

Monet vette át a japán fametszők kedvelt eljárását, az azonos motívum sorozatszerű feldolgozását, ez az eljárás az ő tevékenysége nyomán vált az impresszionista alkotó módszer prototípusává. Leghíresebb példája ennek a roueni katedrális homlokzatáról készített sorozata.

Impresszionista művészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Festők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szobrászok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Impresszionizmus az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az impresszionizmus igazi irodalmi területe a líra és a leíró próza. Stíluseszközei között ott találhatóak a színes, varázslatos képek, a metafora, a szinesztézia, amely a megszemélyesítést és a különböző érzéki benyomásokat olvasztja össze. Szívesen él zenei hatásokkal, hangutánzó szavak használatával, formai és rímelési bravúrokkal. A színek, árnyalatok, képzetek használatában az impresszionista festészet hatását vehetjük észre.

A költők, írók a lényegből a jelenséget emelik ki, mert hitük szerint, ha a jelenséget a megfelelő pillanatban ragadják meg, a valóság lényegi sajátosságáig jutnak el. Ezért költészetük állandó kísérletezés a pillanat megragadása érdekében. A közlés alapja egy emlékező magatartás, a hangulat, a benyomás, a cselekvés emlékképként idéződik fel.

A legtöbb művész, akit az impresszionisták közé sorolnak, művészetébe a kor más irányzatait is beleépítette, így kizárólagosan impresszionista szerző nincs. Mivel az impresszionizmus Franciaországból indult, ott van a legtöbb képviselője mind lírában, mind epikában.

Jelentős impresszionista szerzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Impresszionizmus a zenében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az impresszionista zene tárgyát zenén kívüli forrásokból meríti, de pillanatnyi benyomásokat rögzít. Természeti képeket, jelenségeket foglal zenébe: felhők gomolygását, a víz és a szél játékát, mediterrán tájak ragyogását (például Debussy: Tenger). Az új zenei hangzásra való törekvést rendkívül jól kifejezi az egészhangúság, amely a századforduló zenéjének és vele a tonalitás felbomlásának dallamban és harmóniában egyaránt megnyilvánuló stílusjegye. Az egész hangú skálán az oktávot hat egyenlő nagyszekundra osztja, így a dúr-moll hangnemű érzetet megszünteti. A hangsor nyugtalanságot hordoz, és a lezáratlanság érzetét kelti.

Jelentős zeneszerzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az impresszionizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képzőművészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írók, költők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Impresszionizmus témájú médiaállományokat.