Émile Zola
| Émile Zola | |
 | |
| Zola egy 1902-es fényképfelvételen | |
| Élete | |
| Születési név | Émile Édouard Charles Antoine Zola |
| Született |
1840. április 2. Párizs, |
| Elhunyt |
1902. szeptember 29. (62 évesen) Párizs, |
| Sírhely | Panthéon |
| Nemzetiség | francia |
| Szülei |
Émilie Aubert François Zola |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | regény |
| Irodalmi irányzat | naturalizmus |
| Alkotói évei | 1864–1902 |
| Első műve | Les Contes à Ninon |
| Fontosabb művei |
A Patkányfogó (1877) Germinal (1880) |
| Kitüntetései | Francia Köztársaság Becsületrendje |
 | |
| Émile Zola aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Émile Zola témájú médiaállományokat. | |
Émile Zola (Párizs, 1840. április 2. – Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus. A világirodalom jelentős alkotója, a naturalista irányzat megteremtője volt.
Tartalomjegyzék
Életpályája[szerkesztés]
Apja olasz származású mérnök volt, akinek korai halála után a család rossz anyagi körülmények közé került. Zola az aixi gimnáziumban Paul Cézanne iskolatársa volt, barátságuk sokáig meghatározta mindkettejük munkáját. Zola érettségije Párizsban nem sikerült, ezért munkát vállalt. Előbb kifutófiú és csomagoló lett az Hachette könyvkiadónál, majd a reklámosztályra került, amelynek egy idő múlva vezetője lett. Ezen állásában írta meg első irodalmi kísérleteit, melyek a Petit Journal és az Évènement hasábjain jelentek meg. A kiadói munka révén megismerkedett a kor néhány jelentős írójával.
Mint elbeszélő, legelőször egy napilap regénycsarnokában mutatkozott be Les mysteres de Marseille és Le voeu d’une morte című regényével. Első sikerét a Contes a Ninon megjelenésével aratta (1864), melyet nemsokára a La confession de Claude (1865) című regénye követte, melyben már határozott körvonalakban kezdett a nagy naturalista egyénisége kibontakozni. A Thérèse Raquin-ben (1867) és a Madeleine Férat-ban (1868) már realisztikus nyíltsággal látjuk patológiai tüneteket elemezni.
Első regényei után elhagyta a kiadót. 1870–71-ben a versailles-i ideiglenes nemzetgyűlésről tudósított. Megismerkedett néhány impresszionista festővel, így Édouard Manet-val, és az új festői törekvésekről több cikket írt, melyeket kötetbe gyűjtött: ezeknek nagy visszhangjuk lett. Sikeres munkái után házat vásárolt a Párizs melletti Médanban.
1871-ben fogott hozzá a Rougon-Macquart-ciklus elkészítéséhez, melyben egy család társadalmi és anyagi történetét igyekezett megírni, mely a második császárság korában élt. Hatalmas regényciklusának befejezése után újabb ciklust tervezett. Ellátogatott Lourdes-ba, Rómába – ahol regényeinek vatikáni „indexesítése” (tiltott könyvnek minősítése) ügyében hiába kért kihallgatást a pápától. Új ciklusának csak első darabjai jelentek meg (A három város: Lourdes – Róma – Párizs)
1898. január 13-án a Hajnal c. újság címlapján megjelent nyílt levélben (J’Accuse – Vádolom!) tiltakozott a köztársasági elnöknél a Dreyfus-per igazságtalan ítélete miatt. A hadsereg és a bíróság rágalmazásának vádjával nagy pénzbüntetésre ítélték. A felfüggesztett egyéves börtönbüntetéstől is tartania kellett, ezért két évre Londonba költözött.
1902. szeptember 29-én a váratlan hideg miatt befűttetett párizsi lakásába (Rue de Bruxelless). Éjjel szén-monoxid-mérgezésben meghalt. Vizsgálat indult gyilkosság miatt, de semmit sem tudtak megállapítani. Temetésén Anatole France búcsúztatta, aki az írót „az emberiség lelkiismeretének” nevezte. A montmartre-i temetőben kapott díszsírhelyet. Földi maradványait 1908. június 4-én innen átszállították a párizsi Panthéonba. Médani lakóházát 1985-ben múzeummá alakították.
Művei[szerkesztés]
Balzac nyomán hatalmas regényciklusokba rendezte alkotásait. Legismertebb a Rougon-Macquart család. Ennek befejezése, 1894 után új ciklusokat tervezett, de közülük csak a Három város: Lourdes – Róma – Párizs befejezésére maradt ideje. Első művészileg jelentős regénye, a Thérèse Raquin második kiadásához (1868) írt előszavában fejtette ki először a naturalizmus alapelveit. Leginkább a kor híres filozófusa és esztétája, Hippolyte Taine nézetei hatottak rá.
Rougon-Macquart család regényciklusa[szerkesztés]
- Rougonék szerencséje (La Fortune des Rougon, 1869–1870)
- A hajsza (La Curée, 1871)
- Párizs gyomra (Le Ventre de Paris, 1873)
- Plassans meghódítása (La Conquête de Plassans, 1874)
- Mouret abbé vétke (La Faute de l'abbé Mouret, 1875)
- A kegyelmes úr (Son Excellence Eugène Rougon, 1876)
- A Patkányfogó (L'Assommoir, 1877)
- Szerelem (Une page d'amour, 1878)
- Nana (Nana, 1880)
- Tisztes úriház (Pot-Bouille, 1882–1883)
- A Hölgyek Öröme (Au Bonheur des Dames, 1883)
- Életöröm (La Joie de vivre, 1884–1885)
- Germinal (Germinal, 1885)
- A mestermű (L'Œuvre, 1886)
- A föld (La Terre, 1887)
- Az álom (Le Rêve, 1889)
- Állat az emberben (La Bête humaine, 1890)
- A pénz (L'Argent, 1891)
- Az összeomlás (La Débâcle, 1892)
- Pascal doktor (Le Docteur Pascal, 1893)
A Három város regényciklusa[szerkesztés]
A Négy Evangélium regényciklusa[szerkesztés]
A regényciklus negyedik része az Igazságosság (Justice) befejezetlen maradt Zola 1902-es váratlan és gyanús körülmények között történt halála miatt.
Műveinek filmváltozatai[szerkesztés]
A világirodalom három leginkább filmre vitt szerzője közé tartozik.[forrás?] Időrendben:
- A Patkányfogó (1902)
- A sztrájk (1903) és Feketeországban (1905) – két Ferdinand Zecca-film, amely Zola-regényekből merítette témáját
- A Patkányfogó (1909; egyórás film, szerepel benne Zola neve is)
- Germinal (1912, rendező: Albert Capellani)
- Nana
- Állat az emberben (1938 - Jean Renoir filmje)
- Thérèse Raquin (1956)
- Patkányfogó (Gervaise – (1956)
- Tisztes úriház (Pot-Bouille) 1959
- Germinal (magyar–francia kopr., 1963)
- Germinal (fr., 1993)
- A föld (Zola barátja, a Theatre Libre rendezője, Antoine filmesíti meg A földet Albert Capellani kezdeményezése nyomán)
- Hölgyek öröme (The Paradise), angol drámasorozat, 2012
Magyar kritika[szerkesztés]
Már műveinek megjelenésekor sok kritika érte Zolát különböző okokból. Irodalomkritikusok elsősorban regényeinek nyers, állatias szereplőiért, bestiális cselekményeiért támadták. Emellett egyházi oldalról is veszélyesnek ítélték műveit, amelyek kivétel nélkül fel is kerültek a római katolikus egyház tiltott könyveinek jegyzékére, az Index librorum prohibitorumra.[1] – Magyarországon elsősorban Haraszti Gyula (1858–1921) irodalomtörténész, későbbi egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja foglalkozott a személyével, aki éppen az Akadémia kiadásában megjelent A naturalista regényről című művében (Budapest, 1886) elemezte – más naturalista szerzők mellett – Zola műveit. Haraszti Zola szerinte torz társadalomdalomrajzát, a különböző betegségek és az alkoholizmus tüneteinek öncélúan részletes leírását teszi kritika tárgyává.[2] Keresztény egyházi részről Zoltvány Irén Lajos (1859–1938) bencés szerzetes, filozófiai doktor művében, az Erotika és irodalomban (Budapest, 1924) a kilátástalanság hirdetése mellett a kóros nemi folyamatok részletezéséért, és eszmény nélkülien nyers materialista felfogásáért marasztalja el a szerzőt. Más szemszögből pedig szemére veti, hogy regényciklusának elemeit mindössze az egyes szereplők családi viszonyai kapcsolják össze, más összefüggés köztük nincs, a regények teljesen önálló alkotások. A regényeket emellett nem annyira a cselekmény, hanem a végtelenségig menő, tudományos szakszavakkal telerakott, már-már élvezhetetlenül száraz részletezések töltik meg Zoltvány szerint.[3] Tóth Tihamér (1889–1939) teológus, a két világháború közti Magyarország népszerű ifjúságnevelő műveinek írója A művelt ifjújában (Budapest, 1936) a szenny részletezése miatt kifejezetten nem ajánlja Zola olvasását az ifjúságnak.[4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Müller Lajos S. J.ː A római index – nevezetesebb tiltott könyvek jegyzéke, a „Magyar Kultúra” kiadása, Budapest, 1926
- ↑ Zola Emil INː Haraszti, i. m., 209–265. o.
- ↑ Zola mint az újabb irodalom erotikájának főképviselője és Zola naturalista regényköltészetének bírálata INː Zoltvány, i. m., 99–132. o.
- ↑ Tóth, i. m., 85. o.
Forrás[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
Szakirodalom[szerkesztés]
- G. Robert: Emile Zola – Principes et caractères généraux de son oeuvre (Párizs, 1952)
- Lukács György: Balzac – Stendhal – Zola
- Armand Lanoux: Jónapot, Monsieur Zola!
- Salyámosy Miklós: Zola (1962)
- Benedek Marcell: Emile Zola (1964)
- Henri Guillemin: Présentation des Rougon-Macquart (Párizs, 1964)
- Henri Mitterrand: Zola et le naturalisme (Párizs, 1984)
- Gorilovics Tivadar: Zola et le naturalisme en Hongrie (in: Revue de la littérature comparée, 1964)
- Lanoux, Armand, Jó napot Zola úr! (ford. Görög, L.), Gondolat, Budapest 1969, 474.
További információk[szerkesztés]
- Émile Zola művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
- Émile Zola a Gutenberg Projectben
|
